Tizenkilencedik Fejezet

Demon

Tizenkilencedik Fejezet

Se veled, se nélküled; Játsszunk

- Ti jártok? - tette fel az első kérdést Lilla döbbenten. Eleresztem Dávid kezét és gyorsan leülök egy fotelbe, Ricsi mellé. Egyikünk se válaszolt. Ez ki nem mondott kérdés volt köztünk. Járunk? Járunk? Nem tudom. Sok olyan dolgot csinálunk, mintha "járnánk", csak hát... Na. Hagyjuk ezt a kérdést.
- Inkább; hogy vagy? - terelte a témát Boti.
- Hát... Furán. Elég furán. De jól leszek.
- Akkor jó - bólintott Zoli - Hogy haraptak meg? Nem tudjuk a részleteket - nézett szúrósan Dávidra, aki behúzott nyakkal dugta zsebre a kezét.
- Mm.. Mit mondtak, hogy? - kérdeztem.
- Mivel vizes alsóneműben hoztak ide, - röhögött Ricsi - nem nagyon lehetett kimagyaráznotok.
- Akkor, elmondom, én se tudom jobban, mint ti. Úsztunk, jött valaki, hamm, és a többi kiesett.
- Elég brutálisan nézel ki. Szexisen. - ismerte be. Ököllel a vállába csaptam, de ő csak vigyorgott.
- Ja, tök para - bólogatott Lilla, majd mellém telepedett, és egy tincsemet az ujjai közé csippentette.
Egy cseppet kínosan érztem magam a fürkésző tekintetek között, de mindegy.
- Mi az? - kérdeztem megtörve a csendet.
- Semmi. Tényleg. - köszörülte meg a torkát Lill. - És.. milyen?
- Hát.. Fura. De azt hiszem megszokható - vontam vállat.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- Szerda van. Szóval kéne edzenünk. Mostanában eléggé elhanyagoltuk - magyarázza Éva.
- Jójó - bólogatott Bianka, majd elmosolyodott.
Mindenki kifelé indult, majd a saját szobájukhoz, mire a saját szobánkba mentem.
- Dorotiiii! - szólt rám Petra, miután becsuktuk az ajtót.
- Mondd.
- Te! Tee! Én láttam! Láttam azt a nézést, azt az ölelést és puszilgatást, illetve a szerelmesen kézenfogom a kedvesem és drámaian bevonulok a szobába-dolgot is!! Ez kész! Miért nem mondtad nekünk, hogy együtt vagytok? - már inkább letörtnek tűnik, mint izgatottnak.
- Ad egy; az a puszilgatós-dolog nem jelentett semmit. Csak hálás voltam neki, mert felajánlotta ezt a dolgot. Ad kettő; csak behúztuk egymást a szobába. Mert én fáradt voltam, ő meg épp vesztette egy kis vért. Ad három; kurvára nem járunk! Érted? Nem kérdezte meg! Én se kérdeztem tőle! Hidd el, szóltam volna, ha egyáltalán történt volna valami! A tábortűznél megcsókolt, ennyi. Azóta semmi. - dühösen, vagy inkább eszeveszetten mutogattam miközben beszéltem. Dühít a dolog, nagyon dühít.
- Ahhaa.. Se veled, se nélküled - fintorgott Lilla. - És most mi lesz? Ezt csináljátok a nyár végéig, majd elváltok egymástól, és ennyi? Néha tali, puszi-puszi, és ennyi? Vagy esetleg a tábor végén gondoltad megkérni a kezét? Istenem, mondd meg neki, mit érzel.
- Lilla, - suttogtam lesütött szemekkel - nem tudom mit érzek. - és ezzel már ki is libbenek az udvarra. Beszélgetés közben átöltöztem, és fel is fogtam a hajamat. Egy kicsit nyújtok, majd közelebb megyek Évához.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- Gyors futás, erősítés, még durvább erősítés, nyújtás. Ma egy picivel keményebb lesz, de bírni fogod - vonta meg a vállát. - Embereeek - kiáltotta, mire a kint állók odafordultak. - Akkor essünk át a kérdésen; mindenki itt van?
- Igen - szólt bele Ricsi.
- Szuper. - körülvizsgálta az embereket, és miután megszámolta őket (gondolom), összecsapta a tenyerét - Futunk. Álljatok fel ide, egy sorba, egymás mellé. Pároka. - kis mozgolódás és beszélgetéssel később sikerült megcsinálnunk - Akkor, első ember elfut a szobákig, vissza. Jön a másik. És így tovább. Mehet. - én voltam az első, mögöttem Lilla. Hiába futottam nem-annyira-lassan, a fiúk már bőven odaértek, mikor én még csak a felénél jártam. Nagyon nagy ez az udvar, és szörnyű a mai hőség. Ránk férne egy kis nyári zápor.
 Hát, egyszóval: meghaltam. Nem olyan jól esően. Konkrétan, kipurcantam. Mikor ötödszörre is oda-vissza futottam, egyszerűen elterültem a földön, nem érdekelve Éva kiabálását.
- Szedd össze magad - takarja el a napot egy árny, de hiába nem láttam, a hang ismerősen csengett.
- Nem bírom - lihegek, mire Dávid lehajol hozzám, és a kezét nyújtja. Elfogadom, és ahogy körülnézek, kitörik belőlem a nevetés. Mindenki a földön vagy iszik, vagy nyöszörög. Bár egy pár fiú még talpon maradt, ők is rendesen leizzadtak.
- Jól vagy? - húzta félmosolyra a száját D.
- Most már igen - mosolygok. Elgondolkozok. - Túl nyálas?
- Kissé - röhög fel.
Elfolytok egy mosolyt, és odabicegek Lilla mellé, aki egy padon nyúlt el. Lelökdöstem a lábát, majd letelepedtem.
- Azt hittem a vámpírok olyan húdegyors, húdeerős mitikus lények, akik nem izzadnak, és a szívük sem ver - szuszogta halkan míg a fél szempilláját felnyitotta, és úgy nézett rám, majd visszacsukta.
- Hát.. bocs, hogy összetörtem az ezekkel való tévképzeteidet - röhögtem fel -, de ha akarod, eljátszhatom Edward Cullent - villantottam rá egy mosolyt, mire hevesen bólogatni kezdett.
- Azt megköszönném.
Bevetettem az általánosban tanult színésztudásomat, és próbáltam nem elröhögni magam. A szememet összeszűkítettem, a számat összecsücsörítettem, majd kimérté változtattam az arcom, és elmélyített, sóvárgó hangon így szóltan:
- Bella!
Lillából kipukkadt a nevetés, míg Petra - aki pont ebben a pillanatban ért oda-, értetlenül nézett rám.
- Mi a..
Felvihogtam a döbbent, "ezektökhülyék" fején.
- Jó, látom ez nem megy annyira fényesen. Akkor erősítsünk! - kiáltotta Éva.
Letelepedtünk a fűben, és kinyújtottuk terpeszben a lábunkat, majd a jó öreg, 'balrahajol-előrehajol-jobbrahajol-hátrahajol' pozitúrában kezdtük el az edzés könnyebb szakaszát.
Najó. Ez túlzás. Egy enyhe bemelígtés után mindenki kapott a kezébe 2-2 két kilós súlyt, és azt kellett tartani egy percen, át, majd emelgetni őket. Mondjuk nekem ez a szokásosnál sokkkkkkkal jobban sikerült. Lehet, hogy ez olyan tuti vámpírképességek közé tartozott, amiről még nem tudtam. Ezek után Éva - a mamát is így hívják, szóval tök fura volt így szólítani mostanában valakit, ugyanis eddig nem mondok sokat, hogy eddig köszönőviszonyban sem nagyon voltunk - kitalált egy "nagyon jó tornagyakorlatot". Aha. Hát vagy nem.
Folyton eltévesztettem a lépéseket, habár pontról pontra fel tudtam volna idézni, de akkor is. Sehogy sem állt a.. lábamba.. meg a kezembe.. Na mindegy.
Nagyjából egy óra mindenféle gyakorlatozás után a tűző napon, meghozta eredményét. Mindannyian leégve, izomlázasan üldögéltünk a nappaliban, friss, és ropogós ruhákban.
- Asszem' a tesitanárom büszke lenne rám. - sóhajtotta Ricsi - Anyám meg lehordana a sárga földig, amiért naptej nélkül kimentem - röhögött fel. És ezzel mindegyikönk egyetértett.

------

Délben együtt mentünk kajálni a többiekkel. Ma hal és krumplipüré volt a menü. Kólával. Lilla csak ámult és azonnal rávetette magát, és szinte mindenkiét elkunyizta. A kis koffeinfüggő..
Az ebéd annyira nem is volt annyira borzalmas, habár a püré kicsit sótlan volt és darabos, a halnak a panírja meg kicsit odakapott, de nem lényeg.
A lányokkal elhatároztuk, hogy egész nap az ágyban maradunk. Mármint, ami maradt a napból.Később kiderült, hogy kicsit sem lesz olyan nyugodt délutánunk.
Az egész idegeskedjük szét magunkat-széria ott kezdődött, amikor kimentem a konyhába, és ott találtam valakinek a telefonját. És nem Dávidé volt, amin semmi olyasmilyen üzenet nem volt, hogy "Jó volt a tegnap este;) Xx" egy bizonyos, titokzatos "Szivem" feladótól, nem. Pedig tök menő lett volna.
Szóval ott tartottam, hogy ugye ott volt egy fekete Samsung Galaxy A5-ös telefon, ami már régóta ott volt, a 'kellnekem' listámon. Annyira jó az a telefon! Legalábbis nekem nagyoooon tetszik. Így, négy o-val.
Közelebb lopakodtam hozzá (komolyan, mintha arra vártam volna, hogyha közelebb megyek hozzá, beszippant egy fekete lyuk.
És ott volt az üzenet.
"https://nasa.com" Najó, ilyen nem is volt, de ez is menő lett volna.
"A helyetekben sietnék. Nem lehet tudni, ki kószál kint ilyenkor a sötétben. Hajrá" És a végén a link, amit nem nagyon értettem, de voltak benne számok. Meg betűk.
- Mi az? - kérdezte egy hang mögülem, mire megugrottam.
- A tiéd? - kérdeztem felmutatva a telefont.
- Aham. Miért? - vonta fel a szemöldökét Boti.
Válasz helyett csak a kezébe nyomtam a telefont, mire kissé zavart arccal mérgetett engem, majd feloldotta a kezdőképernyőt, majd miután elolvasta az üzenetet rémülten fordult felém, majd egyszerre indultunk ki a szobából. A nappali felé vettük az irányt, ahol a fiúk videójátékoztak. Az Assasin's Creed 3-mal. Komolyan, beszállnék, ha nem jött volna az SMS, meg minden.
- Na, mi van? Úgy néztek ki, mint akik szellemet láttak - villantott rám egy édes félmosolyt, mire megtorpantam, és én is visszamosolyogtam rá, majd amikor eszembe jutott, hogy miért vagyunk itt, elkomorodtam.
- Üzenetet küldtek - közöltem fagyos hangon.
- Mi? - kiáltott fel Betti magas hangon, mire ilyedten arra kaptam a fejem. Mi is eléggé, nagyon, eléggé félünk ettől az egésztől, pedig mi 16-tól felfelé vagyunk korban, míg ők csak 12-13 évesek. Elképzeltem, mit érezhetnek ők. A számat elhúztam és mellé ültem, majd összeborzoltam a haját.
- Semmi, tökmag - vigyorogtam rá. - Csak azok küldték el azt az izét, amit fel kell törni, vagy mi - húztam össze a szemöldököm, mivel én sem nagyon értettem.
- Aha - bólintott nagyot, majd felhúzta az orrát - Nem vagyok tökmag! - kiáltott fel dühösen, majd kihúzta magát. Nagyjából 15 centiméterrel magasabb vagyok nála, a 172 cm-mel, így vigyorogva nézek le rá.
- Hát persze, hogy nem.
A fiúk az egyikük laptopja köré gyültek, majd hümmögve, és vitatkozva kezdték megoldani a feladatot, vagy micsodát.
- Játszunk? - kérdezte Betti, mire most én bólintottam.