Demon
Huszadik Fejezet
Valami bűzlik
Valami bűzlik
Hát, nem volt valami egyszerű. Vagyis, nekem az volt, mivel én csak csöndben ültem és figyeltem, hogyan törik fel a rendszert. Sokszor megbeszélték, most mi is a teendő, én meg bólogattam, mintha tudnám, miről van szó. Mert hát, nem tudtam. De látszólag ügyesek voltak a srácok.
Idegesség. Az volt bőven. Csak egy dolgot szerettünk volna: ha Tibit végre elengednék, nekünk meg nem kellene ilyeneket csinálnunk. Folytathatnánk a tábort, nyugiban. Azt sem tudjuk, miért csináljuk. Körülbelül 1 óráig tartott, mire kiértek a nemtudomhová, és végre elérték a nemtudommit. Sajna nem értek gépül. Haha.
Viszont D sokszor odaült mellém. Ami nem volt baj. Csak hát, mikor megfogta a kezem, elpirultam, és ha hozzámszóltak, gyorsan el kellett húznom a kezem, és lefelé néznem. Dávid ilyenkor felállt mellőlem, odament a géphez és figyelte a munkát. Majd kezdődött az egész elölről.
- Mikor végzünk? - kérdeztem a többieket hangosan, miközben elfeküdtem az ágyon.
- Nemsokára. Még le kell futtatnunk a torrentet és átmásolni egy ph fájlt, valamint ezt a fájlt átírni, feltölteni és lefuttatni - mint említettem, nem értem ezt a nyelvet - Kábé 20 perc. Nyugi.
- Teljes mértékben nyugodt vagyok. - hunytam le a szemem - Vagyis... Nem, nem vagyok az. - D éppen a hűtőben turkált, mikor megkérdezte, ki kér kaját.
- Én egy sajtos kenyeret, egy kakaót tejszínhabbal, és.. Na jó, hozhatsz egy tábla csokit is - sorolta Ricsi.
- Akkor kapsz egy megkezdett kinder pingvint - röhögött fel Dávid.
- Én egy pohár vizet és kenyeret - mondta Boti, miközben hevesen gépelt.
- Nem húztuk mi ezt el egy kicsit? Szerintem tök bénák vagytok. Lassúak - szólt közbe Betti nyafogva.
- Akkor csináld te! - kiáltott fel Boti.
- Igen, nagyon nehéz - bólogatott Ádám.
- Oké. Addig játszunk valamit, unatkozom - mondta Lilla.
- Mit? Csipcsipcsókát, vagy csöndkirályt? - húzta gúnyos mosolyra a száját Boti - Nagyon elfogalaltak vagyunk!
- Ti. Esetleg. Hárman, néha négyen. De mi itt ülünk, vagy fekszünk és marhára nem csinálunk semmi érdekfeszítőt! - háborodott fel Lil.
- Akkor menjünk sétálni - adtam az ötletet.
- Nem, nem mehettek ki. Azt hiszik, nem foglalkozunk a feladattal, és akkor... Valamit csinálnak velünk. - ingatta a fejét Ádám.
- Akkor... Na jó, mikor lesztek már készen?! - nyafogtam már én is.
- Pillanat. Ha nem nyafiznátok nekünk, akkor már rég kész lennénk! - erre mindannyian befogtuk. Én duzzogva befurakodtam a takaró alá és próbáltam aludni, így meg, hát nem tudtam, mit csinálnak a többiek.
Szerintem vagy 6 év telt el, mikor legközelebb megszólalt Boti, hogy kész.
- Na! Ez az! Huhuuu - álltam fel és örömtáncot lejtettem - Írjunk vissza nekik, hogy kész! Ezaaz.
- Már tudják. Szerintem végig figyelték, hogy mit csinálunk. Ami, had tegyem hozzá, igazi zsenialitás - jegyezte meg Boti győzedelmesen.
- Aha. Azért küldjük el - nevettem fel, majd Boti telefonján visszaküldtem azzal, hogy 'Kész', és a linket. - És... Most mi lesz?
- Gondolom az, mint eddig. Várjuk a parancsot - fintorgott Lil.
- Lenne egy kérdésem, - szólalt meg Ádám - ki a franc főzi itt az ebédeket?!
- Ez jó kérdés - nevetett fel D - Szerintem mindenkinek kiszállítják a táborba a kaját.
- Szerintem meg el van dugva egy kis kukta az egyik házikóba, aki főzöget - gondolkodott el Petra.
- Most komolyan ez a legfontosabb dolog?! - nevettem fel.
- Igen. Mert komolyan, ki főz? - háborodott fel Lilla.
- Majd ezzel is foglalkozunk - nyugtattam meg - De előbb; nem megyünk boltba?
------
Hát, a boltba menés, az megy nekünk. Negyven perc. Ennyi idő alatt jutott mindenki vissza, mivel mindenki külön-külön ment, és ott tököltek, hogy vajon mit vegyenek. Viszont, beszereztünk egy csomó kaját, így túlélhetjük - azt, hogy ki főzi az ebédet, még mindig nem tudjuk.
Este kilenckor, mikor már mindenki az ágyában feküdt, Boti berontott a szobánkba, és ezt mondta:
- Üzenet jött.
Mindenki a hallba ment, ahol D-ék a telefont fürkészték.
- Naa. Mit írnak? - kérdezte Lil izgatottan.
- Azt, hogy szép munka, és hogy jóképű vagyok - vigyorgott Boti. Furán néztünk rá, mire felnevetett - Oké, oké, ilyesmit nem írtak. Azt írták, olvasom, 'Ügyes. Figyelünk titeket, óvatosan a sétálgatással. Majd jön a következő feladat' és puszik a végére. Jóó, nincsenek puszik, de az vicces lenne.
- Egyszóval, nem mehetünk se boltba, se a hegyre, sehova?! - akadtam ki.
- Ja, erről lehet szó, nagyjából - vonogatta a vállát Levi. - Szerintem várjuk a kövit, és ennyi.
- Ez egy elbaszott helyzet - motyogtam.
- Ja - vonta meg a vállát újra Levi - Hé, hol van Bence?
- ...ki? - kérdeztem furán. A többiek vagy nevettek, vagy furcsán vizslattak. - Komolyan. Ki?
- A felügyelő-titkosügynök, aki nem Kamilla - sóhajtotta Petra. - Egyébként rossz vicc, Levi, 10 perce láttam mosdóra menni.
- Áá, értem - mosolyogtam. - Alig látom mostanában. - ezen hosszan gondolkoztunk. Szerintem mindannyiunknak ugyanaz járt a fejében, de nem mertem hangosan megszólalni.
- Bence...
- Bence...
- Bence...
És komolyan, szinte mindenki kimondta, hogy 'Bence'.
- Keressük meg a telefonját - pattantam fel.
Mind kimentünk, és a Vezetők szobája felé indultunk. Benyitottunk, és Kamillát találtuk az ágyon feküdve, valami magazint olvasva.
- Hol van Bence? - kérdezte Boti.
- Nem tudom. Az előbb ment ki, azt mondta, sétálni megy. - összenéztünk.
- Itt a telefonja?
- Nem hiszem. Miért néztek mind ilyen furán? Mi van Bencével?
- Oké, ez még nem biztos, szóval ne kérdezz még tőle semmit, de... Gyanús, hogy kevésszer látjuk.
- Én se látom sűrűn - vonta meg a vállát Kam - Sokszor megy, és azt mondja, körülnéz. Néha a barátnőjével megy valahova. Ilyesmi.
- Fel sem merült benned, hogy ellenünk van? - fürkészte Betti.
- Hé, hé - tartottam fel a kezem - Egy pillanat. Egy páran itt megkukultak.
- Doroti, most miről beszélsz? - sóhajtotta Petra.
- Tessza sokat beszélt eddig. Meg Zoli is. Most meg, hirtelen kuss. 1 hete, mondjuk. Tudtok valamit? - fordultam feléjük. A többiek amúgy sem beszéltek sokat, vagy csak egymás között, de képben voltak. Viszont most, hogy belső ellenségeket kerestünk, sajnos felmerültek bennem a kétségek.
- Nem - rázta meg a fejét Zoli egész hihetően - Én akkor tutira szóltam volna. És nem is beszélek kevesebbet - bizonytalanodott el.
- Őt hagyd - lépett hozzá Petra, és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Tessza? - néztem rá. Nem válaszolt. Bosszúsan nézett végig a társaságon, majd kiment.
- Ó, baszki, baszkii. Már egymásba sem bízhatunk? - ocsúdott fel Lil.
- Egyenlőre de. Most Bence bűzlik - mondta Boti.
Megcsörrent a telefonom, mire rápillantottam a kijelzőre; Anya. De rég nem beszéltünk! Kisiettem az udvarra, és felkaptam a mobilt.
- Szia, anya!
- Helóka. Nem hívtál minket, így gondoltuk, megkérdezzük, minden oké-e. Vagyis apád így fogalmazott.
- Minden oké, tényleg, elvagyunk, jófejek a srácok is. - ahogy ezt kimondtam, megláttam valakit, aki a kapun jön be. Mivel csak a sziluettjét láttam, ezért fogalmam se volt, hogy ki lehet ő. - Szeretlek titeket, később hívlak! - ezzel kinyomtam, és értetlenül fordultam a kapu felé.
Bence jön.
- Akkor menjünk sétálni - adtam az ötletet.
- Nem, nem mehettek ki. Azt hiszik, nem foglalkozunk a feladattal, és akkor... Valamit csinálnak velünk. - ingatta a fejét Ádám.
- Akkor... Na jó, mikor lesztek már készen?! - nyafogtam már én is.
- Pillanat. Ha nem nyafiznátok nekünk, akkor már rég kész lennénk! - erre mindannyian befogtuk. Én duzzogva befurakodtam a takaró alá és próbáltam aludni, így meg, hát nem tudtam, mit csinálnak a többiek.
Szerintem vagy 6 év telt el, mikor legközelebb megszólalt Boti, hogy kész.
- Na! Ez az! Huhuuu - álltam fel és örömtáncot lejtettem - Írjunk vissza nekik, hogy kész! Ezaaz.
- Már tudják. Szerintem végig figyelték, hogy mit csinálunk. Ami, had tegyem hozzá, igazi zsenialitás - jegyezte meg Boti győzedelmesen.
- Aha. Azért küldjük el - nevettem fel, majd Boti telefonján visszaküldtem azzal, hogy 'Kész', és a linket. - És... Most mi lesz?
- Gondolom az, mint eddig. Várjuk a parancsot - fintorgott Lil.
- Lenne egy kérdésem, - szólalt meg Ádám - ki a franc főzi itt az ebédeket?!
- Ez jó kérdés - nevetett fel D - Szerintem mindenkinek kiszállítják a táborba a kaját.
- Szerintem meg el van dugva egy kis kukta az egyik házikóba, aki főzöget - gondolkodott el Petra.
- Most komolyan ez a legfontosabb dolog?! - nevettem fel.
- Igen. Mert komolyan, ki főz? - háborodott fel Lilla.
- Majd ezzel is foglalkozunk - nyugtattam meg - De előbb; nem megyünk boltba?
------
Hát, a boltba menés, az megy nekünk. Negyven perc. Ennyi idő alatt jutott mindenki vissza, mivel mindenki külön-külön ment, és ott tököltek, hogy vajon mit vegyenek. Viszont, beszereztünk egy csomó kaját, így túlélhetjük - azt, hogy ki főzi az ebédet, még mindig nem tudjuk.
Este kilenckor, mikor már mindenki az ágyában feküdt, Boti berontott a szobánkba, és ezt mondta:
- Üzenet jött.
Mindenki a hallba ment, ahol D-ék a telefont fürkészték.
- Naa. Mit írnak? - kérdezte Lil izgatottan.
- Azt, hogy szép munka, és hogy jóképű vagyok - vigyorgott Boti. Furán néztünk rá, mire felnevetett - Oké, oké, ilyesmit nem írtak. Azt írták, olvasom, 'Ügyes. Figyelünk titeket, óvatosan a sétálgatással. Majd jön a következő feladat' és puszik a végére. Jóó, nincsenek puszik, de az vicces lenne.
- Egyszóval, nem mehetünk se boltba, se a hegyre, sehova?! - akadtam ki.
- Ja, erről lehet szó, nagyjából - vonogatta a vállát Levi. - Szerintem várjuk a kövit, és ennyi.
- Ez egy elbaszott helyzet - motyogtam.
- Ja - vonta meg a vállát újra Levi - Hé, hol van Bence?
- ...ki? - kérdeztem furán. A többiek vagy nevettek, vagy furcsán vizslattak. - Komolyan. Ki?
- A felügyelő-titkosügynök, aki nem Kamilla - sóhajtotta Petra. - Egyébként rossz vicc, Levi, 10 perce láttam mosdóra menni.
- Áá, értem - mosolyogtam. - Alig látom mostanában. - ezen hosszan gondolkoztunk. Szerintem mindannyiunknak ugyanaz járt a fejében, de nem mertem hangosan megszólalni.
- Bence...
- Bence...
- Bence...
És komolyan, szinte mindenki kimondta, hogy 'Bence'.
- Keressük meg a telefonját - pattantam fel.
Mind kimentünk, és a Vezetők szobája felé indultunk. Benyitottunk, és Kamillát találtuk az ágyon feküdve, valami magazint olvasva.
- Hol van Bence? - kérdezte Boti.
- Nem tudom. Az előbb ment ki, azt mondta, sétálni megy. - összenéztünk.
- Itt a telefonja?
- Nem hiszem. Miért néztek mind ilyen furán? Mi van Bencével?
- Oké, ez még nem biztos, szóval ne kérdezz még tőle semmit, de... Gyanús, hogy kevésszer látjuk.
- Én se látom sűrűn - vonta meg a vállát Kam - Sokszor megy, és azt mondja, körülnéz. Néha a barátnőjével megy valahova. Ilyesmi.
- Fel sem merült benned, hogy ellenünk van? - fürkészte Betti.
- Hé, hé - tartottam fel a kezem - Egy pillanat. Egy páran itt megkukultak.
- Doroti, most miről beszélsz? - sóhajtotta Petra.
- Tessza sokat beszélt eddig. Meg Zoli is. Most meg, hirtelen kuss. 1 hete, mondjuk. Tudtok valamit? - fordultam feléjük. A többiek amúgy sem beszéltek sokat, vagy csak egymás között, de képben voltak. Viszont most, hogy belső ellenségeket kerestünk, sajnos felmerültek bennem a kétségek.
- Nem - rázta meg a fejét Zoli egész hihetően - Én akkor tutira szóltam volna. És nem is beszélek kevesebbet - bizonytalanodott el.
- Őt hagyd - lépett hozzá Petra, és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Tessza? - néztem rá. Nem válaszolt. Bosszúsan nézett végig a társaságon, majd kiment.
- Ó, baszki, baszkii. Már egymásba sem bízhatunk? - ocsúdott fel Lil.
- Egyenlőre de. Most Bence bűzlik - mondta Boti.
Megcsörrent a telefonom, mire rápillantottam a kijelzőre; Anya. De rég nem beszéltünk! Kisiettem az udvarra, és felkaptam a mobilt.
- Szia, anya!
- Helóka. Nem hívtál minket, így gondoltuk, megkérdezzük, minden oké-e. Vagyis apád így fogalmazott.
- Minden oké, tényleg, elvagyunk, jófejek a srácok is. - ahogy ezt kimondtam, megláttam valakit, aki a kapun jön be. Mivel csak a sziluettjét láttam, ezért fogalmam se volt, hogy ki lehet ő. - Szeretlek titeket, később hívlak! - ezzel kinyomtam, és értetlenül fordultam a kapu felé.
Bence jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése