Tizenharmadik Fejezet

Demon

Tizenharmadik Fejezet

Az álom

A hét hihetetlen gyorsasággal telt. Szinte repült az idő. A napok egyhangúan, szinte unalmasan teltek, viszont mindig volt valami, ami feldobta. Egyik nap például Kamilláék kitalálták, hogy aznap főzzünk mi, így megcsillogtathattuk a főzőtudományunkat (ami nincs, de mindegy), mivel a fiúk nem voltak hajlandóak rá, míg az idősebb lányok éppen "eltávra" mentek. Gyanítom kint voltak a boltban, na mindegy. Egyedül a tizen-akárhány éves Bianka segített nekünk. A végeredmény végül annyira nem is lett súlyos, a többiek válltig állították, hogy jobb, mint a "menzás" kaja.
Másik nap pedig Lillával kötöttünk fogadást, hogyha ő leelőz egy 50 méter távos futásban, akkor megnézünk egy általa kiválasztott filmet, viszont ha én nyerek akkor kapunk a gumicukrából. Így visszagondolva nem is értem miért mentem bele. Az oké, hogy a reggeli futásnál nem esünk össze a harmadik kör után, de nem tudom miért hittem azt, hogy ilyen téren szembeszállhatok Lillel..
Szóval nagy ötletesen az Alkonyatot kellett végignézni, ami nem is lett volna olyan rossz, ha a drága barátnőm nem parodizálja végig az egészet, és vihog minden második mondatnál..
Szóval egész klassz volt minden, az öreg bá' és csapata sem jelentkezett, mintha csak egy rossz álom lett volna, ugyanakkor Tibiről sem volt semmi hír. Kamilla teljesen átvette a tábor felett az irányítást, így nagyrészt nőuralom volt. Ami abban nylvánult meg, hogy mi döntöttünk sok mindenről, ugyanis volt csomó olyan dolog amihez jogunk volt, például kiválaszthattuk a heti menüt, vagy a napi edzéstervet, amit a fiúk nagy gonddal elhallgatták előlünk, és nem tudtunk róla. Na nem mintha így sokkal finomabb lett volna a koszt, de legalább megszívathattuk a fiúkat. Egyik nap brokkoli pürét írtunk a menüre kelbimbó salátával, extra csípős szósszal nyakon öntve, míg másik nap csiga, sushival, és valami zöld trutymóval amiben elvileg elefánt bél, és lábköröm van. Legalábbis ezt mondtuk. És bevették. Szóval alig bírtam visszatartani a nevetésemet, amikor megláttam grimaszosan eltorzult fejüket. Végül kitálaltunk, és elmondtuk, hogy amit annyira undorodva szemléltek alma püré, megsárgult szőlő, Wasabis valami, sült polip, a sushi kivételesen tényleg sushi volt, és sima majonéz öntet, An jóvoltából, akinek a szüleiről kiderült, hogy a közelben van egy éttermük, és felajánlották e "nemes" célra. Na mindegy.

-----

Következő hét reggelén izzadtan és a levegőt kapkodva keltem fel. Álmosabb voltam, mintha az egész éjjelt átvirrasztottam volna, viszont nem sok esélyt láttam arra, hogy visszaaludjak.
Az álmom furcsa volt, mégis annyira rémisztő. Édesanyám volt benne, ahogy előttem áll és mosolyog. Ami talán a legjobban meglepett, tekintve, hogy életembe annyiszor láttam mosolyogni, hogy meg tudom számolni egy kezemen. Na, nem mintha annyira rémes lenne, ő is nagyon szeret, és bármit megtenne értem, értünk, és bármennyire megalázó is ez apára nézve, főként anyu temperamentumossága miatt felcserélődtek a szerepek, apa volt a "védő", aki támogatott engem, és mindent elnézett, míg anya a legkisebb hibámra is ugrott, kijavított, noszogatott, tanítgatott, és ha kellett gondolkodás nélkül szobafogságra ítélt, mondhatni ő hordja a nadrágot nálunk a családunkban, habár apa szerintem nem bánja, mert végtelenül szereti anyát, és bármit megtenne, hogy boldognak lássa.
Aztán anya mosolya inkább vicsorrá alakult, majd mintha szörnyű kínokat élne át, hátragörnyedt és mire kettőt pislogtam már nem is anya állt előttem a szokásos munkaruhájában, hanem egy sötét árny. Na, nem mintha kitakarta volna őt valami, hanem az egész lényét körbe lengte egy fajta sötét, gyilkos aura, amin képtelenség lett volna keresztül látni, nyúlni vagy menni. Mert megpróbáltam mindegyiket, de mintha nem is a testembe lettem volna, mintha nem is lettem volna ura önmagamnak, de mégis ott voltam.
Ez a folt kezdett tisztulni, élesedni, mint amikor még ott van előtted, kitakar mindent a köd, mégis átsejlik valami. Kezdett kirajzolódni a körvonala, egyértelműen egy férfi volt, az arca erős vonalú, orra egyenes. A fejét egy olyan '60-as évekből szervált kalap fedte. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni, mégsem éreztem azt, hogy félnem kellene tőle. Nem hiszem, hogy engem nézne, az egész olyan volt, mintha egy személyin lévő fotó lenne 3D-ben, de egész alakos.
Légzésen és pislogáson kívül nem csinált semmit, izmos karjait a mellkasán keresztbe fonva tartotta. Nagyjából olyan velem egy idősnek nézném, mégis, a vészjósló tekintete azt mutatta, mintha egy sokat megélt ember állna előttem.
Hirtelen megmozdult, karjait leengedte, tekintetét egyenesen rám irányította, szemei kikerekedtek, majd bizonytalanul tett felém egy lépést. A hátam mögül vad morgás hallatszott, mire megtorpant, és ő is hasonlóan cselekedett. Értetlenül álltam a történtek előtt.
Hirtelen villám sebességgel mellettem termett, majd próbált maga mögé taszítani, de egyszerűen.. keresztül nyúlt rajtam.. azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. Döbbenten meredtünk kezére.
Így, egészen közelről ismerős volt az arca. Nem tudnám megmondani honnan, de mintha már láttam volna valahol.
Ekkor három fekete ruhás nő jelent meg, akik hátra fogták karját, mintha ez olyan természetes lenne, hogy egy ekkora darab srácot csak úgy három lány féken tart..
A fiú próbált kiszabadulni, és úgy nézett rám, mintha nagyon fontos lennék számára.
Ekkor az álom megszakadt, a fiú és a fekete ruhások sehol sem voltak. Egy sötét szobában találtam magam, két alvó lánnyal, egy rám csavarodott takaróval, izzadságban úszva.. guszta.
Szinte minden álmosság kiment a szememből - habár mentálisan totál fáradt voltam -, ezért ledobtam magamról a takarómat, és kisétáltam a fürdőbe, lehetőleg úgy, hogy ne keltsem fel az édesen hortyogó Petrát, vagy az ágyról félig lelógó Lillát.
Ledobtam magamról a pizsiként használt rövid gatyát, és a spagetti pántos pólómat, majd beálltam a zuhany alá. A zuhanyrózsából jéghideg víz kezdett folyni, mire majdnem felsikítottam. Csak én lehetek ilyen szerencsés..
Fél órával, és egy forró zuhany után a köntösömben csoszogtam ki, hogy keressek valami ruhát.
Azonban ami kint fogadott örök időkre az elmémbe égett..

A szobánkban égett a villany, ám nem ez volt az annyira furcsa..
Mindenki..ismétlem, mindenki ott sorakozott a szobánkban, harckészültségbe, az egyik ágyon egy álmos Lillel, a másikon  senki, az enyémen egy vigyorgó Dávid.
És rám szegezték az összes "fegyver"-nek minősülő dolgot. Ricsinél egy nerf volt, ami véletlenül elsült, így kaptam az arcomba egy szivacstöltényt, de mindegy..
Egy pillanatig rezzenéstelenül, pislogás nélkül meredtem rájuk, majd kitört belőlem a jóízű nevetés.
Csak kiszakadt belőlem, egyszerűen annyira viccesen néztek ki, tettre készen, mintha nagy bűncselekménynek számítana az, hogy elhasználtam a meleg vizet. Egy pillanat kellett csak, hogy rájöjjek, nem ilyesmire számítottak, és csak téves volt az egész kommandós akció.
Legalább 3 percig nevettem, kórusban Dáviddal, aki huncutul vigyorgott, aztán amikor csillapodott a nevetésünk.. újból egymásra néztünk, és megint szakadtunk.
A többiek értetlenül néztek ránk, majd Petrára, habár inkább vádló volt a tekintetük, mintsem kérdő.
- Na jó, üljetek le. El kell mesélnetek mi folyik itt, had nevessek még egyet - vigyorogtam a bent maradó pár emberre.
A lányok már a saját helyükön kuporogtak, a "beszt frend"-em mellett ott ült Ádám és Levi, Petránál (természetesen) Zoli táborozott, míg az én ágyamat is ketten foglaltuk el D-vel (ez lett a beceneve, mindenki így hívja), míg Ricsi az egyik fotelben helyezkedett el, mert "ő mindenhol ott van, és semmiből sem maradhat ki" alapon maradt itt, legalábbis amikor rákérdeztem ezt válaszolta.. szerintem meg a kezemben tartott gumicukor miatt. Na mindegy.
- Kezdhetitek!
- Hát, az úgy volt...

Sziasztok! Kitettem egy közvélemény kutatást, szóval ha rátalálsz a blogra és/vagy tetszik, nyomj egy igent, hogy felmérhessem, hogy nagyjából hányan látogatjátok az oldalt! Nagyon örülnék néhány kommentnek, szóval légyszi, írjatok véleményt!:) 
Remélem jól telik a szünetetek, és jó volt a karácsony, akartam egy részt hozni, csak egyszerűen nem volt rá időm!:) 
Szerintem még hozok egy részt még ebben az évben, de ha mégsem, mindenesetre Boldog új évet!:D
Nem is untatlak titeket! Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel! Jó olvasást!
XxChloe M.

Tizenkettedik Fejezet

Demon

Tizenkettedik Fejezet

Az erdő

Az elmúlt napokban több minden történt. De akkor szép sorjában.
1.Áron tegnap előtt óta több fenyegető üzenetet kap, de valószínűleg, nem ő a "célpont", hanem inkább mi. Együtt.
2.Az üzenetekből kiderült, hogy ezek az emberek -vagy akármik-, rabolták el/ejtették fogva Tibit, habár van néhány kételkedő, miszerint csak blöff, élükön Lillával.
3.Ricsi szereti a musicaleket. Ehhez szerintem nem kell hozzá fűznöm semmit..
4. Ja, és elég nagy bajban vagyunk.
De semmi pánik! Legalábbis ezt mondogatom a lányoknak. Habár szerintem ezzel főként magamat szeretném nyugtatgatni. Mert hát hogy is ne lenne gond? Tibit muszáj megkeresnünk, magunkat muszáj megvédenünk, egymást muszáj megvédenünk, rá kell jönnünk, hogy ki küldözget Áronnak olyan üzeneteket, mint pl. "Itt van. Ha látni szeretnétek, adjátok meg magatokat." Komolyan mondom, mint egy túlspilázott, klisés filmben..
 Szóval igen, de semmi pánik! Minden a legnagyobb..
 - Lányok! - rontott be Lilla az ajtón - Jött egy újabb üzenet. - Petrával és Annel már pattantunk is fel a helyünkről. A mostani napok úgy telnek, hogy a felügyelők folyamatosan figyelnek mindent -vagyis, szerintük mindent-, és néha valamelyikük elmegy egyet járni az erdőkbe, hátha van valami. Mert ugye őket sem hagyhattuk ki a sztoriból. Ja, meg ugye elég feltűnő lenne, ha a táborvezető több napig nem jelentkezik.
Mi Éva parancsaira edzünk és próbálgatjuk a képességeinket, ami nem megy valami jól. És ha üzenet jön, megyünk, és legalább hétszer elolvassuk, majd jön a kupaktanács, amin 30 perc üldögélés megegyezünk, hogy csináljuk ugyan azt, amit eddig. De hé, semmi pánik.
- Azt írják, menjünk fel a hegyre - mondta Zita fagyosan. Eddig még nem küldtek ennyire utasító jellegűeket, maximum, hogy "figyelünk titeket", enyhén fenyegetően. Szerintem. Mondanám, hogy vicces szitu volt, akkor tényleg úgy éreztem, hogy meg fognak ölni.. vagy rosszabb.
 - Menjünk? - nyelt egyet Ákos.
 - Menjünk. - bólintott keményen Dávid - Most már nem mehet ez így tovább. Meg kell tudnunk, mit akarnak. Védeni fogjuk egymást. Elvégre harmincan vagyunk.
 - Mi.. Mi van, ha valamelyikünknek baja esik? - kérdeztem kétségbe esve.
 - Nem fog. - nézett rám, és a tekintete meglágyult - De nem fogunk itt dekkolni egész nyáron így, ugye?- a szemével olyasmit üzent, hogy "megvédelek". Egyszerre nyugszom meg, és leszek izgatott. Tegnap beszélgettünk is, de főleg én magyaráztam össze-vissza, ő meg elfojtotta a nevetését. Mondanám, hogy uu meg áá, hogy ilyen helyzetbe vagyok, de sajnos aligha tudok ezzel foglalkozni. A mellettem álló Lilla meglökte a karom, mire rákaptam a tekintetem. A következő beszélgetést folytattuk tekintettel: "Mi van?" "Hallod, bejössz neki" "Jelenleg sokat tudok ezzel kezdeni!" "Figyelj, bárhogy is lesz... Legrosszabb esetben is összejössz vele, jó? Látom, hogy neked is tetszik" "Erre nem válaszolok". Ja, mert mi ennyire menők vagyunk, hogy ilyet is tudunk.
Azt hiszem Lillával ez alatt a pár hét alatt legjobb barátnőkké váltunk, talán -megkockáztatom-, hogy jobbak, mint Ellivel voltunk. Vele nem mertem olyan dolgokról beszélgetni mint Lillával. Ellivel már nagyon kicsi korunk óta ismerjük egymást, és olyan mintha a húgom, vagy nővérem lenne -a helyzettől függően. Persze nagyon szeretem őt is, de Lillával jobban megérjük egymást. Habár néha eléggé elvicceljük a helyzetet, és a legrosszabb poénokon is nevetünk, és szerintem megdöntöttük a legtöbbet-nevetünk-egyhuzamban rekordot is..
 - Nem fogunk - szakított ki Boti a gondolataim közül - Induljunk a hegyre. Mindenkinél legyen legalább egy védekező eszköz. Öt perc múlva a kapunál. - erre kiiszkoltunk a nappaliból, be a szobákba. Én felkaptam egy pulcsit, egy zseblámpát, és egy gázsprayt. Bárki mondhat bármit, senki nem készülhet fel eléggé! Lilla egy játék pisztolyt (?) vett a kezébe, Petra meg egy zsebkést. Na jó, tudunk túlozni, de egyszerre utáljuk és kihasználjuk ezt a helyzetet, hogy kémeset játszhatunk, és senki nem néz minket hülyének.
 Kimentünk az esti hűvös levegőre, és a hátamon egy kis borzongás futott végig, ahogy véletlenül hozzáért a kezem Dávidéhoz.
 - Ki nincs itt? - kérdezte Boti olyan Tibisen, mire komoly helyzet ide vagy oda, néhányan benyögték, hogy én. - Igen, mindenki itt van. Induláás! - kész csordaként mentünk a kitaposott fűben, majd át a járdán. A hegyen mindenki bekapcsolta az elem lámpát, már akinél volt. Ha valaki felülről nézne minket, biztos, hogy kiröhög. Egy kört alakítottunk, kívül a fiúk, belül a lányok, bár ez teljesen véletlenül alakult ki (hát.. vagy mégsem).
 - Itt vagyunk - suttogta valaki, mire a lányok felsikítottak, pedig csak szegény Betti szólalt meg, aki ezután ijedten összerezzent.
 - Hahó! - kiáltotta Ádám.
 - Itt vagyunk! - szállt be Balázs.
 - Ez remek... - mondta valaki rekedtes, öreges hangon, és ez tuti, hogy nem Betti volt.
 - Ki vagy te? - kérdezte Boti kemény hangon. Ő most felvette a vezető szerepét, vagy ilyesmi, de nem bántuk.
 - Én? Csak egy senki.. - lépett elő a fák mögül egy fickó. Őszes haja, és karcsú teste csak úgy tornyosul felénk, de rajtam kívül senki nem lép egyet hátra. A következő, amit hallottunk, hogy Lilla nevet fel hangosan. Egyszerre néztünk rá.
 - Bocsánat, nem zavarok semmit - fogta be a száját - Csak ez olyan vicces. Azt hiszi, egy filmben van.
 - Igen? Ilyen vicces? - vonta fel a szemöldökét, majd rávicsorgott, mire Lilla visszavicsorgott rá. Egyből megértem. Egy vérfarkas, mint Lilla.
 - Igen - lép hozzá közelebb Lilla, akit követek, és Ádám is mellé lép, aki védelmezően kitakarta a fél testét, mire Lilla megérintette a könyökét, jelezve, hogy nem hiszi, hogy ezt kéne. És egyetértek vele. Amit tanultam magamtól, és más ember feletti lényekről, hogy ez az ami ingerli őket.
 - Mindenki nyugodjon meg! Nem szándékozok bántani senkit, csak lenne egy feladatom a számotokra...  - elég nyugodtan kezelte a helyzetet, habár lehet, hogy tényleg neki van itt egy kicsi előnye. A farkas-alakjában simán megölhetne mindannyiunkat, mivel ő valószínűleg ki van képezve, míg mi nem.
 - Mi lenne az? - szólalok meg véletlenül hangosan. Pedig eskü nem akartam magamra haragítani, vagy ilyesmi..
 - Na na na na! Ne legyünk türelmetlenek - vigyorgott rám. Arcán megfeszült a rácos bőre, ami nagyon nagyon ijesztő volt. A hátamon futkosott a hideg, és reflekszből kicsit hátrébb léptem.
 - Attól függ, mi az - méregette Zoli.
 - Valakinek egy kis csempészés, valakinek hackelni kell, nem nagy cucc. De csak ti végezhetitek el.
 - Maguk undorítóak - háborodik fel egyből Zita - Ezért csinálják? Ezt az egész nyamvadt tábort?! Amint megtudták, hogy különlegesek jönnek ide, azonnal.. Fogadjunk a maguk keze is benne van ebben az új "törvényben" - köpte felé a szavakat. Úgy látszik, eléggé feldühödött..
 - Okos kislány - húzza gonosz mosolyra a száját  - Majd szépen lassan úgyis mindent megtudtok, de jobb, amíg csak vakon követtek engem. Legyen az az első feladatotok, hogy hallgattok.

-----

Tegnap azt hittem, hogy miután visszaértünk órákig forgolódni fogok, és nem tudok majd elaludni. Hát, tévedni emberi dolog. Amint a fejem hozzáért a párnához, azon nyomban elaludtam.
Reggel viszont fáradtabban ébredtem, mintha egész éjjel fent lettem volna. A hajam kócos, a szemem majdnem leragadt, a szemem alatt lila karikák díszelegtek. Gyönyörűen festettem.
A többiek is így néztek ki, ezért megbeszéltünk egy jó nagy csajos "szépség-napot". A hajamat egy kontyba kötöttem a fejem tetején, felkaptam az első melegítő nadrágot, és pulcsit, amit találtam, majd kimentünk a szokásos gyülekező helyünkre, ami az ebédlő asztal mellett volt.
- Borzalmasan néztek ki - fintorgott ránk Tessza.
- Kösz. Mert a te fejeden nincs egy kiló smink - persze ezt nem mondtam ki hangosan. De a lányok fintorából kikövetkeztettem, hogy ők is valami ilyesmit gondolnak. Mondjuk szerintem Petra kicsit visszafogottabban, míg Lilla... nos, ő Lillásabban fogalmazta meg.
- Ki nincs itt? - kérdezte Boti. Nincs mese, a reggelek elmaradhatatlan kellékévé vált ez a mondat..
- Najó, ugorjuk át ezt a részt - röhögött fel Dávid. Mély hangja betöltötte a fülemet, és borzongás futott végig a gerincemet. Valahogy mindig ezt a reakciót váltja ki belőlem. Szerintem valami krónikus betegség lehet ez.. Már két-három napja folyton megborzongok. Hmm.. lehet, hogy megfáztam.
- Na, gyerünk-gyerünk! Nem érünk rá egész nap - csapta össze a két tenyerét Éva - Tíz kör!
Éva kellő képpen élvezi az edző szerepét, és amikor csak teheti, kihúzza magát a feladatok alól.
Meg volt a kellő motiváció, ami miatt mindenki csúcs időn belül teljesített.
- Ez szép volt. Ha már ilyen jól megy, akkor még öt kör! -tapsolt kettőt (újra), majd a napszemüvegét (újra) a szemére tolta, és hátradőlt a fűben.
Az újabb körök után lihegve dőltünk egymásra, persze Lill -aki úgy néz ki, mint egy pitbull, ezzel a vörös ábrázattal, és mérges tekintettel-, na meg persze a legtöbb fiú lazán beszélgettek, mintha meg se kottyant volna nekik.

-----

Miután kellően sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, és lemostam magamról az izzadtságot, felöltöztem egy térdig érő karácsonyfa mintás pizsigatyámba -ami amúgy nem tudom, hogyan került a bőröndömbe-, és egy szürke alapú, baglyos pólóba.
A "csajos-szépségnapunk" -vagy ahogy Petra mondta: Nappali pizsibuli (egyre jobb nevek)- azzal kezdődött, hogy kifestettük a körmünket. Míg Petra maradt a klasszikus Franciánál, addig Lilla kicsit rockosra véve a figurát fekete-zöld-lila keveréket használt, míg én egy sima türkiz kéket választottam, amire, az idő közben csatlakozó An, fehér hópelyheket rajzolt rá, míg a gyűrűs ujjaimra egy-egy nagyon cuki hóembert. Mondván, legalább valami illik a pizsimhez, hamár az időjárás nem. Egyébként, mint kiderült, nagyon ért a kozmetikához, mivel gyerek korában ezt a pályát szerette volna választani, de hamar rájött, hogy ez a munka nem éppen olyan jó móka, mint gondolná, na meg nem hiszi, hogy ez annyira kifizetődő dolog lenne. Hát, ő tudja.
Nagyjából még úgy másfél órán keresztül be nem állt a szánk, ami után úgy döntöttünk, hogy nézünk valami jó filmet.
Elöszőr valami hasonló témakörűt szerettünk volna nézni, mint múltkor, de végül közös döntés alapján kizártuk a szuperhősös, szörnyes filmeket, szerintem érthető okokból. Aztán felmerült a vígjáték, mire elhúztam a szám.
- Nem nagyon van hangulatom most nevetni - mire mindenki helyeslően hümmögött.
És ezt ennyiben is hagytuk.
Aztán különböző típusokat soroltunk fel, volt mese, sci-fi, dorama, thriller, akció, dráma, míg végül Lilla bedobta a mentő ötletet.
- Mi lenne, ha egy jó kis romantikus filmet néznénk?
- Jujj! Az nagyon jó! Tudok is egy tök jót! A csillagainkban a hiba! Láttátok már? - kérdeztem, mivel egyik kedvenc filmem volt.
- Hm.. aha, de én inkább mást néznék meg. Ha maradnék? - vonta fel a szemöldökét Petra.
- Annak nem tetszett a trailere. -húztam el a számat - Szerelmünk lapjai?
-Hm.. én azt túúúl.. hülyeségnek találtam. Vagy olyan..elmebetegnek.. vagy minek.
- Pff.. amatőrök. Ezek a legjobbak - lebegtette meg előttünk a DVD-ket.
Volt ott Rómeó és Júlia, Álom luxuskivitelben -Adrey Hepburn főszereplésével-, Csillagainkban a hiba (huhuu), és egy olyan angol film, aminek az életben nem tudnám kimondani a nevét. Vagy francia. Ki tudja..
Végül egy teljesen új opciót választottunk, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-ot.
Dél körül, amikor megéheztünk, kimentünk az ebédlő asztalhoz, ahová már kezdtek szállingózni a csoportunk.
Az ebéd most szokatlanul finom volt, carbonara spagetti. Régen nagyon szerettem, viszont ott, ahol most lakunk nincs olyan étterem, ahol lenne carbonara. Sőt, étterem is kevés van.
Miután mindenki jól lakott beültünk a jóga terembe. Azt hittük megint jógázunk, vagy valami ilyesmi, de kiderült, hogy még csak köze sincs hozzá.
- Üljünk körbe! - mosolygott ránk Kamilla. Ami furcsa volt, hisz talán az első napon kívül még csak hasonlót sem láttunk az arcán, mindig komor volt, vagy unott. Most viszont látszott rajta, hogy elég tanácstalan, hogy mi tévő legyen az egész Tibis-elrablós-fenyegetős ügy miatt.
Mindenki fogott a sarokban álló kupacból egyet, és elrendeződtünk. Na, nem mondanám körnek, de szerintem tőlünk ez is haladás. Látszottak a kisebb-nagyobb klikkek, habár a miénk elég nagy volt. Ricsiék, Dávidék, és Áronék is ott voltak, na meg persze mi. Petra Zoli mellett ült, a kezét fogta, és óvatosan nekidőlt. Lilla Áronnak tette a szépet (természetesen Ádám bosszantása miatt), míg Ádám feltűnően szemezett Bogival (hasonló okok miatt). Ákos és Bálint egymást ütögették (?), míg Dávid és Bence egymással beszélgettek, én pedig a mellettem ülő Levivel folytattam diszkurzust. Épp magyaráztam neki az öcsémről, meg Elliről, amikor Kamilla megköszörülte a torkát, de amikor ez nem ment, akkor próbált ránk szólni ("Gyerekek! Szeretnék valamit mondani! Csöndesebben!"), de ez sem sikerült, főleg, hogy elnyomta a hangját az általunk keltett hangzavar. Dühösen felállt a székére, majd elkezdett torka szakadtából ordítani, hogy "csööööönd". Szórakozva néztem a dühös felügyelőt. Ha a nézésével ölni tudna, akkor itt bent néhányan holtan esnénk össze..
- Nos, úgy gondoltam.. gondoltuk, hogy jó, ha egy kicsit megismerkedtek a.. dolgokkal. Értsétek itt az átváltozást, és egyebeket.
- Mi az az átváltozás? - tette fel a jogos kérdést Petra.
- Igazából ti még nem vagytok vérfarkasok, szellemek, mushuk stb. Minden krpitid életében van egy.. korszak, amikor ez történik. De mondom, ez változó. De van olyan is, aki nem változik át, mert neki ez a végső alakja. Például a dramfíroknak - magyarázta kicsit értelmetlenül.
- Akkor én.. még nem vagyok vérfarkas? - döbbent le Lilla.
- Még nem - bólintott
- És mikor leszek az?
- Általában 15. és 18. születésnapod között. Ez pontosan azt jelenti, hogy képes leszel átváltozni farkassá, és ha van, akkor kifejlődik az egyéb képességed. De ne nagyon reménykedj. Nagyon keveseknek van - magyarázta, mire döbbenten bolintott, majd hátradőlt a székén, és összecsücsőrített szájjal kezdett gondolkozni.
- És a vámpíroknál ez hogy működik? - tette fel Petra az engem is foglalkoztató kérdést.
- Nos.. nálatok ez bonyolult. Meg kell harapjon egy vámpír. Ha megvan benned az a sejt, ami szükséges a vámpírrá váláshoz, akkor beindul az átváltozás. Ha nem, akkor meghalsz. Ez egy borzalmas folyamat, felér egy kínzással, már ahogy hallottam. Ezután dől el, hogy életben maradsz, avagy sem. Mostanában növekszik a halálozási arány, főleg mert nem tudunk megfelelő környezetet biztosítani. - húzta el a száját. Oké, értem én. Lehet meg fogok halni. Ezt még talán elviselem. De..
- És akkor majd egy dühöngő fenevaddá fogok változni, aki sorozatgyilkossá válik majd, mert nem tud uralkodni a vérszomján? - kérdezem fintorogva, mire Kamilla felnevetett.
- Nem. Általában nem. Tudod, a kriptidek vére sokkal éltetőbb számotokra, mégha nem is változott még át az adott személy. Ráadásul nem tudod megölni így őket.
- Akkor hogyan? - vigyorogtam.
- Irracionálisan erős, és gyors leszel, szinte halhatatlan. Szerintem megoldod - folytotta vissza a mosolyát.
Sok érdekes dolgot megtudtunk. A legtöbben nem fognak átváltozni, míg mi szívunk, és konkrétan haldokolni fogunk. A közhiedelemmel ellentéttel nem fog sem az illatunk, sem a bőrünk hőmérséklete megváltozni, víszont változhat a hajunk, szemünk színe. És örökké élünk. Nagyjából..
Egy jó átbeszélgetett két óra után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a közeli kis rétre.

----

A nap hét ágon sütött, sokkal melegebb volt, mint hittem. Már jócskán volt 40°, habár még csak Június közepe körül volt.
A hely gyönyörű volt, csodálatos lila, és rózsaszín virágok voltak mindenhol. Az illatuk finom lett volna, ha nem ilyen tömény, viszont így annyira nem volt kellemes.
Nagyjából a közepén letelepedtünk. Egy ideig csöndben voltunk, én hallgattam a madarak csicsergését, és a közeli kis patak csörgedezését, míg végül Petra megtörte a csendet.
- Lehet, hogy..
- Aha - helyeseltem.
- És mindketten.. - rémült meg Lilla.
- Te meg.. - néztem rá furán.
- Én meg?!
- Nem tudom - nevettem fel, és védekezően felemeltem a kezeimet.
- Akkor jó - kuncogott ő is.
A tarkóm bizseregni kezdett, és rossz előérzetem támadt.
- Lányok.. azt hiszem, jó lenne visszamennünk - suttogta Petra.
Ezek szerint, nem csak én érzem. És habár nem takarta el a napot egy hirtelen megjelenő felhő, sem pedig nem jött furcsa misztikus köd, de azért eléggé ránk hozta a frászt, szóval gyorsan elkezdtünk visszafelé lépkedni.
- Hova-hova? - kérdezte egy rekedtes hang mögülünk, mire ilyedten felsikítottam. Világ életemben az ijedősebb fajtából való voltam, főleg mostanában, szóval szerintem ez egy várható reakció volt.
Gyorsan mind a hárman megpördültünk a tengelyünk körül, és értetlenül néztünk szét.
Akárki is volt, már nincs itt.. legalábbis nem látjuk..
- Szerintem tűnjünk el innen.. - sziszegte Lilla frusztráltan, miközben a rétet körülvevő fákat pásztázta.
Mivel mindanyian egyetértettünk vele, így futó lépésben visszafele kezdtünk menni. Pár percen belül már a közös nappaliban ültünk, miközben Boti összecsődítette a többieket.
- Na szóval. Tudjuk, hogy nem nagy dolog, de megegyeztünk, hogy mindenről beszámolunk egymásnak. - kezdte diplomatikusan Lil - Szóval.. kint voltunk egy réten, innen nem messze.
- Jézusom, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? És ha valaki rátok támad? - hülledezik Zoli aggodalmasan, miközben megtapogatja Petra arcát, majd kicsit elforgatja, és megnézi a nyakát, majd a karjait.
- Nyugi. Nem lett semmi, max egy kis szívroham Petra részéről, és egy kis 2-es fokozatú dobhártya perforáció. Kösz, Doroti! - intett nekem, laza stílusban, mire elvigyorodtam. - Ugye felálltunk, és már elkezdtünk visszafelé jönni, amikor valaki megszólalt mögöttünk. " Hova-hova?" - utánozta a pasast, szinte beleborzongtam a hasonlóságba..- Természetesen mire megfordultunk már nem volt ott senki, de így is eléggé megijedtek a lányok - mutatott ránk, mire felháborodottan felszisszentünk - Jó, talán én is egy kicsit. - forgatta a szemét.
- Ennyi? Ezért kellett megszakítanom a délutánomat? - csattant fel Tessza.
- Mert gondolom olyan fontos dolgot csináltál. És neked lehet, hogy nem fontos, de nekünk igen, szóval kuss. - mordult rá Ádám - nagy meglepetésemre.

A délután további részében nem csináltunk semmit, csak feküdtünk a szobánkban, és beszélgettünk, vagy zenét hallgattunk. Én beszéltem anyáékkal, otthon annyi történt, hogy Örs megbetegedett, amin egy jót mosolyogtam. Csak az én öcsém tud megfázni ilyen időben..
Este bekapcsoltunk egy filmet, és bár kíváncsi voltam a végére, de az álmosság győzött, és úgy, ahogy voltam, a padlón elaludtam..

Tizenegyedik Fejezet

Demon

Tizenegyedik Fejezet

Eltűnt?!

Hát végre, péntek. Az a bizonyos péntek-érzés ott motoszkált bennem, miközben öltöztem fel a reggeli futáshoz, és egy kis honvágy is jött vele. Meg kell mondjam, ez a mindennapi edzés egyrészt teljesen leamortizál, másrészt pedig feltölt energiával.

 - Ó, ma jönnek a felvigyázók! - szólalt meg Petra a hajgumijával szenvedve.
 - A kik? - ráncolta a homlokát Lilla.
 - Miért, te hogy mondanád? - háborodott fel.
 - Tanerők - röhögött.
 - Tényleg! Ők mit fognak csinálni? - kérdeztem.
 - Csak úgy lesznek - vonogatta a vállát Petra.
 - Ja, meg jelentenek Tibinek mindenről, amit csinálunk.
 - Ilyen kettős ügynökök! - egész izgatottak lettek ettől a beszélgetéstől, és még folytatták, én kisebb figyelemmel követtem őket ki. Nem hiszem, hogy kettős ügynökök jönnének, de mindegy.
 Kiértünk a napra (vagyis az alig-napra, haha), miközben a többiek is lassan megérkeztek. Tibi már ott állt egy nővel, és egy férfival, akik kissé idegesnek látszottak, de próbálták ezt elrejteni. Aha, a nagy titkos ügynökök.
 - Jó reggelt! Mindenki itt van? - kezdte Tibi.
 - Én nem - jelentkezett Ricsi.
 - Még Csilla nincs itt - mondta Bogi
 - Én még aludnék.
 - Szerintem lázas vagyok.
 - Hol van a zoknim?
 - Na, elég a hülyeségből! Csilla megvan, szuper. Ők itt az új titkos ügynökök - na jó, nem ezt mondta - akik hazugságvizsgálóval fognak titeket faggatni. - oké, ilyen se volt - Ő itt Kamilla, az úr pedig Bence. Mutatkozzatok be!
 - Khm. Magyar Kamilla vagyok, mostantól nyár végéig itt leszek veletek. - mondta, aztán egy kicsit megakadt - Nyugodtan tegezzetek! - fejezte végül be, és hátrébb lépett jelezvén, kész.
 - Én Szőke Bence vagyok, itt élek ezért hosszabb távú túrákon hasznos lehetek. Remélem, majd minden rendben lesz itt...Voltam én már tábor felügyelő - mutatta fel a mutatóujját fenyegetésképpen - Engem is tegezzetek.
 - Először nem jöttem rá, mi a vezeték neve.. - suttogta Petra. A harmincas pasas haja teljesen szőke.
Miután éppen eleget fárasztották a fiúk az "újakat", és futottunk is, gyors fürdés és hajmosás után már a reggelinél ültünk, ahol Tessza vitatkozott valakivel, így próbáltuk messze elkerülni. Ijesztően néz ki ilyen zabos fejjel.
 - Hé, nem láttátok Tibit? - jött oda hozzánk Boti (igazából csak Zolihoz).
 - Nem - ráztuk egyszerre a fejünket.
 - Francba... Ah, akkor mindegy.
Furán néztünk össze. Olyan nincs, hogy nincs itt Tibi. Tibi mindenhol ott van. Mindenhol.

-----

Mostanra már szinte mindenki aggódott. Tibi azóta sehol, már mindenki megnézte mindenhol hatszor, és a tábor felügyelők is felvittek minket a hegyekbe körülnézni. Jelenleg a "nappaliban" ülünk, és hallgatjuk, ahogy elmondják, hol látták utoljára. Bár Ricsi épp a lábkörmét vágja, de mindegy.
 - Velem még beszélt futás után, és semmi baja nem volt. Addig még biztosan itt volt. - mondta Éva.
 - Igen, én már csak reggelinél nem láttam. Nem reggelizett, de a futás végén még itt volt. A szobájában kellett volna ilyenkor lennie. - vonta le Zoli.
 - Átnézzük ott még egyszer? - nézett fel a könyvéből Zoé.
Erre egyszerre álltunk fel (Ricsi egy kicsit késett), és indultunk meg Tibi szobája felé. Közben láttuk, hogy az olaszok indulnak a medi-terem felé, így Viki olaszul kérdezte őket, nem látták-e Tibit. Sajnos nem.
Bementünk a szobába, és újra átnéztünk mindent. Sehol semmi.
 - Hééé - jött ki az ágy alól (?) Petra - Találtam valamit!! - mutat fel egy kis... Elemlámpát?
 - Mi ez? - lépek oda,  ahogy mindenki, így egy nagy kört alakítunk, majd kiveszem a kezéből a lámpa szerű valamit, majd a kis gombot az oldalán megpróbáltam benyomni, de nem sikerült, így próbáltam fel vagy le tolni, de az sem sikerült. Közelebbről megnézve az egy csavar volt.. Na mindegy.
 Ezután a besülés után tovább adtam, így mindenki alaposan megnézte, majd Zoli kezében állt meg.
 - Ez.. Valami spéci cucc - nézegeti - A neten már láttam ilyet, de nem lehet venni. Elég nehéz beszerezni. 'Rágugliztam', de csak egy.. éttermet, vagy hasonlót hozott ki. Asszem - magyarázta.
 - Mire való? - nyújtogatja a nyakát Betti.
 - Na, ez jó kérdés. Lehet, hogy lehallgatták Tibit, ezért volt az ágy alatt. De nem tudom... Megnézem a gépemen, aztán meglátjuk.
 - Mi? Lehallgatták? Gondolod, elrabolták? - ijedt meg Petra.
 - Elképzelhető - szállt be Boti a beszélgetésbe - Elvégre, ha valahova menne, tuti, hogy szólna nekünk. Aztán, annak mi értelme lenne, hogy megszökött? Hülyeség. Persze ez is furcsa, mert mi célból vitték volna el? De majd erre is rájövünk. Nem? - nézett körbe, de csak bámultunk magunk elé. Most komolyan, elrabolták? Miért? Mi van, ha minket is elrabolnak?
 - Mi... Mit csinálunk nélküle? - tette fel a jogos kérdést Bálint.
 - Ohh.. ugyan már! Miért rabolták volna el? Biztos csak.. - gondolkodott - ..vécén van. - vont vállat -, Vagy lerészegedett, és kifeküdt a kocsma padlóján vagy az árokban - röhögött fel, mire kapott egy pár szúrós pillantást, és két harsány nevetést. Az előbbi Petra, Tessza, és egy pár lány, na meg Bálint és Zoli volt, az utóbbi pedig természetesen Ricsi és Ádám.
 - Semmit. Keressük. Kutatunk. Meg ilyenek. Vagy figyelmen kívül hagyjuk - hagyta figyelmen kívül Boti Lilla beszólását.
 - Akkor mostantól így leszünk itt? Kettő nyamvadt felügyelővel, lehet, hogy tök veszélyben? Így megy ez? - akadtam ki.
 - Van jobb ötleted?
Nincs.