2016. január 13., szerda

Tizenhetedik Fejezet

Demon
Tizenhetedik Fejezet
Több minden
- Rendben. Mondja - bólintott D.
- Szóval.. - az ürge körbenéz, de csak ideges fiatalok néznek vissza rá. Úgy látom, fél tőlünk. Ez a helyzet egyre furább.. - Azt mondják, fel kellene törnötök egy rendszert. Semmi kérdés nem hangozhat el tőletek, továbbá...
- Milyen rendszert? - kérdezte Ádám.
- Mint említettem, nincs kérdés, de..
- Milyen rendszert? - lépett közel hozzá D és mélyen a szemébe nézett. 'Hú, -  gondoltam - most milyen szexin néz ki'. Na jó.. meghülyültem. Ez kétségtelen.
A nevenincs manó láthatólag megijedt.
- Azt... Nem tudom. Csa-csak had mondjam el, amit el kell, aztán had menjek - könyörgött.
- Folytasd már! - idegeskedett Lilla.
- Ha feltöritek a rendszert, nem lesz baja annak az embernek, akit... Ó, semmi. Szóval vele. Aki rejtélyes okok miatt eltűnt - fintorogva néztem rá. - Majd átküldik a linkeket, ilyeneket valamelyikőtök telefonjára, csak annyi a dolog, hogy feltörjétek.
- Ez egy faszság! - fakad ki Lilla - Ilyesmit maguk is meg tudnának oldani! Felbéreltnek egy hackert, vagy ilyesmi. Ehhez nekünk semmi közünk! - igaza van. Ez hülyeség.
- Én n-nem tudok többet. Esküszöm. Csak ennyit m-mondtak - tartotta fel a kezét, majd ijedten hátrébb lépett egyet.
- És mégis mi a francnak kell ezt csinálnunk? - kérdeztem enyhén kétségbe esve.
- Ha.. ha nem csináljátok, akkor m-meghaltok. Sz-sz..szóval szerintem nem kellene magatokra ha-haragítani a.. a.. a.. őt.- dadogott össze-vissza, majd megint hátrált - most kettő lépést.
- Ezt most vegyük fenyegetésnek? - kérdeztem mérgesen.
- Vedd, ahogy akarod - hadarta, majd gyorsan megfordult, és már ott sem volt.
Döbbenten álldogáltunk még néhány percig, mindenki megemésztette a törpe mondandóját - habár, lehet, hogy Petra már inkább állva aludt.
- Akkor... Menjünk - vontam meg a vállam.
- Ja - bólogatott Lilla - Ennek semmi értelme sem volt, úgyhogy induljunk.
Visszafelé egy párszor még sikoltoztunk, ha valamilyen mókuska (vagy ki tudja, mi) megmozdult az egyik bokorban. De végül csak visszaértünk.
- Jó éjt - köszöntünk el egymástól. Már tényleg fáradtak vagyunk, hajnali 4 van. Még pont láttam, ahogy D még rám néz és elmosolyodik. Hevesebben vert a szívem, ezért még az alvás sem ment könnyen, bármennyire fáradt vagyok.
- Ádám azt mondta nekem, szép vagyok - sóhajt fel Lilla, mikor már az ágyban feküdtünk - Ti sem tudtok aludni?
- Én igen, úgyhogy kuss - morogta Petra.
- Én sem tudok - nevettem fel halkan.
- Ó, azt gondoltam. Megmutassam a képet?
- ... Ha akarod - próbáltam közönyös lenni. Lil felkelt az ágyából, és a telefonja képernyőjét felém mutatta, miközben leült az ágyamra. Felültem és kivettem a kezéből a készüléket.
- Elküldöd? - suttogtam.
- Naná. - fojtott el egy mosolyt.

-----

 Másnap reggel már a padoknál reggeliztünk, és a felügyelők, vagyis, nevezzük őket "Vezetőknek" is csatlakoztak hozzánk. Kamilla nem beszélt sokat, és eléggé aggasztott a dolog, hogy mi történt vele. De nem volt időm megkérdezni, ugyanis nagyban folyt a beszélgetés arról, hogy miért nem avattuk be őket éjjel, és hogy most mi is lesz. Kicsit megsértődtek ránk, de hát nem kelthettük fel az egész tábort!
- Akkor. Ki tud feltörni.. Bármit is? - kérdezte Tessza a körmét nézegetve. Senki sem szólt.
- Azért ne tolongjunk.. - motyogtam - Akkor ki ért a gépekhez.. Egy kicsit jobban, mint egy normális ember?
- Talán Zolival és Ricsivel megoldjuk, - mondta Boti - de a ti segítségetek is kell.
- Maximum hátráltatnánk, de jó - egyezett bele Petra.
- Mit üzentek pontosan? - szólal meg halkan Kamilla, mire egyszerre fordulunk hozzá. Először szól hozzánk ma reggel.
- Hogy elküldik valamelyikőnk telefonjára a valamilyen oldalt vagy rendszert, amit fel kell törnünk, és úgy kell visszaküldenünk. Nem egészen értünk hozzá, egyébként, azt se tudom, lehet-e ilyesmit csak úgy sms-ezni, de nagyjából ezt - világosítom fel. - Tudsz valamit, amit mi nem?
- Mi? Á, dehogy, nem tudok. Csak érdekelt. Majd segítek, szóljatok nekünk - megköszörülte a torkát és kihúzott háttal ette tovább a reggelijét.
Miután mindenki végzett, még üldögéltünk egy kicsit a padokon, amikor Dávid huppant le mellém.
- Szia - mosolygott rám azzal az imádnivalóan édes féloldalas mosolyával. 'Jézusom, ne gondolj ilyeneket, Doroti!
- Hali - köszöntem, majd beleittam a kólámba.
Dávid közelebb csúszott, majd egy tincset a fülem mögé türt. Meglepődtem és kis híján elájultam.
- Nem lenne kedved elmenni valahová.. velem? - préselte ki a szájából a mondatot, hogy csak én halljam.
Ha őszinte akarok lenni, akkor most legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, sikongattam volna egy darabig, de az nem az én stílusom. Szóval csak elmosolyodtam és megkérdeztem:
- Hová megyünk? - folytottam vissza a lélegzetem, mire benedvesítette a száját, és az arcára kiült a győztes mosolya.
- Csak az erdőbe.. mutatok valamit.
Lassan bólintottam, majd felemelkedtem a helyemről. Megvártam, míg ő is feltápászkodik a helyéről, majd együtt elindultunk.
A hátam mögött furcsa csend uralkodott, de nem akartam hátranézni, mert féltem, hogy meglátják a vörös fejemet. Utálom, amikor elpirulok. És senkinek sem szeretem akkor mutogatni az arcom. Tudom furcsa, de nekem is vannak - úgymond -, szokásaim.
Csendesen beszélgetve haladtunk a virágokkal teli ösvényen egy darabig, majd lefordultunk róla, és egy vadcsapáson keresztül folytattuk a sétálást.
Egy jó ideig még egyenesen mentünk, amikor megláttam a csapás végét, ahol hirtelen elfogyott az erdő, és már azt vettem észre, hogy egy tisztáson állunk. Gyönyörű. Tényleg.
Egy elég nagy réten voltunk, ahol volt egy fa, nagyjából középen, ami rózsaszín illatos virágokat hajtott, és mögötte volt patak, egy kis vízeséssel.
- Hát... Ez.. gyönyörű - adtam hangot a lenyűgözöttségemnek, majd Dávidra néztem, aki kicsit idegesen de halkan kuncogott rajtam.
Lassan közelebb sétáltam a parthoz, majd amikor már ott áltam közvetlen a meder mellett, leguggoltam, és csúklóig belemerítettem a kezemet a vízbe, ami kellemesen langyos volt.
- Úszunk? - kérdeztem Dávidot a fejemet hátra fordítva.
- Ha szeretnél - mosolygott rám azzal a tipikus Dávidos mosolyával.
- Elfordulsz? - kérdeztem beletúrva a hajamba. Ha megint eljátsza azt, mint múltkor, esküszöm megütöm.
De szerencsémre rögtön megfordult, és ő is öltözködni kezdett.
Áthúztam a fejemen a sima szürke pólómat, kicsatoltam a világoskék gatyámat, majd a lehúzott cipőimbe beleraktam a szintén levett zoknimat.
A hajamat felkötöttem egy lófarokba, majd térdig gázoltam a vízbe.
Az alján kis vagy éppen nagy kavicsok voltak. A víz kicsit hűsebb, mint az előbb gondoltam, valószínűleg a testemnek nagyobb a hőmérséklete, mint a kezemnek volt az előbb. Legalábbis Lilla ezt magyarázta múltkor, amikor az egyik közeli tóban fürödtünk.
Nemsokára meghallottam a hátam mögül a lépteket, mire ösztönösen körülfontam magamon a karjaimat, habár nem tudom, mit szégyenlősködöm, hisz már látott fürdőruhában, habár azért egy kicsit más, hisz most ketten vagyunk, konkrétan mindketten csak fehérneműben. Legalábbis remélem, hogy rajta van..
"Verd ki a fejedből a gondolatot is" - korholtam magam gondolatban.
- Úszunk? - fordultam felé, majd mosolyogva ismételtem el az előbb elhangzott mondatot. Kérdésemre csak bólintott, majd beljebb lépegetett a vízbe.

A víz nem volt túl sekély, de a legmélyebb része is csak az államig ért. Itt minden tökéletes volt. Legalábbis abban a percben ezt éreztem.
Lebuktam a víz alá, majd leguggoltam, és felvettem az első kezem ügyébe akadó kavicsot.
A víz felett láttam meg, hogy ez nem igazán egy kő darab, hanem.. igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Egy kerek fémből készült tárgy, talán egy nyaklánc, vagy valami olyasmi.
Kievickéltem a partra, majd leültem a víz szélén lévő padkára.
Az arcomba lógó tincseket hátra simítottam, majd hosszas tanulmányozásba kezdtem.
Kopott volt, és ősrégi. Ahogy a kezemben forgattam ráakadtam egy gombra, amit lenyomva kipattant a teteje. Egy zsebóra volt, római számokkal, betört üveggel. És csurom volt vízzel.
Amikor elkezdtem kiönteni a vizet, akkor kiesett belőle egy apró lapocska. A kép fekete-fehér volt, egy enyhén hullámos hajú, mosolygó nővel, habár eléggé sokáig lehetett a patak fenekén, mivel van olyan része, ami teljesen fehér, és van olyan is, ahol elmosódott a tinta és egy nagy fekete paca lett belőle.
- Mit találtál? - kérdezte hirtelen Dávid, mire összerezentem.
- Csak egy.. - pillantottam fel - zsebórát.
Felém indult, majd összeráncolt szemöldökkel átnézett a vállam fölött. Rémület futott át arcán, mire értetlenül ránéztem, majd felálltam, mire egy hangos "Vigyázz!" hagyta el a száját, és rohanni kezdett felém.
Nem volt időm semmire. A fájdalom perzselő tűzként hasított a vállamba, mire egy meglepett kiálltás hagyta el a torkomat. A jobb vállamon egyszerre futott át bizsergés, fájdalom, és zsibbadás. Az agyam leblokkolt, a szemem fennakadt, a testem elernyedt, és már csak értelmetlen néző maradtam a saját testemben rekedve.
Láttam, ahogy Dávid mellém ért, majd mintha lerántott volna valamit.. vagy valakit a vállamról, én pedig összeestem a földön, támasz híján.
Még érzékelem, ahogy Dávid bevisz neki néhány ütést, majd visszarohan hozzám és a térdem és lapockám alatt megragadva kezd futni vissza a tábor felé.
Aztán a világ forogni kezd, minden elhomályosul és hirtelen már nem érzek, látok és hallok semmit..

Hello!:) Tudom, tegnapra igértem a részt, de nagyjából éjfélre lettem vele kész, és még át kellett nézni, stb stb. 
Remélem tetszik, jó olvasást!:)








2 megjegyzés:

  1. Hiperszupermegajólett.
    Csak így tovább. Siess a kövivel.!:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eni! Köszönöm, már kint is van! Jó olvasást!:)

      Törlés