Demon
Hetedik Fejezet
"Szerintem tetszel neki!"
Kiültünk a padokhoz, ahol volt mindenféle kenyér, meg felvágott, stb. Egy pár fiú ott ült, de ahogy elnéztem az asztalt, már elég sokan reggeliztek.
- Jó reggelt - ültem le Ádámmal (Lilla egy kicsit megfeszült, hogy vele fog reggelizni) meg... Dáviddal szemben? Szinte biztos, hogy Dávidnak hívják. - Dávid - szólaltam meg hirtelen, hogy felkapja-e a fejét. Sajnos felnézett rám, én meg nem tudtam mit mondani.
- Igen? - fürkészett.
- Öö... Semmi, nem fontos - motyogtam. Úristen, kérdeztem volna meg inkább Lillát a fiú nevéről! De béna vagyok..
A reggelit gyorsan megettem, hogy ne kelljen ilyen kínos csendben ülnünk.
- Reggelizz még nyugodtan, bemegyek a pénztárcákért, aztán indulunk?
- Igen - bólintott Petra.
- Ühüm - bólogatott Lilla, miközben éppen a szendvicsét tömte. Hm. Azért ez nem a legjobb taktika egy fiú elcsábítására. Na de mindegy.
Visszamentem a szobába, és előkotortam a tárcámat, aztán megfogtam a többiekét is, és kimentem. Már több lány is odaült reggelizni, talán Bianka meg Betti is ott volt... Igen, a fiatalabbak. Lilla meg Petra már végzett, úgyhogy gyorsan szóltunk Tibinek, hogy mi indultunk a boltba.
Nos, egyikünk se nagyon járt már itt, de a táblák egy kicsit segítettek. Minimum 3 embert már megkérdeztünk, hol van egy kisbolt, mire végre odataláltunk. Mondjuk szerintem az első két ember hülyeségből másfele mutatott, de mindegy..
Beléptünk, és rájöttem, hol volt az a sok ember a táborból. Hát itt. Levit pont kiszúrtam, ahogy a haverjaival a chipses polcot rámolják ki.
- Szerintem húzzunk bele, mert ezek mindent elvisznek - javasolta Petra, mi meg azonnal rávetettük magunkat a jeges teákra, gumicukrokra, chipsekre, csokikra. Lillának még volt esze, így ő vizet vett nekünk egész hétre, és igaza is lett: este marha meleg van a szobákba, és muszáj vizet tartanunk a kis hűtőnkbe. Épp egy tábla csokiért nyúltam, mikor valaki azt gyorsan kikapta a polcról.
- Na! - akadtam ki, azt hiszem...Ritára. Jó fejnek látszott, de ne vegye el a csokim!
- Bocsi. - nevetett fel, és visszaadta. Na, így jó. - A srácok mindent elvisznek.
Körül néztem. Már nem csak Leviék, de Marci, Boti és Bence is kapkodta a cuccokat.
- Na mit szereztél? - ért mellém Petra.
- Csokik, üdítők, és rágó. Te?
- Én szereztem a chipseket, meg a sós pereceket.
- Lilla?
- Ő volt a normális kajáknál. Víz, cerbona szeletek, és alma. Na, fizessünk, mielőtt ezek - mutatott a fiúkra - be nem állnak a sorba, mert az egy élet lesz.
Odavittük a zsákmányunkat a pulthoz, és külön kifizettük őket. De megbeszéltük, hogy osztozkodni fogunk, természetesen.
Nehezen találtunk vissza, megint megkérdeztünk egy pár embert, de arra a kérdésre, hogy 'Merre van a Kriptid-tábor?' nem igazán tudtak mit felelni. Általában csak annyit kérdeztek, hogy 'Az mi?', de valaki elmutatott egy tök más irányba, amerre biztos, hogy nem volt.. De szerencsénkre megláttuk Dávidékat és őket kérdeztük. Így visszajutottunk, ahol most már frankón senki sem volt. Jó, hogy hamar végeztünk.
Bementünk a szobánkba lepakolni, mikor Tibi hirtelen felbukkant.
- Ma délután edzést tartunk.
- Mi? De ma szabadnap van!
- Tudom, tudom, de tegnap jöttetek, és elnézve, hogy ti ennyi mindent vettetek, akkor a fiúk?! És meg lehet nyugodni, maximum 1 órás lesz. Mikor mindenki visszaért, és elmondtam nekik, rá egy fél órára kezdődik. Addig pihenjetek. Edzés után ebéd. - ezzel kiment.
- Most ugye csak szórakozik? - szontyolodott el Petra. Ma veletek és Zolival akartam lenni...
- Semmi baj, ránk fér az edzés - próbáltam nyugtatni, de erre csak szúrósan rám nézett. Hupsz.
---
Mire mindenki visszaért, és értesült a hírről, addig mi az ágyunkon ülve, rágózva beszélgettünk. Olyan, mintha már egy éve ismernénk egymást. Még volt egy fél óránk, úgyhogy addig felöltöztünk edző ruhába. Megcsörrent a telefonom, úgyhogy gyorsan felkaptam.
- Igen? - szóltam bele.
- Jaj, Doroti, szia! - üdvözölt apa. - Hogy érzed magad ott?
- Szia, apu! Hát... Nem lesz olyan borzalmas... - nem akartam, hogy igazuk legyen. Úgyhogy nem mondtam azt 'Szuperül!'. - Most fogunk mindjárt edzeni, úgyhogy nem tudok sokat telefonálni.
- Ó, értem. Csak felhívtalak, minden rendben-e.
- Persze...
- Sokat gondolunk rád. Örsnek nagyon hiányzol, most a mamánál van ebédelni. És apukám üzeni, hogy érezd jól magad.
- Üzenem, hogy ő is hiányzik. Rendben, jól fogom. Most mennem kell apu, jó volt hallani! Szia - ezzel kinyomtam, mert tényleg mennem kellett. Már szinte mindenki kint várakozott, így én is csatlakoztam.
- Mindenki itt van? - kérdezte Tibi. Mivel egyikünk sem adhatott olyan választ, hogy 'Én nem vagyok itt', ezért úgy véltük, mindenki megvan. - Akkor, mondom, mi lesz: először egy kis futás, utána gimnasztika, és párokba osztalak titeket, úgy, hogy véletlenül se tudjatok egymással beszélgetni. - itt csúnyán ránézett Ricsire - Medicinlabdákkal és kosár labdákkal is lesznek feladatok, aztán felülés-fekvőtámasz is lesz, miközben a másik számolja. Akkor, 4 kör futás - sípolt.
Mindenki futott, és csak futott, de akkora volt az udvar, hogy 1 kör 3 percig tartott. Na jó, talán túlzok, de tényleg marha nagy az udvar!
Mikor mindenki végzett, csak lihegtünk, de a tegnapi 8 kör után ez csak egy kis hangyafing volt.
- Szóródjatok szét - utasított minket Tibi, ezért csináltuk is, amit mondd. Elhelyezkedtünk, aztán megkérte Zoét, hogy mutassa, mit csináljunk. Tök alap dolgokat mutatott, ezzel hamar végeztünk.
- Most kiosztom a párokat, nem kérek nyafogást - szólt előre is - Akkor... Csilla, An. Ádám, Zsófi. Zita, Nóra. Bálint, Viki. - ilyenkor beugrott a kentaur neve: Bálint! - Doroti, Dávid. Bence, Gergő. Bogi, Bianka. Zoé, Áron. Levi, Ákos. Laura, Ricsi. Rita, Éva. Edina, Boti. Marci, Lilla. Petra, Tessza. És mivel páratlanul vagyunk, Zoli menjen... Ritáékhoz.
Én megkerestem a szememmel Dávidot, aki kissé pirulva jött oda hozzám (?).
- A csapat egyik tagja menjen el a raktárba, és hozzon fel 1-1 medicin- és kosár labdát.
- Majd én - szólt Dávid, és elindult a raktár felé, ami a kapu mellett van. Egész kicsi, de sok minden van benne. Mindenki kivette a két labdát, és visszamentek a párjukhoz.
- A feladat egyszerű: álljatok elég távol a párotokkal, ahhoz, hogy tudjátok egymásnak dobálni. Először mellkastól fogjuk kezdeni. - megmutatta a feladatot a labdán, és kezdtük is. Nos, ilyen óráink már sokszor voltak alsóban, felsőben, és még gimiben is, nem volt nehéz dolgunk.
Egy ideig ilyen és ehhez hasonló dolgokat csináltunk, és a karom már eléggé fájt, de szerencsére lecseréltük a kosárlabdára. Először szerencsésnek hittem. De később inkább a medicinlabdáért könyörögtem. Futkározni kellett, miközben pattogtatod, futni, aztán a végén átdobni a másiknak, egyszóval meghaltam, annyira nem kaptam levegőt. Ezzel nem voltam egyedül, de volt, aki fogta magát, és leült a földre. Ez természetesen Ricsi volt.
Mikor már végleg végeztünk a labdákkal, jöhetettek a felülések. Először én kezdtem, és miközben Dávid tartotta a lábam, számolta is. 20-at kellett megcsinálnunk fejenként, kétszer. Aztán így volt a fekvőnél is, csak ott a lányok csinálhattak 10-et, hála Istennek.
- Ennyi volt mára. Mindenki fürödjön, öltözzön, aztán ebéd.
Kipirulva ment mindenki a saját szobája felé.
- Én... Nagyon nem bírom a futást - lihegett Petra, mikor odaért hozzám.
- De hát már negyed órája nem is futunk. - ráncoltam a szemöldököm.
- Tudom... Látod?... Mondtam - lihegett tovább és csípőre tett kézzel próbált normálisan levegőt venni.
- Na, ez jó volt - szökkent mellénk Lilla is, és beértünk a szobánkba - Vagyis nem. Mióta szeretek én sportolni? - fintorodott el. Ezen Petrával felnevettünk, bár szegény még mindig nagyon izzadt.
----
Gyors fürdés és öltözködés után kint vártunk a padokon a többiekre. Még csak Éva és az ikrek ültek kint, velünk együtt. Zoli is kiért, és egyből Petra mellé ült, aztán a fiúk, végül mindenki kiült az ebédhez. Ami, ha jól látom, mákos tészta. Nyami.
- Te Doroti, - suttogta Lilla - észrevetted?
- Hm? Mit?
- Dávid folyton téged bámul - morogta úgy, hogy senki ne hallja, főleg ne Dávid. Kíváncsian ránéztem, mire elkapta a fejét. Ez mekkora!
- Nee. - kapcsolódott be Petra is - Bejössz neki! Ez tök cuki!
- Hagyjátok... Ez... Hülyeség. - pirultam el egyből. Eddig nem tetszettem sok fiúnak, legalábbis nem tudok róla. Nyolcadikban még jártas voltam a témában, de mára már tényleg nem tetszem fiúknak.
- Uuu, szerintem tetszel neki - kapcsolódott be Zoli, mire elég furán néztünk rá.
- Ez csajos téma, de kösz a bátorítást - mondta végül Lilla, és ezzel be is fejeztük a témát. Egy kicsit elgondolkodtam... És ha tényleg tetszem neki? Tiszta vörös volt már a fejem, mikor befejeztük a kaját. Bementünk a szobába pihenni egy kicsit, és mára már tényleg nem volt más program.
- Szerintem gondold át ezt a Dávidos dolgot. - ismételgette Petra - Majd figyeld meg, hogyan viselkedik a közeledben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése