Második Fejezet

Demon

Második Fejezet

Az évzáró, és utána

Nem történt semmi különös az utolsó pár napban. Maximum annyi, hogy Vass Adrienn nem jött suliba, mert elvileg annyira súlyos trauma érte, hogy nem tud iskolába jönni, és ezért természetesen én kaptam a büntetést, hogy reggel előbb be kellett mennem a tizenegyedikeseknek segítenem feldíszíteni a tornatermet, a ballagásra.
 - Doroti - húzott félre később Elli, mikor már az osztályom is megérkezett - Jól vagy?
 - Öhm... Persze, miért?
 - Tegnap óta nem láttalak. Biztos minden oké? - nézett aggodalmasan.
 - Igen, csak ideges voltam. Sajnálom, ha megijesztettelek.
 - Semmi baj... - könnyebbült meg - A lényeg, hogy jól vagy... De tegnap a szemed...
 - Nézd, ott jön Krisz! - kiáltottam fel, pedig egyáltalán nem érdekelt a fiú.
 - Úú, hol? - kezdett gyorsan körülnézni Elli - Ott van. - suttogta - Most beszélek vele - vett egy mély levegőt, és megindult a srác fele. Néztem, ahogy odamegy hozzá, és elég hamar elkezdtek valamiről beszélgetni. Én csak bámultam ki a fejemből. Hova kell mennem? Egyszerűen nem értettem semmit.
 Hamarosan mindenkinek be kellett állnia az osztályával, és nézni a dögunalmas műsort, amit maximum 2 tanár és az igazgató nézett figyelmesen.
 - Istenem... Láttad a tegnapit? - hallottam meg halk suttogását az egyik osztálytársamnak, Emese.
 - Nem. Mi történt? - kérdezte Eszter, szintén az osztálytársam.
 - Doroti... Én láttam, ahogy odanyomja szegény Adrit a falhoz, és a szeme... Vérvörös volt - vitte lejjebb a hangot. - Ezért nem jött ma suliba. Elvileg a feje is betört.
 - Mi?! - sikkantott fel Eszter - Akkor... - és éreztem, hogy mindketten rám néznek.
 - Szerintem vigyázzunk vele - már alig halhattam, szinte némán tátogtak egymásnak. De az én fülem azért még elég jó.
 - Lányok... - fordult hátra hozzájuk Elli -  Olyan mélyre is csak ti süllyedhettek, hogy úgy beszéltek ki valakit, hogy az előttetek áll. Láttad, ugye? Hogy mit csinált Doroti. Szerintem is vigyázzatok - ilyenkor már nagyon szúrós volt a hangja.
 - Hagyd - nevettem fel keserűen - Nem érdekel, mit gondolnak rólam. - Elli visszafordult mellém, és elkezdte mondani, hogy alakul valami Krisszel, mert találtak egy közös pontot, de igazából nem tudtam annyira figyelni, mint amennyire akartam.
 Az ünnepség viszonylag gyorsan lezajlott, és mentünk a termünkbe, bizonyítvány osztóra. Az enyém olyan volt, mint mindig. Nem vagyok színötös, de soha nem állok bukásra. Az osztályfőnök még elég sokat magyarázott, nem értettem, miért nem mehetünk már haza.
 - Akkor mindenkinek jó nyarat kívánok - mondta végül, mire mindenki megkönnyebbülten állt fel és elindultak az ajtó felé. Kiértünk a suliból, és nagyjából a többi diák is indult haza.
 Nem túl hosszú séta után, végre haza értem. Kinyitottam az ajtót, és elég bizarr látvány tárult a szemem elé. Anya komolyan ült az étkező asztalnál, és ezek szerint csak rám várt, mert egyből felkapta a tekintetét rám.
 - Szia - néztem furán.
 - Szia, Doroti. - mondta a szokásos szigorú hangjával - Beszélnünk kéne.
 - Ha a tegnapiról van szó, én nem akartam bántani azt a lányt...
 - Nem, nem Adriról beszélek.
 - Akkor jó. Én is szeretnék kérdezni valamit. Kik voltak tegnap azok az öltönyös...?
 - Ehhez kapcsolódik - szakított félbe - Van valami, amit tudnod kell... Mi nem vagyunk teljesen emberek. Kicsit mások vagyunk.
 - Igen?.. - nyeltem egyet.
 - Nos, lehet, hogy már rájöttél, de ezt muszáj elmondanom. Mi... Vámpírok vagyunk. De ez nem rossz dolog. Ahhoz, hogy megtanuld irányítani az akaratod, és erőd... El kell menned egy nyári táborba. Vagyis valami olyasmibe. Inkább kiképzés, egy egész nyáron. Holnap indulsz Pécsre. Már összepakoltam a ruháid nagy részét, úgyhogy ha nem akarsz egész este pakolászni, kezdd el most. Tudom, hogy ez most hirtelen jött, de a Kriptid-tanács új törvényt hozott... Elég sokan nem tudnak bánni az erejükkel.Te is így vagy ezzel. Hidd el, nem fölöslegesen vannak az új szabályok...
 - Mi? - leheltem. Túl sok az infó. Túl sok. - Anya, most te azt mondod, hogy... Nem! Nem megyek sehova! Nem vagyok... Én nem vagyok szörny! Ember vagyok, és itthon maradok... Kiképzés?!
 - Kicsim. - nézett rám fájdalmasan. Szinte soha nem láttam így. - El kell menned.
Kiakadtam. Nem jött ki hang a számon.
 - Akkor... Pakoljak neked? - kérdezte, de én csak egy aprót bírtam bólintani. El ment a szobámba, és hallottam ahogy tesz-vesz. Én lerogytam az egyik székre, komolyan nem tudtam elhinni, hogy ilyen nyarat adnak nekem.