Nyolcadik Fejezet

Demon

Nyolcadik Fejezet

A víz

Mikor a fejed mellett egyszerre szólal meg az ébresztőórád, és a tanárod üvöltése, akkor nem fogsz jó kedvvel felkelni, az biztos. Márpedig én így keltem hétfő reggel hétkor. Tegnap az ebédelés után már csak döglődtünk, beszélgettünk, ettük a boltban beszerzett kajákat, és Zoli is meglátogatott minket. Elég jó fej, és közelebbről megnézve talán helyes is, megértem, hogy Petra odáig van érte.
 - Ha most azonnal nem fogja be, kimegyek és megölöm - morogta Petra még félálomban. Lillával összenéztünk, és egy kicsit elmosolyodtunk, bár nekünk se volt túl vicces a helyzet. Mikor már öltöztünk, és Petra is felült, Tibi még mindig ordított valamelyik fiúval, hogy le fogja locsolni hideg vízzel, ha nem kel föl.
 Edző ruhában álltunk kint a reggeli napsütésben. Leginkább a lányok készültek el hamar, de Leviék is már kint voltak. Már Dávidék is kijöttek (ekkor Lilla megbökött, egyrészt Dávid miatt, másrészt mert Ádám is vele volt), de Ákosék meg Ricsiék még nagyon nem akartak mozdulni. Megpillantottuk Tibit, aki vörös fejjel igyekezett a raktár felé, és egy vödörrel tért vissza. Egy vödörrel, amiben víz volt. Bement Ricsiékhez, de mi csak egy pár prüszkölést meg 'Ezt most miért csinálta?!'-t hallottunk. Aztán ők egy kis idő múlva, edző ruhában kiértek. Bement Ákosékhoz, de ott senki nem szólt semmit. Megijedtünk, hátha Ákos kinyírta a táborvezetőt, de a következő pillanatban Bencét pillantottuk meg, csurom vizesen. Aztán Ákost, és végül Áront. Mindannyian, pizsamában, csurom vizesen kezdtek futni körbe. Egy kicsit figyeltük őket, aztán Tibi is kiért.
 - Na. Végre - sóhajtotta. Látszott rajta, hogy már ennyitől is kimerült. - 6 kör futás, kezdjük.
Viszonylag már hozzászoktak a többiek a futáshoz, de én nem bírtam, ahogy láthatólag Petra sem. Egymást segítve kocogtunk az utolsó körökben, és végül befejeztük. Bencéék még mindig futottak, lehet, hogy egész végig futni fognak... Nem irigylem őket.
Mindenki (kivéve ugye Bencééket) szétszóródtunk gimnasztikához. Most Bogi csináltatott velünk dolgokat, amik már nehezebbnek bizonyultak. Nagyjából úgy ment most is, mint eddig, most egyedül kellett erősítenünk. Eléggé megizzadtam a végére a nap miatt is, ami már egész jól sütött.
 Tibi beküldött mindenkit (Bencééket is, már. Szegények végig futottak, míg mi erősítettünk) fürödni, aztán reggeli volt. Most kis tálkák voltak előkészítve, meg sok-sok liter tej, és mindenféle müzli. Lilla halkan elmesélte, hogy Ádámmal beszélgetett, míg én fürödtem.
 Reggeli után be kellett rendezni az udvart, gyakorláshoz, amit, egyébként, izgatottan vártam. Milyen menő már a vámpír képességeimet gyakorolni!
 - Te, segíts nekem behozni egy padot - lépett hozzám Levi.
 - Miért?
 - Mert a művirágoknak ma van a világnapja - nézett rám unottan.
 - Jól van, na - tartottam fel a kezem, és bementünk a raktárba kihozni egy konkrét iskola padot. Hogy ez majd mire kell... Kivittük oda, ahova Tibi mutatta, aztán még egy pár dolgot segítettem rendezgetni másoknak. Körülbelül úgy nézett ki az udvar, mint egy kirakodó vásár. Halvány lila gőzöm se volt, miket fogunk/fognak ezekkel csinálni.
 - Na, most, hogy elkészültünk - szólalt meg Tibi - Akik tudnak, vagy majd fognak tudni repülni, azok álljanak be mellém. - kezdte, mire egy páran odaálltunk.- Ricsi, te nem zombi vagy? - ráncolta a szemöldökét.
 - De. Mér'?
 - Nem tudsz repülni.
 - De hiszek magamban! Sikerülni fog! - vidult fel, mire mi meg felnevettünk,
 - Állj vissza - nézett szigorúan Tibi, Ricsi meg szomorúan visszaballagott a többiekhez.
Először akik még egyszer sem, vagy csak egyszer repültek/változtak át, leültek székekre. Köztük voltam én is. Levit adták páromnak, aki asszem' démon. Petrával An volt, és ha jól tudom, Petra még egyszer sem változott át, pedig tudta, hogy vámpír.
 - Na, kezdjük az alapoknál. - guggolt le velem szembe Levi - Eddig még csak egyszer változtál át, igaz? - bólintottam - Mi volt az oka?
 - Idegesség...
 - Remek. Most csukd be a szemed, és gondolj arra, ami felidegesített. Most arra, hogy át vagy változva. - elképzeltem. Várt egy kicsit. - Koncentrálj. Vámpír vagy. Át fogsz változni. - mondta lassan. Erősen koncentráltam. És még jobban. - Nyisd ki a szemed. - kinyitottam. Nem éreztem változást. - Szuper. Vörös a szemed! - nevetett fel - Mutasd a fogaidat. Ühümm... Akkor ezt még gyakorolnod kell - húzta el a száját.
 - Csak a szemem lett vörös?
 - Aha. Na, most újra gondolj arra, amitől ideges lettél. Gondolj rá újra és újra. - én meg elképzeltem, hogy vámpír vagyok, tényleg igyekeztem. - Nyisd ki a szemed. És most mutasd a fogad. - bólintott, mire megmutattam - Oké. Vörös szem, vámpír fogak. Hogy hogyan fogsz denevérré változni... Arról még fogalmam sincs.

----

A gyakorlást egy szóval tudnám jellemezni: unalmas. Jó, persze lehet, hogy csak a mai napi feladatok nem tetszettek, de ez sokkal uncsibb, mint gondoltam. Először vagy hatvanszor kinövesztettem a szemfogaimat, és változtattam át a szemem színét. Aztán ott volt a 'vér-ellenállás'. Mivel konkrétan undorodom a vértől, még nem igazán hívhatom magamat vámpírnak. De itt konkrétan az volt a feladat, hogy ELLEN KELLETT ÁLLNOM neki. Most komolyan? Még el is futok, ha kell.
 Lilla mondjuk nagyon élvezte. Ha vérfarkas lennék, tuti nekem is tetszenének a feladatok. De ezek ma még nagyon gagyik voltak, Petra is egyetértett, habár neki fülig ért a szája, hogy átváltozott.
 Végeztünk, úgyhogy fürdés és öltözködés után kimentünk, ahol már nyüzsgött az egész csapat. Az ebéd ma húsleves és rakott krumpli volt. Elmegy...
 - Na? - nézett rám Lilla, miután leültünk.
 - Mi na?
 - Beszéltél Dáviddal?
 - Dehogy beszéltem. Miért, kellene?
 - Háát... Ahogy elnézem, kicsit jól esne neki, ha beszélgetnétek. - ránéztem Dávidra. Eddig nem nézett, de most valahogy találkozott a tekintetünk.
 - Jó, majd délután.
 - Délután a hegyekbe megyünk.
 - Mi? Miért?
 - Nem tudom pontosan. Holnap reggel már ott fogunk futni, úgyhogy megnézzük magunknak.
 - Ahaa... Na jó, akkor majd ott.
 - Ahogy akarod. Ügyesen - húzta fel kétszer a szemöldökét, mire felnevettem.

----

Ebéd után egy kicsit lepihentünk a kényelmetlen ágyakon, és mindegyikünk zenét hallgatott. Aztán egy idő után Tibi mindenkinek a szobájába beszólt, hogy öltözzünk 'hegymászós' cuccba. Nos, olyan nagyon egyikünknek se volt, de próbáltuk az edzéses-kényelmes ruhákat választani.
 - Szerintetek jó lesz egy sztreccsgatya, kényelmes, nagy pólóval? - nézett ránk Lilla.
 - Aham. - vonogatta a vállát Petra, és én is bólintottam egyet.
 - Csajok - kukkantott be Bálint, mire Petra hisztérikusan felsikított. Megértem, rajta nem volt póló. - Na, nem nézek, nyugi - fordult el - Csak Tibi szólt, hogy szóljak mindenkinek, hogy megyünk a hegyekbe. - vigyorgott.
 - Te hülye állat! - akadt ki Lilla - Kifelé! - én csak nevettem, mert már felöltöztem, de Petra nagyon meg volt ijedve. Szerencsére Bálint már kiment, de hallottuk, hogy most Vikiékhez ment 'szólni, hogy a hegyekbe megyünk'.
Mikor már mindenki kint álldogált indulásra készen, Tibi megjelent.
 - Közel van a hegy, de elég meredek. Van, aki esetleg nem bírja a magasságot? - hárman tették fel a kezüket, Áron, Zita, és Laura. - Akkor ti hozzatok magatokkal zacskót... - kuncogott, de mi csak elfintorodtunk - Egyébként, hozzatok magatokkal vizet, és talán valami uzsonnát. - erre mindenki bement a szobájába, és kihozott magával vizet, meg kajákat egy kis táskában. Nálam volt fél liter víz, meg egy szendvics. Nem szoktam nagyon éhes lenni.
 Elindultunk, én Lillával sétáltam. Nos, kettes sornak ezt nem igazán lehetett nevezni, voltak, akik vagy öten sétáltak egymás mellett, akik hárman, és ritkán előfordultak, akik csak ketten. De Tibi nem szólt, mi csak követtük, és nem is olyan hosszú idő után megérkeztünk egy hegy, vagyis valami óriási domb lábához. Egy kijelölt ösvényen indultunk, és az első tíz percben bírtuk is a tempót, de egy idő után már kezdtünk izzadni. Felvettem a napszemüvegemet, és a fehér baseball sapim, amiben elég hülyén nézek ki, de ez se segített a helyzeten. Lillával csak ittunk-ittunk, de kár volt. Nem gondoltunk arra, hogy lesz ennél még rosszabb is, és az út felénél elfogyott mindkettőnk vize.
 Egyre erősebben sütött a nap, és még bírtuk is egy ideig, de aztán megbeszéltük, hogy muszáj valakitől vizet kunyiznunk. Petráékat nem nagyon akartuk zavarni, szegény Zoli a hátán cipelte a barátnőjét, így volt elég baja.
 Körül néztem, de senkinél nem láttam vizet.
 - Ó, én kérek Marcitól! - rohant előre Lilla. Akkor egyedül maradtam. Azt hittem, már nincs remény, de megpillantottam Levinél egy KÉT literes vizet. Odasunnyogtam, mint egy ninja.
 - Levi - lihegtem - szoktál adakozni?
 - Hm? - fordult felém. Egy kicsit csak, ha izzadt, teljesen jól bírta.
 - Mert, tudod, az szép dolog - mutattam a vizére. Kérdőn nézett rám, majd a vízre.
 - Áháá... Nem szokásom - húzta fel félmosolyra a száját. Ó, hogy esne rá egy...
 - Pedig most nagyon szükségem van rá! - próbáltam lélegezni, miközben haladtunk tovább - Kérlek!
 - Mit adsz cserébe?
 - Egy fonnyadt, napsütötte majonézes szendvics megteszi? - próbálkoztam.
 - Nem - fintorgott. - Adj egy puszit.
 - Mi van? - hökkentem meg. Közelebb hajolt hozzám.
 - Tetszik Dávid, ugye? Mert folyamatosan minket néz. Ha adsz egy puszit, akkor féltékeny lesz, és beszélni fog veled. Na? - suttogta. Annyira szomjas voltam, és annyira nem érdekelt, hogy odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára. - Ügyes kislány - nevetett, és a kezembe nyomta a vizét. Győzelem! Gyorsan ittam belőle annyit, amennyivel még kibírom az utat, aztán visszaadtam.
 -Amúgy.. - jegyeztem meg - nem tudom, hogy tetszik-e, de miért akarsz segíteni?
 - Fogalmam sincs.- vonta meg a vállát - Na, menj vissza a helyedre - röhögött fel, és ellökött onnan. Kösz szépen..
Visszamentem Lillához, akinél már egy fél literes víz volt, de ezt eltette.
 - Te, miért puszilgatod Levit? - nézett rám furán.
 - Mert Dávid minket nézett, és csak így adott inni.
 - Óóó, tudtam, hogy ez be fog válni - suttogta, mire értetlenül összehúztam a szemöldökömet. Körül néztem, és Dávid elég feltűnően próbál hozzám közelebb kerülni, míg Lilla már Petráék mellett volt..

Boldog Halloweent!:)
XxChloe M.

Hetedik Fejezet

Demon

Hetedik Fejezet

"Szerintem tetszel neki!"

Mivel vasárnap van, nem kellett időre kelni. Ezt ki is használtuk, és fél tízig aludtunk, mint a bunda. Persze voltak olyanok, akik már hétkor felkeltek, és az udvarban sétálgattak. Ugye ma volt a 'Közösen a boltba megyünk'-nap, de szerintem még a közelébe se megyünk az igazságnak. A 'közösen' az azt jelenti, hogy mindenki külön-külön megy. Mi azt beszéltük meg, hogy először felöltözünk, reggelizünk, kicsit még maradunk, aztán mikor már teljesen felébredtünk, elindulunk hárman. Vagyis lehet, hogy négyen, mert Petra egy kicsit noszogatta Zolit.
 Kiültünk a padokhoz, ahol volt mindenféle kenyér, meg felvágott, stb. Egy pár fiú ott ült, de ahogy elnéztem az asztalt, már elég sokan reggeliztek.
 - Jó reggelt - ültem le Ádámmal (Lilla egy kicsit megfeszült, hogy vele fog reggelizni) meg... Dáviddal szemben? Szinte biztos, hogy Dávidnak hívják. - Dávid - szólaltam meg hirtelen, hogy felkapja-e a fejét. Sajnos felnézett rám, én meg nem tudtam mit mondani.
 - Igen? - fürkészett.
 - Öö... Semmi, nem fontos - motyogtam. Úristen, kérdeztem volna meg inkább Lillát a fiú nevéről! De béna vagyok..
A reggelit gyorsan megettem, hogy ne kelljen ilyen kínos csendben ülnünk.
 - Reggelizz még nyugodtan, bemegyek a pénztárcákért, aztán indulunk?
 - Igen - bólintott Petra.
 - Ühüm - bólogatott Lilla, miközben éppen a szendvicsét tömte. Hm. Azért ez nem a legjobb taktika egy fiú elcsábítására. Na de mindegy.
Visszamentem a szobába, és előkotortam a tárcámat, aztán megfogtam a többiekét is, és kimentem. Már több lány is odaült reggelizni, talán Bianka meg Betti is ott volt... Igen, a fiatalabbak. Lilla meg Petra már végzett, úgyhogy gyorsan szóltunk Tibinek, hogy mi indultunk a boltba.
 Nos, egyikünk se nagyon járt már itt, de a táblák egy kicsit segítettek. Minimum 3 embert már megkérdeztünk, hol van egy kisbolt, mire végre odataláltunk. Mondjuk szerintem az első két ember hülyeségből másfele mutatott, de mindegy..
Beléptünk, és rájöttem, hol volt az a sok ember a táborból. Hát itt. Levit pont kiszúrtam, ahogy a haverjaival a chipses polcot rámolják ki.
 - Szerintem húzzunk bele, mert ezek mindent elvisznek - javasolta Petra, mi meg azonnal rávetettük magunkat a jeges teákra, gumicukrokra, chipsekre, csokikra. Lillának még volt esze, így ő vizet vett nekünk egész hétre, és igaza is lett: este marha meleg van a szobákba, és muszáj vizet tartanunk a kis hűtőnkbe. Épp egy tábla csokiért nyúltam, mikor valaki azt gyorsan kikapta a polcról.
 - Na! - akadtam ki, azt hiszem...Ritára. Jó fejnek látszott, de ne vegye el a csokim!
 - Bocsi. - nevetett fel, és visszaadta. Na, így jó. - A srácok mindent elvisznek.
Körül néztem. Már nem csak Leviék, de Marci, Boti és Bence is kapkodta a cuccokat.
 - Na mit szereztél? - ért mellém Petra.
 - Csokik, üdítők, és rágó. Te?
 - Én szereztem a chipseket, meg a sós pereceket.
 - Lilla?
 - Ő volt a normális kajáknál. Víz, cerbona szeletek, és alma. Na, fizessünk, mielőtt ezek - mutatott a fiúkra - be nem állnak a sorba, mert az egy élet lesz.
Odavittük a zsákmányunkat a pulthoz, és külön kifizettük őket. De megbeszéltük, hogy osztozkodni fogunk, természetesen.
 Nehezen találtunk vissza, megint megkérdeztünk egy pár embert, de arra a kérdésre, hogy 'Merre van a Kriptid-tábor?' nem igazán tudtak mit felelni. Általában csak annyit kérdeztek, hogy 'Az mi?', de valaki elmutatott egy tök más irányba, amerre biztos, hogy nem volt.. De szerencsénkre megláttuk Dávidékat és őket kérdeztük. Így visszajutottunk, ahol most már frankón senki sem volt. Jó, hogy hamar végeztünk.
 Bementünk a szobánkba lepakolni, mikor Tibi hirtelen felbukkant.
 - Ma délután edzést tartunk.
 - Mi? De ma szabadnap van!
 - Tudom, tudom, de tegnap jöttetek, és elnézve, hogy ti ennyi mindent vettetek, akkor a fiúk?! És meg lehet nyugodni, maximum 1 órás lesz. Mikor mindenki visszaért, és elmondtam nekik, rá egy fél órára kezdődik. Addig pihenjetek. Edzés után ebéd. - ezzel kiment.
 - Most ugye csak szórakozik? - szontyolodott el Petra. Ma veletek és Zolival akartam lenni...
 - Semmi baj, ránk fér az edzés - próbáltam nyugtatni, de erre csak szúrósan rám nézett. Hupsz.

---

Mire mindenki visszaért, és értesült a hírről, addig mi az ágyunkon ülve, rágózva beszélgettünk. Olyan, mintha már egy éve ismernénk egymást. Még volt egy fél óránk, úgyhogy addig felöltöztünk edző ruhába. Megcsörrent a telefonom, úgyhogy gyorsan felkaptam.
 - Igen? - szóltam bele.
 - Jaj, Doroti, szia! - üdvözölt apa. - Hogy érzed magad ott?
 - Szia, apu! Hát... Nem lesz olyan borzalmas... - nem akartam, hogy igazuk legyen. Úgyhogy nem mondtam azt 'Szuperül!'. - Most fogunk mindjárt edzeni, úgyhogy nem tudok sokat telefonálni.
 - Ó, értem. Csak felhívtalak, minden rendben-e.
 - Persze...
 - Sokat gondolunk rád. Örsnek nagyon hiányzol, most a mamánál van ebédelni. És apukám üzeni, hogy érezd jól magad.
 - Üzenem, hogy ő is hiányzik. Rendben, jól fogom. Most mennem kell apu, jó volt hallani! Szia - ezzel kinyomtam, mert tényleg mennem kellett. Már szinte mindenki kint várakozott, így én is csatlakoztam.
 - Mindenki itt van? - kérdezte Tibi. Mivel egyikünk sem adhatott olyan választ, hogy 'Én nem vagyok itt', ezért úgy véltük, mindenki megvan. - Akkor, mondom, mi lesz: először egy kis futás, utána gimnasztika, és párokba osztalak titeket, úgy, hogy véletlenül se tudjatok egymással beszélgetni. - itt csúnyán ránézett Ricsire - Medicinlabdákkal és kosár labdákkal is lesznek feladatok, aztán felülés-fekvőtámasz is lesz, miközben a másik számolja. Akkor, 4 kör futás - sípolt.
Mindenki futott, és csak futott, de akkora volt az udvar, hogy 1 kör 3 percig tartott. Na jó, talán túlzok, de tényleg marha nagy az udvar!
Mikor mindenki végzett, csak lihegtünk, de a tegnapi 8 kör után ez csak egy kis hangyafing volt.
 - Szóródjatok szét - utasított minket Tibi, ezért csináltuk is, amit mondd. Elhelyezkedtünk, aztán megkérte Zoét, hogy mutassa, mit csináljunk. Tök alap dolgokat mutatott, ezzel hamar végeztünk.
 - Most kiosztom a párokat, nem kérek nyafogást - szólt előre is - Akkor... Csilla, An. Ádám, Zsófi. Zita, Nóra. Bálint, Viki. - ilyenkor beugrott a kentaur neve: Bálint! - Doroti, Dávid. Bence, Gergő. Bogi, Bianka. Zoé, Áron. Levi, Ákos. Laura, Ricsi. Rita, Éva. Edina, Boti. Marci, Lilla. Petra, Tessza. És mivel páratlanul vagyunk, Zoli menjen... Ritáékhoz.
Én megkerestem a szememmel Dávidot, aki kissé pirulva jött oda hozzám (?).
 - A csapat egyik tagja menjen el a raktárba, és hozzon fel 1-1 medicin- és kosár labdát.
 - Majd én - szólt Dávid, és elindult a raktár felé, ami a kapu mellett van. Egész kicsi, de sok minden van benne. Mindenki kivette a két labdát, és visszamentek a párjukhoz.
 - A feladat egyszerű: álljatok elég távol a párotokkal, ahhoz, hogy tudjátok egymásnak dobálni. Először mellkastól fogjuk kezdeni. - megmutatta a feladatot a labdán, és kezdtük is. Nos, ilyen óráink már sokszor voltak alsóban, felsőben, és még gimiben is, nem volt nehéz dolgunk.
Egy ideig ilyen és ehhez hasonló dolgokat csináltunk, és a karom már eléggé fájt, de szerencsére lecseréltük a kosárlabdára. Először szerencsésnek hittem. De később inkább a medicinlabdáért könyörögtem. Futkározni kellett, miközben pattogtatod, futni, aztán a végén átdobni a másiknak, egyszóval meghaltam, annyira nem kaptam levegőt. Ezzel nem voltam egyedül, de volt, aki fogta magát, és leült a földre. Ez természetesen Ricsi volt.
 Mikor már végleg végeztünk a labdákkal, jöhetettek a felülések. Először én kezdtem, és miközben Dávid tartotta a lábam, számolta is. 20-at kellett megcsinálnunk fejenként, kétszer. Aztán így volt a fekvőnél is, csak ott a lányok csinálhattak 10-et, hála Istennek.
 - Ennyi volt mára. Mindenki fürödjön, öltözzön, aztán ebéd.
Kipirulva ment mindenki a saját szobája felé.
 - Én... Nagyon nem bírom a futást - lihegett Petra, mikor odaért hozzám.
 - De hát már negyed órája nem is futunk. - ráncoltam a szemöldököm.
 - Tudom... Látod?... Mondtam - lihegett tovább és csípőre tett kézzel próbált normálisan levegőt venni.
 - Na, ez jó volt - szökkent mellénk Lilla is, és beértünk a szobánkba - Vagyis nem. Mióta szeretek én sportolni? - fintorodott el. Ezen Petrával felnevettünk, bár szegény még mindig nagyon izzadt.

----

Gyors fürdés és öltözködés után kint vártunk a padokon a többiekre. Még csak Éva és az ikrek ültek kint, velünk együtt. Zoli is kiért, és egyből Petra mellé ült, aztán a fiúk, végül mindenki kiült az ebédhez. Ami, ha jól látom, mákos tészta. Nyami.
  - Te Doroti, - suttogta Lilla - észrevetted?
  - Hm? Mit?
 - Dávid folyton téged bámul - morogta úgy, hogy senki ne hallja, főleg ne Dávid. Kíváncsian ránéztem, mire elkapta a fejét. Ez mekkora!
 - Nee. - kapcsolódott be Petra is - Bejössz neki! Ez tök cuki!
 - Hagyjátok... Ez... Hülyeség. - pirultam el egyből. Eddig nem tetszettem sok fiúnak, legalábbis nem tudok róla. Nyolcadikban még jártas voltam a témában, de mára már tényleg nem tetszem fiúknak.
 - Uuu, szerintem tetszel neki - kapcsolódott be Zoli, mire elég furán néztünk rá.
 - Ez csajos téma, de kösz a bátorítást - mondta végül Lilla, és ezzel be is fejeztük a témát. Egy kicsit elgondolkodtam... És ha tényleg tetszem neki? Tiszta vörös volt már a fejem, mikor befejeztük a kaját. Bementünk a szobába pihenni egy kicsit, és mára már tényleg nem volt más program.
 - Szerintem gondold át ezt a Dávidos dolgot. - ismételgette Petra - Majd figyeld meg, hogyan viselkedik a közeledben.

Hatodik Fejezet

Demon
Hatodik Fejezet
Vacsi és tábortűz

 - Szia, Elli - köszöntem a telefonba. Miután befejeztük a meditálást, a szobában voltunk. Petra aludt, Lilla meg képregényt olvasott, úgyhogy gondoltam felhívom Ellt.

 - Hahó! Mi újság? Milyen ott? Nagyon rossz? Haza akarsz jönni? - bombázott a kérdéseivel.

 - Nos, nem is tudom... Első nap, még nincs nagyon véleményem. Inkább ismeretlen, mint rossz. De vannak jó szobatársaim, ez talán pozitívum.

 - Jaj, akkor jó... Képzeld... Randiztam ma Krisszel!

 - Mi? A kosaras Krisszel, vagy a stréber Krisszel?

 - Egyértelműen a kosarassal. - nevetett - Reggel felhívott, hogy elmennék-e vele ebédelni... És tök jól sikerült, és... Ahhh nagyon jó most. - szinte láttam, ahogy vigyorog. - De ha veled nincs minden rendben, akkor hívj, jó? Bármikor meghallgatlak!

 - Rendben, kedves tőled... De ez nagyon jó! Lehet, hogy lesz még valami ezzel a Krisszel... 

 - Remélem. - kuncogott, aztán egy kicsit hallgatott, hallottam valami háttérzajt, aztán beleszólt a telefonba - Istenem, mennem kell. Anya nem hagy békén a takarítással... Millió puszi, érezd jól magad! Szia.

 - Köszi, szia... 

Miután letettem, befeküdtem a Lillához közel lévő ágyamba.

 - Ki volt az? - kérdezte egy kis idő után.

 - Csak a barátnőm, Elli...
 - Oké. Még van egy csomó időnk vacsiig. Aludjunk.
 - Jó ötlet.

----

- MINDENKI ÉBREDJEN, VACSORA - üvöltötte el Tibi már vagy hatvanadszorra. Mi már kinyitottuk a szemünket, és lassan kezdtük összeszedni magunkat, de valaki ezek szerint még mindig aludt.
 - ÉRTETTÜK - ordibálta vissza valamelyik fiú, talán Ricsi.
 - Ne szemtelenkedj! - hallottuk, aztán összemosolyogtunk. Szinte biztos, hogy Ricsi volt az. Eddig vele gyűlt meg a baja Tibinek, ahogy észrevettem. - A padoknál várlak titeket.

Kimentünk, de még csak ketten ültek kint, Éva meg... Hmm, hogy is hívják?... Talán An, plusz ugye Tibi. A tányérok meg a poharak már fel voltak tálalva, és a kaja is ott volt, mindenki szedhetett magának... Virslit. Igen, virsli volt a vacsora, ahogy közelebbről észrevettem. Utánunk még egy pár fiú, majd mindenki lassan kijött és leült. Szedtünk magunknak, aztán mindenki a saját szobatársaival kezdett beszélgetni, kivéve minket, mert Lilla terve (ahogy öltözködésnél elmagyarázta), miszerint megpróbálja féltékennyé tenni Ádámot, most életbe lépett. Botit nézte ki magának, és mellé ült, hogy pont Ádámmal szembe legyenek. Láthatóan flörtölt vele, amin én csak magamban nevettem, szegény Boti meg azt se tudta, miért szól hozzá bármelyik lány is. Boti (mint megtudtuk) griff. Wow! Egy madár-ló szerűség... Na az milyen király!
 - Nna. - huppant le mellém hirtelen Levi. - Ideadnád a mustárt?
 - I-igen - habogtam, és a kezébe adtam a szószt.
 - Te, változtál már át?
 - Egyszer... Miért?
 - Elég tapasztalannak tűnsz. Mint egy normális ember. Tök simán megúszhattad volna ezt a tábort...
 - De mégis itt vagyok - vigyorodtam el.
 - Ja. Elég gáz.
 - Az. - bólintottam. - Mindig is tudtad, hogy démon vagy?
 - Persze. Szerintem itt a többség kisgyerek kora óta tudja. Miért? Te talán nem?
 - Összesen... Mennyi ideje?.. 2 napja tudom.
 - Micsodaa? - röhögött fel. - Peches vagy. Én a helyedbe még mindig a szobámba zárkózva depressziós lennék. Ilyen jól bírod?
 - Azt hittem, nem, de ezek szerint elég jól. Viszont most csak sodródom az árral. Talán még fel sem fogtam, hol vagyok.
 - Az lehet. Én sem. De annyira nem is rossz a helyzet. Csak majd figyelj oda a riválisaidra.
 - Mi? Lesz nekem olyan?
 - Talán. Ez egy kiképzés, és harmincan vagyunk. Előfordulhat.
 - Kösz a jó tanácsokat - húztam össze a szemem.
 - Nagyon szívesen. Doroti, ugye? Megjegyeztem - biccentett, majd felállt, és átült egy másik padhoz, a szobatársaihoz. Gondolom.

----

Később kiültünk a tábortűzhöz, de még most sem beszélgetett az egész társaság együtt, inkább kis csapatokba verődve sztorizgattunk. Én Lillával ültem le, és gumicukrot eszegetve mesélte, hogy hogyan sikerült a terve. Szerinte Ádámnak kicsit szúrta a szemét a dolog, úgyhogy bejött. Én néha meséltem a sulis dolgaimról, de igazából nagyon egyikünk se akart arra gondolni, hogy 'ha most otthon lennénk', mert fájdalmas volt a tény, miszerint 3 hónapig nem lehetünk otthon. Emiatt egy kis honvágy is feltört bennem, sajnos.
Körül néztem a többieken. Petra Zolival ült, és szerényen beszélgettek. Egész cukik voltak együtt. Levi Balázzsal ült, Tessza Csillával és Bogival, az ikrekkel; volt egy fiú-csapat, köztük Ádám, Lilla kiszemeltje, a legjobb barátja, mint láttam.. azt hiszem Dávid.. vagy Dani?! És az a másik fiú, annak viszont tényleg nem tudom a nevét. Tippem sincs. Csak azt tudom, hogy kentaur.
Egyébként aránylag mindenki jól érezte magát, szerintem csak a bús ábrázatú Viki ült egyedül és nézelődött csendben.
 - Asszem' én visszamegyek a szobánkba. Jöttök? - lépdelt hozzánk egy idő után Petra.
 - Doroti? - nézett rám Lilla.
 - Menjünk - bólintottam, mire mindketten feltápászkodtunk. Már egészen besötétedett, kísérteties hangulat keletkezett. A tűz hatalmas lángokban égett, a kriptidek arcára vetült a narancssárgás fény. Kora-nyárhoz képest egészen meleg volt az idő, habár a fázósabbak már kis kardigánban, vagy pulcsiban ültek.

----

A saját szoba első és legfőbb előnye a saját fürdő, még ha az olyan kicsi is, hogyha meg akarod mosni a kezed, akkor már a zuhanytálcában állsz.
Miután mindenki lezuhanyozott, leültünk a szőnyegre beszélgetni. Meséltünk egymásnak a gyerek korunkról, elmondtuk egymásnak a kedvenc színünket, a kedvenc filmünket, sorozatunkat, meséltünk cikis sztorikat, vagy olyanokat, amiken régen csomót nevettünk. Kitárgyaltuk a táborban lévő cuki-pasikat, és azokat, aki nagyon nem szipmatikus.
 - Pfuu.. én nagyon nem bírom Tesszát - mondta Lilla fintorogva - Régen együtt jártunk általánosban.
 - Tényleg? - tátotta el a száját Petra - Az durva.
Igazából kiderült, hogy Petra nem is olyan visszafogott, mint aminek látszik. Mindenen nevet, és folyton olyan kifejezéseket használ, amin mi nevetünk.
 - Álmos vagyok. - ásítottam - Én alszom, oké?
 - Én is. Jézusom, fél egy! - tátotta el a száját Petra.
 - Az még nincs is olyan korán - röhögött Lilla.

Ötödik Fejezet

Demon

Ötödik Fejezet

Ott, Pécsen

Mire a végére ért, már mindenki panaszkodott; valakinek melege volt, fázott (?), valaki szomjas, vagy éppen éhes volt. Idő közben mindenki evett valamit, én elfogyasztottam a szendvicsem végét, amit még a buszon kezdtem meg. Lilla megosztotta velem a lekváros fornettijét, én meg oda adtam neki a kechupos kiflim csücskét. Már az utolsó falatokat ettük, amikor ismét megszólalt a táborvezető.
 - Jól van - csapta össze a kezét Tibi (mint megtudtuk, ez a neve) -, először ki osztom a szoba-társakat, kipakoltok és itt találkozunk.
 Velem egy szobában van Lilla, aminek eléggé örültem, mert szerintem egész jóba lettünk. Még volt egy szobatársunk, Petra. Ő is vámpír volt, bár kicsit szótlanabb. De nem tűnt ellenszenvesnek, úgyhogy boldog voltam.
 Mások is elégedettek voltak a szobatársaikkal, bár néhányan nyafogtak egy sort. Míg pakolásztunk és elfoglaltuk az ágyainkat, Lilla arról beszélt, hogy tök helyes fiúk vannak itt, szerinte nem is lesz itt olyan rossz.
 - Csak Zoli... Zolit hagyjátok - szólalt meg halkan Petra, mire odakaptuk a fejünket.
 - Hé - vigyorodott el Lilla - Ti együtt vagytok? - a kérdésre Petra nagyon elpirult.
 - Izéé.. Ne mondjátok senkinek, jó?
 - Lakat a szánkon - ígértem neki.
 - Egyébként én azt az Ádámot néztem ki, ha így hívják... - folytatta Lilla az áradozást, mire csak felnevettem - Miért, te hogy állsz? Biztos vagyok benne, hogy ki néztél már itt valakit.
 - Rosszul tudod. - húztam a számat - Senkit nem néztem ki!
 - Na jó, majd még meglátjuk...
Pakolás közben mindenre odafigyeltem, hogy tényleg itt van-e minden, de nem tűnt hiányosnak egyik táskám sem. Szépen beosztottuk a szekrényeket is, és miután végeztünk, fáradtan dőltünk hanyatt az ágyainkon.
 - Hulla vagyok. - szuszogott Petra.

-----

Miután kicsit pihentünk az egyáltalán nem kényelmes, ronda, zöld paplanos ágyakban -ami nekem az ablak alatt van- kiléptünk a szobánkból.
 Tibi már ott várt ránk.
 - Nos, mindenki készen van? - kérdezte, mire egy pár igen-t kapott -Akkor... Reggel hétkor kelés, futás, gimnasztika, erősítés. Mindenki átöltözik, reggeli a padoknál. Utána mindenki segít az aznapi pályát felállítani, a nagy szobában lesz a meditációs szoba. Hogy erre miért van szükség? Minden délután fél órát meditál mindenki, hogy rendben legyen a kontrollációtok, értettétek?
 - És milyen kiképzések lesznek? - tette fel a kezét Laura.
 - Vérfarkasoknak erőirányítás, vámpíroknak átváltozás-gyakorlás, a démonoknak a gondolatolvasás fejlesztése, illetve aki még tud repülni, annak gyakorlása. A többieknek pedig mindig más. Nem azért gyakoroljuk ezeket a vérfarkasokkal, hogy erősebbek legyenek, hanem hogy tudják az erejüket irányítani. Képességet csak órák közben lehet használni, máskor tilos. Tízkor legkésőbb villanyoltás. Ma este kint tábortűz.
 - Az.. Azt minek? - kérdezte Zita.
 - Ti is szeretnétek ismerkedni, nem? Itt van. A hétvégék a következők lesznek: szombaton nyolckor kelés, futás, itthon meditálás. A vasárnap teljesen szabad, de tízig mindenkinek fel kell kelni. Ilyenkor mehettek a közeli boltba vásárolni, de az alkohol tilos. Értettétek?
 - Igen - felelte mindenki.
 - Rendben. Akkor mivel már lassan ebéd, de most ettetek, ezért öltözzetek át, futunk. Aztán meditálás, és a nap többi része szabad. Mehettek. - mondta, és mindenki az infókat próbálgatta megjegyezni, miközben ment a saját szobájába öltözni.

-----Dávid-----

Mikor Tibi befejezte a beszédet, Ádámmal és Bálinttal egyből a szoba felé vittük az irányt.
 - Láttátok azt a dögös csajt? - kérdezte hirtelen Ádám.
 - Melyiket? - nevettem fel.
 - Ööö.. A neve... Najó, azt nem tudom, de azzal a két vámpírral van egy szobában.
 - Lilla - bólintott Bálint. - Nem tudom, mit eszel rajta. Nekem inkább Zoé jön be.
 - Az ki? - néztem rá, mire Ádámmal egyszerre nevettünk fel.
 - Mindegy - legyintett - Pedig olyan könnyű neveket megjegyezni. - sóhajtotta.
Kimentünk, ahol már nagyjából mindenki várakozott, és beálltunk egy kicsit sem tornasorhoz hasonlító sorba.
 - 8 kör futás, a motelen belül, kezdjük. - sípolt bele egyből Tibi a sípjába, mire mindenki neki iramodott. Én próbáltam nem túl diszkréten figyelni Dorotit, de aztán úgy döntöttem, mellé futok. Nem zavartatta magát, ugyanúgy futott tovább, mint eddig. Aranyos volt. De ezt még Ádámnak se merném hangosan kimondani, habár még csak most ismertem meg, szóval szerintem ez normális. A lányok egy idő után nem bírták már, ezért már csak a fiúk és egy, két lány kocogott lassan a motelek körül. Ami meglepett, az az, hogy rengeteg kis épület volt, legalább 150-200, plusz az elől lévők, amik különböző edzésekhez, meg egyebekhez lett kialakítva.
A 8 kör futás után mindenki lihegve dőlt le a fűbe, még a fiúk is úgy nyavalyogtak, mint a lányok szoktak, bár ők most furcsán csendben voltak.
 - Elég edzetleneknek tűntök, de ne féljetek, majd még javítunk rajta - bólogatott Tibi, mire néhányan elég csúnyán néztek rá, de mintha nem vette volna észre, folytatta tovább - Öltözzetek át, következik a meditáció! - dörzsölgette a tenyerét izgatottan, mire legtöbben felnyögtek, Bálint a nemzetközi jelet mutogatta neki a háta mögött, míg a lányok egymáson támaszkodva kezdtek lépdelni a saját szobájuk felé.
A szobánkban felkaptam az első gatyát és pólót, ami a kezembe akadt, az izzadt cuccokat beledobtam a szennyesbe, és kifelé kezdtem sétálni.
A "nagyszoba" előtt várakoztunk Ádámmal -amit annyira nem tudnék nagyszobának nevezni, mivel kettő üres motel szobából lett kialakítva-, mivel előttünk voltak a harmadéves Olaszok.
Miután végeztek, a többiek is megérkeztek.
 - Ezek kik voltak? - nézett arra fele amerre mentek, azt hiszem Rita.
 - Olaszok - legyintett Gergő.
 - Aha - bólintott összehúzva a szemöldökeit.
 - Mindenki menjen be - lépett mögénk a táborvezető, mire besurrantunk a szobába. - Üljetek le egy-egy szivacsra - utasított, és a szétterített szivacsokra elkezdtünk letelepedni. - Most mindenki üljön egyenes háttal, és török ülésbe. Csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, amit mondok...
Mindenki úgy tett, ahogy Tibi mondta, de engem egy kicsit frusztrált, hogy csukva van a szemem, mert egy csomóan voltunk, talán harmincra tippelném.
 Körülbelül 20 percig tartott, viszont lényegesen elálmosított, ahogy szerintem mindenkit. Tibi olyanokat mondott, hogy 'Egy mezőn ültök, és hallgatjátok a csendet', és hasonló dolgokat.
 - És most mindenki mély levegőt vesz, - fejezte be Tibi - és kinyithatjátok a szemeteket.
Lassan mindenki kiment, gondolom aludni a szobába egy fél órát, mivel mára ennyi volt. Már csak az esti tábortüzezés maradt hátra, ami olyan 3 óra múlva lesz, meg a vacsizás a padokon.

Negyedik Fejezet

Demon

Negyedik Fejezet

Érkezés

Hát, itt vagyok. Anyu azt mondta, amint a vonat ideér, menjek ki az utcára, ahol egyből lesz egy buszmegálló, oda jön egy busz, amin szinte mindenki ott lesz, már aki ezzel a vonattal jött. Úgyhogy elindultam, és valóban volt ott egy buszmegálló, így gyorsan oda mentem. Állt ott egy pár lány, de nem voltam benne biztos, hogy ők is arra a buszra várnak, amelyikre én, szóval úgy döntöttem nem kezdek el kiképzésekről magyarázni, mert azzal nem megyek semmire. Vártam. És csak vártam. Aztán megláttam két fiút, aki felém tartott. Az egyik ismerős volt... Á! Megvan! A vonaton már belebotlottam...
 - Igen, de akkor.. - miközben a vonatos fiú beszélt a másiknak, rám nézett, és elhallgatott.
 - Mi az? - bökte meg a mellette álló.
 - Khm. Szia. Már találkoztunk, ugye? - szólított meg, mire elmosolyodtam.
 - Azt hiszem, igen.
 - Én Levi vagyok. - mutatkozott be - Ő meg az egyik haverom, Balázs.
 - Doroti vagyok. Ti... Melyik buszra vártok?
 - Ami körülbelül 2 perc múlva itt lesz.
 - Talán...
 - A Kriptid-kiképzés... Ja.
 - Huh, én is oda megyek.
 - Látom - biccentett a táskáim felé. Most, hogy megnézem, náluk is egy csomó bőrönd volt.
Levinek igaza lett, mert szinte azonnal jött egy busz, amin már ültek vagy tízen. Most felszállt Levi, Balázs, 2 kisebb korú lány, és még egy fiú, na meg persze én is.
 Kerestem valami jó helyet, de már nem volt olyan, ahol ne ülne senki. Végül egy kedves kinézetű lányhoz mentem.
 - Szia... Szabad? - mutattam a székre.
 - Naná. - mosolygott, mire leültem - Lilla vagyok.
 - Én meg Doroti... - feleltem, aztán egy kis csönd következett. Nem akartam szótlan lenni, elvégre egész nyáron vele leszek a táborba - Te... Mikor tudtad meg?
 - Mármint mit? - húzta fel a szemöldökét.
 - Hogy... Izé... Vámpír vagy.
 - Én nem vagyok vámpír. - nevetett fel, mire egy kicsit megállt bennem az ütő. Rossz busz? - Vérfarkas vagyok.
 - Ez... Most komoly? Nem csak vámpírok vannak?
 - Ugyan - legyintett - Annyiféle misztikus lény van, hogy meg sem bírom őket számolni. Úgy tűnik, itt sokan ismerik egymást. Én, mondjuk, senkit nem ismerek. Mit kérdeztél? Hogy mikor tudtam meg?
 - Igen... - bizonytalanodtam el.
 - Tavaly. Még a suliban. Hallottam ahogy apám anyámmal üvöltözik, hogy mondják el nekem. Nem tudtam miről van szó, úgyhogy másnap rákérdeztem. Elmondták. Napokig nem bírtam aludni. - nevetett. - De megszoktam. Csak annyi ember támadás történt, hogy...
 - Tudom-tudom, a Kriptid-tanács új törvénye. Szörnyű. - ráztam a fejem - De, hogy megy ez? Mindenhol élnek... Szóval, nem emberek, de velük mi van? Csak mi szívunk?
 - Nem. Ez egy nagy tábor. Több tábor. Ez a busz a magyarokat viszi oda... Ha jól tudom, körülbelül 5 országból jöttek ide, emiatt. Mi 31-en leszünk.
 - Honnan tudsz te...?
 - A szörnyű igazság az, hogy az apám is benne van a tanácsban...
 - Mi? - döbbentem meg. - De akkor te hogy lehetsz...
 - Örökbe fogadtak. Ezt már előbb tudtam.
 - Ja... Sajnálom, bocsi...
 - Szóra sem érdemes.
Megállt a busz, de tudtuk, még nem értünk oda, csak felvettük a csapat hátralevő részét. Elég sokan szálltak fel, így Lillának igaza lehetett: 31-en leszünk. Mikor már mindenki felszállt, újra indultunk, és amíg én Lillával beszélgettem, mások is elfoglalták magukat.
 - Megérkeztünk! - szólt hangosan a buszsofőr. Kérdőn néztünk egymásra, de végül mindenki felállt és összeszedte a bőröndjeit, táskáit, aztán mindenki lesétált a buszról. Egy elég fura helyre kerültünk, az biztos. Volt egy óriási üres udvar, és ezt körbe kerítette egy hosszú motel, amiben gondolom leszünk. Egy férfi lépett elő, gondolom a táborunk vezetője.
 - Üdvözlök mindenkit - mért minket végig. - Először is pakoljátok le a táskáitokat, és üljetek le a padokra. - mutatott rá a padokra, ami talán elég volt, hogy mind rá férjük. Letettem a cuccaimat a lábam elé, és Lilla mellé ültem. - Névsorolvasás következik... - mondta, mire mindenki döbbenten vagy felháborodottan nézett rá. Ez most komoly? Még poshadjunk szét a 30 fokban, hajrá...

Harmadik Fejezet

Demon

Harmadik Fejezet

Indulás..

Aznap estére már mindenem be lett pakolva. Miután átestem a sokkon, és a tényen, hogy vámpír (!!) vagyok, végre én is elkezdtem pakolászni, bár kedvetlenül. Könyörögtem anyának, hogy legalább még egy hétig had maradjak otthon, aztán elmegyek, de nem engedett. Holnap a délelőtt 11 órási vonattal indulok Pécsre, arra a hülye kiképzésre, ahol fogalmam sincs hányan leszünk. Mivel elvileg ez új törvény, gondolom mindenkit ért egy kis meglepetés, de ez engem nem izgat. Egy másik súlyos feladat még rám maradt: közölnem kell Ellivel, hogy nem leszek itthon egész nyáron... És bizony egy fedősztori is kellett.
 - Doroti - köszönt vidáman a telefonba barátnőm - Hogyhogy ilyen későn hívsz?
 - Elli... - nem tudtam mit mondjak. - Én nem leszek itt a nyáron.
 - Ööö... Ezt hogy érted?
 - Úgy, hogy anyáék valami dühkezelőbe küldenek amiatt az Adris dolog miatt! - jutott hirtelen eszembe valami frappáns - Tudod, túlreagálják... Egész nyáron máshol leszek, én sem tudom, hol, de nem is ez a lényeg. Úgy sajnálom, hogy nem lehetek itt.
 - Doroti... Te... Ne szórakozz velem! Mert ez nem vicces.
 - Bár vicc lenne - sóhajtottam.
 - Akkor ez azt jelenti, hogy 3 hónapig nem foglak látni?!
 - Tényleg sajnálom.- szomorodtam el. - Szerinted nekem van kedvem hozzá?!
 - Igaz, most nem is magammal kéne foglalkoznom! Bocsi!
 - Figyelj, mindig amikor csak tudok, telefonálok, írok, és biztosan majd Skypeolhatunk is! Biztosan remek nyarad lesz. Ne foglalkozz velem sokat, csak élvezd a szünetet...
 - Jaj, Doroti... Nagyon fogsz hiányozni! Mikor indulsz?
 - Holnap délelőtt.
 - Ilyen hamar?! Akkor... Már tényleg nem foglak látni 3 hónapig?
 - Hiányozni fogsz.
 - Te is nekem... Hívj majd!
 - Ígérem. - nevettem fel. - Szia... Jó éjt.
 - Neked is.
Ezzel szomorúan véget ért a beszélgetésünk.

----

Másnap reggel viszonylag nyűgösen ébredtem. Nem akartam elmenni. Komolyan. De az ébresztőórám szünetlenül szólogatott,  így fáradtan és kedvetlenül indultam a fürdőbe a ruhámmal együtt. Nem tudtam, kell-e valami smink, elvégre elég durva neve van. Kiképző tábor... Hmm. Mindenesetre egy kis szájfény és szempilla spirál felkerült rám. Már egészen nyáriasan öltözködtem, rövid farmer nadrág, fehér pántos póló, és egy világos barna vékony kardigán. Valahogy éreztem, hogy nem fogok boldogulni ezzel a sok cuccal, ezért már most felkötöttem a hajam, hogy az ne zavarjon.
 - Doroti! - kiáltott anya - Indulni kéne már!
 - Megyek - dörmögtem és kiléptem a fürdőből. Odamentem a cipős szekrényhez, és felvettem egy barna sportcipőt, majd megfogtam 2 nagy táskámat, és gondoltam, majd szépen kihordozom egyenként a kocsiba őket, annyi van. Mikor végeztem, felvettem a napszemüvegem, és beültem a kocsiba.
 - Mindened meg van? - nézett rám anya.
 - Igen.
 - Ne felejts el minimum hetente telefonálni.
 - Nem fogok.
 - Majd folyamatosan feltöltjük a telefonodat, hogy tudj minket hívni, úgyhogy nem lesz semmi kifogás!
 - Értettem.
 - Jól fogod magad érezni. Na, kösd be magad, és induljunk. - csapta össze a tenyerét, mire engedelmesen becsatoltam az övem, és elindultunk.
 Nem telt sok időbe, míg odaértünk, mégis nekem ennél több idő kellett még Budapesten. Magamban sehol nem találtam bármi pozitívumot, amivel jókedvűen indulhattam volna a vonatom felé, anyával, és a rengeteg táskával.
 - Jó lesz - biztatott anya, mikor a kezembe adta a cuccaimat, hogy szálljak fel.
 - Oké. Szia - köszöntem el, és beljebb léptem.
 - Szia kicsim - mosolygott anya. Hú, ez ijesztő. Anya nem szokott így hívni. De hát mindennek eljön az ideje. Kerestem volna én helyet, csak hát tudtam, felesleges, tömve volt a vonat. Beálltam egy srác mellé, és gondolkodni kezdtem.
 Hát, így jutottam el idáig.

----

Álmosan nyitottam fel a szemem. Kinéztem az ablakon, és megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy még nem volt Pécs, de hamarosan le kell szállni. Összekapkodtam magam, és felálltam, majd gyorsan odamentem az ajtóhoz, ami 2 perc után ki is nyílt, mikor megálltunk. Mikor kiléptem, az izzasztó melegben hunyorogtam fel egy táblára. Pécs. Szuper...

Második Fejezet

Demon

Második Fejezet

Az évzáró, és utána

Nem történt semmi különös az utolsó pár napban. Maximum annyi, hogy Vass Adrienn nem jött suliba, mert elvileg annyira súlyos trauma érte, hogy nem tud iskolába jönni, és ezért természetesen én kaptam a büntetést, hogy reggel előbb be kellett mennem a tizenegyedikeseknek segítenem feldíszíteni a tornatermet, a ballagásra.
 - Doroti - húzott félre később Elli, mikor már az osztályom is megérkezett - Jól vagy?
 - Öhm... Persze, miért?
 - Tegnap óta nem láttalak. Biztos minden oké? - nézett aggodalmasan.
 - Igen, csak ideges voltam. Sajnálom, ha megijesztettelek.
 - Semmi baj... - könnyebbült meg - A lényeg, hogy jól vagy... De tegnap a szemed...
 - Nézd, ott jön Krisz! - kiáltottam fel, pedig egyáltalán nem érdekelt a fiú.
 - Úú, hol? - kezdett gyorsan körülnézni Elli - Ott van. - suttogta - Most beszélek vele - vett egy mély levegőt, és megindult a srác fele. Néztem, ahogy odamegy hozzá, és elég hamar elkezdtek valamiről beszélgetni. Én csak bámultam ki a fejemből. Hova kell mennem? Egyszerűen nem értettem semmit.
 Hamarosan mindenkinek be kellett állnia az osztályával, és nézni a dögunalmas műsort, amit maximum 2 tanár és az igazgató nézett figyelmesen.
 - Istenem... Láttad a tegnapit? - hallottam meg halk suttogását az egyik osztálytársamnak, Emese.
 - Nem. Mi történt? - kérdezte Eszter, szintén az osztálytársam.
 - Doroti... Én láttam, ahogy odanyomja szegény Adrit a falhoz, és a szeme... Vérvörös volt - vitte lejjebb a hangot. - Ezért nem jött ma suliba. Elvileg a feje is betört.
 - Mi?! - sikkantott fel Eszter - Akkor... - és éreztem, hogy mindketten rám néznek.
 - Szerintem vigyázzunk vele - már alig halhattam, szinte némán tátogtak egymásnak. De az én fülem azért még elég jó.
 - Lányok... - fordult hátra hozzájuk Elli -  Olyan mélyre is csak ti süllyedhettek, hogy úgy beszéltek ki valakit, hogy az előttetek áll. Láttad, ugye? Hogy mit csinált Doroti. Szerintem is vigyázzatok - ilyenkor már nagyon szúrós volt a hangja.
 - Hagyd - nevettem fel keserűen - Nem érdekel, mit gondolnak rólam. - Elli visszafordult mellém, és elkezdte mondani, hogy alakul valami Krisszel, mert találtak egy közös pontot, de igazából nem tudtam annyira figyelni, mint amennyire akartam.
 Az ünnepség viszonylag gyorsan lezajlott, és mentünk a termünkbe, bizonyítvány osztóra. Az enyém olyan volt, mint mindig. Nem vagyok színötös, de soha nem állok bukásra. Az osztályfőnök még elég sokat magyarázott, nem értettem, miért nem mehetünk már haza.
 - Akkor mindenkinek jó nyarat kívánok - mondta végül, mire mindenki megkönnyebbülten állt fel és elindultak az ajtó felé. Kiértünk a suliból, és nagyjából a többi diák is indult haza.
 Nem túl hosszú séta után, végre haza értem. Kinyitottam az ajtót, és elég bizarr látvány tárult a szemem elé. Anya komolyan ült az étkező asztalnál, és ezek szerint csak rám várt, mert egyből felkapta a tekintetét rám.
 - Szia - néztem furán.
 - Szia, Doroti. - mondta a szokásos szigorú hangjával - Beszélnünk kéne.
 - Ha a tegnapiról van szó, én nem akartam bántani azt a lányt...
 - Nem, nem Adriról beszélek.
 - Akkor jó. Én is szeretnék kérdezni valamit. Kik voltak tegnap azok az öltönyös...?
 - Ehhez kapcsolódik - szakított félbe - Van valami, amit tudnod kell... Mi nem vagyunk teljesen emberek. Kicsit mások vagyunk.
 - Igen?.. - nyeltem egyet.
 - Nos, lehet, hogy már rájöttél, de ezt muszáj elmondanom. Mi... Vámpírok vagyunk. De ez nem rossz dolog. Ahhoz, hogy megtanuld irányítani az akaratod, és erőd... El kell menned egy nyári táborba. Vagyis valami olyasmibe. Inkább kiképzés, egy egész nyáron. Holnap indulsz Pécsre. Már összepakoltam a ruháid nagy részét, úgyhogy ha nem akarsz egész este pakolászni, kezdd el most. Tudom, hogy ez most hirtelen jött, de a Kriptid-tanács új törvényt hozott... Elég sokan nem tudnak bánni az erejükkel.Te is így vagy ezzel. Hidd el, nem fölöslegesen vannak az új szabályok...
 - Mi? - leheltem. Túl sok az infó. Túl sok. - Anya, most te azt mondod, hogy... Nem! Nem megyek sehova! Nem vagyok... Én nem vagyok szörny! Ember vagyok, és itthon maradok... Kiképzés?!
 - Kicsim. - nézett rám fájdalmasan. Szinte soha nem láttam így. - El kell menned.
Kiakadtam. Nem jött ki hang a számon.
 - Akkor... Pakoljak neked? - kérdezte, de én csak egy aprót bírtam bólintani. El ment a szobámba, és hallottam ahogy tesz-vesz. Én lerogytam az egyik székre, komolyan nem tudtam elhinni, hogy ilyen nyarat adnak nekem.

Első Fejezet

Demon

Első Fejezet

A valódi énem

- Kelj már fel - bökött meg Elli, mire hunyorogva kinyitottam a szemem.
- Hmm? - hümmögtem fáradtan.
- Vége az órának..
- Mi?! - néztem körül a teremben, ahol rajtam és Ellin kívül nem tartózkodott senki sem a teremben.
- Lemegyek a büfébe, jössz?
- Ühüm. - bólintottam, majd feltápászkodtam a helyemről és elindultam, meg sem várva Ellt.
Amint leértünk, beálltam a sorba, aztán Elli is utolért. Kivártuk amíg sorra kerülünk, aztán az én jeges teámmal, Elli meg a csokis muffinjával arrébb mentünk elpakolni a megmaradt pénzt. Elkezdtem kortyolgatni a teám, mikor valaki erősen meglökött, így a ruhámon landolt az üdítő.
 - Hé - fordultam hátra, mire megláttam a gyűlöletes ellenségemet, Adrit. Komolyan, nem vagyok előítéletes, meg semmi, de ez a lány kilencedik óta nem hagy békén, egyszerűen nem értem, mi a baja. Talán feltűnési viszketegség..
 - Nem tehetek róla, hogy ilyen béna vagy - fújtatott rám, mire lenyeltem a nem túl szép válaszomat. - Talán segítettem is, ez a blúz ma elég ocsmány - nevetett fel a barátnőjével, Klaudiával.
 - Hagyd - suttogta halkan Elli, de én komolyan éreztem, hogy felrobbanok. - Nem ér ennyit ez a szajha. - és igaza volt. Vettem egy mély levegőt, és tovább indultam Ellivel.
 - Láttad hogy néz ki? Röhejes - hallottam még mögülem Adri gúnyos hangját, aztán Klaudiával
felnevettek. Iyenkor már nem tudtam kontrollálni magamat. Hihetetlen gyorsasággal teremtem ott előtte, és toltam a nyakánál fogva a falhoz. Én sem tudom, hogyan lehetséges, biztos az adrenalin, de nem foglalkoztam abban a percben ezzel.
 - Na ide figyelj - sziszegtem - Ha nem szállsz le rólam, akkor megkeserítem az életed, és bánni fogod a napot, amikor megszülettél. Felfogtad? Ha csak még egyszer meglátlak, a frizud hiányos lesz, édes - dörmögtem indulatosan. Elborult az agyam, nem tudtam normálisan gondolkodni.
 - Doroti! - szólt riadtan Elli, mire csak rákaptam a tekintetem - A szemed... - ijedt meg.
Hangos sikítást hallottam. Elengedtem Adrit. A nyakán apró, piros foltokat véltem felfedezni, és vérzett a feje.. Ez az én művem.
Elszaladtam a mosdóba, remélve, hogy egyedül lehetek. A suli mosdója szerintem teljesen átlagos, öt darab csap, és hátul egy csomó vécéfülke.
Az ajtóval szemben lévő csaphoz léptem, és megtámaszkodtam rajta. A lefolyót nézve tűnődtem, igazából a semmin. Az agyam ködös volt, nem tudtam ész szerűen gondolkodni. Mögöttem nyitódott az ajtó, mire belenéztem a tükörbe, csak Elli. Átvándorolt a tekintetem, igazából magamra. Hátra hőköltem a látványtól. A szemem írisze vérvörös, a szemfogaim megnyúltak, mint a filmekben a vámpíroknak. Megriadtam magamtól. Berohantam az egyik fülkébe, és felkuporodtam egy lehajtott fedelű vécére, majd felhúztam a térdem és ráhajtottam a fejem. Sírtam. De nem voltam szomorú, vagy mérges. Csak féltem.

-----

A suliban már egyik órára sem ültem be. Egyszerűen már nem érdekelt senki. Hazafelé baktattam, egyedül. Csak én és a zene, ami tökéletesen a hangulatomhoz illett. Mire hazaértem, már a kinézetem normális volt, így nyugodtan mentem be a házba. Szinte azonnal papi szobájához igyekeztem, és amint benyitottam, láttam ahogy éppen valami főzőcsatornát néz. Szerettem vele beszélgetni. Mindenről. Mások az ilyeneket inkább a legjobb barátnőikkel, nővérükkel esetleg anyukájukkal osztották volna meg. De nekem tökéletes volt papi erre a feladatra.
- Hahó - köszöntem be, mire kedves mosollyal hátrafordult.
 - Szervusz, aranyom. Mi járatban? Hogy ment az iskola?
 - Hát.. Nem is tudom. Leginkább sehogy - nevettem fel. - Papi, beszélhetnénk valamiről?
 - Mondjad csak - paskolgatta meg a helyet maga mellett a fotelon, mire odaültem.
 - Mi.. Mások vagyunk, igaz?
 - Ezt hogy érted?
 - Mindenki tudta, hogy egyszer rájövök. Miért nem mondtátok el eddig?
 - Pontosan mire gondolsz? - ráncolta a homlokát.
 - Papiii. Tudod... - elmondtam neki azt a fura incidenst a büfénél. Elgondolkodott rajta.
 - Szerintem ez a családban mindenkivel előfordult már..
 -  Én.. Attól félek, egyszer komolyan bántani fogok valakit. Eddig miért nem mondta ezt nekem senki?
 - Azt gondoltuk, így jobb lesz. Így élhetted az életedet emberként. Ez egy lehetőség volt. De ne aggódj sokat, mert amint bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik...
 - Ez... Most mit jelent? Mármint az én helyzetemben mi lehetne a megoldás? - értetlenkedtem.
 - Had nézzem ezt. - mondta fáradtan - Mindig meg akartam tanulni főzni.
 - Rendben - sóhajtottam, és kimentem a szobájából. Elindultam a szobám felé, mikor ismeretlen hang ütötte meg a fülemet.
 - Sajnálom, de.. Doroti még nem tudja - hallottam anya aggodalmas hangját. Kíváncsian kinéztem a fal mögül, és 2 öltönyös, napszemüveges nagy darab férfit láttam anyával szemben.
 - Akkor ajánlom, hogy hamarosan juttassa el neki a híreket. Amint ez megtörténik, a leghamarabbi vonattal el kell mennie szombaton.
 - Értem... El fogom neki mondani, ígérem... Ott lesz minél hamarabb.
 - Ezek az új törvények. Vagy betartják.. vagy, nos, tudják.. Inkább tartsák be.
 - Értem - morogta anya - Más valami?
 - Ennyi. Akkor szombaton legyen ott. - azzal felálltak, betolták a széküket és kisétáltak az ajtón. Amint elmentek, visszahúzódtam a fal mögé.
 - Doroti, ott vagy? - hallottam meg anya hangját, mire csak halkan elsettenkedtem a szobámba. Mikor becsuktam az ajtóm, hangos sóhajtás tört fel belőlem. Mi lesz itt?..

Prológus

Demon

Prológus

A nyarat nem így képzeltem el. Mármint, a vonaton idegen emberek között nyomorogni, úgy hogy azt sem tudom, hova megyek, nem a legszórakoztatóbb dolog. Ha otthon maradhattam volna, már rég a nagypapával lennék, és limonádét szürcsölgetve ülnénk a Duna-parton. De nem.
A szüleim és azok teljesen elrontották a nyaram. Anya valami finom sütit süt Örsnek, aki biztosan a kedvenc meséjét nézi. Apa a dolgozó szobájában telefonálgat, és idegesen szól ki minden második percben, hogy halkítsák le a tévét.
A gondolatmenetemből a megálló vonat zökkentett ki. Olyan hirtelen állt meg, hogy a mellettem telefonozgató srác egyenesen rám esett.
- Bocsi - mondta zavartan és gyorsan kiegyenesedett, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. - Ezt elejtetted. - adta a kezembe a pénztárcámat.
 -Köszi. - ezzel otthagyott, én meg csak néztem a távolodó alakját. Ezen a megállón szerencsére sokan leszálltak, és sok hely felszabadult, ezért a legközelebbi üléshez igyekeztem. Velem együtt más is kinézte azt a széket, de én közelebb voltam, és nagyobb volt az előnyöm. Megkönnyebbülten ültem le, de valaki megint megszólított.
 - Elnézést - szólt a kalauz - Jegyet kérek.
 - Máris - habogtam, és elővettem a pénztárcámban lévő papírfecnit.
Unalmamban elővettem a telefonomat és hozzá tartozó fülhallgatót, majd elindítottam a lejátszási listám. Elindult a Linkin Park - Numb című száma. Egyre laposabbakat pislogtam, és lassan elnyomott az álom...