Tizenhetedik Fejezet

Demon

Tizenhetedik Fejezet

Több minden

- Rendben. Mondja - bólintott D.

- Szóval.. - az ürge körbenéz, de csak ideges fiatalok néznek vissza rá. Úgy látom, fél tőlünk. Ez a helyzet egyre furább.. - Azt mondják, fel kellene törnötök egy rendszert. Semmi kérdés nem hangozhat el tőletek, továbbá...
- Milyen rendszert? - kérdezte Ádám.
- Mint említettem, nincs kérdés, de..
- Milyen rendszert? - lépett közel hozzá D és mélyen a szemébe nézett. 'Hú, -  gondoltam - most milyen szexin néz ki'. Na jó.. meghülyültem. Ez kétségtelen.
A nevenincs manó láthatólag megijedt.
- Azt... Nem tudom. Csa-csak had mondjam el, amit el kell, aztán had menjek - könyörgött.
- Folytasd már! - idegeskedett Lilla.
- Ha feltöritek a rendszert, nem lesz baja annak az embernek, akit... Ó, semmi. Szóval vele. Aki rejtélyes okok miatt eltűnt - fintorogva néztem rá. - Majd átküldik a linkeket, ilyeneket valamelyikőtök telefonjára, csak annyi a dolog, hogy feltörjétek.
- Ez egy faszság! - fakad ki Lilla - Ilyesmit maguk is meg tudnának oldani! Felbéreltnek egy hackert, vagy ilyesmi. Ehhez nekünk semmi közünk! - igaza van. Ez hülyeség.

- Én n-nem tudok többet. Esküszöm. Csak ennyit m-mondtak - tartotta fel a kezét, majd ijedten hátrébb lépett egyet.
- És mégis mi a francnak kell ezt csinálnunk? - kérdeztem enyhén kétségbe esve.
- Ha.. ha nem csináljátok, akkor m-meghaltok. Sz-sz..szóval szerintem nem kellene magatokra ha-haragítani a.. a.. a.. őt.- dadogott össze-vissza, majd megint hátrált - most kettő lépést.
- Ezt most vegyük fenyegetésnek? - kérdeztem mérgesen.
- Vedd, ahogy akarod - hadarta, majd gyorsan megfordult, és már ott sem volt.
Döbbenten álldogáltunk még néhány percig, mindenki megemésztette a törpe mondandóját - habár, lehet, hogy Petra már inkább állva aludt.
- Akkor... Menjünk - vontam meg a vállam.
- Ja - bólogatott Lilla - Ennek semmi értelme sem volt, úgyhogy induljunk.
Visszafelé egy párszor még sikoltoztunk, ha valamilyen mókuska (vagy ki tudja, mi) megmozdult az egyik bokorban. De végül csak visszaértünk.
- Jó éjt - köszöntünk el egymástól. Már tényleg fáradtak vagyunk, hajnali 4 van. Még pont láttam, ahogy D még rám néz és elmosolyodik. Hevesebben vert a szívem, ezért még az alvás sem ment könnyen, bármennyire fáradt vagyok.
- Ádám azt mondta nekem, szép vagyok - sóhajt fel Lilla, mikor már az ágyban feküdtünk - Ti sem tudtok aludni?
- Én igen, úgyhogy kuss - morogta Petra.
- Én sem tudok - nevettem fel halkan.
- Ó, azt gondoltam. Megmutassam a képet?
- ... Ha akarod - próbáltam közönyös lenni. Lil felkelt az ágyából, és a telefonja képernyőjét felém mutatta, miközben leült az ágyamra. Felültem és kivettem a kezéből a készüléket.
- Elküldöd? - suttogtam.
- Naná. - fojtott el egy mosolyt.

-----

 Másnap reggel már a padoknál reggeliztünk, és a felügyelők, vagyis, nevezzük őket "Vezetőknek" is csatlakoztak hozzánk. Kamilla nem beszélt sokat, és eléggé aggasztott a dolog, hogy mi történt vele. De nem volt időm megkérdezni, ugyanis nagyban folyt a beszélgetés arról, hogy miért nem avattuk be őket éjjel, és hogy most mi is lesz. Kicsit megsértődtek ránk, de hát nem kelthettük fel az egész tábort!
- Akkor. Ki tud feltörni.. Bármit is? - kérdezte Tessza a körmét nézegetve. Senki sem szólt.
- Azért ne tolongjunk.. - motyogtam - Akkor ki ért a gépekhez.. Egy kicsit jobban, mint egy normális ember?
- Talán Zolival és Ricsivel megoldjuk, - mondta Boti - de a ti segítségetek is kell.
- Maximum hátráltatnánk, de jó - egyezett bele Petra.
- Mit üzentek pontosan? - szólal meg halkan Kamilla, mire egyszerre fordulunk hozzá. Először szól hozzánk ma reggel.
- Hogy elküldik valamelyikőnk telefonjára a valamilyen oldalt vagy rendszert, amit fel kell törnünk, és úgy kell visszaküldenünk. Nem egészen értünk hozzá, egyébként, azt se tudom, lehet-e ilyesmit csak úgy sms-ezni, de nagyjából ezt - világosítom fel. - Tudsz valamit, amit mi nem?
- Mi? Á, dehogy, nem tudok. Csak érdekelt. Majd segítek, szóljatok nekünk - megköszörülte a torkát és kihúzott háttal ette tovább a reggelijét.
Miután mindenki végzett, még üldögéltünk egy kicsit a padokon, amikor Dávid huppant le mellém.
- Szia - mosolygott rám azzal az imádnivalóan édes féloldalas mosolyával. 'Jézusom, ne gondolj ilyeneket, Doroti!
- Hali - köszöntem, majd beleittam a kólámba.
Dávid közelebb csúszott, majd egy tincset a fülem mögé türt. Meglepődtem és kis híján elájultam.
- Nem lenne kedved elmenni valahová.. velem? - préselte ki a szájából a mondatot, hogy csak én halljam.
Ha őszinte akarok lenni, akkor most legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, sikongattam volna egy darabig, de az nem az én stílusom. Szóval csak elmosolyodtam és megkérdeztem:
- Hová megyünk? - folytottam vissza a lélegzetem, mire benedvesítette a száját, és az arcára kiült a győztes mosolya.
- Csak az erdőbe.. mutatok valamit.
Lassan bólintottam, majd felemelkedtem a helyemről. Megvártam, míg ő is feltápászkodik a helyéről, majd együtt elindultunk.
A hátam mögött furcsa csend uralkodott, de nem akartam hátranézni, mert féltem, hogy meglátják a vörös fejemet. Utálom, amikor elpirulok. És senkinek sem szeretem akkor mutogatni az arcom. Tudom furcsa, de nekem is vannak - úgymond -, szokásaim.
Csendesen beszélgetve haladtunk a virágokkal teli ösvényen egy darabig, majd lefordultunk róla, és egy vadcsapáson keresztül folytattuk a sétálást.
Egy jó ideig még egyenesen mentünk, amikor megláttam a csapás végét, ahol hirtelen elfogyott az erdő, és már azt vettem észre, hogy egy tisztáson állunk. Gyönyörű. Tényleg.
Egy elég nagy réten voltunk, ahol volt egy fa, nagyjából középen, ami rózsaszín illatos virágokat hajtott, és mögötte volt patak, egy kis vízeséssel.
- Hát... Ez.. gyönyörű - adtam hangot a lenyűgözöttségemnek, majd Dávidra néztem, aki kicsit idegesen de halkan kuncogott rajtam.
Lassan közelebb sétáltam a parthoz, majd amikor már ott áltam közvetlen a meder mellett, leguggoltam, és csúklóig belemerítettem a kezemet a vízbe, ami kellemesen langyos volt.
- Úszunk? - kérdeztem Dávidot a fejemet hátra fordítva.
- Ha szeretnél - mosolygott rám azzal a tipikus Dávidos mosolyával.
- Elfordulsz? - kérdeztem beletúrva a hajamba. Ha megint eljátsza azt, mint múltkor, esküszöm megütöm.
De szerencsémre rögtön megfordult, és ő is öltözködni kezdett.
Áthúztam a fejemen a sima szürke pólómat, kicsatoltam a világoskék gatyámat, majd a lehúzott cipőimbe beleraktam a szintén levett zoknimat.
A hajamat felkötöttem egy lófarokba, majd térdig gázoltam a vízbe.
Az alján kis vagy éppen nagy kavicsok voltak. A víz kicsit hűsebb, mint az előbb gondoltam, valószínűleg a testemnek nagyobb a hőmérséklete, mint a kezemnek volt az előbb. Legalábbis Lilla ezt magyarázta múltkor, amikor az egyik közeli tóban fürödtünk.
Nemsokára meghallottam a hátam mögül a lépteket, mire ösztönösen körülfontam magamon a karjaimat, habár nem tudom, mit szégyenlősködöm, hisz már látott fürdőruhában, habár azért egy kicsit más, hisz most ketten vagyunk, konkrétan mindketten csak fehérneműben. Legalábbis remélem, hogy rajta van..
"Verd ki a fejedből a gondolatot is" - korholtam magam gondolatban.
- Úszunk? - fordultam felé, majd mosolyogva ismételtem el az előbb elhangzott mondatot. Kérdésemre csak bólintott, majd beljebb lépegetett a vízbe.

A víz nem volt túl sekély, de a legmélyebb része is csak az államig ért. Itt minden tökéletes volt. Legalábbis abban a percben ezt éreztem.
Lebuktam a víz alá, majd leguggoltam, és felvettem az első kezem ügyébe akadó kavicsot.
A víz felett láttam meg, hogy ez nem igazán egy kő darab, hanem.. igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Egy kerek fémből készült tárgy, talán egy nyaklánc, vagy valami olyasmi.
Kievickéltem a partra, majd leültem a víz szélén lévő padkára.
Az arcomba lógó tincseket hátra simítottam, majd hosszas tanulmányozásba kezdtem.
Kopott volt, és ősrégi. Ahogy a kezemben forgattam ráakadtam egy gombra, amit lenyomva kipattant a teteje. Egy zsebóra volt, római számokkal, betört üveggel. És csurom volt vízzel.
Amikor elkezdtem kiönteni a vizet, akkor kiesett belőle egy apró lapocska. A kép fekete-fehér volt, egy enyhén hullámos hajú, mosolygó nővel, habár eléggé sokáig lehetett a patak fenekén, mivel van olyan része, ami teljesen fehér, és van olyan is, ahol elmosódott a tinta és egy nagy fekete paca lett belőle.
- Mit találtál? - kérdezte hirtelen Dávid, mire összerezentem.
- Csak egy.. - pillantottam fel - zsebórát.
Felém indult, majd összeráncolt szemöldökkel átnézett a vállam fölött. Rémület futott át arcán, mire értetlenül ránéztem, majd felálltam, mire egy hangos "Vigyázz!" hagyta el a száját, és rohanni kezdett felém.
Nem volt időm semmire. A fájdalom perzselő tűzként hasított a vállamba, mire egy meglepett kiálltás hagyta el a torkomat. A jobb vállamon egyszerre futott át bizsergés, fájdalom, és zsibbadás. Az agyam leblokkolt, a szemem fennakadt, a testem elernyedt, és már csak értelmetlen néző maradtam a saját testemben rekedve.
Láttam, ahogy Dávid mellém ért, majd mintha lerántott volna valamit.. vagy valakit a vállamról, én pedig összeestem a földön, támasz híján.
Még érzékelem, ahogy Dávid bevisz neki néhány ütést, majd visszarohan hozzám és a térdem és lapockám alatt megragadva kezd futni vissza a tábor felé.
Aztán a világ forogni kezd, minden elhomályosul és hirtelen már nem érzek, látok és hallok semmit..

Hello!:) Tudom, tegnapra igértem a részt, de nagyjából éjfélre lettem vele kész, és még át kellett nézni, stb stb. 
Remélem tetszik, jó olvasást!:)

Tizenhatodik Fejezet

Demon  
Tizenhatodik Fejezet
A csók

Döbbenten nézek körbe. Most komolyan? Könyörgőn nézek Lillára, de ő csak idegesen néz vissza rám, olyan "Csináld már! Ne pazarold a drága időmet".

- Na? - kérdezi Boti.

Szépen lassan elkezdem levenni a pulcsimat, amit gyorsan felkaptam mielőtt kijöttünk volna, amikor egyszer csak D felpattan. Majdnem velem szemben ült eddig, és nyugodtan figyelt.

- Meg ne fázz - mondja, majd lehajol hozzám, és ajka az enyémre tapad. Érzem mentaillatú lehelletét, és szájának puha ívét. A szívem mintha kiugrani készülne a helyéről, a fülemben a vér lüktetett.

A szemeim elkerekednek, de nem marad sok időm, hogy felfogjam mi is történik, úgyhogy mielőtt elhúzódna gyorsan visszacsókoltam. Körülöttünk egy páran 'húú'-tak, és pár pillanat múlva eltoltam magamtól Dávidot. Ő visszaült a helyére, és nem mosolygott, nem pacsizott a srácokkal, csak néha rám pillantott.

- Te jössz - lök meg Levi vigyorogva, én meg gyorsan próbálok visszakerülni nyugalmi állapotomba. Egyenleteseket lélegzem, és a pulzusom is lassan tompult.

- Ádám - nézek rá, aztán óvatosan Lillára pillantok. Ő csak idegesen az ujjait markolássza, aztán rám néz. Megrázza a fejét, de én nem engedem el ennyivel - Felelsz vagy mersz?

- Felelek.

- Ha azt mondanám, adj puszit egy lánynak, ki lenne az? - fontolgatja a választ. 

- A húgom - vágta rá vigyorogva, mire pár lány felsóhajtva meresztett rá kölyökkutya szemeket. Elröhögtem magam, majd pontosítottam
- A csoportból - egy ideig gondolkozik, majd megvonja a vállát, és zsebre téve a kezeit válaszol:
- Lil. - az említett próbál elbújni a haja mögött, mire felnevetett. - Zoé, felelsz vagy mersz?..

És így fojtattuk a játékot. Az a helyzet, hogy nem nagyon tudtam figyelni, mivel még mindig Dávid hatása alatt voltam, de a végére egy pár emberen már csak fehérnemű vagy egy gatya volt. Mondjuk nem volt hideg, de eléggé sajnáltam Levit és Balázst, akiken tényleg már szinte semmi nem volt. Viszont kevésbé sajnáltam magamat, mert jól ki van gyúrva a felsőtestük..
Azzal zártuk az estét, hogy Bogi bejelentette; ő mindjárt elalszik, és ezzel mi is egyetértettünk. A többiek azt hiszem söröztek is, de én nem kértem.
- Hú, jó este volt - dől le az ágyára Petra - Doroti, marha cukik voltatok.
- Jaja - bólogatott Lilla - le is fényképeztem. - Felnevettem, és bebújtam az ágyamba ruhástul. Éppen készültem végrehajtani azt a jelenetet, amikor a főhősnő a csók után, teljes sötétségben, csillogó szemekkel bámulja a plafont, és meg sem próbál elaludni, mikor üzenetem jött. Megnyitottam, és nem is tudom, miért gondoltam, hogy anyu lehet az, mivel hajnali 3 van. Ismeretlentől jött. Egy kép, a csókunkról D-vel. Először egy mosoly futott át az arcomon, majd összehúzott szemöldökkel kezdtem méregetni. Átsuhant az agyamon, hátha valamelyik fiú volt, de a kép messziről készült, aztán megjelent alatta az üzenet is:
Látom, jól szórakoztok. Ha már ilyen jól elvagytok, jöhet a második feladat? 
Gyertek az erdőbe. Most.
 Azonnal felültem.
- Lányok!! - kiáltottam. Semmi. Ilyen hamar elaludnak?! - Lillaaa - odamentem az ágyához, és felráztam.
- Ehh.. Mi van? - dörmögte.
- Ezt nézd! Újabb üzenet! Nekem!
Erre már felült, és kivette a kezemből a telefont.
- Te. Jó. Ég. Petraaa - most ő ment oda felrázni a lányt.
- Mivan!? - nézett ránk dühösem. Lilla a kezébe nyomja a telefonomat, mire fáradtan elolvassa, ami miatt rögtön megborzong, majd felpattan a helyéről - Keltsük a többieket?
- Csak Dávidékat. - mondja gyorsan Lilla. - De őket minél hamarabb.
Felvettük a cipőinket és én egy vékony kabátot a pulcsimra, majd egy zseblámpával osontunk be Dávidék szobájába.
- Hé - suttogtam, mielőtt bementünk volna - Levinek is szólhatok?
- Persze. Addig menj, mi felkeltjük őket!
Átsiettem az udvaron, és megkerestem Leviék szobáját, majd kopogás nélkül benyitottam. Már ők is aludtak, de Levi felült.
- Heló - suttogom - Hozz egy cipőt és pulcsit. Megvárlak. - majd becsuktam az ajtót, és kint vártam. Lilláék már bementek Ádámék szobájába, és már égett a villany. Meghallottam a hátam mögül nyitódó ajtót, és megfordultam. Levi velem szemben állt, egy zseblámpával és pulcsiban.
- Mi a helyzet? - kérdezte normális hangerőn. Elmagyaráztam neki a helyzetet, mire bólintott.
- Még kinek szóltatok?
- Csak neked és Lilláék épp... Nem tudom, mit csinálnak Ádámék szobájában, de nekik is szóltak - vontam meg a vállam.
- Mit fogunk csinálni?
- Hát... Gondolom, csináljuk, amit mondanak.
- Fogalmam sincs, mi lesz Tibivel - sóhajt fel.
Épp odaértünk Ádámék szobájához, kettőt kopogtam, aztán beléptünk. Ádám egy vízipisztolyt tölt fel éppen, Petra és Lilla valamin vitatkoznak, míg Dávid és Bálint figyelik őket.
- Akkor most megyünk, vagy mi a franc? - nézek szét. - Már vagy 10 perce írták, hogy "most"!!
- Oké-oké, megyünk.. Ez kész is van - bólint Ádám, majd kimegy az ajtón. Mind követjük, és felmérjük a fegyvereinket.
- Akkor - kezdem - egy vízipisztoly, egy zsebkés, egy fakard, és... egy plüssmaci. - nézek furán Bálintra.
- Ő nem fegyver! - védekezett - Csak jön szerencsét hozni.
- Szuper. Akkor mínusz egy plüssmaci. Mehetünk.
Végig figyelünk a kihalt utcán, a lámpáinkkal mindig a lábunk elé világítunk. A hegyen (vagy dombon, ahogy tetszik) még jobban figyelünk. Én nagyon parázok, de szerintem nem vagyok egyedül. Sőt, érzem, ahogy Petra remegve kapaszkodik belém, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba; valamint látom, amint Lilla minden második másodpercben elfordítja a fejét - vagy jobbra, vagy balra.
Amikor már bent voltunk az erdő sűrűjében egyszerre torpantunk meg.
- És most? - kérdeztem.
- Várunk - vont vállat Ádám.
Én egy fának dőltem, a lányok letelepedtek egy kidőlt fatörzsre, míg a fiúk csak ácsorogtak.
- Egyébként volt valami konkrét utalás, utasítás, vagy ilyesmi benne? - kérdezte Levi, mire megráztam a fejem.
- Semmi, Nuku, Nyista, Zéró, Méishénme, Típotá, Nada, Nyic - válaszoltam monoton hangsúllyal.
- Hány nyelven tudod, hogy semmi? - kérdezi Zoli.
- Lutho, mo, nihil, ingenting. Csak ennyiszer - nevettem fel - Egyszer fogadásból meg kellett tanulnom valamilyen szót több nyelven. Ezt választottam.

Oké, kezdjük már unni. Vagy 20 perce itt állunk az erdőben, felfegyverkezve, és hajnali fél 4 van. Már kezdünk azon gondolkodni, hogy visszamegyünk, mikor megjelenik valaki (vagy valami) előttünk. Nem az ijesztő pasas, még csak nem is ijesztő. Ez egy manó-porbafingó-izé. Na jó, nem szabad előítéletesnek lennem, de mindenki más ugyanúgy néz rá, mint én; várakozva.
- Ne.. Ne nézzetek így - dadogta - Nos - köszörülte meg a torkát - Üzenetet hoztam.

Hahi mindenki!^-^ Miújság? Na szóval, meglepi rész, volt ihlet, meg minden, szóval igen. 
Jó olvasást!;)
XxChloe M.

Tizenötödik Fejezet

Demon

Tizenötödik Fejezet

"Én még sosem.."

- Kérsz valamit? - kérdezem Dávidot. Már ülünk az ágyon, én az egyik végében, ő meg a másikban. Kissé furán éreztem magam, hogy összebújunk, így miután kibeszéltük magunkat, elhúzódtam, így folytatva a társalgást.
- Aha - bólintott - Valami kaját. Éhes vagyok - vont vállat.
- Jah, nekem is. Kilyukad a gyomrom - szólal meg valaki, mire összerezzentem.
- Te ébren vagy? - kérdezem, miközben felállok.
- Nem - röhög fel Lilla - Persze. Szerinted álmomban beszélek?
- Volt már rá példa - vigyorogtam rá, de ezzel egy időben nekem csapódik egy párna - Hé, én csak az igazat mondom..
A konyhába sétálok, majd kinyitom a hűtőt.
- El kéne menni boltba. Nincs semmi, máskor ne hagyjuk ki a vásárlást.. Viszoont addig van.. - kezdem, elhúzva az o betűt - Van egy romlott sajt.. ami nem tudom hogy került ide.. Van Cerbona szelet..amit nem a hűtőben kéne tárolni.. aztán van itt egy félig üres tejes doboz...
- Félig tele - vág közbe D, mire értetlenül ránézek, de ő csak vigyorog.
- Oké, mindegy. Ééés ennyi, nincs más. Ó, itt még van egy kis cukorka a szekrényben. Ki kéri?
- Én! - pattan fel hirtelen Ricsi, mire felnevetek - Add csak ide - lépeget oda hozzám, majd kiveszi a kezemből a kis zacskó cukrot. - Ó.. Óó. Szédülök. - vágódott le a földre - Túl hamar álltam fel.. - és ezzel végigterül a padlón, majd bevesz egy darabot a zacskóból.
- Oké. - próbálom visszatartani a nevetésemet - Elkéredzkedek a boltba. Ki jön? - az idő közben felkelt Levi jelentkezik.
- A mi szobánkba is kéne pár dolog, majd én megyek.
- Jó, várj meg - kikapkodok egy pár ruhadarabot a fiókomból, majd a fürdőbe felveszem őket.
 Mire kiérek Levi már a pénztárcájába bújva számolgatja a pénzét.
- Mehetünk? - néz fel rám. Bólintok, és megyünk Kamilla szobájához. Kopogtatunk, és pár pillanat múlva Kamilla nyit ajtót (húha, ki gondolta volna..).
- Igen?
- Elszaladunk a boltba venni pár dolgot.
- Tegyetek úgy - majd az orrunkra csapja az ajtót. Oké, nem szó szoros értelmében, az beteges lenne..
A boltban én azonnal összeszedek hasznos dolgokat is (mármint nem csipszet és cukros italokat, mint egyesek.. Nem akarok ujjal mutogatni, de most rámutattam Levire), mint például kenyeret, felvágottakat, kevés gyümölcsöt (mert hátha), és tejet (ami teljesen tele van).
- Kész vagy? - megyek oda Levihez, aki épp kávékat rak bele a kosárkájába.
- Pillanat.. Nem láttál valahol kávét?
- Mi? Itt van, előtted.
- Mii? Várj.. Mit mondtam? - mire döbbenten nézek rá.
- Azt, hogy nem tudom-e, hol vannak a kávék.
- Ja, zsemlét akartam mondani - röhög fel. - Csak nagyon erre koncentráltam, na.
- Az arra van. Egy óriási polcon, ami kiszúrja a szemedet. Van ott még szeletelt kenyér és felszeleteletletele..n..szóval nem-felszeletelt kenyér is, meg barna kenyér, és..
- Jól van, felfogtam - nevetve odamegy a polchoz (amit tényleg, hogy nem vett észre?!) és elvesz onnan egy adag zsömlét. - Mehetünk.
Visszafele úton jót nevetünk a turistákon, akik próbálnak egy sofőrhöz magyarul beszélni, de nem megy nekik valami jól. Majd legnagyobb meglepetésemre Levi odamegy hozzájuk, és angolul kérdezi őket, tud-e segíteni. Végül angolul elkalauzolja őket az egyik közeli fagyizóba, ahova menni akarnak.
- Hú, de bátor vagy! - öklözök bele a vállába - Te született angol.
- Van, amit.. örökölni kell - vonta meg a vállát, mire felröhögök.
Visszaérünk a szobába, ahol kiszolgálok mindenkit. Ma kivételesen nem kint, a padokon eszünk. Kíváncsi vagyok, mi foglalja el ennyire Kamillát, hogy még ezért sem szól. Majd kiderül.
Petrával leterítünk pár pokrócot a földre, majd mindenki elterült rajta.
- Ezt miért is csináltuk? - kérdezem az alkaromra támaszkodva.
- Ja, hát azért, hogy tudjunk beszélgetni, meg kényelmesen elfeküdni, ilyesmi.. - vonogatta a vállát Lilla.
- Aha - bólogattam, majd visszahanyatlottam a hátamra. Egy ideig csend volt, majd újra megszólaltam - Hát, ez aztán az élettel teli beszélgetés - motyogtam, mire a többiek felnevettek.
- Csináljunk valamit - veti fel D.
- Ki mit ajánl? - Néhány perc néma csend telt el.- Micsoda ötletbörze.
Mindenki felnevet.
- Játszunk valamit. - ült fel Petra.
- És mit? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Uu, én tudok egy jót. Az a neve, hogy "Én még soha..". Habár ez egy ivós játék - kuncogott fel Lilla-, de csinálhatjuk kólával vagy bármilyen üdítővel.
- Játékszabályok? - tettem fel az amúgy elég lényeges kérdést. Csak az unokatesómtól hallottam erről a játékról, de még sohasem ástam mélyebbre magam ebben a témában.
- Annyi a lényeg, hogy mindenki mond egy állítást magáról, ami mindenképpen úgy kell kezdődnie, hogy "én még soha..". Aki már csinálta azt a dolgot az iszik - magyarázta Dávid, mire egy enyhe félmosollyal néztem rá.
Petra hozott műanyag poharakat, és kólát, míg mi körbe ültünk. Jobbra mellettem helyezkedett el Lil, melette Ricsi, Ádám, Zoli, Petra, Levi és végül a bal oldalamon Dávid.
- Ki kezd? - néz körbe Levi.
- Majd én - vigyorodott el Ádám - Én még sosem rúgtam be.
Meglepetésemre csak én, és Levi nem ittunk a kólából - meg természetesen Ádám. Habár igaz, hogy csak mi vagyunk itt a kis korúak. Azt hiszem.
- Lilla.. te pontosan hány éves vagy? -húztam össze a szemökdököm.
- Tizenkilenc - vigyorgott rám. Húha. Én meg tökre azt hittem, hogy kb velem egy idős.. - Most mi van? Petra húsz éves - vont vállat, mire felkuncogtam.
- És még nyári táborokba jártok? Ej-ej, kicsit visszamaradtatok.. - vigyorogtam - És amúgy dolgoztok meg minden? - kerekedett el a szemem.
- Egy évet visszamaradtam, szóval most fejeztem csak be a gimit, de egyébként nyár végén kezdek egy Budai egyetemen, meg egy ruhaszalonban a közelben - vont vállat - de térjünk vissza a játékra.
- Én még sosem úsztam meztelenül - mondta Zoli, mire kortyoltam egyet. Igen, viszont mentségemre szóljon, hogy egyedül voltam..
- Húú, mik ki nem derülnek - vigyorgott körbe Ricsi.
Ő, Ádám, Lil és én ittunk csak.
- Még sosem.. vettem fel térdzoknit - csak Lilla iszik.
- Még sohasem láttam lányt focizni. - mondta Levi, mire legtöbben kortyoltunk egyet a poharunkból, köztük én is.
- Hmm... én még sohasem hánytam piától.
Lilla, Ricsi és Levi -mondjuk ő egy kicsit fanyalogva -, is ittak a saját üdítőjükből.
- Még sohasem nyaltam meg a földet - vontam vállat, mire Ricsi meghúzza a poharát.
- Valami pikánsat - kacsintott rá Ádám, mire mindenki felröhögött.
- Én még soha nem vettem fel boxert - kacsintott Lilla Ádámra, mire elnevettem magam.
A délután további része így telt nagyjából, habár a végére behoztuk, az "aki előbb elmegy WC-re, az veszít" szabályt. Petra vesztett.

-----


- Uuuu - lép be Lilla a szobánkba izgatottan - Ma menjünk ki tábort űzet gyújtani.
 Este nyolc van. Egy-két órája, körülbelül mindenki visszament a szobájába. Ricsi azért, mert "már legalább 10 órája nem játszott videó játékon", ahogy a többieknek is megvolt a saját kis elfoglaltsága. Petra a laptopján nézte a Szex és New Yorkot, én meg olvastam.
- Oké.
- És azt beszéltük a srácokkal, hogy felelsz vagy merszezés lesz - dörzsölte a kezét.
- Szuper - bólintott Petra nem túl lelkesen.
- Mi van veletek, ti vén trottyok? - ül le az ágyamra - Lehet, hogy megcsókolom ma Ádámot.
- Majd mondjam én neki, hogy csókoljon meg? - kérdezem fel sem nézve a könyvemből.
- Nee, az gyerekes. Vagy talán nem annyira?.. Na jó, ha ilyet csinálok, - állt fel, majd hátat fordított nekem, aztán lassan megfordította a törzsét és rám kacsintott  - akkor ha rád kerül a sor, mondd ezt neki. Vagy inkább nekem. Igen, nekem. Petra, lehet, hogy majd neked küldöm a jelet.
- Lil, - nevetek fel hangosan - szerintem ne ezt a jelet add. Inkább csak óvatosan rúgj meg, vagy ilyesmi. Tudod, kevésbé feltűnőbbet.
- Jó - vonogatta a vállát - De ha ez lesz a feladatom, ne félj, te is kapsz valamit - kacsintott rám, aztán el is tűnt az ajtóból.
 1 óra múlva már teljesen sötét van, így kint ülünk a tűz körül. Már megvan a hangulat, mindenki beszélget, már nem szorongunk, mint először.
- Akkor, emberek - állt fel Lilla - Most jöhet a felelsz vagy mersz! Vetkőzős változata.
- Nee - nyög fel Zoé.
- Nem kérdés volt - vigyorog - Akkor, Ricsi. Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Kivel csókolóztál először?
- A barátnőmmel. - erre páran döbbenten néznek rá - Lilla. Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Egyél földet - röhög fel, mire várakozva nézünk szegényre, aki még hezitál. Majd felszed egy kis földet, és bedobja a szájába (!!) - Pfúj! Lilla, - nevet még jobban Ricsi - csak vicceltem. Azt hittem, inkább villantasz egyet nekünk.
- Na - törli meg a kezét a nadrágjába - Doroti - néz rám, majd kacsint egyet. Görcsbe rándul a gyomrom. - Csókold meg Dávidot.

Sziasztok!:) Ez is kicsit rövid lett, meg olyan semmilyen, de a következő kárpótolni fog, ígérem.:) Jó olvasást, komizzatok, iratkozzatok fel!;)
XxChloe M.

Tizennegyedik Fejezet

Demon

Tizennegyedik fejezet

"Jó reggelt!"

Nagy vonalakban annyi történt, hogy Petra felébredt a zuhany hangjára, riadóztatta a többieket, aztán mindenki felsorakozott, Dávidnak mondták, hogy engem is ébresszen fel, akinek nem tartott sokáig össze rakni a képet, hogy én áztatom magam bent a fürdőben.. ja és nem szólt a többieknek.. no comment.
- De most komolyan.. -kezdtem nevetve- mégis mit hittetek? Egy betörő áztatja magát, vagy esetleg egy hullát akart megfürdetni?
- Nem toom'. Én csak azt fogtam fel, hogy valaki van a fürdőben - rántott vállat barátnőm, aki még mindig nagyon álom ittasan dülöngélt a két fiú között, majd hátra dőlt az óriási plüss farkasának, ami majdnem akkora volt, mint én. Gőzöm nincs, hogy fér el mellette. Amikor megkérdeztem róla, hogy mikor kapta, hangos röhögésben tört ki, és azt válaszolta, hogy így tudta meg az egész farkasos mizériát, ugyanis a szülei nem tudták, hogyan mondják el, így vették ezt a hatalmas farkast, majd egy cetli kíséretében az ajtaja elé rakták. Lilla megmutattam nekem a papírt, amit a farkas nyakörvén hordott, és amiben apró gyöngybetűkkel ennyi állt:

"Elmentünk reggelizni, délután érünk csak haza, majd elmehetnénk moziba, vagy ilyesmi. Rendben?
              Egyébként..vérfarkas vagy.
                               Anya"

Első gondolatom az volt, hogy "ez fura", a második, hogy "ezt nem hiszem el, ez azért mégis csak durva. Én nem hittem volna el", a harmadik pedig, "tuti, hogy csak kamuzik". Amikor ezt megosztottam barátnőmmel vigyorogva rámkacsintott.
Egyébként ezeket nevetve mondta, ezek szerint nem vette a szívére, viszont elmondása alapján eléggé hozzá nőtt a kutyus. Pardon, farkas.
- Viszont én most vissza fekszem, ugyanis mindjárt elalszom. Jó éjt! - mondta még Lill, majd befelé fordulva elaludt.
Mi még beszélgettünk egy jó ideig, már fel is kelt a nap, a többség horkolva aludt eléggé kifacsart testhelyzetben (vagyis Lill, Ricsi, Zoli, és Ádám).
A többiekkel az én ágyamat neveztük ki beszélgetős helynek, amíg fel nem ébrednek a többiek. Én felrakram a vízforralónkra vizet főni, majd megkérdeztem, hogy ki mit kér.
- Egy.. - sandított Zolira - Pontosabban kettő hosszú, édesítővel, tejjel.
- Kakaó - csillant fel D szeme, mire elmosolyodtam édes arckifejezésére.
- Hmm... isteni kakaót tud készíteni. - motyogta egy álmos hang a sarokba tolt ágyból - Én is.. - mormogta Lilla, majd felhúzta magát az ágyra, mert eddig szokásához hűen, fejjel lelógott az róla, és vissza hanyatlott az eredeti helyére.
- Egy sima - mondta Levi.
- Nutella - nyögött fel Ricsi, majd a nyakát masszírozva leborult a székből - direkt -, és aludt tovább.
Vigyorogva terítettem rá egy pokrócot, majd egy puha párnát dobtam mellé, mire egyből magához húzta.
- Imádlak, édes - motyogta, mire mindannyian felnevettünk - kivéve Ádámot, aki még mindig aludt.
Elkészítettem a 'jóreggelt-üdítőket', nagyon régen ittam már ilyet, hisz mindig a futás előtt keltem eddig, és időm sem volt. Utoljára amikor anya nem volt otthon reggel, és apa vitt suliba, és meglepett minket ilyenekkel, na meg megálltunk a Fornettinél.
Én kakaót ittam, gumicukorral. Nyami.
Az álmosság ólom súlyként telepedett rám, a pilláim kezdtek elnehezülni, majd lassan lecsukódtak, és neki dőltem egy izmos vállnak, amire ráhajtottam a fejem. Egyébként meglepően kényelmes volt.

-----

A szobában néma csend volt. Mindenki, aki itt maradt tegnap valamilyen módon elaludt. Ricsi még mindig a padlón feküdt, Levi az egyik fotelben helyezkedett el egy pokróccal, Ádám teljesen becsúszott a fal és az ágy közé, míg Lilla kényelmesen szétterült az ágyán. Zoli és Petra szolidan összebújva aludtak, míg mi D-vel egy ágyon aludtunk, ő az egyik karját körém fonva hátulról átölelt, míg a másik karján a fejem pihentetem. A takaró már nincs rajtunk, de nem is volt szükséges, ugyanis a belőle áradó meleg nem engedi, hogy fázzak. A friss menta és némi férfi parfüm illata körbeölel, míg érzem a tarkómon eggyenletes szuszogását. Megfordulok, hogy még jobban "betakarózhassak" vele, amikor megszólal.
- Jó reggelt - összerezzenek álmos hangjára, majd a fejemet jobban belefúrva a vállába válaszolok.
- Neked is - a hangom még kásás, erősen azt sugallva, hogy "most keltem, hagyjál!", mire halkan felnevet, és beletemeti arcát a hajamba. Hallom, ahogy mélyet lélegzik, mire elmosolyodom. - Mm... Hány óra?
- Asszem'.. kilenc, fél tíz körül.
- És a futás? - kérdem, habár most az érdekel legkevésbé.
- Ma kihagyjuk - von vállat, mire értetlenül felemelem a fejem - Milla megengedte.
- Vagy úgy..
A délelőtt további részét lustulással töltjük, halkan beszélgetünk, mesél az otthoni barátairól, én az enyéimről, az osztálytársaim idiótaságairól, meg hogy miket szoktak csinálni a barátaival, a kedvenc helyeinkről. Meg ilyenekről.
- Van egy erdő a régi házunk mellett. Habár még mindig a miénk, de csak én szoktam néha használni. Na szóval, abban az erdőben van egy patak, és mellette pedig egy rét. Néhány évvel ezelőtt anyáék mutatták, és azóta rendszeresen lejártunk oda a húgommal. Habár azóta nem voltam ott. Lehet, majd vissza kéne nemsokára menni. Nyár végén. Esetleg.
Elmosolyodtam.

Na, helloka. Igen.. nem sikerült a megbeszélt időpontra hozni, de egyszerűen nem volt ihlet. Viszoont itt van most, egy kicsit rövidke lett, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket.
Komizzatok, iratkozzatok fel, pipáljatok!:)
XxChloe

Tizenharmadik Fejezet

Demon

Tizenharmadik Fejezet

Az álom

A hét hihetetlen gyorsasággal telt. Szinte repült az idő. A napok egyhangúan, szinte unalmasan teltek, viszont mindig volt valami, ami feldobta. Egyik nap például Kamilláék kitalálták, hogy aznap főzzünk mi, így megcsillogtathattuk a főzőtudományunkat (ami nincs, de mindegy), mivel a fiúk nem voltak hajlandóak rá, míg az idősebb lányok éppen "eltávra" mentek. Gyanítom kint voltak a boltban, na mindegy. Egyedül a tizen-akárhány éves Bianka segített nekünk. A végeredmény végül annyira nem is lett súlyos, a többiek válltig állították, hogy jobb, mint a "menzás" kaja.
Másik nap pedig Lillával kötöttünk fogadást, hogyha ő leelőz egy 50 méter távos futásban, akkor megnézünk egy általa kiválasztott filmet, viszont ha én nyerek akkor kapunk a gumicukrából. Így visszagondolva nem is értem miért mentem bele. Az oké, hogy a reggeli futásnál nem esünk össze a harmadik kör után, de nem tudom miért hittem azt, hogy ilyen téren szembeszállhatok Lillel..
Szóval nagy ötletesen az Alkonyatot kellett végignézni, ami nem is lett volna olyan rossz, ha a drága barátnőm nem parodizálja végig az egészet, és vihog minden második mondatnál..
Szóval egész klassz volt minden, az öreg bá' és csapata sem jelentkezett, mintha csak egy rossz álom lett volna, ugyanakkor Tibiről sem volt semmi hír. Kamilla teljesen átvette a tábor felett az irányítást, így nagyrészt nőuralom volt. Ami abban nylvánult meg, hogy mi döntöttünk sok mindenről, ugyanis volt csomó olyan dolog amihez jogunk volt, például kiválaszthattuk a heti menüt, vagy a napi edzéstervet, amit a fiúk nagy gonddal elhallgatták előlünk, és nem tudtunk róla. Na nem mintha így sokkal finomabb lett volna a koszt, de legalább megszívathattuk a fiúkat. Egyik nap brokkoli pürét írtunk a menüre kelbimbó salátával, extra csípős szósszal nyakon öntve, míg másik nap csiga, sushival, és valami zöld trutymóval amiben elvileg elefánt bél, és lábköröm van. Legalábbis ezt mondtuk. És bevették. Szóval alig bírtam visszatartani a nevetésemet, amikor megláttam grimaszosan eltorzult fejüket. Végül kitálaltunk, és elmondtuk, hogy amit annyira undorodva szemléltek alma püré, megsárgult szőlő, Wasabis valami, sült polip, a sushi kivételesen tényleg sushi volt, és sima majonéz öntet, An jóvoltából, akinek a szüleiről kiderült, hogy a közelben van egy éttermük, és felajánlották e "nemes" célra. Na mindegy.

-----

Következő hét reggelén izzadtan és a levegőt kapkodva keltem fel. Álmosabb voltam, mintha az egész éjjelt átvirrasztottam volna, viszont nem sok esélyt láttam arra, hogy visszaaludjak.
Az álmom furcsa volt, mégis annyira rémisztő. Édesanyám volt benne, ahogy előttem áll és mosolyog. Ami talán a legjobban meglepett, tekintve, hogy életembe annyiszor láttam mosolyogni, hogy meg tudom számolni egy kezemen. Na, nem mintha annyira rémes lenne, ő is nagyon szeret, és bármit megtenne értem, értünk, és bármennyire megalázó is ez apára nézve, főként anyu temperamentumossága miatt felcserélődtek a szerepek, apa volt a "védő", aki támogatott engem, és mindent elnézett, míg anya a legkisebb hibámra is ugrott, kijavított, noszogatott, tanítgatott, és ha kellett gondolkodás nélkül szobafogságra ítélt, mondhatni ő hordja a nadrágot nálunk a családunkban, habár apa szerintem nem bánja, mert végtelenül szereti anyát, és bármit megtenne, hogy boldognak lássa.
Aztán anya mosolya inkább vicsorrá alakult, majd mintha szörnyű kínokat élne át, hátragörnyedt és mire kettőt pislogtam már nem is anya állt előttem a szokásos munkaruhájában, hanem egy sötét árny. Na, nem mintha kitakarta volna őt valami, hanem az egész lényét körbe lengte egy fajta sötét, gyilkos aura, amin képtelenség lett volna keresztül látni, nyúlni vagy menni. Mert megpróbáltam mindegyiket, de mintha nem is a testembe lettem volna, mintha nem is lettem volna ura önmagamnak, de mégis ott voltam.
Ez a folt kezdett tisztulni, élesedni, mint amikor még ott van előtted, kitakar mindent a köd, mégis átsejlik valami. Kezdett kirajzolódni a körvonala, egyértelműen egy férfi volt, az arca erős vonalú, orra egyenes. A fejét egy olyan '60-as évekből szervált kalap fedte. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni, mégsem éreztem azt, hogy félnem kellene tőle. Nem hiszem, hogy engem nézne, az egész olyan volt, mintha egy személyin lévő fotó lenne 3D-ben, de egész alakos.
Légzésen és pislogáson kívül nem csinált semmit, izmos karjait a mellkasán keresztbe fonva tartotta. Nagyjából olyan velem egy idősnek nézném, mégis, a vészjósló tekintete azt mutatta, mintha egy sokat megélt ember állna előttem.
Hirtelen megmozdult, karjait leengedte, tekintetét egyenesen rám irányította, szemei kikerekedtek, majd bizonytalanul tett felém egy lépést. A hátam mögül vad morgás hallatszott, mire megtorpant, és ő is hasonlóan cselekedett. Értetlenül álltam a történtek előtt.
Hirtelen villám sebességgel mellettem termett, majd próbált maga mögé taszítani, de egyszerűen.. keresztül nyúlt rajtam.. azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. Döbbenten meredtünk kezére.
Így, egészen közelről ismerős volt az arca. Nem tudnám megmondani honnan, de mintha már láttam volna valahol.
Ekkor három fekete ruhás nő jelent meg, akik hátra fogták karját, mintha ez olyan természetes lenne, hogy egy ekkora darab srácot csak úgy három lány féken tart..
A fiú próbált kiszabadulni, és úgy nézett rám, mintha nagyon fontos lennék számára.
Ekkor az álom megszakadt, a fiú és a fekete ruhások sehol sem voltak. Egy sötét szobában találtam magam, két alvó lánnyal, egy rám csavarodott takaróval, izzadságban úszva.. guszta.
Szinte minden álmosság kiment a szememből - habár mentálisan totál fáradt voltam -, ezért ledobtam magamról a takarómat, és kisétáltam a fürdőbe, lehetőleg úgy, hogy ne keltsem fel az édesen hortyogó Petrát, vagy az ágyról félig lelógó Lillát.
Ledobtam magamról a pizsiként használt rövid gatyát, és a spagetti pántos pólómat, majd beálltam a zuhany alá. A zuhanyrózsából jéghideg víz kezdett folyni, mire majdnem felsikítottam. Csak én lehetek ilyen szerencsés..
Fél órával, és egy forró zuhany után a köntösömben csoszogtam ki, hogy keressek valami ruhát.
Azonban ami kint fogadott örök időkre az elmémbe égett..

A szobánkban égett a villany, ám nem ez volt az annyira furcsa..
Mindenki..ismétlem, mindenki ott sorakozott a szobánkban, harckészültségbe, az egyik ágyon egy álmos Lillel, a másikon  senki, az enyémen egy vigyorgó Dávid.
És rám szegezték az összes "fegyver"-nek minősülő dolgot. Ricsinél egy nerf volt, ami véletlenül elsült, így kaptam az arcomba egy szivacstöltényt, de mindegy..
Egy pillanatig rezzenéstelenül, pislogás nélkül meredtem rájuk, majd kitört belőlem a jóízű nevetés.
Csak kiszakadt belőlem, egyszerűen annyira viccesen néztek ki, tettre készen, mintha nagy bűncselekménynek számítana az, hogy elhasználtam a meleg vizet. Egy pillanat kellett csak, hogy rájöjjek, nem ilyesmire számítottak, és csak téves volt az egész kommandós akció.
Legalább 3 percig nevettem, kórusban Dáviddal, aki huncutul vigyorgott, aztán amikor csillapodott a nevetésünk.. újból egymásra néztünk, és megint szakadtunk.
A többiek értetlenül néztek ránk, majd Petrára, habár inkább vádló volt a tekintetük, mintsem kérdő.
- Na jó, üljetek le. El kell mesélnetek mi folyik itt, had nevessek még egyet - vigyorogtam a bent maradó pár emberre.
A lányok már a saját helyükön kuporogtak, a "beszt frend"-em mellett ott ült Ádám és Levi, Petránál (természetesen) Zoli táborozott, míg az én ágyamat is ketten foglaltuk el D-vel (ez lett a beceneve, mindenki így hívja), míg Ricsi az egyik fotelben helyezkedett el, mert "ő mindenhol ott van, és semmiből sem maradhat ki" alapon maradt itt, legalábbis amikor rákérdeztem ezt válaszolta.. szerintem meg a kezemben tartott gumicukor miatt. Na mindegy.
- Kezdhetitek!
- Hát, az úgy volt...

Sziasztok! Kitettem egy közvélemény kutatást, szóval ha rátalálsz a blogra és/vagy tetszik, nyomj egy igent, hogy felmérhessem, hogy nagyjából hányan látogatjátok az oldalt! Nagyon örülnék néhány kommentnek, szóval légyszi, írjatok véleményt!:) 
Remélem jól telik a szünetetek, és jó volt a karácsony, akartam egy részt hozni, csak egyszerűen nem volt rá időm!:) 
Szerintem még hozok egy részt még ebben az évben, de ha mégsem, mindenesetre Boldog új évet!:D
Nem is untatlak titeket! Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel! Jó olvasást!
XxChloe M.

Tizenkettedik Fejezet

Demon

Tizenkettedik Fejezet

Az erdő

Az elmúlt napokban több minden történt. De akkor szép sorjában.
1.Áron tegnap előtt óta több fenyegető üzenetet kap, de valószínűleg, nem ő a "célpont", hanem inkább mi. Együtt.
2.Az üzenetekből kiderült, hogy ezek az emberek -vagy akármik-, rabolták el/ejtették fogva Tibit, habár van néhány kételkedő, miszerint csak blöff, élükön Lillával.
3.Ricsi szereti a musicaleket. Ehhez szerintem nem kell hozzá fűznöm semmit..
4. Ja, és elég nagy bajban vagyunk.
De semmi pánik! Legalábbis ezt mondogatom a lányoknak. Habár szerintem ezzel főként magamat szeretném nyugtatgatni. Mert hát hogy is ne lenne gond? Tibit muszáj megkeresnünk, magunkat muszáj megvédenünk, egymást muszáj megvédenünk, rá kell jönnünk, hogy ki küldözget Áronnak olyan üzeneteket, mint pl. "Itt van. Ha látni szeretnétek, adjátok meg magatokat." Komolyan mondom, mint egy túlspilázott, klisés filmben..
 Szóval igen, de semmi pánik! Minden a legnagyobb..
 - Lányok! - rontott be Lilla az ajtón - Jött egy újabb üzenet. - Petrával és Annel már pattantunk is fel a helyünkről. A mostani napok úgy telnek, hogy a felügyelők folyamatosan figyelnek mindent -vagyis, szerintük mindent-, és néha valamelyikük elmegy egyet járni az erdőkbe, hátha van valami. Mert ugye őket sem hagyhattuk ki a sztoriból. Ja, meg ugye elég feltűnő lenne, ha a táborvezető több napig nem jelentkezik.
Mi Éva parancsaira edzünk és próbálgatjuk a képességeinket, ami nem megy valami jól. És ha üzenet jön, megyünk, és legalább hétszer elolvassuk, majd jön a kupaktanács, amin 30 perc üldögélés megegyezünk, hogy csináljuk ugyan azt, amit eddig. De hé, semmi pánik.
- Azt írják, menjünk fel a hegyre - mondta Zita fagyosan. Eddig még nem küldtek ennyire utasító jellegűeket, maximum, hogy "figyelünk titeket", enyhén fenyegetően. Szerintem. Mondanám, hogy vicces szitu volt, akkor tényleg úgy éreztem, hogy meg fognak ölni.. vagy rosszabb.
 - Menjünk? - nyelt egyet Ákos.
 - Menjünk. - bólintott keményen Dávid - Most már nem mehet ez így tovább. Meg kell tudnunk, mit akarnak. Védeni fogjuk egymást. Elvégre harmincan vagyunk.
 - Mi.. Mi van, ha valamelyikünknek baja esik? - kérdeztem kétségbe esve.
 - Nem fog. - nézett rám, és a tekintete meglágyult - De nem fogunk itt dekkolni egész nyáron így, ugye?- a szemével olyasmit üzent, hogy "megvédelek". Egyszerre nyugszom meg, és leszek izgatott. Tegnap beszélgettünk is, de főleg én magyaráztam össze-vissza, ő meg elfojtotta a nevetését. Mondanám, hogy uu meg áá, hogy ilyen helyzetbe vagyok, de sajnos aligha tudok ezzel foglalkozni. A mellettem álló Lilla meglökte a karom, mire rákaptam a tekintetem. A következő beszélgetést folytattuk tekintettel: "Mi van?" "Hallod, bejössz neki" "Jelenleg sokat tudok ezzel kezdeni!" "Figyelj, bárhogy is lesz... Legrosszabb esetben is összejössz vele, jó? Látom, hogy neked is tetszik" "Erre nem válaszolok". Ja, mert mi ennyire menők vagyunk, hogy ilyet is tudunk.
Azt hiszem Lillával ez alatt a pár hét alatt legjobb barátnőkké váltunk, talán -megkockáztatom-, hogy jobbak, mint Ellivel voltunk. Vele nem mertem olyan dolgokról beszélgetni mint Lillával. Ellivel már nagyon kicsi korunk óta ismerjük egymást, és olyan mintha a húgom, vagy nővérem lenne -a helyzettől függően. Persze nagyon szeretem őt is, de Lillával jobban megérjük egymást. Habár néha eléggé elvicceljük a helyzetet, és a legrosszabb poénokon is nevetünk, és szerintem megdöntöttük a legtöbbet-nevetünk-egyhuzamban rekordot is..
 - Nem fogunk - szakított ki Boti a gondolataim közül - Induljunk a hegyre. Mindenkinél legyen legalább egy védekező eszköz. Öt perc múlva a kapunál. - erre kiiszkoltunk a nappaliból, be a szobákba. Én felkaptam egy pulcsit, egy zseblámpát, és egy gázsprayt. Bárki mondhat bármit, senki nem készülhet fel eléggé! Lilla egy játék pisztolyt (?) vett a kezébe, Petra meg egy zsebkést. Na jó, tudunk túlozni, de egyszerre utáljuk és kihasználjuk ezt a helyzetet, hogy kémeset játszhatunk, és senki nem néz minket hülyének.
 Kimentünk az esti hűvös levegőre, és a hátamon egy kis borzongás futott végig, ahogy véletlenül hozzáért a kezem Dávidéhoz.
 - Ki nincs itt? - kérdezte Boti olyan Tibisen, mire komoly helyzet ide vagy oda, néhányan benyögték, hogy én. - Igen, mindenki itt van. Induláás! - kész csordaként mentünk a kitaposott fűben, majd át a járdán. A hegyen mindenki bekapcsolta az elem lámpát, már akinél volt. Ha valaki felülről nézne minket, biztos, hogy kiröhög. Egy kört alakítottunk, kívül a fiúk, belül a lányok, bár ez teljesen véletlenül alakult ki (hát.. vagy mégsem).
 - Itt vagyunk - suttogta valaki, mire a lányok felsikítottak, pedig csak szegény Betti szólalt meg, aki ezután ijedten összerezzent.
 - Hahó! - kiáltotta Ádám.
 - Itt vagyunk! - szállt be Balázs.
 - Ez remek... - mondta valaki rekedtes, öreges hangon, és ez tuti, hogy nem Betti volt.
 - Ki vagy te? - kérdezte Boti kemény hangon. Ő most felvette a vezető szerepét, vagy ilyesmi, de nem bántuk.
 - Én? Csak egy senki.. - lépett elő a fák mögül egy fickó. Őszes haja, és karcsú teste csak úgy tornyosul felénk, de rajtam kívül senki nem lép egyet hátra. A következő, amit hallottunk, hogy Lilla nevet fel hangosan. Egyszerre néztünk rá.
 - Bocsánat, nem zavarok semmit - fogta be a száját - Csak ez olyan vicces. Azt hiszi, egy filmben van.
 - Igen? Ilyen vicces? - vonta fel a szemöldökét, majd rávicsorgott, mire Lilla visszavicsorgott rá. Egyből megértem. Egy vérfarkas, mint Lilla.
 - Igen - lép hozzá közelebb Lilla, akit követek, és Ádám is mellé lép, aki védelmezően kitakarta a fél testét, mire Lilla megérintette a könyökét, jelezve, hogy nem hiszi, hogy ezt kéne. És egyetértek vele. Amit tanultam magamtól, és más ember feletti lényekről, hogy ez az ami ingerli őket.
 - Mindenki nyugodjon meg! Nem szándékozok bántani senkit, csak lenne egy feladatom a számotokra...  - elég nyugodtan kezelte a helyzetet, habár lehet, hogy tényleg neki van itt egy kicsi előnye. A farkas-alakjában simán megölhetne mindannyiunkat, mivel ő valószínűleg ki van képezve, míg mi nem.
 - Mi lenne az? - szólalok meg véletlenül hangosan. Pedig eskü nem akartam magamra haragítani, vagy ilyesmi..
 - Na na na na! Ne legyünk türelmetlenek - vigyorgott rám. Arcán megfeszült a rácos bőre, ami nagyon nagyon ijesztő volt. A hátamon futkosott a hideg, és reflekszből kicsit hátrébb léptem.
 - Attól függ, mi az - méregette Zoli.
 - Valakinek egy kis csempészés, valakinek hackelni kell, nem nagy cucc. De csak ti végezhetitek el.
 - Maguk undorítóak - háborodik fel egyből Zita - Ezért csinálják? Ezt az egész nyamvadt tábort?! Amint megtudták, hogy különlegesek jönnek ide, azonnal.. Fogadjunk a maguk keze is benne van ebben az új "törvényben" - köpte felé a szavakat. Úgy látszik, eléggé feldühödött..
 - Okos kislány - húzza gonosz mosolyra a száját  - Majd szépen lassan úgyis mindent megtudtok, de jobb, amíg csak vakon követtek engem. Legyen az az első feladatotok, hogy hallgattok.

-----

Tegnap azt hittem, hogy miután visszaértünk órákig forgolódni fogok, és nem tudok majd elaludni. Hát, tévedni emberi dolog. Amint a fejem hozzáért a párnához, azon nyomban elaludtam.
Reggel viszont fáradtabban ébredtem, mintha egész éjjel fent lettem volna. A hajam kócos, a szemem majdnem leragadt, a szemem alatt lila karikák díszelegtek. Gyönyörűen festettem.
A többiek is így néztek ki, ezért megbeszéltünk egy jó nagy csajos "szépség-napot". A hajamat egy kontyba kötöttem a fejem tetején, felkaptam az első melegítő nadrágot, és pulcsit, amit találtam, majd kimentünk a szokásos gyülekező helyünkre, ami az ebédlő asztal mellett volt.
- Borzalmasan néztek ki - fintorgott ránk Tessza.
- Kösz. Mert a te fejeden nincs egy kiló smink - persze ezt nem mondtam ki hangosan. De a lányok fintorából kikövetkeztettem, hogy ők is valami ilyesmit gondolnak. Mondjuk szerintem Petra kicsit visszafogottabban, míg Lilla... nos, ő Lillásabban fogalmazta meg.
- Ki nincs itt? - kérdezte Boti. Nincs mese, a reggelek elmaradhatatlan kellékévé vált ez a mondat..
- Najó, ugorjuk át ezt a részt - röhögött fel Dávid. Mély hangja betöltötte a fülemet, és borzongás futott végig a gerincemet. Valahogy mindig ezt a reakciót váltja ki belőlem. Szerintem valami krónikus betegség lehet ez.. Már két-három napja folyton megborzongok. Hmm.. lehet, hogy megfáztam.
- Na, gyerünk-gyerünk! Nem érünk rá egész nap - csapta össze a két tenyerét Éva - Tíz kör!
Éva kellő képpen élvezi az edző szerepét, és amikor csak teheti, kihúzza magát a feladatok alól.
Meg volt a kellő motiváció, ami miatt mindenki csúcs időn belül teljesített.
- Ez szép volt. Ha már ilyen jól megy, akkor még öt kör! -tapsolt kettőt (újra), majd a napszemüvegét (újra) a szemére tolta, és hátradőlt a fűben.
Az újabb körök után lihegve dőltünk egymásra, persze Lill -aki úgy néz ki, mint egy pitbull, ezzel a vörös ábrázattal, és mérges tekintettel-, na meg persze a legtöbb fiú lazán beszélgettek, mintha meg se kottyant volna nekik.

-----

Miután kellően sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, és lemostam magamról az izzadtságot, felöltöztem egy térdig érő karácsonyfa mintás pizsigatyámba -ami amúgy nem tudom, hogyan került a bőröndömbe-, és egy szürke alapú, baglyos pólóba.
A "csajos-szépségnapunk" -vagy ahogy Petra mondta: Nappali pizsibuli (egyre jobb nevek)- azzal kezdődött, hogy kifestettük a körmünket. Míg Petra maradt a klasszikus Franciánál, addig Lilla kicsit rockosra véve a figurát fekete-zöld-lila keveréket használt, míg én egy sima türkiz kéket választottam, amire, az idő közben csatlakozó An, fehér hópelyheket rajzolt rá, míg a gyűrűs ujjaimra egy-egy nagyon cuki hóembert. Mondván, legalább valami illik a pizsimhez, hamár az időjárás nem. Egyébként, mint kiderült, nagyon ért a kozmetikához, mivel gyerek korában ezt a pályát szerette volna választani, de hamar rájött, hogy ez a munka nem éppen olyan jó móka, mint gondolná, na meg nem hiszi, hogy ez annyira kifizetődő dolog lenne. Hát, ő tudja.
Nagyjából még úgy másfél órán keresztül be nem állt a szánk, ami után úgy döntöttünk, hogy nézünk valami jó filmet.
Elöszőr valami hasonló témakörűt szerettünk volna nézni, mint múltkor, de végül közös döntés alapján kizártuk a szuperhősös, szörnyes filmeket, szerintem érthető okokból. Aztán felmerült a vígjáték, mire elhúztam a szám.
- Nem nagyon van hangulatom most nevetni - mire mindenki helyeslően hümmögött.
És ezt ennyiben is hagytuk.
Aztán különböző típusokat soroltunk fel, volt mese, sci-fi, dorama, thriller, akció, dráma, míg végül Lilla bedobta a mentő ötletet.
- Mi lenne, ha egy jó kis romantikus filmet néznénk?
- Jujj! Az nagyon jó! Tudok is egy tök jót! A csillagainkban a hiba! Láttátok már? - kérdeztem, mivel egyik kedvenc filmem volt.
- Hm.. aha, de én inkább mást néznék meg. Ha maradnék? - vonta fel a szemöldökét Petra.
- Annak nem tetszett a trailere. -húztam el a számat - Szerelmünk lapjai?
-Hm.. én azt túúúl.. hülyeségnek találtam. Vagy olyan..elmebetegnek.. vagy minek.
- Pff.. amatőrök. Ezek a legjobbak - lebegtette meg előttünk a DVD-ket.
Volt ott Rómeó és Júlia, Álom luxuskivitelben -Adrey Hepburn főszereplésével-, Csillagainkban a hiba (huhuu), és egy olyan angol film, aminek az életben nem tudnám kimondani a nevét. Vagy francia. Ki tudja..
Végül egy teljesen új opciót választottunk, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-ot.
Dél körül, amikor megéheztünk, kimentünk az ebédlő asztalhoz, ahová már kezdtek szállingózni a csoportunk.
Az ebéd most szokatlanul finom volt, carbonara spagetti. Régen nagyon szerettem, viszont ott, ahol most lakunk nincs olyan étterem, ahol lenne carbonara. Sőt, étterem is kevés van.
Miután mindenki jól lakott beültünk a jóga terembe. Azt hittük megint jógázunk, vagy valami ilyesmi, de kiderült, hogy még csak köze sincs hozzá.
- Üljünk körbe! - mosolygott ránk Kamilla. Ami furcsa volt, hisz talán az első napon kívül még csak hasonlót sem láttunk az arcán, mindig komor volt, vagy unott. Most viszont látszott rajta, hogy elég tanácstalan, hogy mi tévő legyen az egész Tibis-elrablós-fenyegetős ügy miatt.
Mindenki fogott a sarokban álló kupacból egyet, és elrendeződtünk. Na, nem mondanám körnek, de szerintem tőlünk ez is haladás. Látszottak a kisebb-nagyobb klikkek, habár a miénk elég nagy volt. Ricsiék, Dávidék, és Áronék is ott voltak, na meg persze mi. Petra Zoli mellett ült, a kezét fogta, és óvatosan nekidőlt. Lilla Áronnak tette a szépet (természetesen Ádám bosszantása miatt), míg Ádám feltűnően szemezett Bogival (hasonló okok miatt). Ákos és Bálint egymást ütögették (?), míg Dávid és Bence egymással beszélgettek, én pedig a mellettem ülő Levivel folytattam diszkurzust. Épp magyaráztam neki az öcsémről, meg Elliről, amikor Kamilla megköszörülte a torkát, de amikor ez nem ment, akkor próbált ránk szólni ("Gyerekek! Szeretnék valamit mondani! Csöndesebben!"), de ez sem sikerült, főleg, hogy elnyomta a hangját az általunk keltett hangzavar. Dühösen felállt a székére, majd elkezdett torka szakadtából ordítani, hogy "csööööönd". Szórakozva néztem a dühös felügyelőt. Ha a nézésével ölni tudna, akkor itt bent néhányan holtan esnénk össze..
- Nos, úgy gondoltam.. gondoltuk, hogy jó, ha egy kicsit megismerkedtek a.. dolgokkal. Értsétek itt az átváltozást, és egyebeket.
- Mi az az átváltozás? - tette fel a jogos kérdést Petra.
- Igazából ti még nem vagytok vérfarkasok, szellemek, mushuk stb. Minden krpitid életében van egy.. korszak, amikor ez történik. De mondom, ez változó. De van olyan is, aki nem változik át, mert neki ez a végső alakja. Például a dramfíroknak - magyarázta kicsit értelmetlenül.
- Akkor én.. még nem vagyok vérfarkas? - döbbent le Lilla.
- Még nem - bólintott
- És mikor leszek az?
- Általában 15. és 18. születésnapod között. Ez pontosan azt jelenti, hogy képes leszel átváltozni farkassá, és ha van, akkor kifejlődik az egyéb képességed. De ne nagyon reménykedj. Nagyon keveseknek van - magyarázta, mire döbbenten bolintott, majd hátradőlt a székén, és összecsücsőrített szájjal kezdett gondolkozni.
- És a vámpíroknál ez hogy működik? - tette fel Petra az engem is foglalkoztató kérdést.
- Nos.. nálatok ez bonyolult. Meg kell harapjon egy vámpír. Ha megvan benned az a sejt, ami szükséges a vámpírrá váláshoz, akkor beindul az átváltozás. Ha nem, akkor meghalsz. Ez egy borzalmas folyamat, felér egy kínzással, már ahogy hallottam. Ezután dől el, hogy életben maradsz, avagy sem. Mostanában növekszik a halálozási arány, főleg mert nem tudunk megfelelő környezetet biztosítani. - húzta el a száját. Oké, értem én. Lehet meg fogok halni. Ezt még talán elviselem. De..
- És akkor majd egy dühöngő fenevaddá fogok változni, aki sorozatgyilkossá válik majd, mert nem tud uralkodni a vérszomján? - kérdezem fintorogva, mire Kamilla felnevetett.
- Nem. Általában nem. Tudod, a kriptidek vére sokkal éltetőbb számotokra, mégha nem is változott még át az adott személy. Ráadásul nem tudod megölni így őket.
- Akkor hogyan? - vigyorogtam.
- Irracionálisan erős, és gyors leszel, szinte halhatatlan. Szerintem megoldod - folytotta vissza a mosolyát.
Sok érdekes dolgot megtudtunk. A legtöbben nem fognak átváltozni, míg mi szívunk, és konkrétan haldokolni fogunk. A közhiedelemmel ellentéttel nem fog sem az illatunk, sem a bőrünk hőmérséklete megváltozni, víszont változhat a hajunk, szemünk színe. És örökké élünk. Nagyjából..
Egy jó átbeszélgetett két óra után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a közeli kis rétre.

----

A nap hét ágon sütött, sokkal melegebb volt, mint hittem. Már jócskán volt 40°, habár még csak Június közepe körül volt.
A hely gyönyörű volt, csodálatos lila, és rózsaszín virágok voltak mindenhol. Az illatuk finom lett volna, ha nem ilyen tömény, viszont így annyira nem volt kellemes.
Nagyjából a közepén letelepedtünk. Egy ideig csöndben voltunk, én hallgattam a madarak csicsergését, és a közeli kis patak csörgedezését, míg végül Petra megtörte a csendet.
- Lehet, hogy..
- Aha - helyeseltem.
- És mindketten.. - rémült meg Lilla.
- Te meg.. - néztem rá furán.
- Én meg?!
- Nem tudom - nevettem fel, és védekezően felemeltem a kezeimet.
- Akkor jó - kuncogott ő is.
A tarkóm bizseregni kezdett, és rossz előérzetem támadt.
- Lányok.. azt hiszem, jó lenne visszamennünk - suttogta Petra.
Ezek szerint, nem csak én érzem. És habár nem takarta el a napot egy hirtelen megjelenő felhő, sem pedig nem jött furcsa misztikus köd, de azért eléggé ránk hozta a frászt, szóval gyorsan elkezdtünk visszafelé lépkedni.
- Hova-hova? - kérdezte egy rekedtes hang mögülünk, mire ilyedten felsikítottam. Világ életemben az ijedősebb fajtából való voltam, főleg mostanában, szóval szerintem ez egy várható reakció volt.
Gyorsan mind a hárman megpördültünk a tengelyünk körül, és értetlenül néztünk szét.
Akárki is volt, már nincs itt.. legalábbis nem látjuk..
- Szerintem tűnjünk el innen.. - sziszegte Lilla frusztráltan, miközben a rétet körülvevő fákat pásztázta.
Mivel mindanyian egyetértettünk vele, így futó lépésben visszafele kezdtünk menni. Pár percen belül már a közös nappaliban ültünk, miközben Boti összecsődítette a többieket.
- Na szóval. Tudjuk, hogy nem nagy dolog, de megegyeztünk, hogy mindenről beszámolunk egymásnak. - kezdte diplomatikusan Lil - Szóval.. kint voltunk egy réten, innen nem messze.
- Jézusom, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? És ha valaki rátok támad? - hülledezik Zoli aggodalmasan, miközben megtapogatja Petra arcát, majd kicsit elforgatja, és megnézi a nyakát, majd a karjait.
- Nyugi. Nem lett semmi, max egy kis szívroham Petra részéről, és egy kis 2-es fokozatú dobhártya perforáció. Kösz, Doroti! - intett nekem, laza stílusban, mire elvigyorodtam. - Ugye felálltunk, és már elkezdtünk visszafelé jönni, amikor valaki megszólalt mögöttünk. " Hova-hova?" - utánozta a pasast, szinte beleborzongtam a hasonlóságba..- Természetesen mire megfordultunk már nem volt ott senki, de így is eléggé megijedtek a lányok - mutatott ránk, mire felháborodottan felszisszentünk - Jó, talán én is egy kicsit. - forgatta a szemét.
- Ennyi? Ezért kellett megszakítanom a délutánomat? - csattant fel Tessza.
- Mert gondolom olyan fontos dolgot csináltál. És neked lehet, hogy nem fontos, de nekünk igen, szóval kuss. - mordult rá Ádám - nagy meglepetésemre.

A délután további részében nem csináltunk semmit, csak feküdtünk a szobánkban, és beszélgettünk, vagy zenét hallgattunk. Én beszéltem anyáékkal, otthon annyi történt, hogy Örs megbetegedett, amin egy jót mosolyogtam. Csak az én öcsém tud megfázni ilyen időben..
Este bekapcsoltunk egy filmet, és bár kíváncsi voltam a végére, de az álmosság győzött, és úgy, ahogy voltam, a padlón elaludtam..

Tizenegyedik Fejezet

Demon

Tizenegyedik Fejezet

Eltűnt?!

Hát végre, péntek. Az a bizonyos péntek-érzés ott motoszkált bennem, miközben öltöztem fel a reggeli futáshoz, és egy kis honvágy is jött vele. Meg kell mondjam, ez a mindennapi edzés egyrészt teljesen leamortizál, másrészt pedig feltölt energiával.

 - Ó, ma jönnek a felvigyázók! - szólalt meg Petra a hajgumijával szenvedve.
 - A kik? - ráncolta a homlokát Lilla.
 - Miért, te hogy mondanád? - háborodott fel.
 - Tanerők - röhögött.
 - Tényleg! Ők mit fognak csinálni? - kérdeztem.
 - Csak úgy lesznek - vonogatta a vállát Petra.
 - Ja, meg jelentenek Tibinek mindenről, amit csinálunk.
 - Ilyen kettős ügynökök! - egész izgatottak lettek ettől a beszélgetéstől, és még folytatták, én kisebb figyelemmel követtem őket ki. Nem hiszem, hogy kettős ügynökök jönnének, de mindegy.
 Kiértünk a napra (vagyis az alig-napra, haha), miközben a többiek is lassan megérkeztek. Tibi már ott állt egy nővel, és egy férfival, akik kissé idegesnek látszottak, de próbálták ezt elrejteni. Aha, a nagy titkos ügynökök.
 - Jó reggelt! Mindenki itt van? - kezdte Tibi.
 - Én nem - jelentkezett Ricsi.
 - Még Csilla nincs itt - mondta Bogi
 - Én még aludnék.
 - Szerintem lázas vagyok.
 - Hol van a zoknim?
 - Na, elég a hülyeségből! Csilla megvan, szuper. Ők itt az új titkos ügynökök - na jó, nem ezt mondta - akik hazugságvizsgálóval fognak titeket faggatni. - oké, ilyen se volt - Ő itt Kamilla, az úr pedig Bence. Mutatkozzatok be!
 - Khm. Magyar Kamilla vagyok, mostantól nyár végéig itt leszek veletek. - mondta, aztán egy kicsit megakadt - Nyugodtan tegezzetek! - fejezte végül be, és hátrébb lépett jelezvén, kész.
 - Én Szőke Bence vagyok, itt élek ezért hosszabb távú túrákon hasznos lehetek. Remélem, majd minden rendben lesz itt...Voltam én már tábor felügyelő - mutatta fel a mutatóujját fenyegetésképpen - Engem is tegezzetek.
 - Először nem jöttem rá, mi a vezeték neve.. - suttogta Petra. A harmincas pasas haja teljesen szőke.
Miután éppen eleget fárasztották a fiúk az "újakat", és futottunk is, gyors fürdés és hajmosás után már a reggelinél ültünk, ahol Tessza vitatkozott valakivel, így próbáltuk messze elkerülni. Ijesztően néz ki ilyen zabos fejjel.
 - Hé, nem láttátok Tibit? - jött oda hozzánk Boti (igazából csak Zolihoz).
 - Nem - ráztuk egyszerre a fejünket.
 - Francba... Ah, akkor mindegy.
Furán néztünk össze. Olyan nincs, hogy nincs itt Tibi. Tibi mindenhol ott van. Mindenhol.

-----

Mostanra már szinte mindenki aggódott. Tibi azóta sehol, már mindenki megnézte mindenhol hatszor, és a tábor felügyelők is felvittek minket a hegyekbe körülnézni. Jelenleg a "nappaliban" ülünk, és hallgatjuk, ahogy elmondják, hol látták utoljára. Bár Ricsi épp a lábkörmét vágja, de mindegy.
 - Velem még beszélt futás után, és semmi baja nem volt. Addig még biztosan itt volt. - mondta Éva.
 - Igen, én már csak reggelinél nem láttam. Nem reggelizett, de a futás végén még itt volt. A szobájában kellett volna ilyenkor lennie. - vonta le Zoli.
 - Átnézzük ott még egyszer? - nézett fel a könyvéből Zoé.
Erre egyszerre álltunk fel (Ricsi egy kicsit késett), és indultunk meg Tibi szobája felé. Közben láttuk, hogy az olaszok indulnak a medi-terem felé, így Viki olaszul kérdezte őket, nem látták-e Tibit. Sajnos nem.
Bementünk a szobába, és újra átnéztünk mindent. Sehol semmi.
 - Hééé - jött ki az ágy alól (?) Petra - Találtam valamit!! - mutat fel egy kis... Elemlámpát?
 - Mi ez? - lépek oda,  ahogy mindenki, így egy nagy kört alakítunk, majd kiveszem a kezéből a lámpa szerű valamit, majd a kis gombot az oldalán megpróbáltam benyomni, de nem sikerült, így próbáltam fel vagy le tolni, de az sem sikerült. Közelebbről megnézve az egy csavar volt.. Na mindegy.
 Ezután a besülés után tovább adtam, így mindenki alaposan megnézte, majd Zoli kezében állt meg.
 - Ez.. Valami spéci cucc - nézegeti - A neten már láttam ilyet, de nem lehet venni. Elég nehéz beszerezni. 'Rágugliztam', de csak egy.. éttermet, vagy hasonlót hozott ki. Asszem - magyarázta.
 - Mire való? - nyújtogatja a nyakát Betti.
 - Na, ez jó kérdés. Lehet, hogy lehallgatták Tibit, ezért volt az ágy alatt. De nem tudom... Megnézem a gépemen, aztán meglátjuk.
 - Mi? Lehallgatták? Gondolod, elrabolták? - ijedt meg Petra.
 - Elképzelhető - szállt be Boti a beszélgetésbe - Elvégre, ha valahova menne, tuti, hogy szólna nekünk. Aztán, annak mi értelme lenne, hogy megszökött? Hülyeség. Persze ez is furcsa, mert mi célból vitték volna el? De majd erre is rájövünk. Nem? - nézett körbe, de csak bámultunk magunk elé. Most komolyan, elrabolták? Miért? Mi van, ha minket is elrabolnak?
 - Mi... Mit csinálunk nélküle? - tette fel a jogos kérdést Bálint.
 - Ohh.. ugyan már! Miért rabolták volna el? Biztos csak.. - gondolkodott - ..vécén van. - vont vállat -, Vagy lerészegedett, és kifeküdt a kocsma padlóján vagy az árokban - röhögött fel, mire kapott egy pár szúrós pillantást, és két harsány nevetést. Az előbbi Petra, Tessza, és egy pár lány, na meg Bálint és Zoli volt, az utóbbi pedig természetesen Ricsi és Ádám.
 - Semmit. Keressük. Kutatunk. Meg ilyenek. Vagy figyelmen kívül hagyjuk - hagyta figyelmen kívül Boti Lilla beszólását.
 - Akkor mostantól így leszünk itt? Kettő nyamvadt felügyelővel, lehet, hogy tök veszélyben? Így megy ez? - akadtam ki.
 - Van jobb ötleted?
Nincs.