2015. december 28., hétfő

Tizenharmadik Fejezet

Demon
Tizenharmadik Fejezet
Az álom

A hét hihetetlen gyorsasággal telt. Szinte repült az idő. A napok egyhangúan, szinte unalmasan teltek, viszont mindig volt valami, ami feldobta. Egyik nap például Kamilláék kitalálták, hogy aznap főzzünk mi, így megcsillogtathattuk a főzőtudományunkat (ami nincs, de mindegy), mivel a fiúk nem voltak hajlandóak rá, míg az idősebb lányok éppen "eltávra" mentek. Gyanítom kint voltak a boltban, na mindegy. Egyedül a tizen-akárhány éves Bianka segített nekünk. A végeredmény végül annyira nem is lett súlyos, a többiek válltig állították, hogy jobb, mint a "menzás" kaja.
Másik nap pedig Lillával kötöttünk fogadást, hogyha ő leelőz egy 50 méter távos futásban, akkor megnézünk egy általa kiválasztott filmet, viszont ha én nyerek akkor kapunk a gumicukrából. Így visszagondolva nem is értem miért mentem bele. Az oké, hogy a reggeli futásnál nem esünk össze a harmadik kör után, de nem tudom miért hittem azt, hogy ilyen téren szembeszállhatok Lillel..
Szóval nagy ötletesen az Alkonyatot kellett végignézni, ami nem is lett volna olyan rossz, ha a drága barátnőm nem parodizálja végig az egészet, és vihog minden második mondatnál..
Szóval egész klassz volt minden, az öreg bá' és csapata sem jelentkezett, mintha csak egy rossz álom lett volna, ugyanakkor Tibiről sem volt semmi hír. Kamilla teljesen átvette a tábor felett az irányítást, így nagyrészt nőuralom volt. Ami abban nylvánult meg, hogy mi döntöttünk sok mindenről, ugyanis volt csomó olyan dolog amihez jogunk volt, például kiválaszthattuk a heti menüt, vagy a napi edzéstervet, amit a fiúk nagy gonddal elhallgatták előlünk, és nem tudtunk róla. Na nem mintha így sokkal finomabb lett volna a koszt, de legalább megszívathattuk a fiúkat. Egyik nap brokkoli pürét írtunk a menüre kelbimbó salátával, extra csípős szósszal nyakon öntve, míg másik nap csiga, sushival, és valami zöld trutymóval amiben elvileg elefánt bél, és lábköröm van. Legalábbis ezt mondtuk. És bevették. Szóval alig bírtam visszatartani a nevetésemet, amikor megláttam grimaszosan eltorzult fejüket. Végül kitálaltunk, és elmondtuk, hogy amit annyira undorodva szemléltek alma püré, megsárgult szőlő, Wasabis valami, sült polip, a sushi kivételesen tényleg sushi volt, és sima majonéz öntet, An jóvoltából, akinek a szüleiről kiderült, hogy a közelben van egy éttermük, és felajánlották e "nemes" célra. Na mindegy.

-----

Következő hét reggelén izzadtan és a levegőt kapkodva keltem fel. Álmosabb voltam, mintha az egész éjjelt átvirrasztottam volna, viszont nem sok esélyt láttam arra, hogy visszaaludjak.
Az álmom furcsa volt, mégis annyira rémisztő. Édesanyám volt benne, ahogy előttem áll és mosolyog. Ami talán a legjobban meglepett, tekintve, hogy életembe annyiszor láttam mosolyogni, hogy meg tudom számolni egy kezemen. Na, nem mintha annyira rémes lenne, ő is nagyon szeret, és bármit megtenne értem, értünk, és bármennyire megalázó is ez apára nézve, főként anyu temperamentumossága miatt felcserélődtek a szerepek, apa volt a "védő", aki támogatott engem, és mindent elnézett, míg anya a legkisebb hibámra is ugrott, kijavított, noszogatott, tanítgatott, és ha kellett gondolkodás nélkül szobafogságra ítélt, mondhatni ő hordja a nadrágot nálunk a családunkban, habár apa szerintem nem bánja, mert végtelenül szereti anyát, és bármit megtenne, hogy boldognak lássa.
Aztán anya mosolya inkább vicsorrá alakult, majd mintha szörnyű kínokat élne át, hátragörnyedt és mire kettőt pislogtam már nem is anya állt előttem a szokásos munkaruhájában, hanem egy sötét árny. Na, nem mintha kitakarta volna őt valami, hanem az egész lényét körbe lengte egy fajta sötét, gyilkos aura, amin képtelenség lett volna keresztül látni, nyúlni vagy menni. Mert megpróbáltam mindegyiket, de mintha nem is a testembe lettem volna, mintha nem is lettem volna ura önmagamnak, de mégis ott voltam.
Ez a folt kezdett tisztulni, élesedni, mint amikor még ott van előtted, kitakar mindent a köd, mégis átsejlik valami. Kezdett kirajzolódni a körvonala, egyértelműen egy férfi volt, az arca erős vonalú, orra egyenes. A fejét egy olyan '60-as évekből szervált kalap fedte. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni, mégsem éreztem azt, hogy félnem kellene tőle. Nem hiszem, hogy engem nézne, az egész olyan volt, mintha egy személyin lévő fotó lenne 3D-ben, de egész alakos.
Légzésen és pislogáson kívül nem csinált semmit, izmos karjait a mellkasán keresztbe fonva tartotta. Nagyjából olyan velem egy idősnek nézném, mégis, a vészjósló tekintete azt mutatta, mintha egy sokat megélt ember állna előttem.
Hirtelen megmozdult, karjait leengedte, tekintetét egyenesen rám irányította, szemei kikerekedtek, majd bizonytalanul tett felém egy lépést. A hátam mögül vad morgás hallatszott, mire megtorpant, és ő is hasonlóan cselekedett. Értetlenül álltam a történtek előtt.
Hirtelen villám sebességgel mellettem termett, majd próbált maga mögé taszítani, de egyszerűen.. keresztül nyúlt rajtam.. azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. Döbbenten meredtünk kezére.
Így, egészen közelről ismerős volt az arca. Nem tudnám megmondani honnan, de mintha már láttam volna valahol.
Ekkor három fekete ruhás nő jelent meg, akik hátra fogták karját, mintha ez olyan természetes lenne, hogy egy ekkora darab srácot csak úgy három lány féken tart..
A fiú próbált kiszabadulni, és úgy nézett rám, mintha nagyon fontos lennék számára.
Ekkor az álom megszakadt, a fiú és a fekete ruhások sehol sem voltak. Egy sötét szobában találtam magam, két alvó lánnyal, egy rám csavarodott takaróval, izzadságban úszva.. guszta.
Szinte minden álmosság kiment a szememből - habár mentálisan totál fáradt voltam -, ezért ledobtam magamról a takarómat, és kisétáltam a fürdőbe, lehetőleg úgy, hogy ne keltsem fel az édesen hortyogó Petrát, vagy az ágyról félig lelógó Lillát.
Ledobtam magamról a pizsiként használt rövid gatyát, és a spagetti pántos pólómat, majd beálltam a zuhany alá. A zuhanyrózsából jéghideg víz kezdett folyni, mire majdnem felsikítottam. Csak én lehetek ilyen szerencsés..
Fél órával, és egy forró zuhany után a köntösömben csoszogtam ki, hogy keressek valami ruhát.
Azonban ami kint fogadott örök időkre az elmémbe égett..

A szobánkban égett a villany, ám nem ez volt az annyira furcsa..
Mindenki..ismétlem, mindenki ott sorakozott a szobánkban, harckészültségbe, az egyik ágyon egy álmos Lillel, a másikon  senki, az enyémen egy vigyorgó Dávid.
És rám szegezték az összes "fegyver"-nek minősülő dolgot. Ricsinél egy nerf volt, ami véletlenül elsült, így kaptam az arcomba egy szivacstöltényt, de mindegy..
Egy pillanatig rezzenéstelenül, pislogás nélkül meredtem rájuk, majd kitört belőlem a jóízű nevetés.
Csak kiszakadt belőlem, egyszerűen annyira viccesen néztek ki, tettre készen, mintha nagy bűncselekménynek számítana az, hogy elhasználtam a meleg vizet. Egy pillanat kellett csak, hogy rájöjjek, nem ilyesmire számítottak, és csak téves volt az egész kommandós akció.
Legalább 3 percig nevettem, kórusban Dáviddal, aki huncutul vigyorgott, aztán amikor csillapodott a nevetésünk.. újból egymásra néztünk, és megint szakadtunk.
A többiek értetlenül néztek ránk, majd Petrára, habár inkább vádló volt a tekintetük, mintsem kérdő.
- Na jó, üljetek le. El kell mesélnetek mi folyik itt, had nevessek még egyet - vigyorogtam a bent maradó pár emberre.
A lányok már a saját helyükön kuporogtak, a "beszt frend"-em mellett ott ült Ádám és Levi, Petránál (természetesen) Zoli táborozott, míg az én ágyamat is ketten foglaltuk el D-vel (ez lett a beceneve, mindenki így hívja), míg Ricsi az egyik fotelben helyezkedett el, mert "ő mindenhol ott van, és semmiből sem maradhat ki" alapon maradt itt, legalábbis amikor rákérdeztem ezt válaszolta.. szerintem meg a kezemben tartott gumicukor miatt. Na mindegy.
- Kezdhetitek!
- Hát, az úgy volt...

Sziasztok! Kitettem egy közvélemény kutatást, szóval ha rátalálsz a blogra és/vagy tetszik, nyomj egy igent, hogy felmérhessem, hogy nagyjából hányan látogatjátok az oldalt! Nagyon örülnék néhány kommentnek, szóval légyszi, írjatok véleményt!:) 
Remélem jól telik a szünetetek, és jó volt a karácsony, akartam egy részt hozni, csak egyszerűen nem volt rá időm!:) 
Szerintem még hozok egy részt még ebben az évben, de ha mégsem, mindenesetre Boldog új évet!:D
Nem is untatlak titeket! Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel! Jó olvasást!
XxChloe M.

2015. december 13., vasárnap

Tizenkettedik Fejezet

Demon
Tizenkettedik Fejezet
Az erdő

Az elmúlt napokban több minden történt. De akkor szép sorjában.
1.Áron tegnap előtt óta több fenyegető üzenetet kap, de valószínűleg, nem ő a "célpont", hanem inkább mi. Együtt.
2.Az üzenetekből kiderült, hogy ezek az emberek -vagy akármik-, rabolták el/ejtették fogva Tibit, habár van néhány kételkedő, miszerint csak blöff, élükön Lillával.
3.Ricsi szereti a musicaleket. Ehhez szerintem nem kell hozzá fűznöm semmit..
4. Ja, és elég nagy bajban vagyunk.
De semmi pánik! Legalábbis ezt mondogatom a lányoknak. Habár szerintem ezzel főként magamat szeretném nyugtatgatni. Mert hát hogy is ne lenne gond? Tibit muszáj megkeresnünk, magunkat muszáj megvédenünk, egymást muszáj megvédenünk, rá kell jönnünk, hogy ki küldözget Áronnak olyan üzeneteket, mint pl. "Itt van. Ha látni szeretnétek, adjátok meg magatokat." Komolyan mondom, mint egy túlspilázott, klisés filmben..
 Szóval igen, de semmi pánik! Minden a legnagyobb..
 - Lányok! - rontott be Lilla az ajtón - Jött egy újabb üzenet. - Petrával és Annel már pattantunk is fel a helyünkről. A mostani napok úgy telnek, hogy a felügyelők folyamatosan figyelnek mindent -vagyis, szerintük mindent-, és néha valamelyikük elmegy egyet járni az erdőkbe, hátha van valami. Mert ugye őket sem hagyhattuk ki a sztoriból. Ja, meg ugye elég feltűnő lenne, ha a táborvezető több napig nem jelentkezik.
Mi Éva parancsaira edzünk és próbálgatjuk a képességeinket, ami nem megy valami jól. És ha üzenet jön, megyünk, és legalább hétszer elolvassuk, majd jön a kupaktanács, amin 30 perc üldögélés megegyezünk, hogy csináljuk ugyan azt, amit eddig. De hé, semmi pánik.
- Azt írják, menjünk fel a hegyre - mondta Zita fagyosan. Eddig még nem küldtek ennyire utasító jellegűeket, maximum, hogy "figyelünk titeket", enyhén fenyegetően. Szerintem. Mondanám, hogy vicces szitu volt, akkor tényleg úgy éreztem, hogy meg fognak ölni.. vagy rosszabb.
 - Menjünk? - nyelt egyet Ákos.
 - Menjünk. - bólintott keményen Dávid - Most már nem mehet ez így tovább. Meg kell tudnunk, mit akarnak. Védeni fogjuk egymást. Elvégre harmincan vagyunk.
 - Mi.. Mi van, ha valamelyikünknek baja esik? - kérdeztem kétségbe esve.
 - Nem fog. - nézett rám, és a tekintete meglágyult - De nem fogunk itt dekkolni egész nyáron így, ugye?- a szemével olyasmit üzent, hogy "megvédelek". Egyszerre nyugszom meg, és leszek izgatott. Tegnap beszélgettünk is, de főleg én magyaráztam össze-vissza, ő meg elfojtotta a nevetését. Mondanám, hogy uu meg áá, hogy ilyen helyzetbe vagyok, de sajnos aligha tudok ezzel foglalkozni. A mellettem álló Lilla meglökte a karom, mire rákaptam a tekintetem. A következő beszélgetést folytattuk tekintettel: "Mi van?" "Hallod, bejössz neki" "Jelenleg sokat tudok ezzel kezdeni!" "Figyelj, bárhogy is lesz... Legrosszabb esetben is összejössz vele, jó? Látom, hogy neked is tetszik" "Erre nem válaszolok". Ja, mert mi ennyire menők vagyunk, hogy ilyet is tudunk.
Azt hiszem Lillával ez alatt a pár hét alatt legjobb barátnőkké váltunk, talán -megkockáztatom-, hogy jobbak, mint Ellivel voltunk. Vele nem mertem olyan dolgokról beszélgetni mint Lillával. Ellivel már nagyon kicsi korunk óta ismerjük egymást, és olyan mintha a húgom, vagy nővérem lenne -a helyzettől függően. Persze nagyon szeretem őt is, de Lillával jobban megérjük egymást. Habár néha eléggé elvicceljük a helyzetet, és a legrosszabb poénokon is nevetünk, és szerintem megdöntöttük a legtöbbet-nevetünk-egyhuzamban rekordot is..
 - Nem fogunk - szakított ki Boti a gondolataim közül - Induljunk a hegyre. Mindenkinél legyen legalább egy védekező eszköz. Öt perc múlva a kapunál. - erre kiiszkoltunk a nappaliból, be a szobákba. Én felkaptam egy pulcsit, egy zseblámpát, és egy gázsprayt. Bárki mondhat bármit, senki nem készülhet fel eléggé! Lilla egy játék pisztolyt (?) vett a kezébe, Petra meg egy zsebkést. Na jó, tudunk túlozni, de egyszerre utáljuk és kihasználjuk ezt a helyzetet, hogy kémeset játszhatunk, és senki nem néz minket hülyének.
 Kimentünk az esti hűvös levegőre, és a hátamon egy kis borzongás futott végig, ahogy véletlenül hozzáért a kezem Dávidéhoz.
 - Ki nincs itt? - kérdezte Boti olyan Tibisen, mire komoly helyzet ide vagy oda, néhányan benyögték, hogy én. - Igen, mindenki itt van. Induláás! - kész csordaként mentünk a kitaposott fűben, majd át a járdán. A hegyen mindenki bekapcsolta az elem lámpát, már akinél volt. Ha valaki felülről nézne minket, biztos, hogy kiröhög. Egy kört alakítottunk, kívül a fiúk, belül a lányok, bár ez teljesen véletlenül alakult ki (hát.. vagy mégsem).
 - Itt vagyunk - suttogta valaki, mire a lányok felsikítottak, pedig csak szegény Betti szólalt meg, aki ezután ijedten összerezzent.
 - Hahó! - kiáltotta Ádám.
 - Itt vagyunk! - szállt be Balázs.
 - Ez remek... - mondta valaki rekedtes, öreges hangon, és ez tuti, hogy nem Betti volt.
 - Ki vagy te? - kérdezte Boti kemény hangon. Ő most felvette a vezető szerepét, vagy ilyesmi, de nem bántuk.
 - Én? Csak egy senki.. - lépett elő a fák mögül egy fickó. Őszes haja, és karcsú teste csak úgy tornyosul felénk, de rajtam kívül senki nem lép egyet hátra. A következő, amit hallottunk, hogy Lilla nevet fel hangosan. Egyszerre néztünk rá.
 - Bocsánat, nem zavarok semmit - fogta be a száját - Csak ez olyan vicces. Azt hiszi, egy filmben van.
 - Igen? Ilyen vicces? - vonta fel a szemöldökét, majd rávicsorgott, mire Lilla visszavicsorgott rá. Egyből megértem. Egy vérfarkas, mint Lilla.
 - Igen - lép hozzá közelebb Lilla, akit követek, és Ádám is mellé lép, aki védelmezően kitakarta a fél testét, mire Lilla megérintette a könyökét, jelezve, hogy nem hiszi, hogy ezt kéne. És egyetértek vele. Amit tanultam magamtól, és más ember feletti lényekről, hogy ez az ami ingerli őket.
 - Mindenki nyugodjon meg! Nem szándékozok bántani senkit, csak lenne egy feladatom a számotokra...  - elég nyugodtan kezelte a helyzetet, habár lehet, hogy tényleg neki van itt egy kicsi előnye. A farkas-alakjában simán megölhetne mindannyiunkat, mivel ő valószínűleg ki van képezve, míg mi nem.
 - Mi lenne az? - szólalok meg véletlenül hangosan. Pedig eskü nem akartam magamra haragítani, vagy ilyesmi..
 - Na na na na! Ne legyünk türelmetlenek - vigyorgott rám. Arcán megfeszült a rácos bőre, ami nagyon nagyon ijesztő volt. A hátamon futkosott a hideg, és reflekszből kicsit hátrébb léptem.
 - Attól függ, mi az - méregette Zoli.
 - Valakinek egy kis csempészés, valakinek hackelni kell, nem nagy cucc. De csak ti végezhetitek el.
 - Maguk undorítóak - háborodik fel egyből Zita - Ezért csinálják? Ezt az egész nyamvadt tábort?! Amint megtudták, hogy különlegesek jönnek ide, azonnal.. Fogadjunk a maguk keze is benne van ebben az új "törvényben" - köpte felé a szavakat. Úgy látszik, eléggé feldühödött..
 - Okos kislány - húzza gonosz mosolyra a száját  - Majd szépen lassan úgyis mindent megtudtok, de jobb, amíg csak vakon követtek engem. Legyen az az első feladatotok, hogy hallgattok.

-----

Tegnap azt hittem, hogy miután visszaértünk órákig forgolódni fogok, és nem tudok majd elaludni. Hát, tévedni emberi dolog. Amint a fejem hozzáért a párnához, azon nyomban elaludtam.
Reggel viszont fáradtabban ébredtem, mintha egész éjjel fent lettem volna. A hajam kócos, a szemem majdnem leragadt, a szemem alatt lila karikák díszelegtek. Gyönyörűen festettem.
A többiek is így néztek ki, ezért megbeszéltünk egy jó nagy csajos "szépség-napot". A hajamat egy kontyba kötöttem a fejem tetején, felkaptam az első melegítő nadrágot, és pulcsit, amit találtam, majd kimentünk a szokásos gyülekező helyünkre, ami az ebédlő asztal mellett volt.
- Borzalmasan néztek ki - fintorgott ránk Tessza.
- Kösz. Mert a te fejeden nincs egy kiló smink - persze ezt nem mondtam ki hangosan. De a lányok fintorából kikövetkeztettem, hogy ők is valami ilyesmit gondolnak. Mondjuk szerintem Petra kicsit visszafogottabban, míg Lilla... nos, ő Lillásabban fogalmazta meg.
- Ki nincs itt? - kérdezte Boti. Nincs mese, a reggelek elmaradhatatlan kellékévé vált ez a mondat..
- Najó, ugorjuk át ezt a részt - röhögött fel Dávid. Mély hangja betöltötte a fülemet, és borzongás futott végig a gerincemet. Valahogy mindig ezt a reakciót váltja ki belőlem. Szerintem valami krónikus betegség lehet ez.. Már két-három napja folyton megborzongok. Hmm.. lehet, hogy megfáztam.
- Na, gyerünk-gyerünk! Nem érünk rá egész nap - csapta össze a két tenyerét Éva - Tíz kör!
Éva kellő képpen élvezi az edző szerepét, és amikor csak teheti, kihúzza magát a feladatok alól.
Meg volt a kellő motiváció, ami miatt mindenki csúcs időn belül teljesített.
- Ez szép volt. Ha már ilyen jól megy, akkor még öt kör! -tapsolt kettőt (újra), majd a napszemüvegét (újra) a szemére tolta, és hátradőlt a fűben.
Az újabb körök után lihegve dőltünk egymásra, persze Lill -aki úgy néz ki, mint egy pitbull, ezzel a vörös ábrázattal, és mérges tekintettel-, na meg persze a legtöbb fiú lazán beszélgettek, mintha meg se kottyant volna nekik.

-----

Miután kellően sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, és lemostam magamról az izzadtságot, felöltöztem egy térdig érő karácsonyfa mintás pizsigatyámba -ami amúgy nem tudom, hogyan került a bőröndömbe-, és egy szürke alapú, baglyos pólóba.
A "csajos-szépségnapunk" -vagy ahogy Petra mondta: Nappali pizsibuli (egyre jobb nevek)- azzal kezdődött, hogy kifestettük a körmünket. Míg Petra maradt a klasszikus Franciánál, addig Lilla kicsit rockosra véve a figurát fekete-zöld-lila keveréket használt, míg én egy sima türkiz kéket választottam, amire, az idő közben csatlakozó An, fehér hópelyheket rajzolt rá, míg a gyűrűs ujjaimra egy-egy nagyon cuki hóembert. Mondván, legalább valami illik a pizsimhez, hamár az időjárás nem. Egyébként, mint kiderült, nagyon ért a kozmetikához, mivel gyerek korában ezt a pályát szerette volna választani, de hamar rájött, hogy ez a munka nem éppen olyan jó móka, mint gondolná, na meg nem hiszi, hogy ez annyira kifizetődő dolog lenne. Hát, ő tudja.
Nagyjából még úgy másfél órán keresztül be nem állt a szánk, ami után úgy döntöttünk, hogy nézünk valami jó filmet.
Elöszőr valami hasonló témakörűt szerettünk volna nézni, mint múltkor, de végül közös döntés alapján kizártuk a szuperhősös, szörnyes filmeket, szerintem érthető okokból. Aztán felmerült a vígjáték, mire elhúztam a szám.
- Nem nagyon van hangulatom most nevetni - mire mindenki helyeslően hümmögött.
És ezt ennyiben is hagytuk.
Aztán különböző típusokat soroltunk fel, volt mese, sci-fi, dorama, thriller, akció, dráma, míg végül Lilla bedobta a mentő ötletet.
- Mi lenne, ha egy jó kis romantikus filmet néznénk?
- Jujj! Az nagyon jó! Tudok is egy tök jót! A csillagainkban a hiba! Láttátok már? - kérdeztem, mivel egyik kedvenc filmem volt.
- Hm.. aha, de én inkább mást néznék meg. Ha maradnék? - vonta fel a szemöldökét Petra.
- Annak nem tetszett a trailere. -húztam el a számat - Szerelmünk lapjai?
-Hm.. én azt túúúl.. hülyeségnek találtam. Vagy olyan..elmebetegnek.. vagy minek.
- Pff.. amatőrök. Ezek a legjobbak - lebegtette meg előttünk a DVD-ket.
Volt ott Rómeó és Júlia, Álom luxuskivitelben -Adrey Hepburn főszereplésével-, Csillagainkban a hiba (huhuu), és egy olyan angol film, aminek az életben nem tudnám kimondani a nevét. Vagy francia. Ki tudja..
Végül egy teljesen új opciót választottunk, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-ot.
Dél körül, amikor megéheztünk, kimentünk az ebédlő asztalhoz, ahová már kezdtek szállingózni a csoportunk.
Az ebéd most szokatlanul finom volt, carbonara spagetti. Régen nagyon szerettem, viszont ott, ahol most lakunk nincs olyan étterem, ahol lenne carbonara. Sőt, étterem is kevés van.
Miután mindenki jól lakott beültünk a jóga terembe. Azt hittük megint jógázunk, vagy valami ilyesmi, de kiderült, hogy még csak köze sincs hozzá.
- Üljünk körbe! - mosolygott ránk Kamilla. Ami furcsa volt, hisz talán az első napon kívül még csak hasonlót sem láttunk az arcán, mindig komor volt, vagy unott. Most viszont látszott rajta, hogy elég tanácstalan, hogy mi tévő legyen az egész Tibis-elrablós-fenyegetős ügy miatt.
Mindenki fogott a sarokban álló kupacból egyet, és elrendeződtünk. Na, nem mondanám körnek, de szerintem tőlünk ez is haladás. Látszottak a kisebb-nagyobb klikkek, habár a miénk elég nagy volt. Ricsiék, Dávidék, és Áronék is ott voltak, na meg persze mi. Petra Zoli mellett ült, a kezét fogta, és óvatosan nekidőlt. Lilla Áronnak tette a szépet (természetesen Ádám bosszantása miatt), míg Ádám feltűnően szemezett Bogival (hasonló okok miatt). Ákos és Bálint egymást ütögették (?), míg Dávid és Bence egymással beszélgettek, én pedig a mellettem ülő Levivel folytattam diszkurzust. Épp magyaráztam neki az öcsémről, meg Elliről, amikor Kamilla megköszörülte a torkát, de amikor ez nem ment, akkor próbált ránk szólni ("Gyerekek! Szeretnék valamit mondani! Csöndesebben!"), de ez sem sikerült, főleg, hogy elnyomta a hangját az általunk keltett hangzavar. Dühösen felállt a székére, majd elkezdett torka szakadtából ordítani, hogy "csööööönd". Szórakozva néztem a dühös felügyelőt. Ha a nézésével ölni tudna, akkor itt bent néhányan holtan esnénk össze..
- Nos, úgy gondoltam.. gondoltuk, hogy jó, ha egy kicsit megismerkedtek a.. dolgokkal. Értsétek itt az átváltozást, és egyebeket.
- Mi az az átváltozás? - tette fel a jogos kérdést Petra.
- Igazából ti még nem vagytok vérfarkasok, szellemek, mushuk stb. Minden krpitid életében van egy.. korszak, amikor ez történik. De mondom, ez változó. De van olyan is, aki nem változik át, mert neki ez a végső alakja. Például a dramfíroknak - magyarázta kicsit értelmetlenül.
- Akkor én.. még nem vagyok vérfarkas? - döbbent le Lilla.
- Még nem - bólintott
- És mikor leszek az?
- Általában 15. és 18. születésnapod között. Ez pontosan azt jelenti, hogy képes leszel átváltozni farkassá, és ha van, akkor kifejlődik az egyéb képességed. De ne nagyon reménykedj. Nagyon keveseknek van - magyarázta, mire döbbenten bolintott, majd hátradőlt a székén, és összecsücsőrített szájjal kezdett gondolkozni.
- És a vámpíroknál ez hogy működik? - tette fel Petra az engem is foglalkoztató kérdést.
- Nos.. nálatok ez bonyolult. Meg kell harapjon egy vámpír. Ha megvan benned az a sejt, ami szükséges a vámpírrá váláshoz, akkor beindul az átváltozás. Ha nem, akkor meghalsz. Ez egy borzalmas folyamat, felér egy kínzással, már ahogy hallottam. Ezután dől el, hogy életben maradsz, avagy sem. Mostanában növekszik a halálozási arány, főleg mert nem tudunk megfelelő környezetet biztosítani. - húzta el a száját. Oké, értem én. Lehet meg fogok halni. Ezt még talán elviselem. De..
- És akkor majd egy dühöngő fenevaddá fogok változni, aki sorozatgyilkossá válik majd, mert nem tud uralkodni a vérszomján? - kérdezem fintorogva, mire Kamilla felnevetett.
- Nem. Általában nem. Tudod, a kriptidek vére sokkal éltetőbb számotokra, mégha nem is változott még át az adott személy. Ráadásul nem tudod megölni így őket.
- Akkor hogyan? - vigyorogtam.
- Irracionálisan erős, és gyors leszel, szinte halhatatlan. Szerintem megoldod - folytotta vissza a mosolyát.
Sok érdekes dolgot megtudtunk. A legtöbben nem fognak átváltozni, míg mi szívunk, és konkrétan haldokolni fogunk. A közhiedelemmel ellentéttel nem fog sem az illatunk, sem a bőrünk hőmérséklete megváltozni, víszont változhat a hajunk, szemünk színe. És örökké élünk. Nagyjából..
Egy jó átbeszélgetett két óra után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a közeli kis rétre.

----

A nap hét ágon sütött, sokkal melegebb volt, mint hittem. Már jócskán volt 40°, habár még csak Június közepe körül volt.
A hely gyönyörű volt, csodálatos lila, és rózsaszín virágok voltak mindenhol. Az illatuk finom lett volna, ha nem ilyen tömény, viszont így annyira nem volt kellemes.
Nagyjából a közepén letelepedtünk. Egy ideig csöndben voltunk, én hallgattam a madarak csicsergését, és a közeli kis patak csörgedezését, míg végül Petra megtörte a csendet.
- Lehet, hogy..
- Aha - helyeseltem.
- És mindketten.. - rémült meg Lilla.
- Te meg.. - néztem rá furán.
- Én meg?!
- Nem tudom - nevettem fel, és védekezően felemeltem a kezeimet.
- Akkor jó - kuncogott ő is.
A tarkóm bizseregni kezdett, és rossz előérzetem támadt.
- Lányok.. azt hiszem, jó lenne visszamennünk - suttogta Petra.
Ezek szerint, nem csak én érzem. És habár nem takarta el a napot egy hirtelen megjelenő felhő, sem pedig nem jött furcsa misztikus köd, de azért eléggé ránk hozta a frászt, szóval gyorsan elkezdtünk visszafelé lépkedni.
- Hova-hova? - kérdezte egy rekedtes hang mögülünk, mire ilyedten felsikítottam. Világ életemben az ijedősebb fajtából való voltam, főleg mostanában, szóval szerintem ez egy várható reakció volt.
Gyorsan mind a hárman megpördültünk a tengelyünk körül, és értetlenül néztünk szét.
Akárki is volt, már nincs itt.. legalábbis nem látjuk..
- Szerintem tűnjünk el innen.. - sziszegte Lilla frusztráltan, miközben a rétet körülvevő fákat pásztázta.
Mivel mindanyian egyetértettünk vele, így futó lépésben visszafele kezdtünk menni. Pár percen belül már a közös nappaliban ültünk, miközben Boti összecsődítette a többieket.
- Na szóval. Tudjuk, hogy nem nagy dolog, de megegyeztünk, hogy mindenről beszámolunk egymásnak. - kezdte diplomatikusan Lil - Szóval.. kint voltunk egy réten, innen nem messze.
- Jézusom, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? És ha valaki rátok támad? - hülledezik Zoli aggodalmasan, miközben megtapogatja Petra arcát, majd kicsit elforgatja, és megnézi a nyakát, majd a karjait.
- Nyugi. Nem lett semmi, max egy kis szívroham Petra részéről, és egy kis 2-es fokozatú dobhártya perforáció. Kösz, Doroti! - intett nekem, laza stílusban, mire elvigyorodtam. - Ugye felálltunk, és már elkezdtünk visszafelé jönni, amikor valaki megszólalt mögöttünk. " Hova-hova?" - utánozta a pasast, szinte beleborzongtam a hasonlóságba..- Természetesen mire megfordultunk már nem volt ott senki, de így is eléggé megijedtek a lányok - mutatott ránk, mire felháborodottan felszisszentünk - Jó, talán én is egy kicsit. - forgatta a szemét.
- Ennyi? Ezért kellett megszakítanom a délutánomat? - csattant fel Tessza.
- Mert gondolom olyan fontos dolgot csináltál. És neked lehet, hogy nem fontos, de nekünk igen, szóval kuss. - mordult rá Ádám - nagy meglepetésemre.

A délután további részében nem csináltunk semmit, csak feküdtünk a szobánkban, és beszélgettünk, vagy zenét hallgattunk. Én beszéltem anyáékkal, otthon annyi történt, hogy Örs megbetegedett, amin egy jót mosolyogtam. Csak az én öcsém tud megfázni ilyen időben..
Este bekapcsoltunk egy filmet, és bár kíváncsi voltam a végére, de az álmosság győzött, és úgy, ahogy voltam, a padlón elaludtam..

2015. december 2., szerda

Tizenegyedik Fejezet

Demon
Tizenegyedik Fejezet
Eltűnt?!

Hát végre, péntek. Az a bizonyos péntek-érzés ott motoszkált bennem, miközben öltöztem fel a reggeli futáshoz, és egy kis honvágy is jött vele. Meg kell mondjam, ez a mindennapi edzés egyrészt teljesen leamortizál, másrészt pedig feltölt energiával.
 - Ó, ma jönnek a felvigyázók! - szólalt meg Petra a hajgumijával szenvedve.
 - A kik? - ráncolta a homlokát Lilla.
 - Miért, te hogy mondanád? - háborodott fel.
 - Tanerők - röhögött.
 - Tényleg! Ők mit fognak csinálni? - kérdeztem.
 - Csak úgy lesznek - vonogatta a vállát Petra.
 - Ja, meg jelentenek Tibinek mindenről, amit csinálunk.
 - Ilyen kettős ügynökök! - egész izgatottak lettek ettől a beszélgetéstől, és még folytatták, én kisebb figyelemmel követtem őket ki. Nem hiszem, hogy kettős ügynökök jönnének, de mindegy.
 Kiértünk a napra (vagyis az alig-napra, haha), miközben a többiek is lassan megérkeztek. Tibi már ott állt egy nővel, és egy férfival, akik kissé idegesnek látszottak, de próbálták ezt elrejteni. Aha, a nagy titkos ügynökök.
 - Jó reggelt! Mindenki itt van? - kezdte Tibi.
 - Én nem - jelentkezett Ricsi.
 - Még Csilla nincs itt - mondta Bogi
 - Én még aludnék.
 - Szerintem lázas vagyok.
 - Hol van a zoknim?
 - Na, elég a hülyeségből! Csilla megvan, szuper. Ők itt az új titkos ügynökök - na jó, nem ezt mondta - akik hazugságvizsgálóval fognak titeket faggatni. - oké, ilyen se volt - Ő itt Kamilla, az úr pedig Bence. Mutatkozzatok be!
 - Khm. Magyar Kamilla vagyok, mostantól nyár végéig itt leszek veletek. - mondta, aztán egy kicsit megakadt - Nyugodtan tegezzetek! - fejezte végül be, és hátrébb lépett jelezvén, kész.
 - Én Szőke Bence vagyok, itt élek ezért hosszabb távú túrákon hasznos lehetek. Remélem, majd minden rendben lesz itt...Voltam én már tábor felügyelő - mutatta fel a mutatóujját fenyegetésképpen - Engem is tegezzetek.
 - Először nem jöttem rá, mi a vezeték neve.. - suttogta Petra. A harmincas pasas haja teljesen szőke.
Miután éppen eleget fárasztották a fiúk az "újakat", és futottunk is, gyors fürdés és hajmosás után már a reggelinél ültünk, ahol Tessza vitatkozott valakivel, így próbáltuk messze elkerülni. Ijesztően néz ki ilyen zabos fejjel.
 - Hé, nem láttátok Tibit? - jött oda hozzánk Boti (igazából csak Zolihoz).
 - Nem - ráztuk egyszerre a fejünket.
 - Francba... Ah, akkor mindegy.
Furán néztünk össze. Olyan nincs, hogy nincs itt Tibi. Tibi mindenhol ott van. Mindenhol.

-----

Mostanra már szinte mindenki aggódott. Tibi azóta sehol, már mindenki megnézte mindenhol hatszor, és a tábor felügyelők is felvittek minket a hegyekbe körülnézni. Jelenleg a "nappaliban" ülünk, és hallgatjuk, ahogy elmondják, hol látták utoljára. Bár Ricsi épp a lábkörmét vágja, de mindegy.
 - Velem még beszélt futás után, és semmi baja nem volt. Addig még biztosan itt volt. - mondta Éva.
 - Igen, én már csak reggelinél nem láttam. Nem reggelizett, de a futás végén még itt volt. A szobájában kellett volna ilyenkor lennie. - vonta le Zoli.
 - Átnézzük ott még egyszer? - nézett fel a könyvéből Zoé.
Erre egyszerre álltunk fel (Ricsi egy kicsit késett), és indultunk meg Tibi szobája felé. Közben láttuk, hogy az olaszok indulnak a medi-terem felé, így Viki olaszul kérdezte őket, nem látták-e Tibit. Sajnos nem.
Bementünk a szobába, és újra átnéztünk mindent. Sehol semmi.
 - Hééé - jött ki az ágy alól (?) Petra - Találtam valamit!! - mutat fel egy kis... Elemlámpát?
 - Mi ez? - lépek oda,  ahogy mindenki, így egy nagy kört alakítunk, majd kiveszem a kezéből a lámpa szerű valamit, majd a kis gombot az oldalán megpróbáltam benyomni, de nem sikerült, így próbáltam fel vagy le tolni, de az sem sikerült. Közelebbről megnézve az egy csavar volt.. Na mindegy.
 Ezután a besülés után tovább adtam, így mindenki alaposan megnézte, majd Zoli kezében állt meg.
 - Ez.. Valami spéci cucc - nézegeti - A neten már láttam ilyet, de nem lehet venni. Elég nehéz beszerezni. 'Rágugliztam', de csak egy.. éttermet, vagy hasonlót hozott ki. Asszem - magyarázta.
 - Mire való? - nyújtogatja a nyakát Betti.
 - Na, ez jó kérdés. Lehet, hogy lehallgatták Tibit, ezért volt az ágy alatt. De nem tudom... Megnézem a gépemen, aztán meglátjuk.
 - Mi? Lehallgatták? Gondolod, elrabolták? - ijedt meg Petra.
 - Elképzelhető - szállt be Boti a beszélgetésbe - Elvégre, ha valahova menne, tuti, hogy szólna nekünk. Aztán, annak mi értelme lenne, hogy megszökött? Hülyeség. Persze ez is furcsa, mert mi célból vitték volna el? De majd erre is rájövünk. Nem? - nézett körbe, de csak bámultunk magunk elé. Most komolyan, elrabolták? Miért? Mi van, ha minket is elrabolnak?
 - Mi... Mit csinálunk nélküle? - tette fel a jogos kérdést Bálint.
 - Ohh.. ugyan már! Miért rabolták volna el? Biztos csak.. - gondolkodott - ..vécén van. - vont vállat -, Vagy lerészegedett, és kifeküdt a kocsma padlóján vagy az árokban - röhögött fel, mire kapott egy pár szúrós pillantást, és két harsány nevetést. Az előbbi Petra, Tessza, és egy pár lány, na meg Bálint és Zoli volt, az utóbbi pedig természetesen Ricsi és Ádám.
 - Semmit. Keressük. Kutatunk. Meg ilyenek. Vagy figyelmen kívül hagyjuk - hagyta figyelmen kívül Boti Lilla beszólását.
 - Akkor mostantól így leszünk itt? Kettő nyamvadt felügyelővel, lehet, hogy tök veszélyben? Így megy ez? - akadtam ki.
 - Van jobb ötleted?
Nincs.

2015. november 13., péntek

Tizedik Fejezet

Demon
Tizedik Fejezet
"Jöhetnek a többiek is?"
Reggel újra Tibi hangjára keltem. Igazából szinte azonnal kipattantak a szemeim, de nem azért, mert vártam a mai napot. Inkább rettegtem. De minden esetre, hamar kikeltem, és öltözködni kezdtem. A falióra 6:40-et mutatott. Miii?! Ilyenkor kelni? Nyáron? Kész ember kínzás!!
 Petráék még nyugodtan (na jó, azt motyogva, hogy 'még 5 perc') aludtak, mikor én már készen voltam, és nap tejjel kenegettem magamat.
 - Doroti... - hallottam Lilla hangját, mire megfordultam.
 - Mondd
 - Kérlek... hallgattasd el Tibit - úgy beszélt, mintha a halálos ágyán volna.
 - Megtenném, de már 10 perce fel kéne, hogy keljetek. Úgyhogy GYERÜNK, KELJETEK FEEEL!! - kezdtem kiabálni, és ugráltam egy kicsit Lilla ágyán (mondjuk egyáltalán nem volt ruganyos, én azért ugráltam), meg Petráén is.
 - Megőrültél? - riadt meg Petra - És ha rám esel?! Ha én esek le az ágyról? Úr Isten... Nem vagyok biztonságban a saját szobámban se!
 - Na, keljetek - röhögtem.
 - Jól van, jó - kelt fel Petra, és már be is vonult a fürdőbe, egy csomag ruhával, de szinte azonnal ki is jött, felöltözve.
 - LILLAAA - kiabáltam, aztán közelebb mentem hozzá - Amerikába vittek minket.
 - Mi?! - ült fel fél álomban. Petrával nevettünk, mire ő csak gonoszan nézett minket - Ti.. Ti.. Na jó, öltözök - legyintett, majd oda állt a közös szekrényünk elé, és egy nagyot sóhajtott.
 - Mit vegyek fel? - kérdezte magában motyogva, majd elkezdett turkálni. Kivett egy csillogós felsőt, egy crop topot, egy hátul kivágottat, majd megvonta a vállát. Szinte hallottam a fejembe a gondolatait "mindegy, majd később kiválasztom", aztán áttért a gatyákra. Kihúzott egy elég.. kihívó farmer sortot, amiből szerintem kilátszik a fél feneke. Volt ott egy hosszú, kék melegítő, de azzal a lendülettel vissza is dobta; aztán egy borzalmas, piros farmert fogott meg, amit azonnal el is ejtett, majd aprót sikkantott. - Kié ez a borzalom? - vágott olyan fejet, mintha legalább megölte volna az anyját. Lilla egyáltalán nem ilyen, ezért gondolom kicsit megjátssza magát, ami most nem előnyös, mivel így is késésben vagyunk.
 - Az enyém - ijedt meg Petra, majd kicsit segély kérően nézett rám, mire szem forgatva odaléptem az ijedt barátnőm mellé. Vissza gyömöszöltem a leejtett (eldobott) darabot, majd kivettem neki egy sima trikót, és egy közép hosszú cica nacit, majd nemes egyszerűséggel az arcába dobtam, aztán kiválasztottam az ajtó mellől egy tetszőleges Converse cipőt, ami egy fekete rövid szárú volt.
 Alig húsz másodperc alatt felöltözött és indultunk a kellemes és frissítő - remélem érzitek az iróniát - reggeli futáshoz.
A többiek füttyentgetve, meg tapsolva fogadták, hogy megérkeztünk, mire Lilla kicsit túljátszva szerepét meg is hajolt. Mögöttünk Tibi ordítozva húzta maga után Ricsit és Botit, akik jajgatva fájlalták a nyakukat, amit egyébként elég erősen szorított.
 - Én mondtam, hogy korán kelünk! - csattant fel - Még egy liter hideg víz sem ébresztette fel őket! Új taktikát kell kitalálnom.. - húzta össze a szemöldökét, és gyilkos szemmel méregette a két fiút, akik csak egy bokszert és egy pólót tudtak magukra kapni, gondolom Tibi megelégelte a szenvedésüket és így rángatta ki őket.
 - Mindenki, álljon egy sorba. Indulunk a hegyhez. - erre mindenki hőbörögve beállt egy kicsit sem arányos sorba. Ránéztem az órámra. Már 7:17 volt. Tibinek nagyon elege volt belőlünk, és egyébként tegnap mondta, hogy majd jön neki egy kis segítség, 2 felügyelő tanár jön pénteken. Addig ki kell még bírnia egyedül.
A hegyhez érve Tibi sípszójára mindenki futni kezdett felfele... Én még a sétát se bírtam, így nem csodálkoztam, mikor teljesen kifulladva, a hegynek még csak a felénél se járva kocogtam. Vagyis próbáltam kocogni.
 Őszintén, szerintem egy élet lement mire felfutottam. Persze ezzel nem voltam egyedül, csak a nagyon nagy sportolók cseverésztek a tetején, mi meg fulladozva, köhögve és izzadva érkeztünk meg.
- Jó, akkor.. Most.. jógázunk - mondta, mire mi lányok kíváncsian kapták rá a fejüket, míg a fiúk csak unottan beszélgettek tovább, valami olyasmiről, hogy kinek milyen "jó a segge", meg "mekkora melle van"...no comment.
Eleinte még izgatottan próbáltuk meg a gyakorlatokat, amit Petra mutatott, mert ugyebár kiderült, hogy két évig járt ilyen edzésekre, de a második után már teljesen kifáradtunk, és az utasítás, miszerint ne engedjük le magunkat a fűbe, fuccsba fulladt.
 - Ne már, gyerekek - tapsolt Tibi, gondolom biztatásként - Csináljátok! Nem olyan nehéz az!
 - Kipróbálja? - fújtatott rá Lilla, mire elnevettem magam.
 - Hogy beszélsz? - löktem oldalba. Sajnos azzal nem számoltam, hogy éppen a "fa póz"-t gyakorolja, ami azzal jár, hogy fél lábon kell ügyeskednie, és már ettől elvesztette az egyensúlyát, ami miatt Tessza (aki egyébként dzsinn, ami szerintem tök menő) is elesett, egyenesen a poros földre. Egy másodpercig csak meredtünk rá, majd egymásra pillantva elkönyveltük, hogy tök bénák vagyunk, majd kitört belőlünk a nevetés.
 Elöszőr Lillát húztam fel, majd Tesszát rántottam fel, aki még mindig döbbenten meredt rám.
 - Te meg vagy hibbanva? - hüledezett rám nézve - Mi a jó..
Abba hagytuk a nevetést, és elkerekedett szemekkel néztünk rá.
 - Nyugi.. Nem lett.. - kezdte Lilla.
 - Mi?! Nem lett mi? - sipítozott - És ha valami komolyabb történik velem? Mondjuk eltörik a kezem? Vagy a lábam? Vagy mondjuk betörik a fejem?
 - Nem kell túljátszanod magad! - nézett rá mérgesen.
 - Jó, bocsánat - húztam össze a szemöldököm -, Tök mindegy - vontam vállat Lillának címezve.
Ő igazából hamar elfelejtette, nem úgy mint Tessza, aki még akkor is gyilkos szemekkel meredt rám, amikor visszaértünk, és az ebédlő asztalhoz ültünk. Mellette ült Éva, akivel elég jól kijöttek - már ahogy láttam -, éppen valamiről magyarázott neki.
Az ebéd unalmasan telt, maximum annyi történt, hogy Marci véletlenül ráöntötte a levest a mellette ülő Biankára, aki magas hangon visítozni kezdett. A kaja valami undorító volt, azt hiszem, volt benne káposzta, meg főzelék, meg valami hús, ami úgy nézett ki, mint egy nagy adag krumpli püré, és hozzá mandarin, amit nem nagyon értettem, de legalább finom volt.
 - Most mit csinálunk? - kérdezte Petra, miután visszamentünk a szobánkba.
 - Passz - vont vállat Lilla.
 - Csináljuk azt, hoooogy.. - nyújtottam el -, ..fogalmam nincs.
 - Passz - ismételte magát.
 - Oké, akkooor, hmm... - hümmögött Petra.
 - Passz.
 - Menjünk a.. - próbálkoztam.
 - Passz.
 - Abba hagynád végre? - nevettem fel idegesen a vigyorgó barátnőmre nézve.
 - Passz - vigyorodott el, mire csúnyán néztem rá - Oké, oké, befejeztem.
 - Na, szóval. Szerintem, maradjunk itt, és.. társasozzunk - dobta be az ötletet Petra, mire fintorogva néztünk rá - Jó - sóhajtott -, nézzünk filmet.
 - Okés - bólintottam - de mit?
 - Ki milyen filmeket szeret? - kérdezte Lil - Én szeretem a.. Fantasy-kat.
 - Ja, én is. - értett egyet Petra, majd kérdőn fordultak felém.
 - Őő.. én inkább a vígjátékokat szeretem. - vonogattam a vállam.
 - Bosszúállók? - vonta fel a szemöldökét Petra.
 - Úúú, azt de imádom! De inkább az első részt, azt jobban szeretem - bólogatott - Láttad már? - kérdezte tőlem.
 - Ööö.. nem. Miért, az mi?
 - Miii? Te még nem láttad? - tátotta el a száját, mire zavartan megvontam a vállam - Kitagadlak.. - nevette el magát, mire rávigyorogtam.
Elővettem a laptopomat, Petra hozta a DVD-t, Lilla pedig a kajáról gondoskodott, előszedte a megmaradt csipszeket, gumi cukrokat, a popcornt pedig bevitte a konyhába, és ott pattogtatta ki.
 - Hello - nyitott be Ricsi, majd pár másodperc múlva Zoli is megjelent mellette - Mit csináltok?
 - Filmet nézünk - válaszoltam.
 - Mit?
 - Bosszúállók - felelte Petra helyettem.
 - Óóó, az jó. Jöhetünk? - kérdezte, mire Lilla elvigyorodott.
 - Ha hoztok oreós csokit - bólintott, és nagyon úgy tűnt, hogy elégedett magával.
Egy pillanatig csak nézett ránk, majd bólintott.
 - Akkor, ha kapunk a többiből - alkudozott a többi kajánkra mutatva.
 - Nanananana! - rázta a mutatóujját - Ti kértek tőlünk szívességet, nem mi! - bökött rá fenyegetően, mire kitört belőlem a nevetés.
 - Ne már! - rázta a fejét Petra - Nyugi, kaptok belőle - intette le Petra.
 - Héé! - háborodott fel Lilla.
 - Na!
 - Jó - fújtatott.
 - Jó - bólintott Ricsi.
 - Jó - bólintott Petra is.
 - Oké, kezdhetjük végre? - vonta fel Zoli a szemöldökét.
 - Aha - vigyorogtam.
 - Jöhetnek a többiek is? - röhögött, mire kérdőn néztem rá - Khmm.. mindenki - egy percig csöndbe meredtünk rá, afféle "ugyemostcsakszívatszmondhogyszívatszkülönbenmegverlek" fejjel.
 - Jjj.. - kezdte volna Lilla az újabb "Jó"-t, de félbeszakította a mondatot, és gondolom ráharapott a nyelvére - Akarom mondani - köszörülte a torkát - rendben.
Na, ha a meditációnál szűkös volt a terem (ami akkora volt, mint ez a szoba, csak nem voltak benne bútorok), akkor erre nem is tudom mit mondjak. 31-en voltunk összesen, még a két kisebb lány, Bianka és Betti is bejöttek, habár őket az asztalra száműztük.
Lilla előrelátóan kinyitotta az ablakot, habár nem sokat számított, mivel már a film kezdete után 15 perccel már olyan fülledt volt a levegő, hogy ki kellett nyitni az ajtót, ami azt eredményezte, hogy az ajtó előtt elsétáló angolok is beültek hozzánk egy "Hi! How are you?" után nézni egy kis "MÓVÍ"-t..
Ehhez a nagy közös 'bulihoz' végül Tibi is csatlakozott, aki ugyan az ajtóban ült egy fotelben, de nagyon jól szórakozott, bár nem tudom, min, mivel ez nem az a szokásos "jajj, de vicces volt" stílusú film.
Miután vége lett, Tibi egy "Jó, akkor most mozogjuk le a kaját, amit bezabáltatok!" felkiáltás után kilépett, és a visszaszólt a válla felett.
 - Negyed óra múlva legyetek kint - azzal már ott sem volt, időt sem hagyva, hogy reagáljunk rá.
 - Klassz - dörzsölgette a szemét bosszúsan Dina.
 - Ühüm - értett egyet Rita is, majd már ott sem voltak.
Már csak Dávid - aki az ágyamon feküdt -, Zoli - aki a Petra mellett ült -, és Ádám - aki az egyik fotelben ücsörgött - volt a szobában.
Odasétáltam a szekrényhez, és mint reggel, mindenkinek kiválasztottam egy futó ruhát, Petrának egy hosszú, fekete cicanaci- fehér, mintás póló kombót, Lillának egy lila-fekete bő pólót, és egy comb középig érő, fehér sportgatyát adtam a kezébe, míg magamnak egy fekete 'heart breaker' feliratú pólót és egy adidas, háromnegyedes, szürke melegítőt kaptam elő, majd nemes egyszerűséggel Dávidra dobtam, majd a kis fürdőnkbe mentem és felkötöttem a hajam.
 - Kimennétek? - kérdeztem a szobánkban ücsörgő fiúktól, mire bólintottak, és tovább csinálták azt, amit eddig is. Ami, amúgy az volt, hogy beszélgettek. - Úgy értem, most!
 - Nyugodtan öltözhetsz itt is - vigyorgott Dávid, mire megdobtam a legközelebb eső tárgyal, ami momentán egy magassarkú volt.
Még mindig várakozóan néztem rájuk, majd megforgattam a szemem, és a szekrény ajtajának a takarásában próbáltam átvedleni, ami valljuk be, nem a legegyszerűbb dolog. Szívesen öltöztem volna a fürdőben, de azt már Lilla lestoppolta, és mivel csak ő fért be, nem is próbálkoztam.
Miután kész lettem, váltottuk egymást Petrával, azzal a különbséggel, hogy elé oda állt Zoli, hogy valamennyire takarja, és fenyegető szemmel nézett a másik két fiúra.
Miután Lil is végzett átmentünk a fiúk szobájába, ami nagyjából olyan volt, mint a miénk, csak nem három sima ágy volt, hanem egy egyszemélyes, és egy emeletes, és persze sokkal kupisabb. Mielőtt beléptünk volna, Zoli és Petra elköszöntek tőlünk, majd Zoliék Szobája felé igyekeztek.
 - Amúgy, miért is jöttünk ide? - tette fel az amúgy jogos kérdést Lilla.
 - Nem toom' -vontam vállat - Én téged követtelek.
 - Én meg téged - nevetett fel hitetlenül, mire én is elnevettem magam.
 - Akkor jó - vontam vállat, majd elhelyezkedtem az egyik kényelmes ágyon. - Nyugodtan öltözhettek itt! - intettem nekik vigyorogva, mire megvonták a vállukat, majd egyszerre kezdtek öltözködni. Mikor levették a pólójukat Lillával egyszerre néztünk össze döbbenten, majd visszavándorolt a tekintetem a fiúkra.
Na jó.. Az, hogy jól néznek ki, enyhe kifejezés..
Mire már tesicuccban álltak, én a homlokomat fogtam, és erősen égett az arcom, ellenben Lilla kajánul vigyorgott, és csak ennyit jegyzett meg:
 - Szép Calvin Klein - kacsintott Ádámra. Ez szerintem igazán Lillás volt.
Azt hiszem, pont tizenöt perc alatt végeztünk, és értünk ki az udvarra, és most, a szokásostól eltérően már mindenki kint volt, és épp' erősítéseket csináltak.
 - Na végre, hogy ide értetek! - kiáltott fel Tibi, és intett, hogy csatlakozzunk.
Már alig vártam egy újabb edzést... Hajrá.

2015. november 2., hétfő

Kilencedik Fejezet

Demon
Kilencedik Fejezet
"A hegy nem sokkal menőbb név?"
Miután láttam, hogy Doroti megpuszilja Levit, eldöntöttem, hogy nem szarakodom tovább. Megismerem ezt a lányt, aztán vagy tetszik, vagy sem. Így elszántan sétáltam felé, és pont akkor ment el a barátnője, Lilla is.
 - Heló - mosolyogtam rá, és beálltam mellé.
 - Szia - tűrt a füle mögé egy hajtincset. 
 - Hogy tetszik eddig a tábor?
 - Egész jó, de még szoknom kell. Neked? - zavart volt, én viszont egyáltalán nem. És ez tetszett.
 - Hmm, igen, azt hiszem meg leszek. Te vámpír vagy, eltaláltam?
 - Ühüm. Te meeg...
 - Démon - villantottam egy ezer wattos mosolyt.
 - Jaa, tényleg... Neked biztos jobbak voltak ma a képzési feladatok.
 - Nem annyira. - húztam el a számat - Szerintem ma nagyon senkinek se tetszett, de majd biztos jobb lesz. - egy kis csönd. Neki inkább kínos, nekem meg olyan 'hallgassuk egy kicsit a természetet'. Nagyon izzadt szegény, és látszott rajta, hogy nem akar előttem lihegni meg az oldalát fogni, pedig szívesen tenné.
 - Hol laksz? - tette fel hirtelen a kérdést.
 - Budapesten. Miért?
 - Á... Ja, semmiért. Amúgy én is. - erre megcsörrent a telefonom.
 - Bocsi, egy perc - vettem elő a hang forrását, és rámeredtem a kijelzőre. Anya. Pont most?! - Szia.. - köszöntem bele.
 - Dávid! Szia! Hogy vagy? Milyen Pécs? Mecsekben vagytok, ugye?
 - Jól, egész szép, bár nem sokat látni belőle, ha egy motel vesz körül. Ha jól tudom, igen...
 - Apád azt kérdezi, milyenek az ételek. Ugye folyamatosan szeded a gyógyszeredet?
 - Jók... Persze, persze - most már féltem, Doroti hallja-e anya hangját. - Anya...
 - Muszáj mennem, odaég a rétes. Szeretlek kicsim, érezd jól magad! Puszii.
 - Én is, szia. - égett a pofám. Anya megígérte, hogy maximum 2 hetente fog hívni, mert 'már elég idős vagyok, és tudok magamra vigyázni'. Akárhogy számolom, még nem telt le két hét. 
Ránéztem Dorotira, aki szórakozottan vigyorgott. Aha, szóval hallotta.
 - Ez...- kezdtem, de félbeszakított.
 - Nem kell magyarázkodni. Ilyenek a szülők. - vonogatta a vállát.
 - Igen... - Na! Elég a töketlenkedésből! Dobj fel egy témát! - Van testvéred?
 - Egy öcsém. - mondta levéve a napszemüvegét, megrázta a haját, aztán visszatette. - Neked?
 - Egy húgom. Illetve volt egy nővérem... - de ebbe most nem akartam belemenni. Téma terelés! - Jártál már Pécsen?
 - Nem igazán. Nem szoktam az országban más helyekre járni, mint ahol lakom. Esetleg évente látogatjuk meg a nagyszüleinket Fehérváron. Te talán igen?
 - Nem, de speciel itt már voltam. Tábor, ugyanúgy. Persze nem ilyen jellegű, kis srác koromban nyaranta ide jártam, a közelben van egy menő sátorozó hely. Szerettem... Kíváncsi vagyok, működtetik-e még. - gondolkodtam el. Doroti rámvillantotta gyönyörű fogsorát.
 - Szeretem a kisgyerekkori emlékeket. Akkor még azt hittem normális lehetek. Lehet majd egy váram, hercegem, és egy pónim. - nevetett fel - Tudod, jó ezekre a dolgokra emlékezni. Felélesztik a benned lakozó gyereket... Azt hiszem, még nem nőttem fel a feladatra.
 - Milyen feladatra?
 - Hogy vámpír legyek. - mondta ki - Félek, tudod? Hogy nem fogok tudni ember módjára viselkedni.
 - Vannak emberek, akik embertelenebbül viselkednek, mint te. Szerintem ne aggódj emiatt. - körül néztem. Lassan a hegy (na jó, domb, de a hegy nem sokkal menőbb név?!) tetejére érünk. - Érdekel a kilátás!
 - Engem is. - vigyorgott - Most már komolyan érdekel a Mecsek!
Kis idő múlva meg is nézhettük magunknak a Mecseket, ugyanis felértünk a tetejére. Mit mondhatnék, szép volt. Mindenütt dombok, zöld rétek, de azért volt, ahol kis táborok (mint a miénk) is tartózkodtak. Ránéztem a mellettem álló lányra. Csillogott a szeme.
 - Ez igazán... Gyönyörű. - mondta.
 - Tényleg az. - bólintottam. Tetszett Dorotiban ez az elmélázós tekintete. Hogy fél, de bátor. Hogy meri kimondani a gondolatait. Komolyan nagyon tetszett.
Ádám odajött hozzám, és egy kicsit félrehúzott. Kérdőn néztem rá, mire csak rámutatott a kezére. Vagyis a nem-kezére, mivelhogy nem volt ott semmi. Nem volt bal kézfeje, se tenyere!
 - Mi a..
 - Hallod, tesó, tudtam, hogy szellem vagyok, de azért ilyen király dolog se történt még velem! Csináljunk egy olyan képet, mintha megennéd a kezem!
 - De... Itt van? - nyúltam a hiányzó részekhez. Átnyúltam rajta, simán. Nem volt ott semmi.
 - Nem tudom, hogy csináltam, de estére visszakerítem. Na, gyere. - elővette a telefonját, megnyitotta a fényképezőt, én meg kénytelen voltam kinyitni a számat. Belerakta a számba a nem-kezét, és rémült fejet vágott.
 - Kész - mondta, miután lenyomta a gombot. - Kiráály lett! - röhögött a képet nézve. - Majd átküldöm. - ezzel otthagyott. Hát, akkor jó...
Visszamentem Dorotihoz, aki addigra már Petrával beszélt. Nem akartam hallgatózni, de véletlenül megfordultam, és a fülemet hegyeztem.
 - De cukiii. Nem néztem volna ki belőle. - hallottam Petrát.
 - Hát...igen... Na jó, hagyjál! Még nem tudom, mit gondoljak. Hogy ment a séta?
 - Nehéz volt...
 - Aham. Akkor inkább majd Zolit kérdezem. - nevetett, de aztán megállt a beszélgetés. Éreztem, hogy a tekintetüket a hátamba fúrják. Gyorsan leguggoltam, mintha virágot szednék... Francba! Nincs is virág. Felszedtem egy fűszálat, és tanulmányozni kezdtem.
 - Akkor én nem is zavarok. - próbálta Petra visszatartani a nevetését.
 - Mondd, Dávid... Jól vagy? - guggolt mellém Doroti, és érdeklődve nézett rám. - Csak nem hallgatóztál?
 - Én? Pff, ugyan. - ráztam a fejemet - Engem csak...nagyon érdekel a... fű. - ez egy kicsit furán hangzott, ezért mindketten felnevettünk.
 - Na, mindenki látja, ugye? Hogy mennyi idő felérni ide... Rossz hírem van. Holnap reggel fel fogunk futni ide, és gyakoroljuk a repülést, hipnotizálást, és talán az átváltozást. Akiket ez nem érint,  vagy csak nem fognak végig gyakorolni, azok meditálnak. Akik végeztek a gyakorlatokkal, és a többiek a meditálással, vagy csak a lazsálással, futunk vissza. Ezután lesz csak a reggeli, így holnap egy kicsit előbb keltelek titeket. -  mondta el Tibi. Akkor holnap repülés. Doroti aggodalmasan nézett előre.
 - Mi a baj? - súgtam neki.
 - Lehet, hogy holnap... repülnöm kell?
 - Lehet. De úgyis menni fog.
 - Gondolod?
 - Ha nem, mi baj történhet? Leesel a hegy tetejéről, és vészhelyzetben szinte biztos, hogy átváltozol.
 - Megnyugtattál... - sápadt el, mire felnevettem.
 - Nem lesz semmi gond.
Egy idő után visszasétáltunk. Én Ádámmal, Doroti meg Lillával. Eldöntöttem, hogy ezután a hosszú beszélgetés után sokáig nem fogok vele foglalkozni. Egyből levágná, mi a helyzet, és nekem nem ez kell. Most rajta a sor, hogy érdeklődjön irántam.

2015. október 31., szombat

Nyolcadik Fejezet

Demon
Nyolcadik Fejezet
A víz
Mikor a fejed mellett egyszerre szólal meg az ébresztőórád, és a tanárod üvöltése, akkor nem fogsz jó kedvvel felkelni, az biztos. Márpedig én így keltem hétfő reggel hétkor. Tegnap az ebédelés után már csak döglődtünk, beszélgettünk, ettük a boltban beszerzett kajákat, és Zoli is meglátogatott minket. Elég jó fej, és közelebbről megnézve talán helyes is, megértem, hogy Petra odáig van érte.
 - Ha most azonnal nem fogja be, kimegyek és megölöm - morogta Petra még félálomban. Lillával összenéztünk, és egy kicsit elmosolyodtunk, bár nekünk se volt túl vicces a helyzet. Mikor már öltöztünk, és Petra is felült, Tibi még mindig ordított valamelyik fiúval, hogy le fogja locsolni hideg vízzel, ha nem kel föl.
 Edző ruhában álltunk kint a reggeli napsütésben. Leginkább a lányok készültek el hamar, de Leviék is már kint voltak. Már Dávidék is kijöttek (ekkor Lilla megbökött, egyrészt Dávid miatt, másrészt mert Ádám is vele volt), de Ákosék meg Ricsiék még nagyon nem akartak mozdulni. Megpillantottuk Tibit, aki vörös fejjel igyekezett a raktár felé, és egy vödörrel tért vissza. Egy vödörrel, amiben víz volt. Bement Ricsiékhez, de mi csak egy pár prüszkölést meg 'Ezt most miért csinálta?!'-t hallottunk. Aztán ők egy kis idő múlva, edző ruhában kiértek. Bement Ákosékhoz, de ott senki nem szólt semmit. Megijedtünk, hátha Ákos kinyírta a táborvezetőt, de a következő pillanatban Bencét pillantottuk meg, csurom vizesen. Aztán Ákost, és végül Áront. Mindannyian, pizsamában, csurom vizesen kezdtek futni körbe. Egy kicsit figyeltük őket, aztán Tibi is kiért.
 - Na. Végre - sóhajtotta. Látszott rajta, hogy már ennyitől is kimerült. - 6 kör futás, kezdjük.
Viszonylag már hozzászoktak a többiek a futáshoz, de én nem bírtam, ahogy láthatólag Petra sem. Egymást segítve kocogtunk az utolsó körökben, és végül befejeztük. Bencéék még mindig futottak, lehet, hogy egész végig futni fognak... Nem irigylem őket.
Mindenki (kivéve ugye Bencééket) szétszóródtunk gimnasztikához. Most Bogi csináltatott velünk dolgokat, amik már nehezebbnek bizonyultak. Nagyjából úgy ment most is, mint eddig, most egyedül kellett erősítenünk. Eléggé megizzadtam a végére a nap miatt is, ami már egész jól sütött.
 Tibi beküldött mindenkit (Bencééket is, már. Szegények végig futottak, míg mi erősítettünk) fürödni, aztán reggeli volt. Most kis tálkák voltak előkészítve, meg sok-sok liter tej, és mindenféle müzli. Lilla halkan elmesélte, hogy Ádámmal beszélgetett, míg én fürödtem.
 Reggeli után be kellett rendezni az udvart, gyakorláshoz, amit, egyébként, izgatottan vártam. Milyen menő már a vámpír képességeimet gyakorolni!
 - Te, segíts nekem behozni egy padot - lépett hozzám Levi.
 - Miért?
 - Mert a művirágoknak ma van a világnapja - nézett rám unottan.
 - Jól van, na - tartottam fel a kezem, és bementünk a raktárba kihozni egy konkrét iskola padot. Hogy ez majd mire kell... Kivittük oda, ahova Tibi mutatta, aztán még egy pár dolgot segítettem rendezgetni másoknak. Körülbelül úgy nézett ki az udvar, mint egy kirakodó vásár. Halvány lila gőzöm se volt, miket fogunk/fognak ezekkel csinálni.
 - Na, most, hogy elkészültünk - szólalt meg Tibi - Akik tudnak, vagy majd fognak tudni repülni, azok álljanak be mellém. - kezdte, mire egy páran odaálltunk.- Ricsi, te nem zombi vagy? - ráncolta a szemöldökét.
 - De. Mér'?
 - Nem tudsz repülni.
 - De hiszek magamban! Sikerülni fog! - vidult fel, mire mi meg felnevettünk,
 - Állj vissza - nézett szigorúan Tibi, Ricsi meg szomorúan visszaballagott a többiekhez.
Először akik még egyszer sem, vagy csak egyszer repültek/változtak át, leültek székekre. Köztük voltam én is. Levit adták páromnak, aki asszem' démon. Petrával An volt, és ha jól tudom, Petra még egyszer sem változott át, pedig tudta, hogy vámpír.
 - Na, kezdjük az alapoknál. - guggolt le velem szembe Levi - Eddig még csak egyszer változtál át, igaz? - bólintottam - Mi volt az oka?
 - Idegesség...
 - Remek. Most csukd be a szemed, és gondolj arra, ami felidegesített. Most arra, hogy át vagy változva. - elképzeltem. Várt egy kicsit. - Koncentrálj. Vámpír vagy. Át fogsz változni. - mondta lassan. Erősen koncentráltam. És még jobban. - Nyisd ki a szemed. - kinyitottam. Nem éreztem változást. - Szuper. Vörös a szemed! - nevetett fel - Mutasd a fogaidat. Ühümm... Akkor ezt még gyakorolnod kell - húzta el a száját.
 - Csak a szemem lett vörös?
 - Aha. Na, most újra gondolj arra, amitől ideges lettél. Gondolj rá újra és újra. - én meg elképzeltem, hogy vámpír vagyok, tényleg igyekeztem. - Nyisd ki a szemed. És most mutasd a fogad. - bólintott, mire megmutattam - Oké. Vörös szem, vámpír fogak. Hogy hogyan fogsz denevérré változni... Arról még fogalmam sincs.

----

A gyakorlást egy szóval tudnám jellemezni: unalmas. Jó, persze lehet, hogy csak a mai napi feladatok nem tetszettek, de ez sokkal uncsibb, mint gondoltam. Először vagy hatvanszor kinövesztettem a szemfogaimat, és változtattam át a szemem színét. Aztán ott volt a 'vér-ellenállás'. Mivel konkrétan undorodom a vértől, még nem igazán hívhatom magamat vámpírnak. De itt konkrétan az volt a feladat, hogy ELLEN KELLETT ÁLLNOM neki. Most komolyan? Még el is futok, ha kell.
 Lilla mondjuk nagyon élvezte. Ha vérfarkas lennék, tuti nekem is tetszenének a feladatok. De ezek ma még nagyon gagyik voltak, Petra is egyetértett, habár neki fülig ért a szája, hogy átváltozott.
 Végeztünk, úgyhogy fürdés és öltözködés után kimentünk, ahol már nyüzsgött az egész csapat. Az ebéd ma húsleves és rakott krumpli volt. Elmegy...
 - Na? - nézett rám Lilla, miután leültünk.
 - Mi na?
 - Beszéltél Dáviddal?
 - Dehogy beszéltem. Miért, kellene?
 - Háát... Ahogy elnézem, kicsit jól esne neki, ha beszélgetnétek. - ránéztem Dávidra. Eddig nem nézett, de most valahogy találkozott a tekintetünk.
 - Jó, majd délután.
 - Délután a hegyekbe megyünk.
 - Mi? Miért?
 - Nem tudom pontosan. Holnap reggel már ott fogunk futni, úgyhogy megnézzük magunknak.
 - Ahaa... Na jó, akkor majd ott.
 - Ahogy akarod. Ügyesen - húzta fel kétszer a szemöldökét, mire felnevettem.

----

Ebéd után egy kicsit lepihentünk a kényelmetlen ágyakon, és mindegyikünk zenét hallgatott. Aztán egy idő után Tibi mindenkinek a szobájába beszólt, hogy öltözzünk 'hegymászós' cuccba. Nos, olyan nagyon egyikünknek se volt, de próbáltuk az edzéses-kényelmes ruhákat választani.
 - Szerintetek jó lesz egy sztreccsgatya, kényelmes, nagy pólóval? - nézett ránk Lilla.
 - Aham. - vonogatta a vállát Petra, és én is bólintottam egyet.
 - Csajok - kukkantott be Bálint, mire Petra hisztérikusan felsikított. Megértem, rajta nem volt póló. - Na, nem nézek, nyugi - fordult el - Csak Tibi szólt, hogy szóljak mindenkinek, hogy megyünk a hegyekbe. - vigyorgott.
 - Te hülye állat! - akadt ki Lilla - Kifelé! - én csak nevettem, mert már felöltöztem, de Petra nagyon meg volt ijedve. Szerencsére Bálint már kiment, de hallottuk, hogy most Vikiékhez ment 'szólni, hogy a hegyekbe megyünk'.
Mikor már mindenki kint álldogált indulásra készen, Tibi megjelent.
 - Közel van a hegy, de elég meredek. Van, aki esetleg nem bírja a magasságot? - hárman tették fel a kezüket, Áron, Zita, és Laura. - Akkor ti hozzatok magatokkal zacskót... - kuncogott, de mi csak elfintorodtunk - Egyébként, hozzatok magatokkal vizet, és talán valami uzsonnát. - erre mindenki bement a szobájába, és kihozott magával vizet, meg kajákat egy kis táskában. Nálam volt fél liter víz, meg egy szendvics. Nem szoktam nagyon éhes lenni.
 Elindultunk, én Lillával sétáltam. Nos, kettes sornak ezt nem igazán lehetett nevezni, voltak, akik vagy öten sétáltak egymás mellett, akik hárman, és ritkán előfordultak, akik csak ketten. De Tibi nem szólt, mi csak követtük, és nem is olyan hosszú idő után megérkeztünk egy hegy, vagyis valami óriási domb lábához. Egy kijelölt ösvényen indultunk, és az első tíz percben bírtuk is a tempót, de egy idő után már kezdtünk izzadni. Felvettem a napszemüvegemet, és a fehér baseball sapim, amiben elég hülyén nézek ki, de ez se segített a helyzeten. Lillával csak ittunk-ittunk, de kár volt. Nem gondoltunk arra, hogy lesz ennél még rosszabb is, és az út felénél elfogyott mindkettőnk vize.
 Egyre erősebben sütött a nap, és még bírtuk is egy ideig, de aztán megbeszéltük, hogy muszáj valakitől vizet kunyiznunk. Petráékat nem nagyon akartuk zavarni, szegény Zoli a hátán cipelte a barátnőjét, így volt elég baja.
 Körül néztem, de senkinél nem láttam vizet.
 - Ó, én kérek Marcitól! - rohant előre Lilla. Akkor egyedül maradtam. Azt hittem, már nincs remény, de megpillantottam Levinél egy KÉT literes vizet. Odasunnyogtam, mint egy ninja.
 - Levi - lihegtem - szoktál adakozni?
 - Hm? - fordult felém. Egy kicsit csak, ha izzadt, teljesen jól bírta.
 - Mert, tudod, az szép dolog - mutattam a vizére. Kérdőn nézett rám, majd a vízre.
 - Áháá... Nem szokásom - húzta fel félmosolyra a száját. Ó, hogy esne rá egy...
 - Pedig most nagyon szükségem van rá! - próbáltam lélegezni, miközben haladtunk tovább - Kérlek!
 - Mit adsz cserébe?
 - Egy fonnyadt, napsütötte majonézes szendvics megteszi? - próbálkoztam.
 - Nem - fintorgott. - Adj egy puszit.
 - Mi van? - hökkentem meg. Közelebb hajolt hozzám.
 - Tetszik Dávid, ugye? Mert folyamatosan minket néz. Ha adsz egy puszit, akkor féltékeny lesz, és beszélni fog veled. Na? - suttogta. Annyira szomjas voltam, és annyira nem érdekelt, hogy odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára. - Ügyes kislány - nevetett, és a kezembe nyomta a vizét. Győzelem! Gyorsan ittam belőle annyit, amennyivel még kibírom az utat, aztán visszaadtam.
 -Amúgy.. - jegyeztem meg - nem tudom, hogy tetszik-e, de miért akarsz segíteni?
 - Fogalmam sincs.- vonta meg a vállát - Na, menj vissza a helyedre - röhögött fel, és ellökött onnan. Kösz szépen..
Visszamentem Lillához, akinél már egy fél literes víz volt, de ezt eltette.
 - Te, miért puszilgatod Levit? - nézett rám furán.
 - Mert Dávid minket nézett, és csak így adott inni.
 - Óóó, tudtam, hogy ez be fog válni - suttogta, mire értetlenül összehúztam a szemöldökömet. Körül néztem, és Dávid elég feltűnően próbál hozzám közelebb kerülni, míg Lilla már Petráék mellett volt..

Boldog Halloweent!:)
XxChloe M.

2015. október 30., péntek

Hetedik Fejezet

Demon
Hetedik Fejezet
"Szerintem tetszel neki!"
Mivel vasárnap van, nem kellett időre kelni. Ezt ki is használtuk, és fél tízig aludtunk, mint a bunda. Persze voltak olyanok, akik már hétkor felkeltek, és az udvarban sétálgattak. Ugye ma volt a 'Közösen a boltba megyünk'-nap, de szerintem még a közelébe se megyünk az igazságnak. A 'közösen' az azt jelenti, hogy mindenki külön-külön megy. Mi azt beszéltük meg, hogy először felöltözünk, reggelizünk, kicsit még maradunk, aztán mikor már teljesen felébredtünk, elindulunk hárman. Vagyis lehet, hogy négyen, mert Petra egy kicsit noszogatta Zolit.
 Kiültünk a padokhoz, ahol volt mindenféle kenyér, meg felvágott, stb. Egy pár fiú ott ült, de ahogy elnéztem az asztalt, már elég sokan reggeliztek.
 - Jó reggelt - ültem le Ádámmal (Lilla egy kicsit megfeszült, hogy vele fog reggelizni) meg... Dáviddal szemben? Szinte biztos, hogy Dávidnak hívják. - Dávid - szólaltam meg hirtelen, hogy felkapja-e a fejét. Sajnos felnézett rám, én meg nem tudtam mit mondani.
 - Igen? - fürkészett.
 - Öö... Semmi, nem fontos - motyogtam. Úristen, kérdeztem volna meg inkább Lillát a fiú nevéről! De béna vagyok..
A reggelit gyorsan megettem, hogy ne kelljen ilyen kínos csendben ülnünk.
 - Reggelizz még nyugodtan, bemegyek a pénztárcákért, aztán indulunk?
 - Igen - bólintott Petra.
 - Ühüm - bólogatott Lilla, miközben éppen a szendvicsét tömte. Hm. Azért ez nem a legjobb taktika egy fiú elcsábítására. Na de mindegy.
Visszamentem a szobába, és előkotortam a tárcámat, aztán megfogtam a többiekét is, és kimentem. Már több lány is odaült reggelizni, talán Bianka meg Betti is ott volt... Igen, a fiatalabbak. Lilla meg Petra már végzett, úgyhogy gyorsan szóltunk Tibinek, hogy mi indultunk a boltba.
 Nos, egyikünk se nagyon járt már itt, de a táblák egy kicsit segítettek. Minimum 3 embert már megkérdeztünk, hol van egy kisbolt, mire végre odataláltunk. Mondjuk szerintem az első két ember hülyeségből másfele mutatott, de mindegy..
Beléptünk, és rájöttem, hol volt az a sok ember a táborból. Hát itt. Levit pont kiszúrtam, ahogy a haverjaival a chipses polcot rámolják ki.
 - Szerintem húzzunk bele, mert ezek mindent elvisznek - javasolta Petra, mi meg azonnal rávetettük magunkat a jeges teákra, gumicukrokra, chipsekre, csokikra. Lillának még volt esze, így ő vizet vett nekünk egész hétre, és igaza is lett: este marha meleg van a szobákba, és muszáj vizet tartanunk a kis hűtőnkbe. Épp egy tábla csokiért nyúltam, mikor valaki azt gyorsan kikapta a polcról.
 - Na! - akadtam ki, azt hiszem...Ritára. Jó fejnek látszott, de ne vegye el a csokim!
 - Bocsi. - nevetett fel, és visszaadta. Na, így jó. - A srácok mindent elvisznek.
Körül néztem. Már nem csak Leviék, de Marci, Boti és Bence is kapkodta a cuccokat.
 - Na mit szereztél? - ért mellém Petra.
 - Csokik, üdítők, és rágó. Te?
 - Én szereztem a chipseket, meg a sós pereceket.
 - Lilla?
 - Ő volt a normális kajáknál. Víz, cerbona szeletek, és alma. Na, fizessünk, mielőtt ezek - mutatott a fiúkra - be nem állnak a sorba, mert az egy élet lesz.
Odavittük a zsákmányunkat a pulthoz, és külön kifizettük őket. De megbeszéltük, hogy osztozkodni fogunk, természetesen.
 Nehezen találtunk vissza, megint megkérdeztünk egy pár embert, de arra a kérdésre, hogy 'Merre van a Kriptid-tábor?' nem igazán tudtak mit felelni. Általában csak annyit kérdeztek, hogy 'Az mi?', de valaki elmutatott egy tök más irányba, amerre biztos, hogy nem volt.. De szerencsénkre megláttuk Dávidékat és őket kérdeztük. Így visszajutottunk, ahol most már frankón senki sem volt. Jó, hogy hamar végeztünk.
 Bementünk a szobánkba lepakolni, mikor Tibi hirtelen felbukkant.
 - Ma délután edzést tartunk.
 - Mi? De ma szabadnap van!
 - Tudom, tudom, de tegnap jöttetek, és elnézve, hogy ti ennyi mindent vettetek, akkor a fiúk?! És meg lehet nyugodni, maximum 1 órás lesz. Mikor mindenki visszaért, és elmondtam nekik, rá egy fél órára kezdődik. Addig pihenjetek. Edzés után ebéd. - ezzel kiment.
 - Most ugye csak szórakozik? - szontyolodott el Petra. Ma veletek és Zolival akartam lenni...
 - Semmi baj, ránk fér az edzés - próbáltam nyugtatni, de erre csak szúrósan rám nézett. Hupsz.

---

Mire mindenki visszaért, és értesült a hírről, addig mi az ágyunkon ülve, rágózva beszélgettünk. Olyan, mintha már egy éve ismernénk egymást. Még volt egy fél óránk, úgyhogy addig felöltöztünk edző ruhába. Megcsörrent a telefonom, úgyhogy gyorsan felkaptam.
 - Igen? - szóltam bele.
 - Jaj, Doroti, szia! - üdvözölt apa. - Hogy érzed magad ott?
 - Szia, apu! Hát... Nem lesz olyan borzalmas... - nem akartam, hogy igazuk legyen. Úgyhogy nem mondtam azt 'Szuperül!'. - Most fogunk mindjárt edzeni, úgyhogy nem tudok sokat telefonálni.
 - Ó, értem. Csak felhívtalak, minden rendben-e.
 - Persze...
 - Sokat gondolunk rád. Örsnek nagyon hiányzol, most a mamánál van ebédelni. És apukám üzeni, hogy érezd jól magad.
 - Üzenem, hogy ő is hiányzik. Rendben, jól fogom. Most mennem kell apu, jó volt hallani! Szia - ezzel kinyomtam, mert tényleg mennem kellett. Már szinte mindenki kint várakozott, így én is csatlakoztam.
 - Mindenki itt van? - kérdezte Tibi. Mivel egyikünk sem adhatott olyan választ, hogy 'Én nem vagyok itt', ezért úgy véltük, mindenki megvan. - Akkor, mondom, mi lesz: először egy kis futás, utána gimnasztika, és párokba osztalak titeket, úgy, hogy véletlenül se tudjatok egymással beszélgetni. - itt csúnyán ránézett Ricsire - Medicinlabdákkal és kosár labdákkal is lesznek feladatok, aztán felülés-fekvőtámasz is lesz, miközben a másik számolja. Akkor, 4 kör futás - sípolt.
Mindenki futott, és csak futott, de akkora volt az udvar, hogy 1 kör 3 percig tartott. Na jó, talán túlzok, de tényleg marha nagy az udvar!
Mikor mindenki végzett, csak lihegtünk, de a tegnapi 8 kör után ez csak egy kis hangyafing volt.
 - Szóródjatok szét - utasított minket Tibi, ezért csináltuk is, amit mondd. Elhelyezkedtünk, aztán megkérte Zoét, hogy mutassa, mit csináljunk. Tök alap dolgokat mutatott, ezzel hamar végeztünk.
 - Most kiosztom a párokat, nem kérek nyafogást - szólt előre is - Akkor... Csilla, An. Ádám, Zsófi. Zita, Nóra. Bálint, Viki. - ilyenkor beugrott a kentaur neve: Bálint! - Doroti, Dávid. Bence, Gergő. Bogi, Bianka. Zoé, Áron. Levi, Ákos. Laura, Ricsi. Rita, Éva. Edina, Boti. Marci, Lilla. Petra, Tessza. És mivel páratlanul vagyunk, Zoli menjen... Ritáékhoz.
Én megkerestem a szememmel Dávidot, aki kissé pirulva jött oda hozzám (?).
 - A csapat egyik tagja menjen el a raktárba, és hozzon fel 1-1 medicin- és kosár labdát.
 - Majd én - szólt Dávid, és elindult a raktár felé, ami a kapu mellett van. Egész kicsi, de sok minden van benne. Mindenki kivette a két labdát, és visszamentek a párjukhoz.
 - A feladat egyszerű: álljatok elég távol a párotokkal, ahhoz, hogy tudjátok egymásnak dobálni. Először mellkastól fogjuk kezdeni. - megmutatta a feladatot a labdán, és kezdtük is. Nos, ilyen óráink már sokszor voltak alsóban, felsőben, és még gimiben is, nem volt nehéz dolgunk.
Egy ideig ilyen és ehhez hasonló dolgokat csináltunk, és a karom már eléggé fájt, de szerencsére lecseréltük a kosárlabdára. Először szerencsésnek hittem. De később inkább a medicinlabdáért könyörögtem. Futkározni kellett, miközben pattogtatod, futni, aztán a végén átdobni a másiknak, egyszóval meghaltam, annyira nem kaptam levegőt. Ezzel nem voltam egyedül, de volt, aki fogta magát, és leült a földre. Ez természetesen Ricsi volt.
 Mikor már végleg végeztünk a labdákkal, jöhetettek a felülések. Először én kezdtem, és miközben Dávid tartotta a lábam, számolta is. 20-at kellett megcsinálnunk fejenként, kétszer. Aztán így volt a fekvőnél is, csak ott a lányok csinálhattak 10-et, hála Istennek.
 - Ennyi volt mára. Mindenki fürödjön, öltözzön, aztán ebéd.
Kipirulva ment mindenki a saját szobája felé.
 - Én... Nagyon nem bírom a futást - lihegett Petra, mikor odaért hozzám.
 - De hát már negyed órája nem is futunk. - ráncoltam a szemöldököm.
 - Tudom... Látod?... Mondtam - lihegett tovább és csípőre tett kézzel próbált normálisan levegőt venni.
 - Na, ez jó volt - szökkent mellénk Lilla is, és beértünk a szobánkba - Vagyis nem. Mióta szeretek én sportolni? - fintorodott el. Ezen Petrával felnevettünk, bár szegény még mindig nagyon izzadt.

----

Gyors fürdés és öltözködés után kint vártunk a padokon a többiekre. Még csak Éva és az ikrek ültek kint, velünk együtt. Zoli is kiért, és egyből Petra mellé ült, aztán a fiúk, végül mindenki kiült az ebédhez. Ami, ha jól látom, mákos tészta. Nyami.
  - Te Doroti, - suttogta Lilla - észrevetted?
  - Hm? Mit?
 - Dávid folyton téged bámul - morogta úgy, hogy senki ne hallja, főleg ne Dávid. Kíváncsian ránéztem, mire elkapta a fejét. Ez mekkora!
 - Nee. - kapcsolódott be Petra is - Bejössz neki! Ez tök cuki!
 - Hagyjátok... Ez... Hülyeség. - pirultam el egyből. Eddig nem tetszettem sok fiúnak, legalábbis nem tudok róla. Nyolcadikban még jártas voltam a témában, de mára már tényleg nem tetszem fiúknak.
 - Uuu, szerintem tetszel neki - kapcsolódott be Zoli, mire elég furán néztünk rá.
 - Ez csajos téma, de kösz a bátorítást - mondta végül Lilla, és ezzel be is fejeztük a témát. Egy kicsit elgondolkodtam... És ha tényleg tetszem neki? Tiszta vörös volt már a fejem, mikor befejeztük a kaját. Bementünk a szobába pihenni egy kicsit, és mára már tényleg nem volt más program.
 - Szerintem gondold át ezt a Dávidos dolgot. - ismételgette Petra - Majd figyeld meg, hogyan viselkedik a közeledben.


2015. október 29., csütörtök

Hatodik Fejezet

Demon
Hatodik Fejezet
Vacsi és tábortűz
 - Szia, Elli - köszöntem a telefonba. Miután befejeztük a meditálást, a szobában voltunk. Petra aludt, Lilla meg képregényt olvasott, úgyhogy gondoltam felhívom Ellt.
 - Hahó! Mi újság? Milyen ott? Nagyon rossz? Haza akarsz jönni? - bombázott a kérdéseivel.
 - Nos, nem is tudom... Első nap, még nincs nagyon véleményem. Inkább ismeretlen, mint rossz. De vannak jó szobatársaim, ez talán pozitívum.
 - Jaj, akkor jó... Képzeld... Randiztam ma Krisszel!
 - Mi? A kosaras Krisszel, vagy a stréber Krisszel?
 - Egyértelműen a kosarassal. - nevetett - Reggel felhívott, hogy elmennék-e vele ebédelni... És tök jól sikerült, és... Ahhh nagyon jó most. - szinte láttam, ahogy vigyorog. - De ha veled nincs minden rendben, akkor hívj, jó? Bármikor meghallgatlak!
 - Rendben, kedves tőled... De ez nagyon jó! Lehet, hogy lesz még valami ezzel a Krisszel... 
 - Remélem. - kuncogott, aztán egy kicsit hallgatott, hallottam valami háttérzajt, aztán beleszólt a telefonba - Istenem, mennem kell. Anya nem hagy békén a takarítással... Millió puszi, érezd jól magad! Szia.
 - Köszi, szia... 
Miután letettem, befeküdtem a Lillához közel lévő ágyamba.
 - Ki volt az? - kérdezte egy kis idő után.
 - Csak a barátnőm, Elli...
 - Oké. Még van egy csomó időnk vacsiig. Aludjunk.
 - Jó ötlet.

----

- MINDENKI ÉBREDJEN, VACSORA - üvöltötte el Tibi már vagy hatvanadszorra. Mi már kinyitottuk a szemünket, és lassan kezdtük összeszedni magunkat, de valaki ezek szerint még mindig aludt.
 - ÉRTETTÜK - ordibálta vissza valamelyik fiú, talán Ricsi.
 - Ne szemtelenkedj! - hallottuk, aztán összemosolyogtunk. Szinte biztos, hogy Ricsi volt az. Eddig vele gyűlt meg a baja Tibinek, ahogy észrevettem. - A padoknál várlak titeket.
Kimentünk, de még csak ketten ültek kint, Éva meg... Hmm, hogy is hívják?... Talán An, plusz ugye Tibi. A tányérok meg a poharak már fel voltak tálalva, és a kaja is ott volt, mindenki szedhetett magának... Virslit. Igen, virsli volt a vacsora, ahogy közelebbről észrevettem. Utánunk még egy pár fiú, majd mindenki lassan kijött és leült. Szedtünk magunknak, aztán mindenki a saját szobatársaival kezdett beszélgetni, kivéve minket, mert Lilla terve (ahogy öltözködésnél elmagyarázta), miszerint megpróbálja féltékennyé tenni Ádámot, most életbe lépett. Botit nézte ki magának, és mellé ült, hogy pont Ádámmal szembe legyenek. Láthatóan flörtölt vele, amin én csak magamban nevettem, szegény Boti meg azt se tudta, miért szól hozzá bármelyik lány is. Boti (mint megtudtuk) griff. Wow! Egy madár-ló szerűség... Na az milyen király!
 - Nna. - huppant le mellém hirtelen Levi. - Ideadnád a mustárt?
 - I-igen - habogtam, és a kezébe adtam a szószt.
 - Te, változtál már át?
 - Egyszer... Miért?
 - Elég tapasztalannak tűnsz. Mint egy normális ember. Tök simán megúszhattad volna ezt a tábort...
 - De mégis itt vagyok - vigyorodtam el.
 - Ja. Elég gáz.
 - Az. - bólintottam. - Mindig is tudtad, hogy démon vagy?
 - Persze. Szerintem itt a többség kisgyerek kora óta tudja. Miért? Te talán nem?
 - Összesen... Mennyi ideje?.. 2 napja tudom.
 - Micsodaa? - röhögött fel. - Peches vagy. Én a helyedbe még mindig a szobámba zárkózva depressziós lennék. Ilyen jól bírod?
 - Azt hittem, nem, de ezek szerint elég jól. Viszont most csak sodródom az árral. Talán még fel sem fogtam, hol vagyok.
 - Az lehet. Én sem. De annyira nem is rossz a helyzet. Csak majd figyelj oda a riválisaidra.
 - Mi? Lesz nekem olyan?
 - Talán. Ez egy kiképzés, és harmincan vagyunk. Előfordulhat.
 - Kösz a jó tanácsokat - húztam össze a szemem.
 - Nagyon szívesen. Doroti, ugye? Megjegyeztem - biccentett, majd felállt, és átült egy másik padhoz, a szobatársaihoz. Gondolom.

----

Később kiültünk a tábortűzhöz, de még most sem beszélgetett az egész társaság együtt, inkább kis csapatokba verődve sztorizgattunk. Én Lillával ültem le, és gumicukrot eszegetve mesélte, hogy hogyan sikerült a terve. Szerinte Ádámnak kicsit szúrta a szemét a dolog, úgyhogy bejött. Én néha meséltem a sulis dolgaimról, de igazából nagyon egyikünk se akart arra gondolni, hogy 'ha most otthon lennénk', mert fájdalmas volt a tény, miszerint 3 hónapig nem lehetünk otthon. Emiatt egy kis honvágy is feltört bennem, sajnos.
Körül néztem a többieken. Petra Zolival ült, és szerényen beszélgettek. Egész cukik voltak együtt. Levi Balázzsal ült, Tessza Csillával és Bogival, az ikrekkel; volt egy fiú-csapat, köztük Ádám, Lilla kiszemeltje, a legjobb barátja, mint láttam.. azt hiszem Dávid.. vagy Dani?! És az a másik fiú, annak viszont tényleg nem tudom a nevét. Tippem sincs. Csak azt tudom, hogy kentaur.
Egyébként aránylag mindenki jól érezte magát, szerintem csak a bús ábrázatú Viki ült egyedül és nézelődött csendben.
 - Asszem' én visszamegyek a szobánkba. Jöttök? - lépdelt hozzánk egy idő után Petra.
 - Doroti? - nézett rám Lilla.
 - Menjünk - bólintottam, mire mindketten feltápászkodtunk. Már egészen besötétedett, kísérteties hangulat keletkezett. A tűz hatalmas lángokban égett, a kriptidek arcára vetült a narancssárgás fény. Kora-nyárhoz képest egészen meleg volt az idő, habár a fázósabbak már kis kardigánban, vagy pulcsiban ültek.

----

A saját szoba első és legfőbb előnye a saját fürdő, még ha az olyan kicsi is, hogyha meg akarod mosni a kezed, akkor már a zuhanytálcában állsz.
Miután mindenki lezuhanyozott, leültünk a szőnyegre beszélgetni. Meséltünk egymásnak a gyerek korunkról, elmondtuk egymásnak a kedvenc színünket, a kedvenc filmünket, sorozatunkat, meséltünk cikis sztorikat, vagy olyanokat, amiken régen csomót nevettünk. Kitárgyaltuk a táborban lévő cuki-pasikat, és azokat, aki nagyon nem szipmatikus.
 - Pfuu.. én nagyon nem bírom Tesszát - mondta Lilla fintorogva - Régen együtt jártunk általánosban.
 - Tényleg? - tátotta el a száját Petra - Az durva.
Igazából kiderült, hogy Petra nem is olyan visszafogott, mint aminek látszik. Mindenen nevet, és folyton olyan kifejezéseket használ, amin mi nevetünk.
 - Álmos vagyok. - ásítottam - Én alszom, oké?
 - Én is. Jézusom, fél egy! - tátotta el a száját Petra.
 - Az még nincs is olyan korán - röhögött Lilla.

Ötödik Fejezet

Demon
Ötödik Fejezet
Ott, Pécsen
Mire a végére ért, már mindenki panaszkodott; valakinek melege volt, fázott (?), valaki szomjas, vagy éppen éhes volt. Idő közben mindenki evett valamit, én elfogyasztottam a szendvicsem végét, amit még a buszon kezdtem meg. Lilla megosztotta velem a lekváros fornettijét, én meg oda adtam neki a kechupos kiflim csücskét. Már az utolsó falatokat ettük, amikor ismét megszólalt a táborvezető.
 - Jól van - csapta össze a kezét Tibi (mint megtudtuk, ez a neve) -, először ki osztom a szoba-társakat, kipakoltok és itt találkozunk.
 Velem egy szobában van Lilla, aminek eléggé örültem, mert szerintem egész jóba lettünk. Még volt egy szobatársunk, Petra. Ő is vámpír volt, bár kicsit szótlanabb. De nem tűnt ellenszenvesnek, úgyhogy boldog voltam.
 Mások is elégedettek voltak a szobatársaikkal, bár néhányan nyafogtak egy sort. Míg pakolásztunk és elfoglaltuk az ágyainkat, Lilla arról beszélt, hogy tök helyes fiúk vannak itt, szerinte nem is lesz itt olyan rossz.
 - Csak Zoli... Zolit hagyjátok - szólalt meg halkan Petra, mire odakaptuk a fejünket.
 - Hé - vigyorodott el Lilla - Ti együtt vagytok? - a kérdésre Petra nagyon elpirult.
 - Izéé.. Ne mondjátok senkinek, jó?
 - Lakat a szánkon - ígértem neki.
 - Egyébként én azt az Ádámot néztem ki, ha így hívják... - folytatta Lilla az áradozást, mire csak felnevettem - Miért, te hogy állsz? Biztos vagyok benne, hogy ki néztél már itt valakit.
 - Rosszul tudod. - húztam a számat - Senkit nem néztem ki!
 - Na jó, majd még meglátjuk...
Pakolás közben mindenre odafigyeltem, hogy tényleg itt van-e minden, de nem tűnt hiányosnak egyik táskám sem. Szépen beosztottuk a szekrényeket is, és miután végeztünk, fáradtan dőltünk hanyatt az ágyainkon.
 - Hulla vagyok. - szuszogott Petra.

-----

Miután kicsit pihentünk az egyáltalán nem kényelmes, ronda, zöld paplanos ágyakban -ami nekem az ablak alatt van- kiléptünk a szobánkból.
 Tibi már ott várt ránk.
 - Nos, mindenki készen van? - kérdezte, mire egy pár igen-t kapott -Akkor... Reggel hétkor kelés, futás, gimnasztika, erősítés. Mindenki átöltözik, reggeli a padoknál. Utána mindenki segít az aznapi pályát felállítani, a nagy szobában lesz a meditációs szoba. Hogy erre miért van szükség? Minden délután fél órát meditál mindenki, hogy rendben legyen a kontrollációtok, értettétek?
 - És milyen kiképzések lesznek? - tette fel a kezét Laura.
 - Vérfarkasoknak erőirányítás, vámpíroknak átváltozás-gyakorlás, a démonoknak a gondolatolvasás fejlesztése, illetve aki még tud repülni, annak gyakorlása. A többieknek pedig mindig más. Nem azért gyakoroljuk ezeket a vérfarkasokkal, hogy erősebbek legyenek, hanem hogy tudják az erejüket irányítani. Képességet csak órák közben lehet használni, máskor tilos. Tízkor legkésőbb villanyoltás. Ma este kint tábortűz.
 - Az.. Azt minek? - kérdezte Zita.
 - Ti is szeretnétek ismerkedni, nem? Itt van. A hétvégék a következők lesznek: szombaton nyolckor kelés, futás, itthon meditálás. A vasárnap teljesen szabad, de tízig mindenkinek fel kell kelni. Ilyenkor mehettek a közeli boltba vásárolni, de az alkohol tilos. Értettétek?
 - Igen - felelte mindenki.
 - Rendben. Akkor mivel már lassan ebéd, de most ettetek, ezért öltözzetek át, futunk. Aztán meditálás, és a nap többi része szabad. Mehettek. - mondta, és mindenki az infókat próbálgatta megjegyezni, miközben ment a saját szobájába öltözni.

-----Dávid-----

Mikor Tibi befejezte a beszédet, Ádámmal és Bálinttal egyből a szoba felé vittük az irányt.
 - Láttátok azt a dögös csajt? - kérdezte hirtelen Ádám.
 - Melyiket? - nevettem fel.
 - Ööö.. A neve... Najó, azt nem tudom, de azzal a két vámpírral van egy szobában.
 - Lilla - bólintott Bálint. - Nem tudom, mit eszel rajta. Nekem inkább Zoé jön be.
 - Az ki? - néztem rá, mire Ádámmal egyszerre nevettünk fel.
 - Mindegy - legyintett - Pedig olyan könnyű neveket megjegyezni. - sóhajtotta.
Kimentünk, ahol már nagyjából mindenki várakozott, és beálltunk egy kicsit sem tornasorhoz hasonlító sorba.
 - 8 kör futás, a motelen belül, kezdjük. - sípolt bele egyből Tibi a sípjába, mire mindenki neki iramodott. Én próbáltam nem túl diszkréten figyelni Dorotit, de aztán úgy döntöttem, mellé futok. Nem zavartatta magát, ugyanúgy futott tovább, mint eddig. Aranyos volt. De ezt még Ádámnak se merném hangosan kimondani, habár még csak most ismertem meg, szóval szerintem ez normális. A lányok egy idő után nem bírták már, ezért már csak a fiúk és egy, két lány kocogott lassan a motelek körül. Ami meglepett, az az, hogy rengeteg kis épület volt, legalább 150-200, plusz az elől lévők, amik különböző edzésekhez, meg egyebekhez lett kialakítva.
A 8 kör futás után mindenki lihegve dőlt le a fűbe, még a fiúk is úgy nyavalyogtak, mint a lányok szoktak, bár ők most furcsán csendben voltak.
 - Elég edzetleneknek tűntök, de ne féljetek, majd még javítunk rajta - bólogatott Tibi, mire néhányan elég csúnyán néztek rá, de mintha nem vette volna észre, folytatta tovább - Öltözzetek át, következik a meditáció! - dörzsölgette a tenyerét izgatottan, mire legtöbben felnyögtek, Bálint a nemzetközi jelet mutogatta neki a háta mögött, míg a lányok egymáson támaszkodva kezdtek lépdelni a saját szobájuk felé.
A szobánkban felkaptam az első gatyát és pólót, ami a kezembe akadt, az izzadt cuccokat beledobtam a szennyesbe, és kifelé kezdtem sétálni.
A "nagyszoba" előtt várakoztunk Ádámmal -amit annyira nem tudnék nagyszobának nevezni, mivel kettő üres motel szobából lett kialakítva-, mivel előttünk voltak a harmadéves Olaszok.
Miután végeztek, a többiek is megérkeztek.
 - Ezek kik voltak? - nézett arra fele amerre mentek, azt hiszem Rita.
 - Olaszok - legyintett Gergő.
 - Aha - bólintott összehúzva a szemöldökeit.
 - Mindenki menjen be - lépett mögénk a táborvezető, mire besurrantunk a szobába. - Üljetek le egy-egy szivacsra - utasított, és a szétterített szivacsokra elkezdtünk letelepedni. - Most mindenki üljön egyenes háttal, és török ülésbe. Csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, amit mondok...
Mindenki úgy tett, ahogy Tibi mondta, de engem egy kicsit frusztrált, hogy csukva van a szemem, mert egy csomóan voltunk, talán harmincra tippelném.
 Körülbelül 20 percig tartott, viszont lényegesen elálmosított, ahogy szerintem mindenkit. Tibi olyanokat mondott, hogy 'Egy mezőn ültök, és hallgatjátok a csendet', és hasonló dolgokat.
 - És most mindenki mély levegőt vesz, - fejezte be Tibi - és kinyithatjátok a szemeteket.
Lassan mindenki kiment, gondolom aludni a szobába egy fél órát, mivel mára ennyi volt. Már csak az esti tábortüzezés maradt hátra, ami olyan 3 óra múlva lesz, meg a vacsizás a padokon.

2015. október 28., szerda

Negyedik Fejezet

Demon
Negyedik Fejezet
Érkezés
Hát, itt vagyok. Anyu azt mondta, amint a vonat ideér, menjek ki az utcára, ahol egyből lesz egy buszmegálló, oda jön egy busz, amin szinte mindenki ott lesz, már aki ezzel a vonattal jött. Úgyhogy elindultam, és valóban volt ott egy buszmegálló, így gyorsan oda mentem. Állt ott egy pár lány, de nem voltam benne biztos, hogy ők is arra a buszra várnak, amelyikre én, szóval úgy döntöttem nem kezdek el kiképzésekről magyarázni, mert azzal nem megyek semmire. Vártam. És csak vártam. Aztán megláttam két fiút, aki felém tartott. Az egyik ismerős volt... Á! Megvan! A vonaton már belebotlottam...
 - Igen, de akkor.. - miközben a vonatos fiú beszélt a másiknak, rám nézett, és elhallgatott.
 - Mi az? - bökte meg a mellette álló.
 - Khm. Szia. Már találkoztunk, ugye? - szólított meg, mire elmosolyodtam.
 - Azt hiszem, igen.
 - Én Levi vagyok. - mutatkozott be - Ő meg az egyik haverom, Balázs.
 - Doroti vagyok. Ti... Melyik buszra vártok?
 - Ami körülbelül 2 perc múlva itt lesz.
 - Talán...
 - A Kriptid-kiképzés... Ja.
 - Huh, én is oda megyek.
 - Látom - biccentett a táskáim felé. Most, hogy megnézem, náluk is egy csomó bőrönd volt.
Levinek igaza lett, mert szinte azonnal jött egy busz, amin már ültek vagy tízen. Most felszállt Levi, Balázs, 2 kisebb korú lány, és még egy fiú, na meg persze én is.
 Kerestem valami jó helyet, de már nem volt olyan, ahol ne ülne senki. Végül egy kedves kinézetű lányhoz mentem.
 - Szia... Szabad? - mutattam a székre.
 - Naná. - mosolygott, mire leültem - Lilla vagyok.
 - Én meg Doroti... - feleltem, aztán egy kis csönd következett. Nem akartam szótlan lenni, elvégre egész nyáron vele leszek a táborba - Te... Mikor tudtad meg?
 - Mármint mit? - húzta fel a szemöldökét.
 - Hogy... Izé... Vámpír vagy.
 - Én nem vagyok vámpír. - nevetett fel, mire egy kicsit megállt bennem az ütő. Rossz busz? - Vérfarkas vagyok.
 - Ez... Most komoly? Nem csak vámpírok vannak?
 - Ugyan - legyintett - Annyiféle misztikus lény van, hogy meg sem bírom őket számolni. Úgy tűnik, itt sokan ismerik egymást. Én, mondjuk, senkit nem ismerek. Mit kérdeztél? Hogy mikor tudtam meg?
 - Igen... - bizonytalanodtam el.
 - Tavaly. Még a suliban. Hallottam ahogy apám anyámmal üvöltözik, hogy mondják el nekem. Nem tudtam miről van szó, úgyhogy másnap rákérdeztem. Elmondták. Napokig nem bírtam aludni. - nevetett. - De megszoktam. Csak annyi ember támadás történt, hogy...
 - Tudom-tudom, a Kriptid-tanács új törvénye. Szörnyű. - ráztam a fejem - De, hogy megy ez? Mindenhol élnek... Szóval, nem emberek, de velük mi van? Csak mi szívunk?
 - Nem. Ez egy nagy tábor. Több tábor. Ez a busz a magyarokat viszi oda... Ha jól tudom, körülbelül 5 országból jöttek ide, emiatt. Mi 31-en leszünk.
 - Honnan tudsz te...?
 - A szörnyű igazság az, hogy az apám is benne van a tanácsban...
 - Mi? - döbbentem meg. - De akkor te hogy lehetsz...
 - Örökbe fogadtak. Ezt már előbb tudtam.
 - Ja... Sajnálom, bocsi...
 - Szóra sem érdemes.
Megállt a busz, de tudtuk, még nem értünk oda, csak felvettük a csapat hátralevő részét. Elég sokan szálltak fel, így Lillának igaza lehetett: 31-en leszünk. Mikor már mindenki felszállt, újra indultunk, és amíg én Lillával beszélgettem, mások is elfoglalták magukat.
 - Megérkeztünk! - szólt hangosan a buszsofőr. Kérdőn néztünk egymásra, de végül mindenki felállt és összeszedte a bőröndjeit, táskáit, aztán mindenki lesétált a buszról. Egy elég fura helyre kerültünk, az biztos. Volt egy óriási üres udvar, és ezt körbe kerítette egy hosszú motel, amiben gondolom leszünk. Egy férfi lépett elő, gondolom a táborunk vezetője.
 - Üdvözlök mindenkit - mért minket végig. - Először is pakoljátok le a táskáitokat, és üljetek le a padokra. - mutatott rá a padokra, ami talán elég volt, hogy mind rá férjük. Letettem a cuccaimat a lábam elé, és Lilla mellé ültem. - Névsorolvasás következik... - mondta, mire mindenki döbbenten vagy felháborodottan nézett rá. Ez most komoly? Még poshadjunk szét a 30 fokban, hajrá...

Harmadik Fejezet

Demon
Harmadik Fejezet
Indulás..
Aznap estére már mindenem be lett pakolva. Miután átestem a sokkon, és a tényen, hogy vámpír (!!) vagyok, végre én is elkezdtem pakolászni, bár kedvetlenül. Könyörögtem anyának, hogy legalább még egy hétig had maradjak otthon, aztán elmegyek, de nem engedett. Holnap a délelőtt 11 órási vonattal indulok Pécsre, arra a hülye kiképzésre, ahol fogalmam sincs hányan leszünk. Mivel elvileg ez új törvény, gondolom mindenkit ért egy kis meglepetés, de ez engem nem izgat. Egy másik súlyos feladat még rám maradt: közölnem kell Ellivel, hogy nem leszek itthon egész nyáron... És bizony egy fedősztori is kellett.
 - Doroti - köszönt vidáman a telefonba barátnőm - Hogyhogy ilyen későn hívsz?
 - Elli... - nem tudtam mit mondjak. - Én nem leszek itt a nyáron.
 - Ööö... Ezt hogy érted?
 - Úgy, hogy anyáék valami dühkezelőbe küldenek amiatt az Adris dolog miatt! - jutott hirtelen eszembe valami frappáns - Tudod, túlreagálják... Egész nyáron máshol leszek, én sem tudom, hol, de nem is ez a lényeg. Úgy sajnálom, hogy nem lehetek itt.
 - Doroti... Te... Ne szórakozz velem! Mert ez nem vicces.
 - Bár vicc lenne - sóhajtottam.
 - Akkor ez azt jelenti, hogy 3 hónapig nem foglak látni?!
 - Tényleg sajnálom.- szomorodtam el. - Szerinted nekem van kedvem hozzá?!
 - Igaz, most nem is magammal kéne foglalkoznom! Bocsi!
 - Figyelj, mindig amikor csak tudok, telefonálok, írok, és biztosan majd Skypeolhatunk is! Biztosan remek nyarad lesz. Ne foglalkozz velem sokat, csak élvezd a szünetet...
 - Jaj, Doroti... Nagyon fogsz hiányozni! Mikor indulsz?
 - Holnap délelőtt.
 - Ilyen hamar?! Akkor... Már tényleg nem foglak látni 3 hónapig?
 - Hiányozni fogsz.
 - Te is nekem... Hívj majd!
 - Ígérem. - nevettem fel. - Szia... Jó éjt.
 - Neked is.
Ezzel szomorúan véget ért a beszélgetésünk.

----

Másnap reggel viszonylag nyűgösen ébredtem. Nem akartam elmenni. Komolyan. De az ébresztőórám szünetlenül szólogatott,  így fáradtan és kedvetlenül indultam a fürdőbe a ruhámmal együtt. Nem tudtam, kell-e valami smink, elvégre elég durva neve van. Kiképző tábor... Hmm. Mindenesetre egy kis szájfény és szempilla spirál felkerült rám. Már egészen nyáriasan öltözködtem, rövid farmer nadrág, fehér pántos póló, és egy világos barna vékony kardigán. Valahogy éreztem, hogy nem fogok boldogulni ezzel a sok cuccal, ezért már most felkötöttem a hajam, hogy az ne zavarjon.
 - Doroti! - kiáltott anya - Indulni kéne már!
 - Megyek - dörmögtem és kiléptem a fürdőből. Odamentem a cipős szekrényhez, és felvettem egy barna sportcipőt, majd megfogtam 2 nagy táskámat, és gondoltam, majd szépen kihordozom egyenként a kocsiba őket, annyi van. Mikor végeztem, felvettem a napszemüvegem, és beültem a kocsiba.
 - Mindened meg van? - nézett rám anya.
 - Igen.
 - Ne felejts el minimum hetente telefonálni.
 - Nem fogok.
 - Majd folyamatosan feltöltjük a telefonodat, hogy tudj minket hívni, úgyhogy nem lesz semmi kifogás!
 - Értettem.
 - Jól fogod magad érezni. Na, kösd be magad, és induljunk. - csapta össze a tenyerét, mire engedelmesen becsatoltam az övem, és elindultunk.
 Nem telt sok időbe, míg odaértünk, mégis nekem ennél több idő kellett még Budapesten. Magamban sehol nem találtam bármi pozitívumot, amivel jókedvűen indulhattam volna a vonatom felé, anyával, és a rengeteg táskával.
 - Jó lesz - biztatott anya, mikor a kezembe adta a cuccaimat, hogy szálljak fel.
 - Oké. Szia - köszöntem el, és beljebb léptem.
 - Szia kicsim - mosolygott anya. Hú, ez ijesztő. Anya nem szokott így hívni. De hát mindennek eljön az ideje. Kerestem volna én helyet, csak hát tudtam, felesleges, tömve volt a vonat. Beálltam egy srác mellé, és gondolkodni kezdtem.
 Hát, így jutottam el idáig.

----

Álmosan nyitottam fel a szemem. Kinéztem az ablakon, és megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy még nem volt Pécs, de hamarosan le kell szállni. Összekapkodtam magam, és felálltam, majd gyorsan odamentem az ajtóhoz, ami 2 perc után ki is nyílt, mikor megálltunk. Mikor kiléptem, az izzasztó melegben hunyorogtam fel egy táblára. Pécs. Szuper...