Tizenötödik Fejezet

Demon

Tizenötödik Fejezet

"Én még sosem.."

- Kérsz valamit? - kérdezem Dávidot. Már ülünk az ágyon, én az egyik végében, ő meg a másikban. Kissé furán éreztem magam, hogy összebújunk, így miután kibeszéltük magunkat, elhúzódtam, így folytatva a társalgást.
- Aha - bólintott - Valami kaját. Éhes vagyok - vont vállat.
- Jah, nekem is. Kilyukad a gyomrom - szólal meg valaki, mire összerezzentem.
- Te ébren vagy? - kérdezem, miközben felállok.
- Nem - röhög fel Lilla - Persze. Szerinted álmomban beszélek?
- Volt már rá példa - vigyorogtam rá, de ezzel egy időben nekem csapódik egy párna - Hé, én csak az igazat mondom..
A konyhába sétálok, majd kinyitom a hűtőt.
- El kéne menni boltba. Nincs semmi, máskor ne hagyjuk ki a vásárlást.. Viszoont addig van.. - kezdem, elhúzva az o betűt - Van egy romlott sajt.. ami nem tudom hogy került ide.. Van Cerbona szelet..amit nem a hűtőben kéne tárolni.. aztán van itt egy félig üres tejes doboz...
- Félig tele - vág közbe D, mire értetlenül ránézek, de ő csak vigyorog.
- Oké, mindegy. Ééés ennyi, nincs más. Ó, itt még van egy kis cukorka a szekrényben. Ki kéri?
- Én! - pattan fel hirtelen Ricsi, mire felnevetek - Add csak ide - lépeget oda hozzám, majd kiveszi a kezemből a kis zacskó cukrot. - Ó.. Óó. Szédülök. - vágódott le a földre - Túl hamar álltam fel.. - és ezzel végigterül a padlón, majd bevesz egy darabot a zacskóból.
- Oké. - próbálom visszatartani a nevetésemet - Elkéredzkedek a boltba. Ki jön? - az idő közben felkelt Levi jelentkezik.
- A mi szobánkba is kéne pár dolog, majd én megyek.
- Jó, várj meg - kikapkodok egy pár ruhadarabot a fiókomból, majd a fürdőbe felveszem őket.
 Mire kiérek Levi már a pénztárcájába bújva számolgatja a pénzét.
- Mehetünk? - néz fel rám. Bólintok, és megyünk Kamilla szobájához. Kopogtatunk, és pár pillanat múlva Kamilla nyit ajtót (húha, ki gondolta volna..).
- Igen?
- Elszaladunk a boltba venni pár dolgot.
- Tegyetek úgy - majd az orrunkra csapja az ajtót. Oké, nem szó szoros értelmében, az beteges lenne..
A boltban én azonnal összeszedek hasznos dolgokat is (mármint nem csipszet és cukros italokat, mint egyesek.. Nem akarok ujjal mutogatni, de most rámutattam Levire), mint például kenyeret, felvágottakat, kevés gyümölcsöt (mert hátha), és tejet (ami teljesen tele van).
- Kész vagy? - megyek oda Levihez, aki épp kávékat rak bele a kosárkájába.
- Pillanat.. Nem láttál valahol kávét?
- Mi? Itt van, előtted.
- Mii? Várj.. Mit mondtam? - mire döbbenten nézek rá.
- Azt, hogy nem tudom-e, hol vannak a kávék.
- Ja, zsemlét akartam mondani - röhög fel. - Csak nagyon erre koncentráltam, na.
- Az arra van. Egy óriási polcon, ami kiszúrja a szemedet. Van ott még szeletelt kenyér és felszeleteletletele..n..szóval nem-felszeletelt kenyér is, meg barna kenyér, és..
- Jól van, felfogtam - nevetve odamegy a polchoz (amit tényleg, hogy nem vett észre?!) és elvesz onnan egy adag zsömlét. - Mehetünk.
Visszafele úton jót nevetünk a turistákon, akik próbálnak egy sofőrhöz magyarul beszélni, de nem megy nekik valami jól. Majd legnagyobb meglepetésemre Levi odamegy hozzájuk, és angolul kérdezi őket, tud-e segíteni. Végül angolul elkalauzolja őket az egyik közeli fagyizóba, ahova menni akarnak.
- Hú, de bátor vagy! - öklözök bele a vállába - Te született angol.
- Van, amit.. örökölni kell - vonta meg a vállát, mire felröhögök.
Visszaérünk a szobába, ahol kiszolgálok mindenkit. Ma kivételesen nem kint, a padokon eszünk. Kíváncsi vagyok, mi foglalja el ennyire Kamillát, hogy még ezért sem szól. Majd kiderül.
Petrával leterítünk pár pokrócot a földre, majd mindenki elterült rajta.
- Ezt miért is csináltuk? - kérdezem az alkaromra támaszkodva.
- Ja, hát azért, hogy tudjunk beszélgetni, meg kényelmesen elfeküdni, ilyesmi.. - vonogatta a vállát Lilla.
- Aha - bólogattam, majd visszahanyatlottam a hátamra. Egy ideig csend volt, majd újra megszólaltam - Hát, ez aztán az élettel teli beszélgetés - motyogtam, mire a többiek felnevettek.
- Csináljunk valamit - veti fel D.
- Ki mit ajánl? - Néhány perc néma csend telt el.- Micsoda ötletbörze.
Mindenki felnevet.
- Játszunk valamit. - ült fel Petra.
- És mit? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Uu, én tudok egy jót. Az a neve, hogy "Én még soha..". Habár ez egy ivós játék - kuncogott fel Lilla-, de csinálhatjuk kólával vagy bármilyen üdítővel.
- Játékszabályok? - tettem fel az amúgy elég lényeges kérdést. Csak az unokatesómtól hallottam erről a játékról, de még sohasem ástam mélyebbre magam ebben a témában.
- Annyi a lényeg, hogy mindenki mond egy állítást magáról, ami mindenképpen úgy kell kezdődnie, hogy "én még soha..". Aki már csinálta azt a dolgot az iszik - magyarázta Dávid, mire egy enyhe félmosollyal néztem rá.
Petra hozott műanyag poharakat, és kólát, míg mi körbe ültünk. Jobbra mellettem helyezkedett el Lil, melette Ricsi, Ádám, Zoli, Petra, Levi és végül a bal oldalamon Dávid.
- Ki kezd? - néz körbe Levi.
- Majd én - vigyorodott el Ádám - Én még sosem rúgtam be.
Meglepetésemre csak én, és Levi nem ittunk a kólából - meg természetesen Ádám. Habár igaz, hogy csak mi vagyunk itt a kis korúak. Azt hiszem.
- Lilla.. te pontosan hány éves vagy? -húztam össze a szemökdököm.
- Tizenkilenc - vigyorgott rám. Húha. Én meg tökre azt hittem, hogy kb velem egy idős.. - Most mi van? Petra húsz éves - vont vállat, mire felkuncogtam.
- És még nyári táborokba jártok? Ej-ej, kicsit visszamaradtatok.. - vigyorogtam - És amúgy dolgoztok meg minden? - kerekedett el a szemem.
- Egy évet visszamaradtam, szóval most fejeztem csak be a gimit, de egyébként nyár végén kezdek egy Budai egyetemen, meg egy ruhaszalonban a közelben - vont vállat - de térjünk vissza a játékra.
- Én még sosem úsztam meztelenül - mondta Zoli, mire kortyoltam egyet. Igen, viszont mentségemre szóljon, hogy egyedül voltam..
- Húú, mik ki nem derülnek - vigyorgott körbe Ricsi.
Ő, Ádám, Lil és én ittunk csak.
- Még sosem.. vettem fel térdzoknit - csak Lilla iszik.
- Még sohasem láttam lányt focizni. - mondta Levi, mire legtöbben kortyoltunk egyet a poharunkból, köztük én is.
- Hmm... én még sohasem hánytam piától.
Lilla, Ricsi és Levi -mondjuk ő egy kicsit fanyalogva -, is ittak a saját üdítőjükből.
- Még sohasem nyaltam meg a földet - vontam vállat, mire Ricsi meghúzza a poharát.
- Valami pikánsat - kacsintott rá Ádám, mire mindenki felröhögött.
- Én még soha nem vettem fel boxert - kacsintott Lilla Ádámra, mire elnevettem magam.
A délután további része így telt nagyjából, habár a végére behoztuk, az "aki előbb elmegy WC-re, az veszít" szabályt. Petra vesztett.

-----


- Uuuu - lép be Lilla a szobánkba izgatottan - Ma menjünk ki tábort űzet gyújtani.
 Este nyolc van. Egy-két órája, körülbelül mindenki visszament a szobájába. Ricsi azért, mert "már legalább 10 órája nem játszott videó játékon", ahogy a többieknek is megvolt a saját kis elfoglaltsága. Petra a laptopján nézte a Szex és New Yorkot, én meg olvastam.
- Oké.
- És azt beszéltük a srácokkal, hogy felelsz vagy merszezés lesz - dörzsölte a kezét.
- Szuper - bólintott Petra nem túl lelkesen.
- Mi van veletek, ti vén trottyok? - ül le az ágyamra - Lehet, hogy megcsókolom ma Ádámot.
- Majd mondjam én neki, hogy csókoljon meg? - kérdezem fel sem nézve a könyvemből.
- Nee, az gyerekes. Vagy talán nem annyira?.. Na jó, ha ilyet csinálok, - állt fel, majd hátat fordított nekem, aztán lassan megfordította a törzsét és rám kacsintott  - akkor ha rád kerül a sor, mondd ezt neki. Vagy inkább nekem. Igen, nekem. Petra, lehet, hogy majd neked küldöm a jelet.
- Lil, - nevetek fel hangosan - szerintem ne ezt a jelet add. Inkább csak óvatosan rúgj meg, vagy ilyesmi. Tudod, kevésbé feltűnőbbet.
- Jó - vonogatta a vállát - De ha ez lesz a feladatom, ne félj, te is kapsz valamit - kacsintott rám, aztán el is tűnt az ajtóból.
 1 óra múlva már teljesen sötét van, így kint ülünk a tűz körül. Már megvan a hangulat, mindenki beszélget, már nem szorongunk, mint először.
- Akkor, emberek - állt fel Lilla - Most jöhet a felelsz vagy mersz! Vetkőzős változata.
- Nee - nyög fel Zoé.
- Nem kérdés volt - vigyorog - Akkor, Ricsi. Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Kivel csókolóztál először?
- A barátnőmmel. - erre páran döbbenten néznek rá - Lilla. Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Egyél földet - röhög fel, mire várakozva nézünk szegényre, aki még hezitál. Majd felszed egy kis földet, és bedobja a szájába (!!) - Pfúj! Lilla, - nevet még jobban Ricsi - csak vicceltem. Azt hittem, inkább villantasz egyet nekünk.
- Na - törli meg a kezét a nadrágjába - Doroti - néz rám, majd kacsint egyet. Görcsbe rándul a gyomrom. - Csókold meg Dávidot.

Sziasztok!:) Ez is kicsit rövid lett, meg olyan semmilyen, de a következő kárpótolni fog, ígérem.:) Jó olvasást, komizzatok, iratkozzatok fel!;)
XxChloe M.

Tizennegyedik Fejezet

Demon

Tizennegyedik fejezet

"Jó reggelt!"

Nagy vonalakban annyi történt, hogy Petra felébredt a zuhany hangjára, riadóztatta a többieket, aztán mindenki felsorakozott, Dávidnak mondták, hogy engem is ébresszen fel, akinek nem tartott sokáig össze rakni a képet, hogy én áztatom magam bent a fürdőben.. ja és nem szólt a többieknek.. no comment.
- De most komolyan.. -kezdtem nevetve- mégis mit hittetek? Egy betörő áztatja magát, vagy esetleg egy hullát akart megfürdetni?
- Nem toom'. Én csak azt fogtam fel, hogy valaki van a fürdőben - rántott vállat barátnőm, aki még mindig nagyon álom ittasan dülöngélt a két fiú között, majd hátra dőlt az óriási plüss farkasának, ami majdnem akkora volt, mint én. Gőzöm nincs, hogy fér el mellette. Amikor megkérdeztem róla, hogy mikor kapta, hangos röhögésben tört ki, és azt válaszolta, hogy így tudta meg az egész farkasos mizériát, ugyanis a szülei nem tudták, hogyan mondják el, így vették ezt a hatalmas farkast, majd egy cetli kíséretében az ajtaja elé rakták. Lilla megmutattam nekem a papírt, amit a farkas nyakörvén hordott, és amiben apró gyöngybetűkkel ennyi állt:

"Elmentünk reggelizni, délután érünk csak haza, majd elmehetnénk moziba, vagy ilyesmi. Rendben?
              Egyébként..vérfarkas vagy.
                               Anya"

Első gondolatom az volt, hogy "ez fura", a második, hogy "ezt nem hiszem el, ez azért mégis csak durva. Én nem hittem volna el", a harmadik pedig, "tuti, hogy csak kamuzik". Amikor ezt megosztottam barátnőmmel vigyorogva rámkacsintott.
Egyébként ezeket nevetve mondta, ezek szerint nem vette a szívére, viszont elmondása alapján eléggé hozzá nőtt a kutyus. Pardon, farkas.
- Viszont én most vissza fekszem, ugyanis mindjárt elalszom. Jó éjt! - mondta még Lill, majd befelé fordulva elaludt.
Mi még beszélgettünk egy jó ideig, már fel is kelt a nap, a többség horkolva aludt eléggé kifacsart testhelyzetben (vagyis Lill, Ricsi, Zoli, és Ádám).
A többiekkel az én ágyamat neveztük ki beszélgetős helynek, amíg fel nem ébrednek a többiek. Én felrakram a vízforralónkra vizet főni, majd megkérdeztem, hogy ki mit kér.
- Egy.. - sandított Zolira - Pontosabban kettő hosszú, édesítővel, tejjel.
- Kakaó - csillant fel D szeme, mire elmosolyodtam édes arckifejezésére.
- Hmm... isteni kakaót tud készíteni. - motyogta egy álmos hang a sarokba tolt ágyból - Én is.. - mormogta Lilla, majd felhúzta magát az ágyra, mert eddig szokásához hűen, fejjel lelógott az róla, és vissza hanyatlott az eredeti helyére.
- Egy sima - mondta Levi.
- Nutella - nyögött fel Ricsi, majd a nyakát masszírozva leborult a székből - direkt -, és aludt tovább.
Vigyorogva terítettem rá egy pokrócot, majd egy puha párnát dobtam mellé, mire egyből magához húzta.
- Imádlak, édes - motyogta, mire mindannyian felnevettünk - kivéve Ádámot, aki még mindig aludt.
Elkészítettem a 'jóreggelt-üdítőket', nagyon régen ittam már ilyet, hisz mindig a futás előtt keltem eddig, és időm sem volt. Utoljára amikor anya nem volt otthon reggel, és apa vitt suliba, és meglepett minket ilyenekkel, na meg megálltunk a Fornettinél.
Én kakaót ittam, gumicukorral. Nyami.
Az álmosság ólom súlyként telepedett rám, a pilláim kezdtek elnehezülni, majd lassan lecsukódtak, és neki dőltem egy izmos vállnak, amire ráhajtottam a fejem. Egyébként meglepően kényelmes volt.

-----

A szobában néma csend volt. Mindenki, aki itt maradt tegnap valamilyen módon elaludt. Ricsi még mindig a padlón feküdt, Levi az egyik fotelben helyezkedett el egy pokróccal, Ádám teljesen becsúszott a fal és az ágy közé, míg Lilla kényelmesen szétterült az ágyán. Zoli és Petra szolidan összebújva aludtak, míg mi D-vel egy ágyon aludtunk, ő az egyik karját körém fonva hátulról átölelt, míg a másik karján a fejem pihentetem. A takaró már nincs rajtunk, de nem is volt szükséges, ugyanis a belőle áradó meleg nem engedi, hogy fázzak. A friss menta és némi férfi parfüm illata körbeölel, míg érzem a tarkómon eggyenletes szuszogását. Megfordulok, hogy még jobban "betakarózhassak" vele, amikor megszólal.
- Jó reggelt - összerezzenek álmos hangjára, majd a fejemet jobban belefúrva a vállába válaszolok.
- Neked is - a hangom még kásás, erősen azt sugallva, hogy "most keltem, hagyjál!", mire halkan felnevet, és beletemeti arcát a hajamba. Hallom, ahogy mélyet lélegzik, mire elmosolyodom. - Mm... Hány óra?
- Asszem'.. kilenc, fél tíz körül.
- És a futás? - kérdem, habár most az érdekel legkevésbé.
- Ma kihagyjuk - von vállat, mire értetlenül felemelem a fejem - Milla megengedte.
- Vagy úgy..
A délelőtt további részét lustulással töltjük, halkan beszélgetünk, mesél az otthoni barátairól, én az enyéimről, az osztálytársaim idiótaságairól, meg hogy miket szoktak csinálni a barátaival, a kedvenc helyeinkről. Meg ilyenekről.
- Van egy erdő a régi házunk mellett. Habár még mindig a miénk, de csak én szoktam néha használni. Na szóval, abban az erdőben van egy patak, és mellette pedig egy rét. Néhány évvel ezelőtt anyáék mutatták, és azóta rendszeresen lejártunk oda a húgommal. Habár azóta nem voltam ott. Lehet, majd vissza kéne nemsokára menni. Nyár végén. Esetleg.
Elmosolyodtam.

Na, helloka. Igen.. nem sikerült a megbeszélt időpontra hozni, de egyszerűen nem volt ihlet. Viszoont itt van most, egy kicsit rövidke lett, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket.
Komizzatok, iratkozzatok fel, pipáljatok!:)
XxChloe

Tizenharmadik Fejezet

Demon

Tizenharmadik Fejezet

Az álom

A hét hihetetlen gyorsasággal telt. Szinte repült az idő. A napok egyhangúan, szinte unalmasan teltek, viszont mindig volt valami, ami feldobta. Egyik nap például Kamilláék kitalálták, hogy aznap főzzünk mi, így megcsillogtathattuk a főzőtudományunkat (ami nincs, de mindegy), mivel a fiúk nem voltak hajlandóak rá, míg az idősebb lányok éppen "eltávra" mentek. Gyanítom kint voltak a boltban, na mindegy. Egyedül a tizen-akárhány éves Bianka segített nekünk. A végeredmény végül annyira nem is lett súlyos, a többiek válltig állították, hogy jobb, mint a "menzás" kaja.
Másik nap pedig Lillával kötöttünk fogadást, hogyha ő leelőz egy 50 méter távos futásban, akkor megnézünk egy általa kiválasztott filmet, viszont ha én nyerek akkor kapunk a gumicukrából. Így visszagondolva nem is értem miért mentem bele. Az oké, hogy a reggeli futásnál nem esünk össze a harmadik kör után, de nem tudom miért hittem azt, hogy ilyen téren szembeszállhatok Lillel..
Szóval nagy ötletesen az Alkonyatot kellett végignézni, ami nem is lett volna olyan rossz, ha a drága barátnőm nem parodizálja végig az egészet, és vihog minden második mondatnál..
Szóval egész klassz volt minden, az öreg bá' és csapata sem jelentkezett, mintha csak egy rossz álom lett volna, ugyanakkor Tibiről sem volt semmi hír. Kamilla teljesen átvette a tábor felett az irányítást, így nagyrészt nőuralom volt. Ami abban nylvánult meg, hogy mi döntöttünk sok mindenről, ugyanis volt csomó olyan dolog amihez jogunk volt, például kiválaszthattuk a heti menüt, vagy a napi edzéstervet, amit a fiúk nagy gonddal elhallgatták előlünk, és nem tudtunk róla. Na nem mintha így sokkal finomabb lett volna a koszt, de legalább megszívathattuk a fiúkat. Egyik nap brokkoli pürét írtunk a menüre kelbimbó salátával, extra csípős szósszal nyakon öntve, míg másik nap csiga, sushival, és valami zöld trutymóval amiben elvileg elefánt bél, és lábköröm van. Legalábbis ezt mondtuk. És bevették. Szóval alig bírtam visszatartani a nevetésemet, amikor megláttam grimaszosan eltorzult fejüket. Végül kitálaltunk, és elmondtuk, hogy amit annyira undorodva szemléltek alma püré, megsárgult szőlő, Wasabis valami, sült polip, a sushi kivételesen tényleg sushi volt, és sima majonéz öntet, An jóvoltából, akinek a szüleiről kiderült, hogy a közelben van egy éttermük, és felajánlották e "nemes" célra. Na mindegy.

-----

Következő hét reggelén izzadtan és a levegőt kapkodva keltem fel. Álmosabb voltam, mintha az egész éjjelt átvirrasztottam volna, viszont nem sok esélyt láttam arra, hogy visszaaludjak.
Az álmom furcsa volt, mégis annyira rémisztő. Édesanyám volt benne, ahogy előttem áll és mosolyog. Ami talán a legjobban meglepett, tekintve, hogy életembe annyiszor láttam mosolyogni, hogy meg tudom számolni egy kezemen. Na, nem mintha annyira rémes lenne, ő is nagyon szeret, és bármit megtenne értem, értünk, és bármennyire megalázó is ez apára nézve, főként anyu temperamentumossága miatt felcserélődtek a szerepek, apa volt a "védő", aki támogatott engem, és mindent elnézett, míg anya a legkisebb hibámra is ugrott, kijavított, noszogatott, tanítgatott, és ha kellett gondolkodás nélkül szobafogságra ítélt, mondhatni ő hordja a nadrágot nálunk a családunkban, habár apa szerintem nem bánja, mert végtelenül szereti anyát, és bármit megtenne, hogy boldognak lássa.
Aztán anya mosolya inkább vicsorrá alakult, majd mintha szörnyű kínokat élne át, hátragörnyedt és mire kettőt pislogtam már nem is anya állt előttem a szokásos munkaruhájában, hanem egy sötét árny. Na, nem mintha kitakarta volna őt valami, hanem az egész lényét körbe lengte egy fajta sötét, gyilkos aura, amin képtelenség lett volna keresztül látni, nyúlni vagy menni. Mert megpróbáltam mindegyiket, de mintha nem is a testembe lettem volna, mintha nem is lettem volna ura önmagamnak, de mégis ott voltam.
Ez a folt kezdett tisztulni, élesedni, mint amikor még ott van előtted, kitakar mindent a köd, mégis átsejlik valami. Kezdett kirajzolódni a körvonala, egyértelműen egy férfi volt, az arca erős vonalú, orra egyenes. A fejét egy olyan '60-as évekből szervált kalap fedte. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni, mégsem éreztem azt, hogy félnem kellene tőle. Nem hiszem, hogy engem nézne, az egész olyan volt, mintha egy személyin lévő fotó lenne 3D-ben, de egész alakos.
Légzésen és pislogáson kívül nem csinált semmit, izmos karjait a mellkasán keresztbe fonva tartotta. Nagyjából olyan velem egy idősnek nézném, mégis, a vészjósló tekintete azt mutatta, mintha egy sokat megélt ember állna előttem.
Hirtelen megmozdult, karjait leengedte, tekintetét egyenesen rám irányította, szemei kikerekedtek, majd bizonytalanul tett felém egy lépést. A hátam mögül vad morgás hallatszott, mire megtorpant, és ő is hasonlóan cselekedett. Értetlenül álltam a történtek előtt.
Hirtelen villám sebességgel mellettem termett, majd próbált maga mögé taszítani, de egyszerűen.. keresztül nyúlt rajtam.. azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. Döbbenten meredtünk kezére.
Így, egészen közelről ismerős volt az arca. Nem tudnám megmondani honnan, de mintha már láttam volna valahol.
Ekkor három fekete ruhás nő jelent meg, akik hátra fogták karját, mintha ez olyan természetes lenne, hogy egy ekkora darab srácot csak úgy három lány féken tart..
A fiú próbált kiszabadulni, és úgy nézett rám, mintha nagyon fontos lennék számára.
Ekkor az álom megszakadt, a fiú és a fekete ruhások sehol sem voltak. Egy sötét szobában találtam magam, két alvó lánnyal, egy rám csavarodott takaróval, izzadságban úszva.. guszta.
Szinte minden álmosság kiment a szememből - habár mentálisan totál fáradt voltam -, ezért ledobtam magamról a takarómat, és kisétáltam a fürdőbe, lehetőleg úgy, hogy ne keltsem fel az édesen hortyogó Petrát, vagy az ágyról félig lelógó Lillát.
Ledobtam magamról a pizsiként használt rövid gatyát, és a spagetti pántos pólómat, majd beálltam a zuhany alá. A zuhanyrózsából jéghideg víz kezdett folyni, mire majdnem felsikítottam. Csak én lehetek ilyen szerencsés..
Fél órával, és egy forró zuhany után a köntösömben csoszogtam ki, hogy keressek valami ruhát.
Azonban ami kint fogadott örök időkre az elmémbe égett..

A szobánkban égett a villany, ám nem ez volt az annyira furcsa..
Mindenki..ismétlem, mindenki ott sorakozott a szobánkban, harckészültségbe, az egyik ágyon egy álmos Lillel, a másikon  senki, az enyémen egy vigyorgó Dávid.
És rám szegezték az összes "fegyver"-nek minősülő dolgot. Ricsinél egy nerf volt, ami véletlenül elsült, így kaptam az arcomba egy szivacstöltényt, de mindegy..
Egy pillanatig rezzenéstelenül, pislogás nélkül meredtem rájuk, majd kitört belőlem a jóízű nevetés.
Csak kiszakadt belőlem, egyszerűen annyira viccesen néztek ki, tettre készen, mintha nagy bűncselekménynek számítana az, hogy elhasználtam a meleg vizet. Egy pillanat kellett csak, hogy rájöjjek, nem ilyesmire számítottak, és csak téves volt az egész kommandós akció.
Legalább 3 percig nevettem, kórusban Dáviddal, aki huncutul vigyorgott, aztán amikor csillapodott a nevetésünk.. újból egymásra néztünk, és megint szakadtunk.
A többiek értetlenül néztek ránk, majd Petrára, habár inkább vádló volt a tekintetük, mintsem kérdő.
- Na jó, üljetek le. El kell mesélnetek mi folyik itt, had nevessek még egyet - vigyorogtam a bent maradó pár emberre.
A lányok már a saját helyükön kuporogtak, a "beszt frend"-em mellett ott ült Ádám és Levi, Petránál (természetesen) Zoli táborozott, míg az én ágyamat is ketten foglaltuk el D-vel (ez lett a beceneve, mindenki így hívja), míg Ricsi az egyik fotelben helyezkedett el, mert "ő mindenhol ott van, és semmiből sem maradhat ki" alapon maradt itt, legalábbis amikor rákérdeztem ezt válaszolta.. szerintem meg a kezemben tartott gumicukor miatt. Na mindegy.
- Kezdhetitek!
- Hát, az úgy volt...

Sziasztok! Kitettem egy közvélemény kutatást, szóval ha rátalálsz a blogra és/vagy tetszik, nyomj egy igent, hogy felmérhessem, hogy nagyjából hányan látogatjátok az oldalt! Nagyon örülnék néhány kommentnek, szóval légyszi, írjatok véleményt!:) 
Remélem jól telik a szünetetek, és jó volt a karácsony, akartam egy részt hozni, csak egyszerűen nem volt rá időm!:) 
Szerintem még hozok egy részt még ebben az évben, de ha mégsem, mindenesetre Boldog új évet!:D
Nem is untatlak titeket! Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel! Jó olvasást!
XxChloe M.

Tizenkettedik Fejezet

Demon

Tizenkettedik Fejezet

Az erdő

Az elmúlt napokban több minden történt. De akkor szép sorjában.
1.Áron tegnap előtt óta több fenyegető üzenetet kap, de valószínűleg, nem ő a "célpont", hanem inkább mi. Együtt.
2.Az üzenetekből kiderült, hogy ezek az emberek -vagy akármik-, rabolták el/ejtették fogva Tibit, habár van néhány kételkedő, miszerint csak blöff, élükön Lillával.
3.Ricsi szereti a musicaleket. Ehhez szerintem nem kell hozzá fűznöm semmit..
4. Ja, és elég nagy bajban vagyunk.
De semmi pánik! Legalábbis ezt mondogatom a lányoknak. Habár szerintem ezzel főként magamat szeretném nyugtatgatni. Mert hát hogy is ne lenne gond? Tibit muszáj megkeresnünk, magunkat muszáj megvédenünk, egymást muszáj megvédenünk, rá kell jönnünk, hogy ki küldözget Áronnak olyan üzeneteket, mint pl. "Itt van. Ha látni szeretnétek, adjátok meg magatokat." Komolyan mondom, mint egy túlspilázott, klisés filmben..
 Szóval igen, de semmi pánik! Minden a legnagyobb..
 - Lányok! - rontott be Lilla az ajtón - Jött egy újabb üzenet. - Petrával és Annel már pattantunk is fel a helyünkről. A mostani napok úgy telnek, hogy a felügyelők folyamatosan figyelnek mindent -vagyis, szerintük mindent-, és néha valamelyikük elmegy egyet járni az erdőkbe, hátha van valami. Mert ugye őket sem hagyhattuk ki a sztoriból. Ja, meg ugye elég feltűnő lenne, ha a táborvezető több napig nem jelentkezik.
Mi Éva parancsaira edzünk és próbálgatjuk a képességeinket, ami nem megy valami jól. És ha üzenet jön, megyünk, és legalább hétszer elolvassuk, majd jön a kupaktanács, amin 30 perc üldögélés megegyezünk, hogy csináljuk ugyan azt, amit eddig. De hé, semmi pánik.
- Azt írják, menjünk fel a hegyre - mondta Zita fagyosan. Eddig még nem küldtek ennyire utasító jellegűeket, maximum, hogy "figyelünk titeket", enyhén fenyegetően. Szerintem. Mondanám, hogy vicces szitu volt, akkor tényleg úgy éreztem, hogy meg fognak ölni.. vagy rosszabb.
 - Menjünk? - nyelt egyet Ákos.
 - Menjünk. - bólintott keményen Dávid - Most már nem mehet ez így tovább. Meg kell tudnunk, mit akarnak. Védeni fogjuk egymást. Elvégre harmincan vagyunk.
 - Mi.. Mi van, ha valamelyikünknek baja esik? - kérdeztem kétségbe esve.
 - Nem fog. - nézett rám, és a tekintete meglágyult - De nem fogunk itt dekkolni egész nyáron így, ugye?- a szemével olyasmit üzent, hogy "megvédelek". Egyszerre nyugszom meg, és leszek izgatott. Tegnap beszélgettünk is, de főleg én magyaráztam össze-vissza, ő meg elfojtotta a nevetését. Mondanám, hogy uu meg áá, hogy ilyen helyzetbe vagyok, de sajnos aligha tudok ezzel foglalkozni. A mellettem álló Lilla meglökte a karom, mire rákaptam a tekintetem. A következő beszélgetést folytattuk tekintettel: "Mi van?" "Hallod, bejössz neki" "Jelenleg sokat tudok ezzel kezdeni!" "Figyelj, bárhogy is lesz... Legrosszabb esetben is összejössz vele, jó? Látom, hogy neked is tetszik" "Erre nem válaszolok". Ja, mert mi ennyire menők vagyunk, hogy ilyet is tudunk.
Azt hiszem Lillával ez alatt a pár hét alatt legjobb barátnőkké váltunk, talán -megkockáztatom-, hogy jobbak, mint Ellivel voltunk. Vele nem mertem olyan dolgokról beszélgetni mint Lillával. Ellivel már nagyon kicsi korunk óta ismerjük egymást, és olyan mintha a húgom, vagy nővérem lenne -a helyzettől függően. Persze nagyon szeretem őt is, de Lillával jobban megérjük egymást. Habár néha eléggé elvicceljük a helyzetet, és a legrosszabb poénokon is nevetünk, és szerintem megdöntöttük a legtöbbet-nevetünk-egyhuzamban rekordot is..
 - Nem fogunk - szakított ki Boti a gondolataim közül - Induljunk a hegyre. Mindenkinél legyen legalább egy védekező eszköz. Öt perc múlva a kapunál. - erre kiiszkoltunk a nappaliból, be a szobákba. Én felkaptam egy pulcsit, egy zseblámpát, és egy gázsprayt. Bárki mondhat bármit, senki nem készülhet fel eléggé! Lilla egy játék pisztolyt (?) vett a kezébe, Petra meg egy zsebkést. Na jó, tudunk túlozni, de egyszerre utáljuk és kihasználjuk ezt a helyzetet, hogy kémeset játszhatunk, és senki nem néz minket hülyének.
 Kimentünk az esti hűvös levegőre, és a hátamon egy kis borzongás futott végig, ahogy véletlenül hozzáért a kezem Dávidéhoz.
 - Ki nincs itt? - kérdezte Boti olyan Tibisen, mire komoly helyzet ide vagy oda, néhányan benyögték, hogy én. - Igen, mindenki itt van. Induláás! - kész csordaként mentünk a kitaposott fűben, majd át a járdán. A hegyen mindenki bekapcsolta az elem lámpát, már akinél volt. Ha valaki felülről nézne minket, biztos, hogy kiröhög. Egy kört alakítottunk, kívül a fiúk, belül a lányok, bár ez teljesen véletlenül alakult ki (hát.. vagy mégsem).
 - Itt vagyunk - suttogta valaki, mire a lányok felsikítottak, pedig csak szegény Betti szólalt meg, aki ezután ijedten összerezzent.
 - Hahó! - kiáltotta Ádám.
 - Itt vagyunk! - szállt be Balázs.
 - Ez remek... - mondta valaki rekedtes, öreges hangon, és ez tuti, hogy nem Betti volt.
 - Ki vagy te? - kérdezte Boti kemény hangon. Ő most felvette a vezető szerepét, vagy ilyesmi, de nem bántuk.
 - Én? Csak egy senki.. - lépett elő a fák mögül egy fickó. Őszes haja, és karcsú teste csak úgy tornyosul felénk, de rajtam kívül senki nem lép egyet hátra. A következő, amit hallottunk, hogy Lilla nevet fel hangosan. Egyszerre néztünk rá.
 - Bocsánat, nem zavarok semmit - fogta be a száját - Csak ez olyan vicces. Azt hiszi, egy filmben van.
 - Igen? Ilyen vicces? - vonta fel a szemöldökét, majd rávicsorgott, mire Lilla visszavicsorgott rá. Egyből megértem. Egy vérfarkas, mint Lilla.
 - Igen - lép hozzá közelebb Lilla, akit követek, és Ádám is mellé lép, aki védelmezően kitakarta a fél testét, mire Lilla megérintette a könyökét, jelezve, hogy nem hiszi, hogy ezt kéne. És egyetértek vele. Amit tanultam magamtól, és más ember feletti lényekről, hogy ez az ami ingerli őket.
 - Mindenki nyugodjon meg! Nem szándékozok bántani senkit, csak lenne egy feladatom a számotokra...  - elég nyugodtan kezelte a helyzetet, habár lehet, hogy tényleg neki van itt egy kicsi előnye. A farkas-alakjában simán megölhetne mindannyiunkat, mivel ő valószínűleg ki van képezve, míg mi nem.
 - Mi lenne az? - szólalok meg véletlenül hangosan. Pedig eskü nem akartam magamra haragítani, vagy ilyesmi..
 - Na na na na! Ne legyünk türelmetlenek - vigyorgott rám. Arcán megfeszült a rácos bőre, ami nagyon nagyon ijesztő volt. A hátamon futkosott a hideg, és reflekszből kicsit hátrébb léptem.
 - Attól függ, mi az - méregette Zoli.
 - Valakinek egy kis csempészés, valakinek hackelni kell, nem nagy cucc. De csak ti végezhetitek el.
 - Maguk undorítóak - háborodik fel egyből Zita - Ezért csinálják? Ezt az egész nyamvadt tábort?! Amint megtudták, hogy különlegesek jönnek ide, azonnal.. Fogadjunk a maguk keze is benne van ebben az új "törvényben" - köpte felé a szavakat. Úgy látszik, eléggé feldühödött..
 - Okos kislány - húzza gonosz mosolyra a száját  - Majd szépen lassan úgyis mindent megtudtok, de jobb, amíg csak vakon követtek engem. Legyen az az első feladatotok, hogy hallgattok.

-----

Tegnap azt hittem, hogy miután visszaértünk órákig forgolódni fogok, és nem tudok majd elaludni. Hát, tévedni emberi dolog. Amint a fejem hozzáért a párnához, azon nyomban elaludtam.
Reggel viszont fáradtabban ébredtem, mintha egész éjjel fent lettem volna. A hajam kócos, a szemem majdnem leragadt, a szemem alatt lila karikák díszelegtek. Gyönyörűen festettem.
A többiek is így néztek ki, ezért megbeszéltünk egy jó nagy csajos "szépség-napot". A hajamat egy kontyba kötöttem a fejem tetején, felkaptam az első melegítő nadrágot, és pulcsit, amit találtam, majd kimentünk a szokásos gyülekező helyünkre, ami az ebédlő asztal mellett volt.
- Borzalmasan néztek ki - fintorgott ránk Tessza.
- Kösz. Mert a te fejeden nincs egy kiló smink - persze ezt nem mondtam ki hangosan. De a lányok fintorából kikövetkeztettem, hogy ők is valami ilyesmit gondolnak. Mondjuk szerintem Petra kicsit visszafogottabban, míg Lilla... nos, ő Lillásabban fogalmazta meg.
- Ki nincs itt? - kérdezte Boti. Nincs mese, a reggelek elmaradhatatlan kellékévé vált ez a mondat..
- Najó, ugorjuk át ezt a részt - röhögött fel Dávid. Mély hangja betöltötte a fülemet, és borzongás futott végig a gerincemet. Valahogy mindig ezt a reakciót váltja ki belőlem. Szerintem valami krónikus betegség lehet ez.. Már két-három napja folyton megborzongok. Hmm.. lehet, hogy megfáztam.
- Na, gyerünk-gyerünk! Nem érünk rá egész nap - csapta össze a két tenyerét Éva - Tíz kör!
Éva kellő képpen élvezi az edző szerepét, és amikor csak teheti, kihúzza magát a feladatok alól.
Meg volt a kellő motiváció, ami miatt mindenki csúcs időn belül teljesített.
- Ez szép volt. Ha már ilyen jól megy, akkor még öt kör! -tapsolt kettőt (újra), majd a napszemüvegét (újra) a szemére tolta, és hátradőlt a fűben.
Az újabb körök után lihegve dőltünk egymásra, persze Lill -aki úgy néz ki, mint egy pitbull, ezzel a vörös ábrázattal, és mérges tekintettel-, na meg persze a legtöbb fiú lazán beszélgettek, mintha meg se kottyant volna nekik.

-----

Miután kellően sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, és lemostam magamról az izzadtságot, felöltöztem egy térdig érő karácsonyfa mintás pizsigatyámba -ami amúgy nem tudom, hogyan került a bőröndömbe-, és egy szürke alapú, baglyos pólóba.
A "csajos-szépségnapunk" -vagy ahogy Petra mondta: Nappali pizsibuli (egyre jobb nevek)- azzal kezdődött, hogy kifestettük a körmünket. Míg Petra maradt a klasszikus Franciánál, addig Lilla kicsit rockosra véve a figurát fekete-zöld-lila keveréket használt, míg én egy sima türkiz kéket választottam, amire, az idő közben csatlakozó An, fehér hópelyheket rajzolt rá, míg a gyűrűs ujjaimra egy-egy nagyon cuki hóembert. Mondván, legalább valami illik a pizsimhez, hamár az időjárás nem. Egyébként, mint kiderült, nagyon ért a kozmetikához, mivel gyerek korában ezt a pályát szerette volna választani, de hamar rájött, hogy ez a munka nem éppen olyan jó móka, mint gondolná, na meg nem hiszi, hogy ez annyira kifizetődő dolog lenne. Hát, ő tudja.
Nagyjából még úgy másfél órán keresztül be nem állt a szánk, ami után úgy döntöttünk, hogy nézünk valami jó filmet.
Elöszőr valami hasonló témakörűt szerettünk volna nézni, mint múltkor, de végül közös döntés alapján kizártuk a szuperhősös, szörnyes filmeket, szerintem érthető okokból. Aztán felmerült a vígjáték, mire elhúztam a szám.
- Nem nagyon van hangulatom most nevetni - mire mindenki helyeslően hümmögött.
És ezt ennyiben is hagytuk.
Aztán különböző típusokat soroltunk fel, volt mese, sci-fi, dorama, thriller, akció, dráma, míg végül Lilla bedobta a mentő ötletet.
- Mi lenne, ha egy jó kis romantikus filmet néznénk?
- Jujj! Az nagyon jó! Tudok is egy tök jót! A csillagainkban a hiba! Láttátok már? - kérdeztem, mivel egyik kedvenc filmem volt.
- Hm.. aha, de én inkább mást néznék meg. Ha maradnék? - vonta fel a szemöldökét Petra.
- Annak nem tetszett a trailere. -húztam el a számat - Szerelmünk lapjai?
-Hm.. én azt túúúl.. hülyeségnek találtam. Vagy olyan..elmebetegnek.. vagy minek.
- Pff.. amatőrök. Ezek a legjobbak - lebegtette meg előttünk a DVD-ket.
Volt ott Rómeó és Júlia, Álom luxuskivitelben -Adrey Hepburn főszereplésével-, Csillagainkban a hiba (huhuu), és egy olyan angol film, aminek az életben nem tudnám kimondani a nevét. Vagy francia. Ki tudja..
Végül egy teljesen új opciót választottunk, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-ot.
Dél körül, amikor megéheztünk, kimentünk az ebédlő asztalhoz, ahová már kezdtek szállingózni a csoportunk.
Az ebéd most szokatlanul finom volt, carbonara spagetti. Régen nagyon szerettem, viszont ott, ahol most lakunk nincs olyan étterem, ahol lenne carbonara. Sőt, étterem is kevés van.
Miután mindenki jól lakott beültünk a jóga terembe. Azt hittük megint jógázunk, vagy valami ilyesmi, de kiderült, hogy még csak köze sincs hozzá.
- Üljünk körbe! - mosolygott ránk Kamilla. Ami furcsa volt, hisz talán az első napon kívül még csak hasonlót sem láttunk az arcán, mindig komor volt, vagy unott. Most viszont látszott rajta, hogy elég tanácstalan, hogy mi tévő legyen az egész Tibis-elrablós-fenyegetős ügy miatt.
Mindenki fogott a sarokban álló kupacból egyet, és elrendeződtünk. Na, nem mondanám körnek, de szerintem tőlünk ez is haladás. Látszottak a kisebb-nagyobb klikkek, habár a miénk elég nagy volt. Ricsiék, Dávidék, és Áronék is ott voltak, na meg persze mi. Petra Zoli mellett ült, a kezét fogta, és óvatosan nekidőlt. Lilla Áronnak tette a szépet (természetesen Ádám bosszantása miatt), míg Ádám feltűnően szemezett Bogival (hasonló okok miatt). Ákos és Bálint egymást ütögették (?), míg Dávid és Bence egymással beszélgettek, én pedig a mellettem ülő Levivel folytattam diszkurzust. Épp magyaráztam neki az öcsémről, meg Elliről, amikor Kamilla megköszörülte a torkát, de amikor ez nem ment, akkor próbált ránk szólni ("Gyerekek! Szeretnék valamit mondani! Csöndesebben!"), de ez sem sikerült, főleg, hogy elnyomta a hangját az általunk keltett hangzavar. Dühösen felállt a székére, majd elkezdett torka szakadtából ordítani, hogy "csööööönd". Szórakozva néztem a dühös felügyelőt. Ha a nézésével ölni tudna, akkor itt bent néhányan holtan esnénk össze..
- Nos, úgy gondoltam.. gondoltuk, hogy jó, ha egy kicsit megismerkedtek a.. dolgokkal. Értsétek itt az átváltozást, és egyebeket.
- Mi az az átváltozás? - tette fel a jogos kérdést Petra.
- Igazából ti még nem vagytok vérfarkasok, szellemek, mushuk stb. Minden krpitid életében van egy.. korszak, amikor ez történik. De mondom, ez változó. De van olyan is, aki nem változik át, mert neki ez a végső alakja. Például a dramfíroknak - magyarázta kicsit értelmetlenül.
- Akkor én.. még nem vagyok vérfarkas? - döbbent le Lilla.
- Még nem - bólintott
- És mikor leszek az?
- Általában 15. és 18. születésnapod között. Ez pontosan azt jelenti, hogy képes leszel átváltozni farkassá, és ha van, akkor kifejlődik az egyéb képességed. De ne nagyon reménykedj. Nagyon keveseknek van - magyarázta, mire döbbenten bolintott, majd hátradőlt a székén, és összecsücsőrített szájjal kezdett gondolkozni.
- És a vámpíroknál ez hogy működik? - tette fel Petra az engem is foglalkoztató kérdést.
- Nos.. nálatok ez bonyolult. Meg kell harapjon egy vámpír. Ha megvan benned az a sejt, ami szükséges a vámpírrá váláshoz, akkor beindul az átváltozás. Ha nem, akkor meghalsz. Ez egy borzalmas folyamat, felér egy kínzással, már ahogy hallottam. Ezután dől el, hogy életben maradsz, avagy sem. Mostanában növekszik a halálozási arány, főleg mert nem tudunk megfelelő környezetet biztosítani. - húzta el a száját. Oké, értem én. Lehet meg fogok halni. Ezt még talán elviselem. De..
- És akkor majd egy dühöngő fenevaddá fogok változni, aki sorozatgyilkossá válik majd, mert nem tud uralkodni a vérszomján? - kérdezem fintorogva, mire Kamilla felnevetett.
- Nem. Általában nem. Tudod, a kriptidek vére sokkal éltetőbb számotokra, mégha nem is változott még át az adott személy. Ráadásul nem tudod megölni így őket.
- Akkor hogyan? - vigyorogtam.
- Irracionálisan erős, és gyors leszel, szinte halhatatlan. Szerintem megoldod - folytotta vissza a mosolyát.
Sok érdekes dolgot megtudtunk. A legtöbben nem fognak átváltozni, míg mi szívunk, és konkrétan haldokolni fogunk. A közhiedelemmel ellentéttel nem fog sem az illatunk, sem a bőrünk hőmérséklete megváltozni, víszont változhat a hajunk, szemünk színe. És örökké élünk. Nagyjából..
Egy jó átbeszélgetett két óra után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a közeli kis rétre.

----

A nap hét ágon sütött, sokkal melegebb volt, mint hittem. Már jócskán volt 40°, habár még csak Június közepe körül volt.
A hely gyönyörű volt, csodálatos lila, és rózsaszín virágok voltak mindenhol. Az illatuk finom lett volna, ha nem ilyen tömény, viszont így annyira nem volt kellemes.
Nagyjából a közepén letelepedtünk. Egy ideig csöndben voltunk, én hallgattam a madarak csicsergését, és a közeli kis patak csörgedezését, míg végül Petra megtörte a csendet.
- Lehet, hogy..
- Aha - helyeseltem.
- És mindketten.. - rémült meg Lilla.
- Te meg.. - néztem rá furán.
- Én meg?!
- Nem tudom - nevettem fel, és védekezően felemeltem a kezeimet.
- Akkor jó - kuncogott ő is.
A tarkóm bizseregni kezdett, és rossz előérzetem támadt.
- Lányok.. azt hiszem, jó lenne visszamennünk - suttogta Petra.
Ezek szerint, nem csak én érzem. És habár nem takarta el a napot egy hirtelen megjelenő felhő, sem pedig nem jött furcsa misztikus köd, de azért eléggé ránk hozta a frászt, szóval gyorsan elkezdtünk visszafelé lépkedni.
- Hova-hova? - kérdezte egy rekedtes hang mögülünk, mire ilyedten felsikítottam. Világ életemben az ijedősebb fajtából való voltam, főleg mostanában, szóval szerintem ez egy várható reakció volt.
Gyorsan mind a hárman megpördültünk a tengelyünk körül, és értetlenül néztünk szét.
Akárki is volt, már nincs itt.. legalábbis nem látjuk..
- Szerintem tűnjünk el innen.. - sziszegte Lilla frusztráltan, miközben a rétet körülvevő fákat pásztázta.
Mivel mindanyian egyetértettünk vele, így futó lépésben visszafele kezdtünk menni. Pár percen belül már a közös nappaliban ültünk, miközben Boti összecsődítette a többieket.
- Na szóval. Tudjuk, hogy nem nagy dolog, de megegyeztünk, hogy mindenről beszámolunk egymásnak. - kezdte diplomatikusan Lil - Szóval.. kint voltunk egy réten, innen nem messze.
- Jézusom, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? És ha valaki rátok támad? - hülledezik Zoli aggodalmasan, miközben megtapogatja Petra arcát, majd kicsit elforgatja, és megnézi a nyakát, majd a karjait.
- Nyugi. Nem lett semmi, max egy kis szívroham Petra részéről, és egy kis 2-es fokozatú dobhártya perforáció. Kösz, Doroti! - intett nekem, laza stílusban, mire elvigyorodtam. - Ugye felálltunk, és már elkezdtünk visszafelé jönni, amikor valaki megszólalt mögöttünk. " Hova-hova?" - utánozta a pasast, szinte beleborzongtam a hasonlóságba..- Természetesen mire megfordultunk már nem volt ott senki, de így is eléggé megijedtek a lányok - mutatott ránk, mire felháborodottan felszisszentünk - Jó, talán én is egy kicsit. - forgatta a szemét.
- Ennyi? Ezért kellett megszakítanom a délutánomat? - csattant fel Tessza.
- Mert gondolom olyan fontos dolgot csináltál. És neked lehet, hogy nem fontos, de nekünk igen, szóval kuss. - mordult rá Ádám - nagy meglepetésemre.

A délután további részében nem csináltunk semmit, csak feküdtünk a szobánkban, és beszélgettünk, vagy zenét hallgattunk. Én beszéltem anyáékkal, otthon annyi történt, hogy Örs megbetegedett, amin egy jót mosolyogtam. Csak az én öcsém tud megfázni ilyen időben..
Este bekapcsoltunk egy filmet, és bár kíváncsi voltam a végére, de az álmosság győzött, és úgy, ahogy voltam, a padlón elaludtam..

Tizenegyedik Fejezet

Demon

Tizenegyedik Fejezet

Eltűnt?!

Hát végre, péntek. Az a bizonyos péntek-érzés ott motoszkált bennem, miközben öltöztem fel a reggeli futáshoz, és egy kis honvágy is jött vele. Meg kell mondjam, ez a mindennapi edzés egyrészt teljesen leamortizál, másrészt pedig feltölt energiával.

 - Ó, ma jönnek a felvigyázók! - szólalt meg Petra a hajgumijával szenvedve.
 - A kik? - ráncolta a homlokát Lilla.
 - Miért, te hogy mondanád? - háborodott fel.
 - Tanerők - röhögött.
 - Tényleg! Ők mit fognak csinálni? - kérdeztem.
 - Csak úgy lesznek - vonogatta a vállát Petra.
 - Ja, meg jelentenek Tibinek mindenről, amit csinálunk.
 - Ilyen kettős ügynökök! - egész izgatottak lettek ettől a beszélgetéstől, és még folytatták, én kisebb figyelemmel követtem őket ki. Nem hiszem, hogy kettős ügynökök jönnének, de mindegy.
 Kiértünk a napra (vagyis az alig-napra, haha), miközben a többiek is lassan megérkeztek. Tibi már ott állt egy nővel, és egy férfival, akik kissé idegesnek látszottak, de próbálták ezt elrejteni. Aha, a nagy titkos ügynökök.
 - Jó reggelt! Mindenki itt van? - kezdte Tibi.
 - Én nem - jelentkezett Ricsi.
 - Még Csilla nincs itt - mondta Bogi
 - Én még aludnék.
 - Szerintem lázas vagyok.
 - Hol van a zoknim?
 - Na, elég a hülyeségből! Csilla megvan, szuper. Ők itt az új titkos ügynökök - na jó, nem ezt mondta - akik hazugságvizsgálóval fognak titeket faggatni. - oké, ilyen se volt - Ő itt Kamilla, az úr pedig Bence. Mutatkozzatok be!
 - Khm. Magyar Kamilla vagyok, mostantól nyár végéig itt leszek veletek. - mondta, aztán egy kicsit megakadt - Nyugodtan tegezzetek! - fejezte végül be, és hátrébb lépett jelezvén, kész.
 - Én Szőke Bence vagyok, itt élek ezért hosszabb távú túrákon hasznos lehetek. Remélem, majd minden rendben lesz itt...Voltam én már tábor felügyelő - mutatta fel a mutatóujját fenyegetésképpen - Engem is tegezzetek.
 - Először nem jöttem rá, mi a vezeték neve.. - suttogta Petra. A harmincas pasas haja teljesen szőke.
Miután éppen eleget fárasztották a fiúk az "újakat", és futottunk is, gyors fürdés és hajmosás után már a reggelinél ültünk, ahol Tessza vitatkozott valakivel, így próbáltuk messze elkerülni. Ijesztően néz ki ilyen zabos fejjel.
 - Hé, nem láttátok Tibit? - jött oda hozzánk Boti (igazából csak Zolihoz).
 - Nem - ráztuk egyszerre a fejünket.
 - Francba... Ah, akkor mindegy.
Furán néztünk össze. Olyan nincs, hogy nincs itt Tibi. Tibi mindenhol ott van. Mindenhol.

-----

Mostanra már szinte mindenki aggódott. Tibi azóta sehol, már mindenki megnézte mindenhol hatszor, és a tábor felügyelők is felvittek minket a hegyekbe körülnézni. Jelenleg a "nappaliban" ülünk, és hallgatjuk, ahogy elmondják, hol látták utoljára. Bár Ricsi épp a lábkörmét vágja, de mindegy.
 - Velem még beszélt futás után, és semmi baja nem volt. Addig még biztosan itt volt. - mondta Éva.
 - Igen, én már csak reggelinél nem láttam. Nem reggelizett, de a futás végén még itt volt. A szobájában kellett volna ilyenkor lennie. - vonta le Zoli.
 - Átnézzük ott még egyszer? - nézett fel a könyvéből Zoé.
Erre egyszerre álltunk fel (Ricsi egy kicsit késett), és indultunk meg Tibi szobája felé. Közben láttuk, hogy az olaszok indulnak a medi-terem felé, így Viki olaszul kérdezte őket, nem látták-e Tibit. Sajnos nem.
Bementünk a szobába, és újra átnéztünk mindent. Sehol semmi.
 - Hééé - jött ki az ágy alól (?) Petra - Találtam valamit!! - mutat fel egy kis... Elemlámpát?
 - Mi ez? - lépek oda,  ahogy mindenki, így egy nagy kört alakítunk, majd kiveszem a kezéből a lámpa szerű valamit, majd a kis gombot az oldalán megpróbáltam benyomni, de nem sikerült, így próbáltam fel vagy le tolni, de az sem sikerült. Közelebbről megnézve az egy csavar volt.. Na mindegy.
 Ezután a besülés után tovább adtam, így mindenki alaposan megnézte, majd Zoli kezében állt meg.
 - Ez.. Valami spéci cucc - nézegeti - A neten már láttam ilyet, de nem lehet venni. Elég nehéz beszerezni. 'Rágugliztam', de csak egy.. éttermet, vagy hasonlót hozott ki. Asszem - magyarázta.
 - Mire való? - nyújtogatja a nyakát Betti.
 - Na, ez jó kérdés. Lehet, hogy lehallgatták Tibit, ezért volt az ágy alatt. De nem tudom... Megnézem a gépemen, aztán meglátjuk.
 - Mi? Lehallgatták? Gondolod, elrabolták? - ijedt meg Petra.
 - Elképzelhető - szállt be Boti a beszélgetésbe - Elvégre, ha valahova menne, tuti, hogy szólna nekünk. Aztán, annak mi értelme lenne, hogy megszökött? Hülyeség. Persze ez is furcsa, mert mi célból vitték volna el? De majd erre is rájövünk. Nem? - nézett körbe, de csak bámultunk magunk elé. Most komolyan, elrabolták? Miért? Mi van, ha minket is elrabolnak?
 - Mi... Mit csinálunk nélküle? - tette fel a jogos kérdést Bálint.
 - Ohh.. ugyan már! Miért rabolták volna el? Biztos csak.. - gondolkodott - ..vécén van. - vont vállat -, Vagy lerészegedett, és kifeküdt a kocsma padlóján vagy az árokban - röhögött fel, mire kapott egy pár szúrós pillantást, és két harsány nevetést. Az előbbi Petra, Tessza, és egy pár lány, na meg Bálint és Zoli volt, az utóbbi pedig természetesen Ricsi és Ádám.
 - Semmit. Keressük. Kutatunk. Meg ilyenek. Vagy figyelmen kívül hagyjuk - hagyta figyelmen kívül Boti Lilla beszólását.
 - Akkor mostantól így leszünk itt? Kettő nyamvadt felügyelővel, lehet, hogy tök veszélyben? Így megy ez? - akadtam ki.
 - Van jobb ötleted?
Nincs.

Tizedik Fejezet

Demon

Tizedik Fejezet

"Jöhetnek a többiek is?"

Reggel újra Tibi hangjára keltem. Igazából szinte azonnal kipattantak a szemeim, de nem azért, mert vártam a mai napot. Inkább rettegtem. De minden esetre, hamar kikeltem, és öltözködni kezdtem. A falióra 6:40-et mutatott. Miii?! Ilyenkor kelni? Nyáron? Kész ember kínzás!!
 Petráék még nyugodtan (na jó, azt motyogva, hogy 'még 5 perc') aludtak, mikor én már készen voltam, és nap tejjel kenegettem magamat.
 - Doroti... - hallottam Lilla hangját, mire megfordultam.
 - Mondd
 - Kérlek... hallgattasd el Tibit - úgy beszélt, mintha a halálos ágyán volna.
 - Megtenném, de már 10 perce fel kéne, hogy keljetek. Úgyhogy GYERÜNK, KELJETEK FEEEL!! - kezdtem kiabálni, és ugráltam egy kicsit Lilla ágyán (mondjuk egyáltalán nem volt ruganyos, én azért ugráltam), meg Petráén is.
 - Megőrültél? - riadt meg Petra - És ha rám esel?! Ha én esek le az ágyról? Úr Isten... Nem vagyok biztonságban a saját szobámban se!
 - Na, keljetek - röhögtem.
 - Jól van, jó - kelt fel Petra, és már be is vonult a fürdőbe, egy csomag ruhával, de szinte azonnal ki is jött, felöltözve.
 - LILLAAA - kiabáltam, aztán közelebb mentem hozzá - Amerikába vittek minket.
 - Mi?! - ült fel fél álomban. Petrával nevettünk, mire ő csak gonoszan nézett minket - Ti.. Ti.. Na jó, öltözök - legyintett, majd oda állt a közös szekrényünk elé, és egy nagyot sóhajtott.
 - Mit vegyek fel? - kérdezte magában motyogva, majd elkezdett turkálni. Kivett egy csillogós felsőt, egy crop topot, egy hátul kivágottat, majd megvonta a vállát. Szinte hallottam a fejembe a gondolatait "mindegy, majd később kiválasztom", aztán áttért a gatyákra. Kihúzott egy elég.. kihívó farmer sortot, amiből szerintem kilátszik a fél feneke. Volt ott egy hosszú, kék melegítő, de azzal a lendülettel vissza is dobta; aztán egy borzalmas, piros farmert fogott meg, amit azonnal el is ejtett, majd aprót sikkantott. - Kié ez a borzalom? - vágott olyan fejet, mintha legalább megölte volna az anyját. Lilla egyáltalán nem ilyen, ezért gondolom kicsit megjátssza magát, ami most nem előnyös, mivel így is késésben vagyunk.
 - Az enyém - ijedt meg Petra, majd kicsit segély kérően nézett rám, mire szem forgatva odaléptem az ijedt barátnőm mellé. Vissza gyömöszöltem a leejtett (eldobott) darabot, majd kivettem neki egy sima trikót, és egy közép hosszú cica nacit, majd nemes egyszerűséggel az arcába dobtam, aztán kiválasztottam az ajtó mellől egy tetszőleges Converse cipőt, ami egy fekete rövid szárú volt.
 Alig húsz másodperc alatt felöltözött és indultunk a kellemes és frissítő - remélem érzitek az iróniát - reggeli futáshoz.
A többiek füttyentgetve, meg tapsolva fogadták, hogy megérkeztünk, mire Lilla kicsit túljátszva szerepét meg is hajolt. Mögöttünk Tibi ordítozva húzta maga után Ricsit és Botit, akik jajgatva fájlalták a nyakukat, amit egyébként elég erősen szorított.
 - Én mondtam, hogy korán kelünk! - csattant fel - Még egy liter hideg víz sem ébresztette fel őket! Új taktikát kell kitalálnom.. - húzta össze a szemöldökét, és gyilkos szemmel méregette a két fiút, akik csak egy bokszert és egy pólót tudtak magukra kapni, gondolom Tibi megelégelte a szenvedésüket és így rángatta ki őket.
 - Mindenki, álljon egy sorba. Indulunk a hegyhez. - erre mindenki hőbörögve beállt egy kicsit sem arányos sorba. Ránéztem az órámra. Már 7:17 volt. Tibinek nagyon elege volt belőlünk, és egyébként tegnap mondta, hogy majd jön neki egy kis segítség, 2 felügyelő tanár jön pénteken. Addig ki kell még bírnia egyedül.
A hegyhez érve Tibi sípszójára mindenki futni kezdett felfele... Én még a sétát se bírtam, így nem csodálkoztam, mikor teljesen kifulladva, a hegynek még csak a felénél se járva kocogtam. Vagyis próbáltam kocogni.
 Őszintén, szerintem egy élet lement mire felfutottam. Persze ezzel nem voltam egyedül, csak a nagyon nagy sportolók cseverésztek a tetején, mi meg fulladozva, köhögve és izzadva érkeztünk meg.
- Jó, akkor.. Most.. jógázunk - mondta, mire mi lányok kíváncsian kapták rá a fejüket, míg a fiúk csak unottan beszélgettek tovább, valami olyasmiről, hogy kinek milyen "jó a segge", meg "mekkora melle van"...no comment.
Eleinte még izgatottan próbáltuk meg a gyakorlatokat, amit Petra mutatott, mert ugyebár kiderült, hogy két évig járt ilyen edzésekre, de a második után már teljesen kifáradtunk, és az utasítás, miszerint ne engedjük le magunkat a fűbe, fuccsba fulladt.
 - Ne már, gyerekek - tapsolt Tibi, gondolom biztatásként - Csináljátok! Nem olyan nehéz az!
 - Kipróbálja? - fújtatott rá Lilla, mire elnevettem magam.
 - Hogy beszélsz? - löktem oldalba. Sajnos azzal nem számoltam, hogy éppen a "fa póz"-t gyakorolja, ami azzal jár, hogy fél lábon kell ügyeskednie, és már ettől elvesztette az egyensúlyát, ami miatt Tessza (aki egyébként dzsinn, ami szerintem tök menő) is elesett, egyenesen a poros földre. Egy másodpercig csak meredtünk rá, majd egymásra pillantva elkönyveltük, hogy tök bénák vagyunk, majd kitört belőlünk a nevetés.
 Elöszőr Lillát húztam fel, majd Tesszát rántottam fel, aki még mindig döbbenten meredt rám.
 - Te meg vagy hibbanva? - hüledezett rám nézve - Mi a jó..
Abba hagytuk a nevetést, és elkerekedett szemekkel néztünk rá.
 - Nyugi.. Nem lett.. - kezdte Lilla.
 - Mi?! Nem lett mi? - sipítozott - És ha valami komolyabb történik velem? Mondjuk eltörik a kezem? Vagy a lábam? Vagy mondjuk betörik a fejem?
 - Nem kell túljátszanod magad! - nézett rá mérgesen.
 - Jó, bocsánat - húztam össze a szemöldököm -, Tök mindegy - vontam vállat Lillának címezve.
Ő igazából hamar elfelejtette, nem úgy mint Tessza, aki még akkor is gyilkos szemekkel meredt rám, amikor visszaértünk, és az ebédlő asztalhoz ültünk. Mellette ült Éva, akivel elég jól kijöttek - már ahogy láttam -, éppen valamiről magyarázott neki.
Az ebéd unalmasan telt, maximum annyi történt, hogy Marci véletlenül ráöntötte a levest a mellette ülő Biankára, aki magas hangon visítozni kezdett. A kaja valami undorító volt, azt hiszem, volt benne káposzta, meg főzelék, meg valami hús, ami úgy nézett ki, mint egy nagy adag krumpli püré, és hozzá mandarin, amit nem nagyon értettem, de legalább finom volt.
 - Most mit csinálunk? - kérdezte Petra, miután visszamentünk a szobánkba.
 - Passz - vont vállat Lilla.
 - Csináljuk azt, hoooogy.. - nyújtottam el -, ..fogalmam nincs.
 - Passz - ismételte magát.
 - Oké, akkooor, hmm... - hümmögött Petra.
 - Passz.
 - Menjünk a.. - próbálkoztam.
 - Passz.
 - Abba hagynád végre? - nevettem fel idegesen a vigyorgó barátnőmre nézve.
 - Passz - vigyorodott el, mire csúnyán néztem rá - Oké, oké, befejeztem.
 - Na, szóval. Szerintem, maradjunk itt, és.. társasozzunk - dobta be az ötletet Petra, mire fintorogva néztünk rá - Jó - sóhajtott -, nézzünk filmet.
 - Okés - bólintottam - de mit?
 - Ki milyen filmeket szeret? - kérdezte Lil - Én szeretem a.. Fantasy-kat.
 - Ja, én is. - értett egyet Petra, majd kérdőn fordultak felém.
 - Őő.. én inkább a vígjátékokat szeretem. - vonogattam a vállam.
 - Bosszúállók? - vonta fel a szemöldökét Petra.
 - Úúú, azt de imádom! De inkább az első részt, azt jobban szeretem - bólogatott - Láttad már? - kérdezte tőlem.
 - Ööö.. nem. Miért, az mi?
 - Miii? Te még nem láttad? - tátotta el a száját, mire zavartan megvontam a vállam - Kitagadlak.. - nevette el magát, mire rávigyorogtam.
Elővettem a laptopomat, Petra hozta a DVD-t, Lilla pedig a kajáról gondoskodott, előszedte a megmaradt csipszeket, gumi cukrokat, a popcornt pedig bevitte a konyhába, és ott pattogtatta ki.
 - Hello - nyitott be Ricsi, majd pár másodperc múlva Zoli is megjelent mellette - Mit csináltok?
 - Filmet nézünk - válaszoltam.
 - Mit?
 - Bosszúállók - felelte Petra helyettem.
 - Óóó, az jó. Jöhetünk? - kérdezte, mire Lilla elvigyorodott.
 - Ha hoztok oreós csokit - bólintott, és nagyon úgy tűnt, hogy elégedett magával.
Egy pillanatig csak nézett ránk, majd bólintott.
 - Akkor, ha kapunk a többiből - alkudozott a többi kajánkra mutatva.
 - Nanananana! - rázta a mutatóujját - Ti kértek tőlünk szívességet, nem mi! - bökött rá fenyegetően, mire kitört belőlem a nevetés.
 - Ne már! - rázta a fejét Petra - Nyugi, kaptok belőle - intette le Petra.
 - Héé! - háborodott fel Lilla.
 - Na!
 - Jó - fújtatott.
 - Jó - bólintott Ricsi.
 - Jó - bólintott Petra is.
 - Oké, kezdhetjük végre? - vonta fel Zoli a szemöldökét.
 - Aha - vigyorogtam.
 - Jöhetnek a többiek is? - röhögött, mire kérdőn néztem rá - Khmm.. mindenki - egy percig csöndbe meredtünk rá, afféle "ugyemostcsakszívatszmondhogyszívatszkülönbenmegverlek" fejjel.
 - Jjj.. - kezdte volna Lilla az újabb "Jó"-t, de félbeszakította a mondatot, és gondolom ráharapott a nyelvére - Akarom mondani - köszörülte a torkát - rendben.
Na, ha a meditációnál szűkös volt a terem (ami akkora volt, mint ez a szoba, csak nem voltak benne bútorok), akkor erre nem is tudom mit mondjak. 31-en voltunk összesen, még a két kisebb lány, Bianka és Betti is bejöttek, habár őket az asztalra száműztük.
Lilla előrelátóan kinyitotta az ablakot, habár nem sokat számított, mivel már a film kezdete után 15 perccel már olyan fülledt volt a levegő, hogy ki kellett nyitni az ajtót, ami azt eredményezte, hogy az ajtó előtt elsétáló angolok is beültek hozzánk egy "Hi! How are you?" után nézni egy kis "MÓVÍ"-t..
Ehhez a nagy közös 'bulihoz' végül Tibi is csatlakozott, aki ugyan az ajtóban ült egy fotelben, de nagyon jól szórakozott, bár nem tudom, min, mivel ez nem az a szokásos "jajj, de vicces volt" stílusú film.
Miután vége lett, Tibi egy "Jó, akkor most mozogjuk le a kaját, amit bezabáltatok!" felkiáltás után kilépett, és a visszaszólt a válla felett.
 - Negyed óra múlva legyetek kint - azzal már ott sem volt, időt sem hagyva, hogy reagáljunk rá.
 - Klassz - dörzsölgette a szemét bosszúsan Dina.
 - Ühüm - értett egyet Rita is, majd már ott sem voltak.
Már csak Dávid - aki az ágyamon feküdt -, Zoli - aki a Petra mellett ült -, és Ádám - aki az egyik fotelben ücsörgött - volt a szobában.
Odasétáltam a szekrényhez, és mint reggel, mindenkinek kiválasztottam egy futó ruhát, Petrának egy hosszú, fekete cicanaci- fehér, mintás póló kombót, Lillának egy lila-fekete bő pólót, és egy comb középig érő, fehér sportgatyát adtam a kezébe, míg magamnak egy fekete 'heart breaker' feliratú pólót és egy adidas, háromnegyedes, szürke melegítőt kaptam elő, majd nemes egyszerűséggel Dávidra dobtam, majd a kis fürdőnkbe mentem és felkötöttem a hajam.
 - Kimennétek? - kérdeztem a szobánkban ücsörgő fiúktól, mire bólintottak, és tovább csinálták azt, amit eddig is. Ami, amúgy az volt, hogy beszélgettek. - Úgy értem, most!
 - Nyugodtan öltözhetsz itt is - vigyorgott Dávid, mire megdobtam a legközelebb eső tárgyal, ami momentán egy magassarkú volt.
Még mindig várakozóan néztem rájuk, majd megforgattam a szemem, és a szekrény ajtajának a takarásában próbáltam átvedleni, ami valljuk be, nem a legegyszerűbb dolog. Szívesen öltöztem volna a fürdőben, de azt már Lilla lestoppolta, és mivel csak ő fért be, nem is próbálkoztam.
Miután kész lettem, váltottuk egymást Petrával, azzal a különbséggel, hogy elé oda állt Zoli, hogy valamennyire takarja, és fenyegető szemmel nézett a másik két fiúra.
Miután Lil is végzett átmentünk a fiúk szobájába, ami nagyjából olyan volt, mint a miénk, csak nem három sima ágy volt, hanem egy egyszemélyes, és egy emeletes, és persze sokkal kupisabb. Mielőtt beléptünk volna, Zoli és Petra elköszöntek tőlünk, majd Zoliék Szobája felé igyekeztek.
 - Amúgy, miért is jöttünk ide? - tette fel az amúgy jogos kérdést Lilla.
 - Nem toom' -vontam vállat - Én téged követtelek.
 - Én meg téged - nevetett fel hitetlenül, mire én is elnevettem magam.
 - Akkor jó - vontam vállat, majd elhelyezkedtem az egyik kényelmes ágyon. - Nyugodtan öltözhettek itt! - intettem nekik vigyorogva, mire megvonták a vállukat, majd egyszerre kezdtek öltözködni. Mikor levették a pólójukat Lillával egyszerre néztünk össze döbbenten, majd visszavándorolt a tekintetem a fiúkra.
Na jó.. Az, hogy jól néznek ki, enyhe kifejezés..
Mire már tesicuccban álltak, én a homlokomat fogtam, és erősen égett az arcom, ellenben Lilla kajánul vigyorgott, és csak ennyit jegyzett meg:
 - Szép Calvin Klein - kacsintott Ádámra. Ez szerintem igazán Lillás volt.
Azt hiszem, pont tizenöt perc alatt végeztünk, és értünk ki az udvarra, és most, a szokásostól eltérően már mindenki kint volt, és épp' erősítéseket csináltak.
 - Na végre, hogy ide értetek! - kiáltott fel Tibi, és intett, hogy csatlakozzunk.
Már alig vártam egy újabb edzést... Hajrá.

Kilencedik Fejezet

Demon

Kilencedik Fejezet

"A hegy nem sokkal menőbb név?"

Miután láttam, hogy Doroti megpuszilja Levit, eldöntöttem, hogy nem szarakodom tovább. Megismerem ezt a lányt, aztán vagy tetszik, vagy sem. Így elszántan sétáltam felé, és pont akkor ment el a barátnője, Lilla is.

 - Heló - mosolyogtam rá, és beálltam mellé.

 - Szia - tűrt a füle mögé egy hajtincset. 

 - Hogy tetszik eddig a tábor?

 - Egész jó, de még szoknom kell. Neked? - zavart volt, én viszont egyáltalán nem. És ez tetszett.

 - Hmm, igen, azt hiszem meg leszek. Te vámpír vagy, eltaláltam?

 - Ühüm. Te meeg...

 - Démon - villantottam egy ezer wattos mosolyt.

 - Jaa, tényleg... Neked biztos jobbak voltak ma a képzési feladatok.

 - Nem annyira. - húztam el a számat - Szerintem ma nagyon senkinek se tetszett, de majd biztos jobb lesz. - egy kis csönd. Neki inkább kínos, nekem meg olyan 'hallgassuk egy kicsit a természetet'. Nagyon izzadt szegény, és látszott rajta, hogy nem akar előttem lihegni meg az oldalát fogni, pedig szívesen tenné.

 - Hol laksz? - tette fel hirtelen a kérdést.

 - Budapesten. Miért?

 - Á... Ja, semmiért. Amúgy én is. - erre megcsörrent a telefonom.

 - Bocsi, egy perc - vettem elő a hang forrását, és rámeredtem a kijelzőre. Anya. Pont most?! - Szia.. - köszöntem bele.

 - Dávid! Szia! Hogy vagy? Milyen Pécs? Mecsekben vagytok, ugye?

 - Jól, egész szép, bár nem sokat látni belőle, ha egy motel vesz körül. Ha jól tudom, igen...

 - Apád azt kérdezi, milyenek az ételek. Ugye folyamatosan szeded a gyógyszeredet?

 - Jók... Persze, persze - most már féltem, Doroti hallja-e anya hangját. - Anya...

 - Muszáj mennem, odaég a rétes. Szeretlek kicsim, érezd jól magad! Puszii.

 - Én is, szia. - égett a pofám. Anya megígérte, hogy maximum 2 hetente fog hívni, mert 'már elég idős vagyok, és tudok magamra vigyázni'. Akárhogy számolom, még nem telt le két hét. 

Ránéztem Dorotira, aki szórakozottan vigyorgott. Aha, szóval hallotta.

 - Ez...- kezdtem, de félbeszakított.

 - Nem kell magyarázkodni. Ilyenek a szülők. - vonogatta a vállát.

 - Igen... - Na! Elég a töketlenkedésből! Dobj fel egy témát! - Van testvéred?

 - Egy öcsém. - mondta levéve a napszemüvegét, megrázta a haját, aztán visszatette. - Neked?

 - Egy húgom. Illetve volt egy nővérem... - de ebbe most nem akartam belemenni. Téma terelés! - Jártál már Pécsen?

 - Nem igazán. Nem szoktam az országban más helyekre járni, mint ahol lakom. Esetleg évente látogatjuk meg a nagyszüleinket Fehérváron. Te talán igen?

 - Nem, de speciel itt már voltam. Tábor, ugyanúgy. Persze nem ilyen jellegű, kis srác koromban nyaranta ide jártam, a közelben van egy menő sátorozó hely. Szerettem... Kíváncsi vagyok, működtetik-e még. - gondolkodtam el. Doroti rámvillantotta gyönyörű fogsorát.
 - Szeretem a kisgyerekkori emlékeket. Akkor még azt hittem normális lehetek. Lehet majd egy váram, hercegem, és egy pónim. - nevetett fel - Tudod, jó ezekre a dolgokra emlékezni. Felélesztik a benned lakozó gyereket... Azt hiszem, még nem nőttem fel a feladatra.
 - Milyen feladatra?
 - Hogy vámpír legyek. - mondta ki - Félek, tudod? Hogy nem fogok tudni ember módjára viselkedni.
 - Vannak emberek, akik embertelenebbül viselkednek, mint te. Szerintem ne aggódj emiatt. - körül néztem. Lassan a hegy (na jó, domb, de a hegy nem sokkal menőbb név?!) tetejére érünk. - Érdekel a kilátás!
 - Engem is. - vigyorgott - Most már komolyan érdekel a Mecsek!
Kis idő múlva meg is nézhettük magunknak a Mecseket, ugyanis felértünk a tetejére. Mit mondhatnék, szép volt. Mindenütt dombok, zöld rétek, de azért volt, ahol kis táborok (mint a miénk) is tartózkodtak. Ránéztem a mellettem álló lányra. Csillogott a szeme.
 - Ez igazán... Gyönyörű. - mondta.
 - Tényleg az. - bólintottam. Tetszett Dorotiban ez az elmélázós tekintete. Hogy fél, de bátor. Hogy meri kimondani a gondolatait. Komolyan nagyon tetszett.
Ádám odajött hozzám, és egy kicsit félrehúzott. Kérdőn néztem rá, mire csak rámutatott a kezére. Vagyis a nem-kezére, mivelhogy nem volt ott semmi. Nem volt bal kézfeje, se tenyere!
 - Mi a..
 - Hallod, tesó, tudtam, hogy szellem vagyok, de azért ilyen király dolog se történt még velem! Csináljunk egy olyan képet, mintha megennéd a kezem!
 - De... Itt van? - nyúltam a hiányzó részekhez. Átnyúltam rajta, simán. Nem volt ott semmi.
 - Nem tudom, hogy csináltam, de estére visszakerítem. Na, gyere. - elővette a telefonját, megnyitotta a fényképezőt, én meg kénytelen voltam kinyitni a számat. Belerakta a számba a nem-kezét, és rémült fejet vágott.
 - Kész - mondta, miután lenyomta a gombot. - Kiráály lett! - röhögött a képet nézve. - Majd átküldöm. - ezzel otthagyott. Hát, akkor jó...
Visszamentem Dorotihoz, aki addigra már Petrával beszélt. Nem akartam hallgatózni, de véletlenül megfordultam, és a fülemet hegyeztem.
 - De cukiii. Nem néztem volna ki belőle. - hallottam Petrát.
 - Hát...igen... Na jó, hagyjál! Még nem tudom, mit gondoljak. Hogy ment a séta?
 - Nehéz volt...
 - Aham. Akkor inkább majd Zolit kérdezem. - nevetett, de aztán megállt a beszélgetés. Éreztem, hogy a tekintetüket a hátamba fúrják. Gyorsan leguggoltam, mintha virágot szednék... Francba! Nincs is virág. Felszedtem egy fűszálat, és tanulmányozni kezdtem.
 - Akkor én nem is zavarok. - próbálta Petra visszatartani a nevetését.
 - Mondd, Dávid... Jól vagy? - guggolt mellém Doroti, és érdeklődve nézett rám. - Csak nem hallgatóztál?
 - Én? Pff, ugyan. - ráztam a fejemet - Engem csak...nagyon érdekel a... fű. - ez egy kicsit furán hangzott, ezért mindketten felnevettünk.
 - Na, mindenki látja, ugye? Hogy mennyi idő felérni ide... Rossz hírem van. Holnap reggel fel fogunk futni ide, és gyakoroljuk a repülést, hipnotizálást, és talán az átváltozást. Akiket ez nem érint,  vagy csak nem fognak végig gyakorolni, azok meditálnak. Akik végeztek a gyakorlatokkal, és a többiek a meditálással, vagy csak a lazsálással, futunk vissza. Ezután lesz csak a reggeli, így holnap egy kicsit előbb keltelek titeket. -  mondta el Tibi. Akkor holnap repülés. Doroti aggodalmasan nézett előre.
 - Mi a baj? - súgtam neki.
 - Lehet, hogy holnap... repülnöm kell?
 - Lehet. De úgyis menni fog.
 - Gondolod?
 - Ha nem, mi baj történhet? Leesel a hegy tetejéről, és vészhelyzetben szinte biztos, hogy átváltozol.
 - Megnyugtattál... - sápadt el, mire felnevettem.
 - Nem lesz semmi gond.
Egy idő után visszasétáltunk. Én Ádámmal, Doroti meg Lillával. Eldöntöttem, hogy ezután a hosszú beszélgetés után sokáig nem fogok vele foglalkozni. Egyből levágná, mi a helyzet, és nekem nem ez kell. Most rajta a sor, hogy érdeklődjön irántam.