Harmadik Fejezet

Demon

Harmadik Fejezet

Indulás..

Aznap estére már mindenem be lett pakolva. Miután átestem a sokkon, és a tényen, hogy vámpír (!!) vagyok, végre én is elkezdtem pakolászni, bár kedvetlenül. Könyörögtem anyának, hogy legalább még egy hétig had maradjak otthon, aztán elmegyek, de nem engedett. Holnap a délelőtt 11 órási vonattal indulok Pécsre, arra a hülye kiképzésre, ahol fogalmam sincs hányan leszünk. Mivel elvileg ez új törvény, gondolom mindenkit ért egy kis meglepetés, de ez engem nem izgat. Egy másik súlyos feladat még rám maradt: közölnem kell Ellivel, hogy nem leszek itthon egész nyáron... És bizony egy fedősztori is kellett.
 - Doroti - köszönt vidáman a telefonba barátnőm - Hogyhogy ilyen későn hívsz?
 - Elli... - nem tudtam mit mondjak. - Én nem leszek itt a nyáron.
 - Ööö... Ezt hogy érted?
 - Úgy, hogy anyáék valami dühkezelőbe küldenek amiatt az Adris dolog miatt! - jutott hirtelen eszembe valami frappáns - Tudod, túlreagálják... Egész nyáron máshol leszek, én sem tudom, hol, de nem is ez a lényeg. Úgy sajnálom, hogy nem lehetek itt.
 - Doroti... Te... Ne szórakozz velem! Mert ez nem vicces.
 - Bár vicc lenne - sóhajtottam.
 - Akkor ez azt jelenti, hogy 3 hónapig nem foglak látni?!
 - Tényleg sajnálom.- szomorodtam el. - Szerinted nekem van kedvem hozzá?!
 - Igaz, most nem is magammal kéne foglalkoznom! Bocsi!
 - Figyelj, mindig amikor csak tudok, telefonálok, írok, és biztosan majd Skypeolhatunk is! Biztosan remek nyarad lesz. Ne foglalkozz velem sokat, csak élvezd a szünetet...
 - Jaj, Doroti... Nagyon fogsz hiányozni! Mikor indulsz?
 - Holnap délelőtt.
 - Ilyen hamar?! Akkor... Már tényleg nem foglak látni 3 hónapig?
 - Hiányozni fogsz.
 - Te is nekem... Hívj majd!
 - Ígérem. - nevettem fel. - Szia... Jó éjt.
 - Neked is.
Ezzel szomorúan véget ért a beszélgetésünk.

----

Másnap reggel viszonylag nyűgösen ébredtem. Nem akartam elmenni. Komolyan. De az ébresztőórám szünetlenül szólogatott,  így fáradtan és kedvetlenül indultam a fürdőbe a ruhámmal együtt. Nem tudtam, kell-e valami smink, elvégre elég durva neve van. Kiképző tábor... Hmm. Mindenesetre egy kis szájfény és szempilla spirál felkerült rám. Már egészen nyáriasan öltözködtem, rövid farmer nadrág, fehér pántos póló, és egy világos barna vékony kardigán. Valahogy éreztem, hogy nem fogok boldogulni ezzel a sok cuccal, ezért már most felkötöttem a hajam, hogy az ne zavarjon.
 - Doroti! - kiáltott anya - Indulni kéne már!
 - Megyek - dörmögtem és kiléptem a fürdőből. Odamentem a cipős szekrényhez, és felvettem egy barna sportcipőt, majd megfogtam 2 nagy táskámat, és gondoltam, majd szépen kihordozom egyenként a kocsiba őket, annyi van. Mikor végeztem, felvettem a napszemüvegem, és beültem a kocsiba.
 - Mindened meg van? - nézett rám anya.
 - Igen.
 - Ne felejts el minimum hetente telefonálni.
 - Nem fogok.
 - Majd folyamatosan feltöltjük a telefonodat, hogy tudj minket hívni, úgyhogy nem lesz semmi kifogás!
 - Értettem.
 - Jól fogod magad érezni. Na, kösd be magad, és induljunk. - csapta össze a tenyerét, mire engedelmesen becsatoltam az övem, és elindultunk.
 Nem telt sok időbe, míg odaértünk, mégis nekem ennél több idő kellett még Budapesten. Magamban sehol nem találtam bármi pozitívumot, amivel jókedvűen indulhattam volna a vonatom felé, anyával, és a rengeteg táskával.
 - Jó lesz - biztatott anya, mikor a kezembe adta a cuccaimat, hogy szálljak fel.
 - Oké. Szia - köszöntem el, és beljebb léptem.
 - Szia kicsim - mosolygott anya. Hú, ez ijesztő. Anya nem szokott így hívni. De hát mindennek eljön az ideje. Kerestem volna én helyet, csak hát tudtam, felesleges, tömve volt a vonat. Beálltam egy srác mellé, és gondolkodni kezdtem.
 Hát, így jutottam el idáig.

----

Álmosan nyitottam fel a szemem. Kinéztem az ablakon, és megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy még nem volt Pécs, de hamarosan le kell szállni. Összekapkodtam magam, és felálltam, majd gyorsan odamentem az ajtóhoz, ami 2 perc után ki is nyílt, mikor megálltunk. Mikor kiléptem, az izzasztó melegben hunyorogtam fel egy táblára. Pécs. Szuper...