2016. augusztus 6., szombat

Huszonkettedik Fejezet

Demon
Huszonkettedik Fejezet
"Eltévedtünk."

Egy hete vagyunk az angolok táborában. Valamennyien egész jól beilleszkedtek, mi pedig - a többiek -, félrehúzodva alkottunk egy külön csoportot. 
A táborunk teljesen leégett, az eset után két nap múlva viszont megkezdték az újra építését. Szerencsére mindenki kijutott, bár volt olyan, akik csak később jöttek ide, mivel leszakadtak tőlünk, meg ilyesmik.
Lilla elég gyanakvó, egy komplett listát készített, hogy ki megbízható, és ki nem. Kicsit mániákussá vált.. nagyon. Éjjel-nappal egy zsebkést szorongat, egyébként meg egyszer majdnem kiszúrta a szemem - pedig csak a sószórót akartam elkérni tőle..
Minden este és reggel együtt ettünk az angolokkal. Ma Kami egy sugárzó mosolyt villantva ránk közölte, hogy elkészültek a "felújításokkal", és mihamarabb elindulunk vissza.
Egyébként az egész "látogatás" dologból az lett, hogy a többi tábor is összebeszélt, hogy "ez milyen jó csapatépítés", és kitalálták, hogy legyen még több ilyen. Természetesen a leégős részt kihagyva.
Pár óra múlva könnyes búcsút vettünk az "INGLANDO"-tábortól - ahogy a fiúk nevezték -, majd nekivágtunk az erdős résznek. 
Nagyjából másfél órát gyalogoltunk egyhuzamban, amikor végre lepihenhettünk. Ma a szokásosnál is melegebb volt, ennél jobb napot nem is választhattak volna a túrázásra - remélem érzitek az iróniát.
Egyszóval: megdöglöttünk. Minden lány a pólója alját áthúzta a dekoltázsán, hogy minél nagyobb bőrfelületünket érje a levegő, míg a fiúk nemes egyszerűséggel csak levették magukról. Nagy általánosságban mindenkin rövid nadrág volt, akin nem (pl. Petra) azok pedig majdnem hőgutát kaptak, és elég rendesen leizzadtak. 
Tehát a pihenőnél mindenki belecsobbant a folyóba, ruhástól, és a világért nem lehetett minket onnan kirángatni. Be kell valljam, piszkosul jól esett a hideg víz, habár út közben is meglocsoltak a vízipisztolyokkal, de abban már meleg víz volt. Na mindegy.
- Kimegyünk? Már eléggé kiáztam - úszott oda hozzám Lilla a kezét lóbálva. Ami azt illeti, nekem is, szóval örömmel beleegyeztem. A jóból is megárt a sok. - Megyünk vissza a táborba? Fáj a fejem a sok ordibálástól - húzta el a száját, majd lehunyta a szemét, és a halántékát masszírozva rázta a fejét, nyomatékot adva a szavainak.
- Jó, de szólok Petrának - egyeztem bele, majd hátra fordulva megkerestem a szememmel őt - Hamarabb elindulunk - kiáltottam Petrának -, a táborban találkozunk! - vigyorogtam rá, mire mosolyogva felmutatta a hüvelykujját.
Na, mármost, ha vissza akarunk jutni a táborba, azt úgy kell csinálni, hogy Kamilla ne vegyen észre, mivel tuti nem engedne el minket - Lilla állítása szerint. Ezért a tökéletes összeesküvés az volt, hogy néhányszor körüljárjuk a kis tisztást, aztán amikor senki nem figyel beugrunk egy fa mögé (eredetileg tigrisbukfencben, de ezt elvetettük végül), aztán várunk két percet, és felvesszük a nyúlcipőt, és meg sem állunk a táborig. Elvileg. Mondom, elvileg ezt kellett volna csinálnunk - és közben nem magunkra hívni a figyelmet.
Ehelyett vihogva járkáltunk, folyton oda lesve, és - ha ez még nem lenne feltűnő -, megbotlottam, és lefejeltem egy fát.
Lefejeltem. Egy. Fát.
Na mindegy, a lényeg, hogy senki nem vette észre, hogy eltűntünk, így nyugodtan sétáltunk tovább.
Már egy ideje sétáltunk, amikor észrevettük, hogy már ki kellett volna érnünk.
- Valószínűleg tök más irányba mentünk - csaptam a fejemre.
- Nem, tuti biztos, hogy itt kell lennie. A Lilla-érzékek sose csalnak. - bizonygatta, körbe körbe fordulva. - Várj, felmászom erre a fára. Ezt egy természetfilmben láttam. - vigyorgott.
- Mármint A Hobbitban? - segítettem ki, nevetve.
- Abban. - vont vállat - De tök mindegy, mert én tudtam, te meg nem. Szóval, csss!- pisszegett le. - Inkább segíts felmászni. - kérte. Oda sétáltam mögé, és kengyelt tartva neki kissé berogyasztottam a térdemet. Lilla belerakta a lábfejét, én feltoltam, és már fent is volt az első ágon.
Lilla végigmászott az egész fán - méghozzá baromi gyorsan. A fejét kidugta a lombkorona alól.
- Öh.. - nyögte ki. - Mi a.. Ezt neked is látnod kell. - jelentette ki. Kíváncsian meredtem felfelé, és bár egy kicsit nehézkesen, de sikerült felérni a tetejére.
Elakadt a lélegzetem.
Egyáltalán nem kellemes módon.. ahogy körbe néztem a horizontig fákkal volt tele minden. Nem volt se nem tábor, se nem Mecsek, se nem Pécs. Hót egyedül üldögéltünk egy fán, egy ismeretlen helyen, ketten.
- Hé, lányok! - halottam meg egy kiáltást, mire felsikítottam, és majdnem leestem. És ez is annak volt köszönhető, hogy Lillának gyorsak a reflekszei.
 Oké, mégsem olyan egyedül.
- Bazdmeg - káromkodtam - Mi a franc van? Várjunk.. - gondolkodtam el - Petra? Te meg..
A lábammal eltapogatóztam egy lejjebbi ághoz, és ráléptem, majd még lejjebb és még lejjebb, amíg a földhöz nem értem, és csak ekkor néztem fel.
- Basszus, Lilla, ezt nézd meg. - fordultam felfele, de Lilla épp ebben a pillanatban ugrott le az utolsó ágról. - Ennyit a feltűnés mentes eljövetelről - húztam el a számat.
Ugyanis ott állt a kis csoportunk - Dávid, Ádám, Petra, Levi, Tessza, Zoli és Ricsi. Az utóbbi Karamellás Hit kekszet evett, amire - természetesen -, azonnal lecsaptam.
- Most komolyan! Szerinted senki nem veszi észre, hogy eltűntök? - kérdezte értetlenkedve Ádám. Már megnyugodnék, hogy nem látták a produkciómat azzal a fával, amikor vigyorogva hozzáteszi: - Ráadásul szép, nagy esés volt!
Unottan tarkón csapom, de azonnal meg is bánom, ugyanis tiszta izzadtság volt.
- Uhh, fúj! - kiáltottam fel undorodva, a kezemet rázva. - Blah, uhh, blah, fúj, jajj, ahh, basszus! - és ez így folytatódott tovább. A többiek meg röhögtek.
Végül Dávid könyörült meg rajtam, és könnyes szemekkel a kezébe zárta az enyémet, amit rázogattam.
- Hé, Do! Nyugi, ez csak víz - paskolta meg a kezemet. - Most jöttünk ki a vízből, rémlik?
- Oh.. - engedtem le kezemet - Tényleg! , világosodtam meg, mire a többiek még jobban vihogtak, de nem korholhatom le őket, én is kiröhögtem saját magamat.
- Na jó, viccet félretéve. - komolyodtam el, amikor eszembe jutott, hogyan találtak meg. Lilla is abbahagyta, és felfelé nézett, a fák irányába. - Lill, még is mi a jó büdös élet ez? - fakadtam ki.
- Azt hiszem.. valami természet feletti lehet. Lehet, hogy átsétáltunk valamin, vagy valakik ide hoztak - Lilla benyálazta a száját, és a megoldáson gondolkodott - Nem tudhatok mindent még erről.
- De ha olyan dolog ez, amit nem ismerünk.. - a hangom vészjósló volt a néma csendben.
- Akkor a megoldást sem tudhatjuk. - fejezte be Lilla.
- Mi a francot jelent ez? - Petra megkövülten állt, és úgy nézett ránk. Azt hiszem, kezdte megérteni, hogy miről beszélünk, nagyjából.
- Eltévedtünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése