Demon
Nyolcadik Fejezet
A víz
- Ha most azonnal nem fogja be, kimegyek és megölöm - morogta Petra még félálomban. Lillával összenéztünk, és egy kicsit elmosolyodtunk, bár nekünk se volt túl vicces a helyzet. Mikor már öltöztünk, és Petra is felült, Tibi még mindig ordított valamelyik fiúval, hogy le fogja locsolni hideg vízzel, ha nem kel föl.
Edző ruhában álltunk kint a reggeli napsütésben. Leginkább a lányok készültek el hamar, de Leviék is már kint voltak. Már Dávidék is kijöttek (ekkor Lilla megbökött, egyrészt Dávid miatt, másrészt mert Ádám is vele volt), de Ákosék meg Ricsiék még nagyon nem akartak mozdulni. Megpillantottuk Tibit, aki vörös fejjel igyekezett a raktár felé, és egy vödörrel tért vissza. Egy vödörrel, amiben víz volt. Bement Ricsiékhez, de mi csak egy pár prüszkölést meg 'Ezt most miért csinálta?!'-t hallottunk. Aztán ők egy kis idő múlva, edző ruhában kiértek. Bement Ákosékhoz, de ott senki nem szólt semmit. Megijedtünk, hátha Ákos kinyírta a táborvezetőt, de a következő pillanatban Bencét pillantottuk meg, csurom vizesen. Aztán Ákost, és végül Áront. Mindannyian, pizsamában, csurom vizesen kezdtek futni körbe. Egy kicsit figyeltük őket, aztán Tibi is kiért.
- Na. Végre - sóhajtotta. Látszott rajta, hogy már ennyitől is kimerült. - 6 kör futás, kezdjük.
Viszonylag már hozzászoktak a többiek a futáshoz, de én nem bírtam, ahogy láthatólag Petra sem. Egymást segítve kocogtunk az utolsó körökben, és végül befejeztük. Bencéék még mindig futottak, lehet, hogy egész végig futni fognak... Nem irigylem őket.
Mindenki (kivéve ugye Bencééket) szétszóródtunk gimnasztikához. Most Bogi csináltatott velünk dolgokat, amik már nehezebbnek bizonyultak. Nagyjából úgy ment most is, mint eddig, most egyedül kellett erősítenünk. Eléggé megizzadtam a végére a nap miatt is, ami már egész jól sütött.
Tibi beküldött mindenkit (Bencééket is, már. Szegények végig futottak, míg mi erősítettünk) fürödni, aztán reggeli volt. Most kis tálkák voltak előkészítve, meg sok-sok liter tej, és mindenféle müzli. Lilla halkan elmesélte, hogy Ádámmal beszélgetett, míg én fürödtem.
Reggeli után be kellett rendezni az udvart, gyakorláshoz, amit, egyébként, izgatottan vártam. Milyen menő már a vámpír képességeimet gyakorolni!
- Te, segíts nekem behozni egy padot - lépett hozzám Levi.
- Miért?
- Mert a művirágoknak ma van a világnapja - nézett rám unottan.
- Jól van, na - tartottam fel a kezem, és bementünk a raktárba kihozni egy konkrét iskola padot. Hogy ez majd mire kell... Kivittük oda, ahova Tibi mutatta, aztán még egy pár dolgot segítettem rendezgetni másoknak. Körülbelül úgy nézett ki az udvar, mint egy kirakodó vásár. Halvány lila gőzöm se volt, miket fogunk/fognak ezekkel csinálni.
- Na, most, hogy elkészültünk - szólalt meg Tibi - Akik tudnak, vagy majd fognak tudni repülni, azok álljanak be mellém. - kezdte, mire egy páran odaálltunk.- Ricsi, te nem zombi vagy? - ráncolta a szemöldökét.
- De. Mér'?
- Nem tudsz repülni.
- De hiszek magamban! Sikerülni fog! - vidult fel, mire mi meg felnevettünk,
- Állj vissza - nézett szigorúan Tibi, Ricsi meg szomorúan visszaballagott a többiekhez.
Először akik még egyszer sem, vagy csak egyszer repültek/változtak át, leültek székekre. Köztük voltam én is. Levit adták páromnak, aki asszem' démon. Petrával An volt, és ha jól tudom, Petra még egyszer sem változott át, pedig tudta, hogy vámpír.
- Na, kezdjük az alapoknál. - guggolt le velem szembe Levi - Eddig még csak egyszer változtál át, igaz? - bólintottam - Mi volt az oka?
- Idegesség...
- Remek. Most csukd be a szemed, és gondolj arra, ami felidegesített. Most arra, hogy át vagy változva. - elképzeltem. Várt egy kicsit. - Koncentrálj. Vámpír vagy. Át fogsz változni. - mondta lassan. Erősen koncentráltam. És még jobban. - Nyisd ki a szemed. - kinyitottam. Nem éreztem változást. - Szuper. Vörös a szemed! - nevetett fel - Mutasd a fogaidat. Ühümm... Akkor ezt még gyakorolnod kell - húzta el a száját.
- Csak a szemem lett vörös?
- Aha. Na, most újra gondolj arra, amitől ideges lettél. Gondolj rá újra és újra. - én meg elképzeltem, hogy vámpír vagyok, tényleg igyekeztem. - Nyisd ki a szemed. És most mutasd a fogad. - bólintott, mire megmutattam - Oké. Vörös szem, vámpír fogak. Hogy hogyan fogsz denevérré változni... Arról még fogalmam sincs.
----
A gyakorlást egy szóval tudnám jellemezni: unalmas. Jó, persze lehet, hogy csak a mai napi feladatok nem tetszettek, de ez sokkal uncsibb, mint gondoltam. Először vagy hatvanszor kinövesztettem a szemfogaimat, és változtattam át a szemem színét. Aztán ott volt a 'vér-ellenállás'. Mivel konkrétan undorodom a vértől, még nem igazán hívhatom magamat vámpírnak. De itt konkrétan az volt a feladat, hogy ELLEN KELLETT ÁLLNOM neki. Most komolyan? Még el is futok, ha kell.
Lilla mondjuk nagyon élvezte. Ha vérfarkas lennék, tuti nekem is tetszenének a feladatok. De ezek ma még nagyon gagyik voltak, Petra is egyetértett, habár neki fülig ért a szája, hogy átváltozott.
Végeztünk, úgyhogy fürdés és öltözködés után kimentünk, ahol már nyüzsgött az egész csapat. Az ebéd ma húsleves és rakott krumpli volt. Elmegy...
- Na? - nézett rám Lilla, miután leültünk.
- Mi na?
- Beszéltél Dáviddal?
- Dehogy beszéltem. Miért, kellene?
- Háát... Ahogy elnézem, kicsit jól esne neki, ha beszélgetnétek. - ránéztem Dávidra. Eddig nem nézett, de most valahogy találkozott a tekintetünk.
- Jó, majd délután.
- Délután a hegyekbe megyünk.
- Mi? Miért?
- Nem tudom pontosan. Holnap reggel már ott fogunk futni, úgyhogy megnézzük magunknak.
- Ahaa... Na jó, akkor majd ott.
- Ahogy akarod. Ügyesen - húzta fel kétszer a szemöldökét, mire felnevettem.
----
Ebéd után egy kicsit lepihentünk a kényelmetlen ágyakon, és mindegyikünk zenét hallgatott. Aztán egy idő után Tibi mindenkinek a szobájába beszólt, hogy öltözzünk 'hegymászós' cuccba. Nos, olyan nagyon egyikünknek se volt, de próbáltuk az edzéses-kényelmes ruhákat választani.
- Szerintetek jó lesz egy sztreccsgatya, kényelmes, nagy pólóval? - nézett ránk Lilla.
- Aham. - vonogatta a vállát Petra, és én is bólintottam egyet.
- Csajok - kukkantott be Bálint, mire Petra hisztérikusan felsikított. Megértem, rajta nem volt póló. - Na, nem nézek, nyugi - fordult el - Csak Tibi szólt, hogy szóljak mindenkinek, hogy megyünk a hegyekbe. - vigyorgott.
- Te hülye állat! - akadt ki Lilla - Kifelé! - én csak nevettem, mert már felöltöztem, de Petra nagyon meg volt ijedve. Szerencsére Bálint már kiment, de hallottuk, hogy most Vikiékhez ment 'szólni, hogy a hegyekbe megyünk'.
Mikor már mindenki kint álldogált indulásra készen, Tibi megjelent.
- Közel van a hegy, de elég meredek. Van, aki esetleg nem bírja a magasságot? - hárman tették fel a kezüket, Áron, Zita, és Laura. - Akkor ti hozzatok magatokkal zacskót... - kuncogott, de mi csak elfintorodtunk - Egyébként, hozzatok magatokkal vizet, és talán valami uzsonnát. - erre mindenki bement a szobájába, és kihozott magával vizet, meg kajákat egy kis táskában. Nálam volt fél liter víz, meg egy szendvics. Nem szoktam nagyon éhes lenni.
Elindultunk, én Lillával sétáltam. Nos, kettes sornak ezt nem igazán lehetett nevezni, voltak, akik vagy öten sétáltak egymás mellett, akik hárman, és ritkán előfordultak, akik csak ketten. De Tibi nem szólt, mi csak követtük, és nem is olyan hosszú idő után megérkeztünk egy hegy, vagyis valami óriási domb lábához. Egy kijelölt ösvényen indultunk, és az első tíz percben bírtuk is a tempót, de egy idő után már kezdtünk izzadni. Felvettem a napszemüvegemet, és a fehér baseball sapim, amiben elég hülyén nézek ki, de ez se segített a helyzeten. Lillával csak ittunk-ittunk, de kár volt. Nem gondoltunk arra, hogy lesz ennél még rosszabb is, és az út felénél elfogyott mindkettőnk vize.
Egyre erősebben sütött a nap, és még bírtuk is egy ideig, de aztán megbeszéltük, hogy muszáj valakitől vizet kunyiznunk. Petráékat nem nagyon akartuk zavarni, szegény Zoli a hátán cipelte a barátnőjét, így volt elég baja.
Körül néztem, de senkinél nem láttam vizet.
- Ó, én kérek Marcitól! - rohant előre Lilla. Akkor egyedül maradtam. Azt hittem, már nincs remény, de megpillantottam Levinél egy KÉT literes vizet. Odasunnyogtam, mint egy ninja.
- Levi - lihegtem - szoktál adakozni?
- Hm? - fordult felém. Egy kicsit csak, ha izzadt, teljesen jól bírta.
- Mert, tudod, az szép dolog - mutattam a vizére. Kérdőn nézett rám, majd a vízre.
- Áháá... Nem szokásom - húzta fel félmosolyra a száját. Ó, hogy esne rá egy...
- Pedig most nagyon szükségem van rá! - próbáltam lélegezni, miközben haladtunk tovább - Kérlek!
- Mit adsz cserébe?
- Egy fonnyadt, napsütötte majonézes szendvics megteszi? - próbálkoztam.
- Nem - fintorgott. - Adj egy puszit.
- Mi van? - hökkentem meg. Közelebb hajolt hozzám.
- Tetszik Dávid, ugye? Mert folyamatosan minket néz. Ha adsz egy puszit, akkor féltékeny lesz, és beszélni fog veled. Na? - suttogta. Annyira szomjas voltam, és annyira nem érdekelt, hogy odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára. - Ügyes kislány - nevetett, és a kezembe nyomta a vizét. Győzelem! Gyorsan ittam belőle annyit, amennyivel még kibírom az utat, aztán visszaadtam.
-Amúgy.. - jegyeztem meg - nem tudom, hogy tetszik-e, de miért akarsz segíteni?
- Fogalmam sincs.- vonta meg a vállát - Na, menj vissza a helyedre - röhögött fel, és ellökött onnan. Kösz szépen..
Visszamentem Lillához, akinél már egy fél literes víz volt, de ezt eltette.
- Te, miért puszilgatod Levit? - nézett rám furán.
- Mert Dávid minket nézett, és csak így adott inni.
- Óóó, tudtam, hogy ez be fog válni - suttogta, mire értetlenül összehúztam a szemöldökömet. Körül néztem, és Dávid elég feltűnően próbál hozzám közelebb kerülni, míg Lilla már Petráék mellett volt..
Boldog Halloweent!:)
XxChloe M.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése