Negyedik Fejezet

Demon

Negyedik Fejezet

Érkezés

Hát, itt vagyok. Anyu azt mondta, amint a vonat ideér, menjek ki az utcára, ahol egyből lesz egy buszmegálló, oda jön egy busz, amin szinte mindenki ott lesz, már aki ezzel a vonattal jött. Úgyhogy elindultam, és valóban volt ott egy buszmegálló, így gyorsan oda mentem. Állt ott egy pár lány, de nem voltam benne biztos, hogy ők is arra a buszra várnak, amelyikre én, szóval úgy döntöttem nem kezdek el kiképzésekről magyarázni, mert azzal nem megyek semmire. Vártam. És csak vártam. Aztán megláttam két fiút, aki felém tartott. Az egyik ismerős volt... Á! Megvan! A vonaton már belebotlottam...
 - Igen, de akkor.. - miközben a vonatos fiú beszélt a másiknak, rám nézett, és elhallgatott.
 - Mi az? - bökte meg a mellette álló.
 - Khm. Szia. Már találkoztunk, ugye? - szólított meg, mire elmosolyodtam.
 - Azt hiszem, igen.
 - Én Levi vagyok. - mutatkozott be - Ő meg az egyik haverom, Balázs.
 - Doroti vagyok. Ti... Melyik buszra vártok?
 - Ami körülbelül 2 perc múlva itt lesz.
 - Talán...
 - A Kriptid-kiképzés... Ja.
 - Huh, én is oda megyek.
 - Látom - biccentett a táskáim felé. Most, hogy megnézem, náluk is egy csomó bőrönd volt.
Levinek igaza lett, mert szinte azonnal jött egy busz, amin már ültek vagy tízen. Most felszállt Levi, Balázs, 2 kisebb korú lány, és még egy fiú, na meg persze én is.
 Kerestem valami jó helyet, de már nem volt olyan, ahol ne ülne senki. Végül egy kedves kinézetű lányhoz mentem.
 - Szia... Szabad? - mutattam a székre.
 - Naná. - mosolygott, mire leültem - Lilla vagyok.
 - Én meg Doroti... - feleltem, aztán egy kis csönd következett. Nem akartam szótlan lenni, elvégre egész nyáron vele leszek a táborba - Te... Mikor tudtad meg?
 - Mármint mit? - húzta fel a szemöldökét.
 - Hogy... Izé... Vámpír vagy.
 - Én nem vagyok vámpír. - nevetett fel, mire egy kicsit megállt bennem az ütő. Rossz busz? - Vérfarkas vagyok.
 - Ez... Most komoly? Nem csak vámpírok vannak?
 - Ugyan - legyintett - Annyiféle misztikus lény van, hogy meg sem bírom őket számolni. Úgy tűnik, itt sokan ismerik egymást. Én, mondjuk, senkit nem ismerek. Mit kérdeztél? Hogy mikor tudtam meg?
 - Igen... - bizonytalanodtam el.
 - Tavaly. Még a suliban. Hallottam ahogy apám anyámmal üvöltözik, hogy mondják el nekem. Nem tudtam miről van szó, úgyhogy másnap rákérdeztem. Elmondták. Napokig nem bírtam aludni. - nevetett. - De megszoktam. Csak annyi ember támadás történt, hogy...
 - Tudom-tudom, a Kriptid-tanács új törvénye. Szörnyű. - ráztam a fejem - De, hogy megy ez? Mindenhol élnek... Szóval, nem emberek, de velük mi van? Csak mi szívunk?
 - Nem. Ez egy nagy tábor. Több tábor. Ez a busz a magyarokat viszi oda... Ha jól tudom, körülbelül 5 országból jöttek ide, emiatt. Mi 31-en leszünk.
 - Honnan tudsz te...?
 - A szörnyű igazság az, hogy az apám is benne van a tanácsban...
 - Mi? - döbbentem meg. - De akkor te hogy lehetsz...
 - Örökbe fogadtak. Ezt már előbb tudtam.
 - Ja... Sajnálom, bocsi...
 - Szóra sem érdemes.
Megállt a busz, de tudtuk, még nem értünk oda, csak felvettük a csapat hátralevő részét. Elég sokan szálltak fel, így Lillának igaza lehetett: 31-en leszünk. Mikor már mindenki felszállt, újra indultunk, és amíg én Lillával beszélgettem, mások is elfoglalták magukat.
 - Megérkeztünk! - szólt hangosan a buszsofőr. Kérdőn néztünk egymásra, de végül mindenki felállt és összeszedte a bőröndjeit, táskáit, aztán mindenki lesétált a buszról. Egy elég fura helyre kerültünk, az biztos. Volt egy óriási üres udvar, és ezt körbe kerítette egy hosszú motel, amiben gondolom leszünk. Egy férfi lépett elő, gondolom a táborunk vezetője.
 - Üdvözlök mindenkit - mért minket végig. - Először is pakoljátok le a táskáitokat, és üljetek le a padokra. - mutatott rá a padokra, ami talán elég volt, hogy mind rá férjük. Letettem a cuccaimat a lábam elé, és Lilla mellé ültem. - Névsorolvasás következik... - mondta, mire mindenki döbbenten vagy felháborodottan nézett rá. Ez most komoly? Még poshadjunk szét a 30 fokban, hajrá...