Demon
Tizenkettedik Fejezet
Az erdő
1.Áron tegnap előtt óta több fenyegető üzenetet kap, de valószínűleg, nem ő a "célpont", hanem inkább mi. Együtt.
2.Az üzenetekből kiderült, hogy ezek az emberek -vagy akármik-, rabolták el/ejtették fogva Tibit, habár van néhány kételkedő, miszerint csak blöff, élükön Lillával.
3.Ricsi szereti a musicaleket. Ehhez szerintem nem kell hozzá fűznöm semmit..
4. Ja, és elég nagy bajban vagyunk.
De semmi pánik! Legalábbis ezt mondogatom a lányoknak. Habár szerintem ezzel főként magamat szeretném nyugtatgatni. Mert hát hogy is ne lenne gond? Tibit muszáj megkeresnünk, magunkat muszáj megvédenünk, egymást muszáj megvédenünk, rá kell jönnünk, hogy ki küldözget Áronnak olyan üzeneteket, mint pl. "Itt van. Ha látni szeretnétek, adjátok meg magatokat." Komolyan mondom, mint egy túlspilázott, klisés filmben..
Szóval igen, de semmi pánik! Minden a legnagyobb..
- Lányok! - rontott be Lilla az ajtón - Jött egy újabb üzenet. - Petrával és Annel már pattantunk is fel a helyünkről. A mostani napok úgy telnek, hogy a felügyelők folyamatosan figyelnek mindent -vagyis, szerintük mindent-, és néha valamelyikük elmegy egyet járni az erdőkbe, hátha van valami. Mert ugye őket sem hagyhattuk ki a sztoriból. Ja, meg ugye elég feltűnő lenne, ha a táborvezető több napig nem jelentkezik.
Mi Éva parancsaira edzünk és próbálgatjuk a képességeinket, ami nem megy valami jól. És ha üzenet jön, megyünk, és legalább hétszer elolvassuk, majd jön a kupaktanács, amin 30 perc üldögélés megegyezünk, hogy csináljuk ugyan azt, amit eddig. De hé, semmi pánik.
- Azt írják, menjünk fel a hegyre - mondta Zita fagyosan. Eddig még nem küldtek ennyire utasító jellegűeket, maximum, hogy "figyelünk titeket", enyhén fenyegetően. Szerintem. Mondanám, hogy vicces szitu volt, akkor tényleg úgy éreztem, hogy meg fognak ölni.. vagy rosszabb.
- Menjünk? - nyelt egyet Ákos.
- Menjünk. - bólintott keményen Dávid - Most már nem mehet ez így tovább. Meg kell tudnunk, mit akarnak. Védeni fogjuk egymást. Elvégre harmincan vagyunk.
- Mi.. Mi van, ha valamelyikünknek baja esik? - kérdeztem kétségbe esve.
- Nem fog. - nézett rám, és a tekintete meglágyult - De nem fogunk itt dekkolni egész nyáron így, ugye?- a szemével olyasmit üzent, hogy "megvédelek". Egyszerre nyugszom meg, és leszek izgatott. Tegnap beszélgettünk is, de főleg én magyaráztam össze-vissza, ő meg elfojtotta a nevetését. Mondanám, hogy uu meg áá, hogy ilyen helyzetbe vagyok, de sajnos aligha tudok ezzel foglalkozni. A mellettem álló Lilla meglökte a karom, mire rákaptam a tekintetem. A következő beszélgetést folytattuk tekintettel: "Mi van?" "Hallod, bejössz neki" "Jelenleg sokat tudok ezzel kezdeni!" "Figyelj, bárhogy is lesz... Legrosszabb esetben is összejössz vele, jó? Látom, hogy neked is tetszik" "Erre nem válaszolok". Ja, mert mi ennyire menők vagyunk, hogy ilyet is tudunk.
Azt hiszem Lillával ez alatt a pár hét alatt legjobb barátnőkké váltunk, talán -megkockáztatom-, hogy jobbak, mint Ellivel voltunk. Vele nem mertem olyan dolgokról beszélgetni mint Lillával. Ellivel már nagyon kicsi korunk óta ismerjük egymást, és olyan mintha a húgom, vagy nővérem lenne -a helyzettől függően. Persze nagyon szeretem őt is, de Lillával jobban megérjük egymást. Habár néha eléggé elvicceljük a helyzetet, és a legrosszabb poénokon is nevetünk, és szerintem megdöntöttük a legtöbbet-nevetünk-egyhuzamban rekordot is..
- Nem fogunk - szakított ki Boti a gondolataim közül - Induljunk a hegyre. Mindenkinél legyen legalább egy védekező eszköz. Öt perc múlva a kapunál. - erre kiiszkoltunk a nappaliból, be a szobákba. Én felkaptam egy pulcsit, egy zseblámpát, és egy gázsprayt. Bárki mondhat bármit, senki nem készülhet fel eléggé! Lilla egy játék pisztolyt (?) vett a kezébe, Petra meg egy zsebkést. Na jó, tudunk túlozni, de egyszerre utáljuk és kihasználjuk ezt a helyzetet, hogy kémeset játszhatunk, és senki nem néz minket hülyének.
Kimentünk az esti hűvös levegőre, és a hátamon egy kis borzongás futott végig, ahogy véletlenül hozzáért a kezem Dávidéhoz.
- Ki nincs itt? - kérdezte Boti olyan Tibisen, mire komoly helyzet ide vagy oda, néhányan benyögték, hogy én. - Igen, mindenki itt van. Induláás! - kész csordaként mentünk a kitaposott fűben, majd át a járdán. A hegyen mindenki bekapcsolta az elem lámpát, már akinél volt. Ha valaki felülről nézne minket, biztos, hogy kiröhög. Egy kört alakítottunk, kívül a fiúk, belül a lányok, bár ez teljesen véletlenül alakult ki (hát.. vagy mégsem).
- Itt vagyunk - suttogta valaki, mire a lányok felsikítottak, pedig csak szegény Betti szólalt meg, aki ezután ijedten összerezzent.
- Hahó! - kiáltotta Ádám.
- Itt vagyunk! - szállt be Balázs.
- Ez remek... - mondta valaki rekedtes, öreges hangon, és ez tuti, hogy nem Betti volt.
- Ki vagy te? - kérdezte Boti kemény hangon. Ő most felvette a vezető szerepét, vagy ilyesmi, de nem bántuk.
- Én? Csak egy senki.. - lépett elő a fák mögül egy fickó. Őszes haja, és karcsú teste csak úgy tornyosul felénk, de rajtam kívül senki nem lép egyet hátra. A következő, amit hallottunk, hogy Lilla nevet fel hangosan. Egyszerre néztünk rá.
- Bocsánat, nem zavarok semmit - fogta be a száját - Csak ez olyan vicces. Azt hiszi, egy filmben van.
- Igen? Ilyen vicces? - vonta fel a szemöldökét, majd rávicsorgott, mire Lilla visszavicsorgott rá. Egyből megértem. Egy vérfarkas, mint Lilla.
- Igen - lép hozzá közelebb Lilla, akit követek, és Ádám is mellé lép, aki védelmezően kitakarta a fél testét, mire Lilla megérintette a könyökét, jelezve, hogy nem hiszi, hogy ezt kéne. És egyetértek vele. Amit tanultam magamtól, és más ember feletti lényekről, hogy ez az ami ingerli őket.
- Mindenki nyugodjon meg! Nem szándékozok bántani senkit, csak lenne egy feladatom a számotokra... - elég nyugodtan kezelte a helyzetet, habár lehet, hogy tényleg neki van itt egy kicsi előnye. A farkas-alakjában simán megölhetne mindannyiunkat, mivel ő valószínűleg ki van képezve, míg mi nem.
- Mi lenne az? - szólalok meg véletlenül hangosan. Pedig eskü nem akartam magamra haragítani, vagy ilyesmi..
- Na na na na! Ne legyünk türelmetlenek - vigyorgott rám. Arcán megfeszült a rácos bőre, ami nagyon nagyon ijesztő volt. A hátamon futkosott a hideg, és reflekszből kicsit hátrébb léptem.
- Attól függ, mi az - méregette Zoli.
- Valakinek egy kis csempészés, valakinek hackelni kell, nem nagy cucc. De csak ti végezhetitek el.
- Maguk undorítóak - háborodik fel egyből Zita - Ezért csinálják? Ezt az egész nyamvadt tábort?! Amint megtudták, hogy különlegesek jönnek ide, azonnal.. Fogadjunk a maguk keze is benne van ebben az új "törvényben" - köpte felé a szavakat. Úgy látszik, eléggé feldühödött..
- Okos kislány - húzza gonosz mosolyra a száját - Majd szépen lassan úgyis mindent megtudtok, de jobb, amíg csak vakon követtek engem. Legyen az az első feladatotok, hogy hallgattok.
-----
Tegnap azt hittem, hogy miután visszaértünk órákig forgolódni fogok, és nem tudok majd elaludni. Hát, tévedni emberi dolog. Amint a fejem hozzáért a párnához, azon nyomban elaludtam.
Reggel viszont fáradtabban ébredtem, mintha egész éjjel fent lettem volna. A hajam kócos, a szemem majdnem leragadt, a szemem alatt lila karikák díszelegtek. Gyönyörűen festettem.
A többiek is így néztek ki, ezért megbeszéltünk egy jó nagy csajos "szépség-napot". A hajamat egy kontyba kötöttem a fejem tetején, felkaptam az első melegítő nadrágot, és pulcsit, amit találtam, majd kimentünk a szokásos gyülekező helyünkre, ami az ebédlő asztal mellett volt.
- Borzalmasan néztek ki - fintorgott ránk Tessza.
- Kösz. Mert a te fejeden nincs egy kiló smink - persze ezt nem mondtam ki hangosan. De a lányok fintorából kikövetkeztettem, hogy ők is valami ilyesmit gondolnak. Mondjuk szerintem Petra kicsit visszafogottabban, míg Lilla... nos, ő Lillásabban fogalmazta meg.
- Ki nincs itt? - kérdezte Boti. Nincs mese, a reggelek elmaradhatatlan kellékévé vált ez a mondat..
- Najó, ugorjuk át ezt a részt - röhögött fel Dávid. Mély hangja betöltötte a fülemet, és borzongás futott végig a gerincemet. Valahogy mindig ezt a reakciót váltja ki belőlem. Szerintem valami krónikus betegség lehet ez.. Már két-három napja folyton megborzongok. Hmm.. lehet, hogy megfáztam.
- Na, gyerünk-gyerünk! Nem érünk rá egész nap - csapta össze a két tenyerét Éva - Tíz kör!
Éva kellő képpen élvezi az edző szerepét, és amikor csak teheti, kihúzza magát a feladatok alól.
Meg volt a kellő motiváció, ami miatt mindenki csúcs időn belül teljesített.
- Ez szép volt. Ha már ilyen jól megy, akkor még öt kör! -tapsolt kettőt (újra), majd a napszemüvegét (újra) a szemére tolta, és hátradőlt a fűben.
Az újabb körök után lihegve dőltünk egymásra, persze Lill -aki úgy néz ki, mint egy pitbull, ezzel a vörös ábrázattal, és mérges tekintettel-, na meg persze a legtöbb fiú lazán beszélgettek, mintha meg se kottyant volna nekik.
-----
Miután kellően sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, és lemostam magamról az izzadtságot, felöltöztem egy térdig érő karácsonyfa mintás pizsigatyámba -ami amúgy nem tudom, hogyan került a bőröndömbe-, és egy szürke alapú, baglyos pólóba.
A "csajos-szépségnapunk" -vagy ahogy Petra mondta: Nappali pizsibuli (egyre jobb nevek)- azzal kezdődött, hogy kifestettük a körmünket. Míg Petra maradt a klasszikus Franciánál, addig Lilla kicsit rockosra véve a figurát fekete-zöld-lila keveréket használt, míg én egy sima türkiz kéket választottam, amire, az idő közben csatlakozó An, fehér hópelyheket rajzolt rá, míg a gyűrűs ujjaimra egy-egy nagyon cuki hóembert. Mondván, legalább valami illik a pizsimhez, hamár az időjárás nem. Egyébként, mint kiderült, nagyon ért a kozmetikához, mivel gyerek korában ezt a pályát szerette volna választani, de hamar rájött, hogy ez a munka nem éppen olyan jó móka, mint gondolná, na meg nem hiszi, hogy ez annyira kifizetődő dolog lenne. Hát, ő tudja.
Nagyjából még úgy másfél órán keresztül be nem állt a szánk, ami után úgy döntöttünk, hogy nézünk valami jó filmet.
Elöszőr valami hasonló témakörűt szerettünk volna nézni, mint múltkor, de végül közös döntés alapján kizártuk a szuperhősös, szörnyes filmeket, szerintem érthető okokból. Aztán felmerült a vígjáték, mire elhúztam a szám.
- Nem nagyon van hangulatom most nevetni - mire mindenki helyeslően hümmögött.
És ezt ennyiben is hagytuk.
Aztán különböző típusokat soroltunk fel, volt mese, sci-fi, dorama, thriller, akció, dráma, míg végül Lilla bedobta a mentő ötletet.
- Mi lenne, ha egy jó kis romantikus filmet néznénk?
- Jujj! Az nagyon jó! Tudok is egy tök jót! A csillagainkban a hiba! Láttátok már? - kérdeztem, mivel egyik kedvenc filmem volt.
- Hm.. aha, de én inkább mást néznék meg. Ha maradnék? - vonta fel a szemöldökét Petra.
- Annak nem tetszett a trailere. -húztam el a számat - Szerelmünk lapjai?
-Hm.. én azt túúúl.. hülyeségnek találtam. Vagy olyan..elmebetegnek.. vagy minek.
- Pff.. amatőrök. Ezek a legjobbak - lebegtette meg előttünk a DVD-ket.
Volt ott Rómeó és Júlia, Álom luxuskivitelben -Adrey Hepburn főszereplésével-, Csillagainkban a hiba (huhuu), és egy olyan angol film, aminek az életben nem tudnám kimondani a nevét. Vagy francia. Ki tudja..
Végül egy teljesen új opciót választottunk, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-ot.
Dél körül, amikor megéheztünk, kimentünk az ebédlő asztalhoz, ahová már kezdtek szállingózni a csoportunk.
Az ebéd most szokatlanul finom volt, carbonara spagetti. Régen nagyon szerettem, viszont ott, ahol most lakunk nincs olyan étterem, ahol lenne carbonara. Sőt, étterem is kevés van.
Miután mindenki jól lakott beültünk a jóga terembe. Azt hittük megint jógázunk, vagy valami ilyesmi, de kiderült, hogy még csak köze sincs hozzá.
- Üljünk körbe! - mosolygott ránk Kamilla. Ami furcsa volt, hisz talán az első napon kívül még csak hasonlót sem láttunk az arcán, mindig komor volt, vagy unott. Most viszont látszott rajta, hogy elég tanácstalan, hogy mi tévő legyen az egész Tibis-elrablós-fenyegetős ügy miatt.
Mindenki fogott a sarokban álló kupacból egyet, és elrendeződtünk. Na, nem mondanám körnek, de szerintem tőlünk ez is haladás. Látszottak a kisebb-nagyobb klikkek, habár a miénk elég nagy volt. Ricsiék, Dávidék, és Áronék is ott voltak, na meg persze mi. Petra Zoli mellett ült, a kezét fogta, és óvatosan nekidőlt. Lilla Áronnak tette a szépet (természetesen Ádám bosszantása miatt), míg Ádám feltűnően szemezett Bogival (hasonló okok miatt). Ákos és Bálint egymást ütögették (?), míg Dávid és Bence egymással beszélgettek, én pedig a mellettem ülő Levivel folytattam diszkurzust. Épp magyaráztam neki az öcsémről, meg Elliről, amikor Kamilla megköszörülte a torkát, de amikor ez nem ment, akkor próbált ránk szólni ("Gyerekek! Szeretnék valamit mondani! Csöndesebben!"), de ez sem sikerült, főleg, hogy elnyomta a hangját az általunk keltett hangzavar. Dühösen felállt a székére, majd elkezdett torka szakadtából ordítani, hogy "csööööönd". Szórakozva néztem a dühös felügyelőt. Ha a nézésével ölni tudna, akkor itt bent néhányan holtan esnénk össze..
- Nos, úgy gondoltam.. gondoltuk, hogy jó, ha egy kicsit megismerkedtek a.. dolgokkal. Értsétek itt az átváltozást, és egyebeket.
- Mi az az átváltozás? - tette fel a jogos kérdést Petra.
- Igazából ti még nem vagytok vérfarkasok, szellemek, mushuk stb. Minden krpitid életében van egy.. korszak, amikor ez történik. De mondom, ez változó. De van olyan is, aki nem változik át, mert neki ez a végső alakja. Például a dramfíroknak - magyarázta kicsit értelmetlenül.
- Akkor én.. még nem vagyok vérfarkas? - döbbent le Lilla.
- Még nem - bólintott
- És mikor leszek az?
- Általában 15. és 18. születésnapod között. Ez pontosan azt jelenti, hogy képes leszel átváltozni farkassá, és ha van, akkor kifejlődik az egyéb képességed. De ne nagyon reménykedj. Nagyon keveseknek van - magyarázta, mire döbbenten bolintott, majd hátradőlt a székén, és összecsücsőrített szájjal kezdett gondolkozni.
- És a vámpíroknál ez hogy működik? - tette fel Petra az engem is foglalkoztató kérdést.
- Nos.. nálatok ez bonyolult. Meg kell harapjon egy vámpír. Ha megvan benned az a sejt, ami szükséges a vámpírrá váláshoz, akkor beindul az átváltozás. Ha nem, akkor meghalsz. Ez egy borzalmas folyamat, felér egy kínzással, már ahogy hallottam. Ezután dől el, hogy életben maradsz, avagy sem. Mostanában növekszik a halálozási arány, főleg mert nem tudunk megfelelő környezetet biztosítani. - húzta el a száját. Oké, értem én. Lehet meg fogok halni. Ezt még talán elviselem. De..
- És akkor majd egy dühöngő fenevaddá fogok változni, aki sorozatgyilkossá válik majd, mert nem tud uralkodni a vérszomján? - kérdezem fintorogva, mire Kamilla felnevetett.
- Nem. Általában nem. Tudod, a kriptidek vére sokkal éltetőbb számotokra, mégha nem is változott még át az adott személy. Ráadásul nem tudod megölni így őket.
- Akkor hogyan? - vigyorogtam.
- Irracionálisan erős, és gyors leszel, szinte halhatatlan. Szerintem megoldod - folytotta vissza a mosolyát.
Sok érdekes dolgot megtudtunk. A legtöbben nem fognak átváltozni, míg mi szívunk, és konkrétan haldokolni fogunk. A közhiedelemmel ellentéttel nem fog sem az illatunk, sem a bőrünk hőmérséklete megváltozni, víszont változhat a hajunk, szemünk színe. És örökké élünk. Nagyjából..
Egy jó átbeszélgetett két óra után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a közeli kis rétre.
----
A nap hét ágon sütött, sokkal melegebb volt, mint hittem. Már jócskán volt 40°, habár még csak Június közepe körül volt.
A hely gyönyörű volt, csodálatos lila, és rózsaszín virágok voltak mindenhol. Az illatuk finom lett volna, ha nem ilyen tömény, viszont így annyira nem volt kellemes.
Nagyjából a közepén letelepedtünk. Egy ideig csöndben voltunk, én hallgattam a madarak csicsergését, és a közeli kis patak csörgedezését, míg végül Petra megtörte a csendet.
- Lehet, hogy..
- Aha - helyeseltem.
- És mindketten.. - rémült meg Lilla.
- Te meg.. - néztem rá furán.
- Én meg?!
- Nem tudom - nevettem fel, és védekezően felemeltem a kezeimet.
- Akkor jó - kuncogott ő is.
A tarkóm bizseregni kezdett, és rossz előérzetem támadt.
- Lányok.. azt hiszem, jó lenne visszamennünk - suttogta Petra.
Ezek szerint, nem csak én érzem. És habár nem takarta el a napot egy hirtelen megjelenő felhő, sem pedig nem jött furcsa misztikus köd, de azért eléggé ránk hozta a frászt, szóval gyorsan elkezdtünk visszafelé lépkedni.
- Hova-hova? - kérdezte egy rekedtes hang mögülünk, mire ilyedten felsikítottam. Világ életemben az ijedősebb fajtából való voltam, főleg mostanában, szóval szerintem ez egy várható reakció volt.
Gyorsan mind a hárman megpördültünk a tengelyünk körül, és értetlenül néztünk szét.
Akárki is volt, már nincs itt.. legalábbis nem látjuk..
- Szerintem tűnjünk el innen.. - sziszegte Lilla frusztráltan, miközben a rétet körülvevő fákat pásztázta.
Mivel mindanyian egyetértettünk vele, így futó lépésben visszafele kezdtünk menni. Pár percen belül már a közös nappaliban ültünk, miközben Boti összecsődítette a többieket.
- Na szóval. Tudjuk, hogy nem nagy dolog, de megegyeztünk, hogy mindenről beszámolunk egymásnak. - kezdte diplomatikusan Lil - Szóval.. kint voltunk egy réten, innen nem messze.
- Jézusom, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? És ha valaki rátok támad? - hülledezik Zoli aggodalmasan, miközben megtapogatja Petra arcát, majd kicsit elforgatja, és megnézi a nyakát, majd a karjait.
- Nyugi. Nem lett semmi, max egy kis szívroham Petra részéről, és egy kis 2-es fokozatú dobhártya perforáció. Kösz, Doroti! - intett nekem, laza stílusban, mire elvigyorodtam. - Ugye felálltunk, és már elkezdtünk visszafelé jönni, amikor valaki megszólalt mögöttünk. " Hova-hova?" - utánozta a pasast, szinte beleborzongtam a hasonlóságba..- Természetesen mire megfordultunk már nem volt ott senki, de így is eléggé megijedtek a lányok - mutatott ránk, mire felháborodottan felszisszentünk - Jó, talán én is egy kicsit. - forgatta a szemét.
- Ennyi? Ezért kellett megszakítanom a délutánomat? - csattant fel Tessza.
- Mert gondolom olyan fontos dolgot csináltál. És neked lehet, hogy nem fontos, de nekünk igen, szóval kuss. - mordult rá Ádám - nagy meglepetésemre.
A délután további részében nem csináltunk semmit, csak feküdtünk a szobánkban, és beszélgettünk, vagy zenét hallgattunk. Én beszéltem anyáékkal, otthon annyi történt, hogy Örs megbetegedett, amin egy jót mosolyogtam. Csak az én öcsém tud megfázni ilyen időben..
Este bekapcsoltunk egy filmet, és bár kíváncsi voltam a végére, de az álmosság győzött, és úgy, ahogy voltam, a padlón elaludtam..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése