Huszonegyedik Fejezet

Demon

Huszonegyedik Fejezet
Tűz

Ha eddig egy cseppnyi kétségünk is lett volna, most elszállt. Ugyanis voltak olyanok, akik felvetették azt az ötletet, hogy csak tényleg sétálni volt, és azok a valamik elrabolták, mint Tibit. 

Bence mintha ott se lettünk volna sétált az asztalokhoz, ahol a frissen készült ebéd sorakozott. Ezt hogy a francba csinálják, de most komolyan?..
- Nem jöttök enni? - kérdezte benézve a szobába. Én döbbenten figyeltem mindent.
Odamentünk a padokhoz, és leültünk. Észrevettem, hogy csomó fadarab van szétszórva az udvaron, de nem foglalkoztam vele nagyon, biztos valaki tüzifát gyűjtött a tábortűzhöz..

----

Délután D-vel a szobájukban pihentünk, csak ketten.
- Szerinted Bence tényleg tégla? - kérdeztem az ágyán feküdve.
- Valószínű. Vagyis, én simán elhinném, ha kiderülne.
Ő a földön ült, és engem nézett. Hihetetlen, de még mindig nem tudom, mit csinálunk. Ezek mostanában baráti beszélgetések köztünk, és nincs semmi.. egyéb. Viszont néha fogjuk egymás kezét, olyankor gyorsabban ver a szívem, és a tenyerem is izzad.
- Már több, mint egy hónapja vagyunk itt, és annyit értem el, hogy vámpírrá változtam..- sóhajtottam fel kis csönd után.
- Hát.. Szerintem nagyon jó itt - mosolyodott el. Megvontam a vállam, és ekkor felült az ágyra, mellém.
- Doroti.. - suttogta, és ekkor teljesen biztos voltam, hogy megcsókol. Vagy én őt. Igen, azt hiszem az utóbbi.
Már csak öt centi volt közöttünk. Éreztem a menta illatú lehelletét, és a férfias parfümjét. Ha azt egyáltalán parfümnek hívják...
A szája már érintette az enyémet. Hirtelen egy sikítást hallottam. Elhúzódtam Dávidtól és felpattantam. Egyszerre rontottunk ki a szobájukból, de én rögtön meg is torpantam. Az egész tábor lángokban állt. Gondolkodás nélkül cselekedtem, már legalább ötvenhatezerszer elpróbáltuk, hogy mi a teendő, ha tűz van, és már szinte monoton hangulatban csináltam mindent. A szobánk felé szaladtam, és a rögtön egy hátizsákba pakoltam pár létfontosságú dolgot és rohantam a többiekhez.
Lilla és Petra is segítettek és kirohanva vitték a kapu elé a cuccokat, és pakoltak ők is a fiúk helyett, mivel a nagy többségük próbálták oltani a tüzet, ami valljuk be, nem nagyon sikerült.
Boti a tűzoltókat is hívta.
Megtorpantam.
Megláttam Dávidot, amint egy vödör vízzel leönti az egyik padot, majd rám kapta a tekintetét. A szeme aggodalmasan csillogott, a ruhája megpörkölődött.
- Doroti! - kiáltott rám Lilla. Egy pillanat alatt kiürült a tábor, és együtt futottunk egy olyan helyre, ahol nagyjából biztonságban vagyunk.

-----

Fél óra múlva az edőben pihent az egész tábor, egy kidőlt fa törzsén. Én még teljes kábulatban ültem, és próbáltam mélyeket lélegezni.
Bianka és Betti a körmüket rágcsálva üldögéltek, én pedig csak meredtem magam elé, Lilla mellettem szorongatta a kezem.
Mindenkinél csak egy hátizsák volt. Ennyi időnk volt. Egy táska.
- Most, - köszörülte meg a torkát Levi - mi is lesz?
- Szarban vagyunk - álapította meg Boti.
- Nincs hol aludnunk.
- Nagyon ennivalónk sincs - húzta el a száját Petra.
- És Tibi még mindig nincs meg.
- Szóval akkor hova megyünk?
- Egy másik táborba - szólalt meg Kamilla - Mindenképpen. Ott be tudnak fogadni. Az angolokhoz megyünk, legtöbben itt angolul beszélnek jól.
- Ez jó ötlet - vonja meg a vállát Dávid -, de még mindig üzenhetnek nekünk.
- Akkor is odamegyünk - erősködött Kamilla, és igaza volt. Az a tábor van legközelebb.
- Merre kell mennünk? - kérdeztem.
- Nincs messze a mi táborunktól. Húsz perc gyalog, talán. Indulhatunk? - kérdezte.
- Menjünk - tápászkodtunk fel Lillával.
 Nem olyan rég sétáltunk, mikor Levi libbent mellém.
- Mit szólsz ehhez? Leégett a táborunk.. - motyogta.
- Azt, hogy ez egy... Szóval, hülye helyzet.
- Kicseszettül - bólogatott.
- És fura az angolom. Inkább a kiejtés megy, meg az olvasás. De nem tudok annyira jól beszélni.
- Ó, én igen - nevetett fel, és én is elmosolyodok az emlékre - Elvégre, született angol vagyok.
- Az vagy - vigyorogtam rá. - Jól látom, mostanában Zoé hajt rád? - folytottam el egy mosolyt, amikor megláttam, hogy egymás szemébe bámultak.
- Lehet - vonogatta a vállát - Sok csajt érdeklek, - most egy gonosz mosoly jelenik meg az arcán - de annyira nem érdekelnek, unalmasak.
- Jaa, értem. Hímsoviniszta.. - motyogtam.
- Mi?
- Semmi - vigyorogtam rá.
- Egyébként.. D-vel belehúztatok - lökött meg.
- ..Mi? - nyeltem egyet.
- Tudod. - kacsintott. Tudtam..
Csendben sétáltunk tovább, amikor Levi felkurjantott.
- Mikor leszünk ott?
- Kuss és sétálj - kiáltott vissza Kam. Felnevettem.
Dávid rámkacsintott, mire elvörösödtem.
Nem tudom pontosan mennyi ideig sétáltunk, amikor egy hasonló kapu előtt találtuk magunkat, mint a miénk volt.
- Itt is volnánk - fordult hátra hozzánk Kamilla - Várjatok itt, megyek, és beszélek a táborvezetővel.
 Kis idő múlva megjelent.
- Mehettek. - és ezzel berontottunk az angol taborába. Ahogy elfoglaltunk pár szabad szobát harmincan, furcsán méregettek az itteniek. Mi csak mosolyogtunk és azt hajtogattuk, hogy "hi, hello, hi", mintha perfectül beszélnénk a nyelvet.
- Lányok, ebbe a szobába - intett Kamilla minket a kapu melletti kisebb szobába - Fiúk meg a mellette lévőbe. - és így pakoltunk. Közben beszélgettünk, mintha nem is történt volna semmi, és nevetgéltünk, mikor egy-egy angol srác beköszönt nekünk. Az egyik majdnem átölelte Bogit, de ő mosolyogva elhúzódott.
 Igazából egész jól megvoltunk. Este felé egy lány szólt nekünk, hogy mindjárt tábortűzezés lesz. Először nem értettük, de szerencsére ott volt nekünk Éva, aki tényleg jól beszélt angolul.
- Jött üzi? - kérdezte Lilla a fiúktól, mikor kiültünk a tűz köré.
- Még nem. De attól félek, jönni fog. - felelt erre Zoli.
- Biztos jön - biccentettem.
- Hé. Hogy gyulladt fel a tábor? - kérdezte hirtelen D. Elhallgattunk.
- Ki volt akkor kint? - kérdeztem.
- Én kint voltam Zolival, de csak azt láttam, hogy ég az egyik pad, és szóltam a többieknek, Bettivel együtt, aki szintén kint volt... - gondolkodott Petra.
- Bence? Nem volt kint? - kérdezte Levi.
- ...Nem tudom - motyogta Betti - Lehet, hogy ott volt...
- Szuper. Miért vádoljuk Bencét? - teszi fel hirtelen a kérdést Tessza.
- Még nincs konkrét bizonyítékunk, de szerintem tényleg nem stimmel valami. - nézek döbbenten. - Tessza. Mi van veled?
- Mi lenne? Semmi. - felelte felhúzva az orrát.
"Ő sem stimmel" - tátogja nekem Lilla, mire gombóc nő a torkomba.

Halii!^^ Na, itt a fejezet. Nekem annyira nem tetszik, de itt van:D.. Komizzatok, pipáljatok és/vagy iratkozzatok fel!:) 

Remélem tetszik, jó olvasást!

Huszadik Fejezet

Demon

Huszadik Fejezet
Valami bűzlik

Hát, nem volt valami egyszerű. Vagyis, nekem az volt, mivel én csak csöndben ültem és figyeltem, hogyan törik fel a rendszert. Sokszor megbeszélték, most mi is a teendő, én meg bólogattam, mintha tudnám, miről van szó. Mert hát, nem tudtam. De látszólag ügyesek voltak a srácok.

 Idegesség. Az volt bőven. Csak egy dolgot szerettünk volna: ha Tibit végre elengednék, nekünk meg nem kellene ilyeneket csinálnunk. Folytathatnánk a tábort, nyugiban. Azt sem tudjuk, miért csináljuk.  Körülbelül 1 óráig tartott, mire kiértek a nemtudomhová, és végre elérték a nemtudommit. Sajna nem értek gépül. Haha.

 Viszont D sokszor odaült mellém. Ami nem volt baj. Csak hát, mikor megfogta a kezem, elpirultam, és ha hozzámszóltak, gyorsan el kellett húznom a kezem, és lefelé néznem. Dávid ilyenkor felállt mellőlem, odament a géphez és figyelte a munkát. Majd kezdődött az egész elölről. 

- Mikor végzünk? - kérdeztem a többieket hangosan, miközben elfeküdtem az ágyon.

- Nemsokára. Még le kell futtatnunk a torrentet és átmásolni egy ph fájlt, valamint ezt a fájlt átírni, feltölteni és lefuttatni - mint említettem, nem értem ezt a nyelvet - Kábé 20 perc. Nyugi.

- Teljes mértékben nyugodt vagyok. - hunytam le a szemem - Vagyis... Nem, nem vagyok az. - D éppen a hűtőben turkált, mikor megkérdezte, ki kér kaját. 

- Én egy sajtos kenyeret, egy kakaót tejszínhabbal, és.. Na jó, hozhatsz egy tábla csokit is - sorolta Ricsi.

- Akkor kapsz egy megkezdett kinder pingvint - röhögött fel Dávid.

- Én egy pohár vizet és kenyeret - mondta Boti, miközben hevesen gépelt. 

- Nem húztuk mi ezt el egy kicsit? Szerintem tök bénák vagytok. Lassúak - szólt közbe Betti nyafogva. 

- Akkor csináld te! - kiáltott fel Boti.

- Igen, nagyon nehéz - bólogatott Ádám.

- Oké. Addig játszunk valamit, unatkozom - mondta Lilla.

- Mit? Csipcsipcsókát, vagy csöndkirályt? - húzta gúnyos mosolyra a száját Boti - Nagyon elfogalaltak vagyunk!

- Ti. Esetleg. Hárman, néha négyen. De mi itt ülünk, vagy fekszünk és marhára nem csinálunk semmi érdekfeszítőt! - háborodott fel Lil.
- Akkor menjünk sétálni - adtam az ötletet.
- Nem, nem mehettek ki. Azt hiszik, nem foglalkozunk a feladattal, és akkor... Valamit csinálnak velünk. - ingatta a fejét Ádám.
- Akkor... Na jó, mikor lesztek már készen?! - nyafogtam már én is.
- Pillanat. Ha nem nyafiznátok nekünk, akkor már rég kész lennénk! - erre mindannyian befogtuk. Én duzzogva befurakodtam a takaró alá és próbáltam aludni, így meg, hát nem tudtam, mit csinálnak a többiek.
 Szerintem vagy 6 év telt el, mikor legközelebb megszólalt Boti, hogy kész.
- Na! Ez az! Huhuuu - álltam fel és örömtáncot lejtettem - Írjunk vissza nekik, hogy kész! Ezaaz.
- Már tudják. Szerintem végig figyelték, hogy mit csinálunk. Ami, had tegyem hozzá, igazi zsenialitás - jegyezte meg Boti győzedelmesen.
- Aha. Azért küldjük el - nevettem fel, majd Boti telefonján visszaküldtem azzal, hogy 'Kész', és a linket. - És... Most mi lesz?
- Gondolom az, mint eddig. Várjuk a parancsot - fintorgott Lil.
- Lenne egy kérdésem, - szólalt meg Ádám - ki a franc főzi itt az ebédeket?!
- Ez jó kérdés - nevetett fel D - Szerintem mindenkinek kiszállítják a táborba a kaját.
- Szerintem meg el van dugva egy kis kukta az egyik házikóba, aki főzöget - gondolkodott el Petra.
- Most komolyan ez a legfontosabb dolog?! - nevettem fel.
- Igen. Mert komolyan, ki főz? - háborodott fel Lilla.
- Majd ezzel is foglalkozunk - nyugtattam meg - De előbb; nem megyünk boltba?

------

Hát, a boltba menés, az megy nekünk. Negyven perc. Ennyi idő alatt jutott mindenki vissza, mivel mindenki külön-külön ment, és ott tököltek, hogy vajon mit vegyenek. Viszont, beszereztünk egy csomó kaját, így túlélhetjük - azt, hogy ki főzi az ebédet, még mindig nem tudjuk.
 Este kilenckor, mikor már mindenki az ágyában feküdt, Boti berontott a szobánkba, és ezt mondta:
- Üzenet jött.
Mindenki a hallba ment, ahol D-ék a telefont fürkészték.
- Naa. Mit írnak? - kérdezte Lil izgatottan.
- Azt, hogy szép munka, és hogy jóképű vagyok - vigyorgott Boti. Furán néztünk rá, mire felnevetett - Oké, oké, ilyesmit nem írtak. Azt írták, olvasom, 'Ügyes. Figyelünk titeket, óvatosan a sétálgatással. Majd jön a következő feladat' és puszik a végére. Jóó, nincsenek puszik, de az vicces lenne.
- Egyszóval, nem mehetünk se boltba, se a hegyre, sehova?! - akadtam ki.
- Ja, erről lehet szó, nagyjából - vonogatta a vállát Levi. - Szerintem várjuk a kövit, és ennyi.
- Ez egy elbaszott helyzet - motyogtam.
- Ja - vonta meg a vállát újra Levi - Hé, hol van Bence?
- ...ki? - kérdeztem furán. A többiek vagy nevettek, vagy furcsán vizslattak. - Komolyan. Ki?
- A felügyelő-titkosügynök, aki nem Kamilla - sóhajtotta Petra. - Egyébként rossz vicc, Levi, 10 perce láttam mosdóra menni.
- Áá, értem - mosolyogtam. - Alig látom mostanában. - ezen hosszan gondolkoztunk. Szerintem mindannyiunknak ugyanaz járt a fejében, de nem mertem hangosan megszólalni.
- Bence...
- Bence...
- Bence...
És komolyan, szinte mindenki kimondta, hogy 'Bence'.
- Keressük meg a telefonját - pattantam fel.
Mind kimentünk, és a Vezetők szobája felé indultunk. Benyitottunk, és Kamillát találtuk az ágyon feküdve, valami magazint olvasva.
- Hol van Bence? - kérdezte Boti.
- Nem tudom. Az előbb ment ki, azt mondta, sétálni megy. - összenéztünk.
- Itt a telefonja?
- Nem hiszem. Miért néztek mind ilyen furán? Mi van Bencével?
- Oké, ez még nem biztos, szóval ne kérdezz még tőle semmit, de... Gyanús, hogy kevésszer látjuk.
- Én se látom sűrűn - vonta meg a vállát Kam - Sokszor megy, és azt mondja, körülnéz. Néha a barátnőjével megy valahova. Ilyesmi.
- Fel sem merült benned, hogy ellenünk van? - fürkészte Betti.
- Hé, hé - tartottam fel a kezem - Egy pillanat. Egy páran itt megkukultak.
- Doroti, most miről beszélsz? - sóhajtotta Petra.
- Tessza sokat beszélt eddig. Meg Zoli is. Most meg, hirtelen kuss. 1 hete, mondjuk. Tudtok valamit? - fordultam feléjük. A többiek amúgy sem beszéltek sokat, vagy csak egymás között, de képben voltak. Viszont most, hogy belső ellenségeket kerestünk, sajnos felmerültek bennem a kétségek.
- Nem - rázta meg a fejét Zoli egész hihetően - Én akkor tutira szóltam volna. És nem is beszélek kevesebbet - bizonytalanodott el.
- Őt hagyd - lépett hozzá Petra, és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Tessza? - néztem rá. Nem válaszolt. Bosszúsan nézett végig a társaságon, majd kiment.
- Ó, baszki, baszkii. Már egymásba sem bízhatunk? - ocsúdott fel Lil.
- Egyenlőre de. Most Bence bűzlik - mondta Boti.
Megcsörrent a telefonom, mire rápillantottam a kijelzőre; Anya. De rég nem beszéltünk! Kisiettem az udvarra, és felkaptam a mobilt.
- Szia, anya!
- Helóka. Nem hívtál minket, így gondoltuk, megkérdezzük, minden oké-e. Vagyis apád így fogalmazott.
- Minden oké, tényleg, elvagyunk, jófejek a srácok is. - ahogy ezt kimondtam, megláttam valakit, aki a kapun jön be. Mivel csak a sziluettjét láttam, ezért fogalmam se volt, hogy ki lehet ő. - Szeretlek titeket, később hívlak! - ezzel kinyomtam, és értetlenül fordultam a kapu felé.
Bence jön.

Tizenkilencedik Fejezet

Demon

Tizenkilencedik Fejezet

Se veled, se nélküled; Játsszunk

- Ti jártok? - tette fel az első kérdést Lilla döbbenten. Eleresztem Dávid kezét és gyorsan leülök egy fotelbe, Ricsi mellé. Egyikünk se válaszolt. Ez ki nem mondott kérdés volt köztünk. Járunk? Járunk? Nem tudom. Sok olyan dolgot csinálunk, mintha "járnánk", csak hát... Na. Hagyjuk ezt a kérdést.
- Inkább; hogy vagy? - terelte a témát Boti.
- Hát... Furán. Elég furán. De jól leszek.
- Akkor jó - bólintott Zoli - Hogy haraptak meg? Nem tudjuk a részleteket - nézett szúrósan Dávidra, aki behúzott nyakkal dugta zsebre a kezét.
- Mm.. Mit mondtak, hogy? - kérdeztem.
- Mivel vizes alsóneműben hoztak ide, - röhögött Ricsi - nem nagyon lehetett kimagyaráznotok.
- Akkor, elmondom, én se tudom jobban, mint ti. Úsztunk, jött valaki, hamm, és a többi kiesett.
- Elég brutálisan nézel ki. Szexisen. - ismerte be. Ököllel a vállába csaptam, de ő csak vigyorgott.
- Ja, tök para - bólogatott Lilla, majd mellém telepedett, és egy tincsemet az ujjai közé csippentette.
Egy cseppet kínosan érztem magam a fürkésző tekintetek között, de mindegy.
- Mi az? - kérdeztem megtörve a csendet.
- Semmi. Tényleg. - köszörülte meg a torkát Lill. - És.. milyen?
- Hát.. Fura. De azt hiszem megszokható - vontam vállat.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- Szerda van. Szóval kéne edzenünk. Mostanában eléggé elhanyagoltuk - magyarázza Éva.
- Jójó - bólogatott Bianka, majd elmosolyodott.
Mindenki kifelé indult, majd a saját szobájukhoz, mire a saját szobánkba mentem.
- Dorotiiii! - szólt rám Petra, miután becsuktuk az ajtót.
- Mondd.
- Te! Tee! Én láttam! Láttam azt a nézést, azt az ölelést és puszilgatást, illetve a szerelmesen kézenfogom a kedvesem és drámaian bevonulok a szobába-dolgot is!! Ez kész! Miért nem mondtad nekünk, hogy együtt vagytok? - már inkább letörtnek tűnik, mint izgatottnak.
- Ad egy; az a puszilgatós-dolog nem jelentett semmit. Csak hálás voltam neki, mert felajánlotta ezt a dolgot. Ad kettő; csak behúztuk egymást a szobába. Mert én fáradt voltam, ő meg épp vesztette egy kis vért. Ad három; kurvára nem járunk! Érted? Nem kérdezte meg! Én se kérdeztem tőle! Hidd el, szóltam volna, ha egyáltalán történt volna valami! A tábortűznél megcsókolt, ennyi. Azóta semmi. - dühösen, vagy inkább eszeveszetten mutogattam miközben beszéltem. Dühít a dolog, nagyon dühít.
- Ahhaa.. Se veled, se nélküled - fintorgott Lilla. - És most mi lesz? Ezt csináljátok a nyár végéig, majd elváltok egymástól, és ennyi? Néha tali, puszi-puszi, és ennyi? Vagy esetleg a tábor végén gondoltad megkérni a kezét? Istenem, mondd meg neki, mit érzel.
- Lilla, - suttogtam lesütött szemekkel - nem tudom mit érzek. - és ezzel már ki is libbenek az udvarra. Beszélgetés közben átöltöztem, és fel is fogtam a hajamat. Egy kicsit nyújtok, majd közelebb megyek Évához.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- Gyors futás, erősítés, még durvább erősítés, nyújtás. Ma egy picivel keményebb lesz, de bírni fogod - vonta meg a vállát. - Embereeek - kiáltotta, mire a kint állók odafordultak. - Akkor essünk át a kérdésen; mindenki itt van?
- Igen - szólt bele Ricsi.
- Szuper. - körülvizsgálta az embereket, és miután megszámolta őket (gondolom), összecsapta a tenyerét - Futunk. Álljatok fel ide, egy sorba, egymás mellé. Pároka. - kis mozgolódás és beszélgetéssel később sikerült megcsinálnunk - Akkor, első ember elfut a szobákig, vissza. Jön a másik. És így tovább. Mehet. - én voltam az első, mögöttem Lilla. Hiába futottam nem-annyira-lassan, a fiúk már bőven odaértek, mikor én még csak a felénél jártam. Nagyon nagy ez az udvar, és szörnyű a mai hőség. Ránk férne egy kis nyári zápor.
 Hát, egyszóval: meghaltam. Nem olyan jól esően. Konkrétan, kipurcantam. Mikor ötödszörre is oda-vissza futottam, egyszerűen elterültem a földön, nem érdekelve Éva kiabálását.
- Szedd össze magad - takarja el a napot egy árny, de hiába nem láttam, a hang ismerősen csengett.
- Nem bírom - lihegek, mire Dávid lehajol hozzám, és a kezét nyújtja. Elfogadom, és ahogy körülnézek, kitörik belőlem a nevetés. Mindenki a földön vagy iszik, vagy nyöszörög. Bár egy pár fiú még talpon maradt, ők is rendesen leizzadtak.
- Jól vagy? - húzta félmosolyra a száját D.
- Most már igen - mosolygok. Elgondolkozok. - Túl nyálas?
- Kissé - röhög fel.
Elfolytok egy mosolyt, és odabicegek Lilla mellé, aki egy padon nyúlt el. Lelökdöstem a lábát, majd letelepedtem.
- Azt hittem a vámpírok olyan húdegyors, húdeerős mitikus lények, akik nem izzadnak, és a szívük sem ver - szuszogta halkan míg a fél szempilláját felnyitotta, és úgy nézett rám, majd visszacsukta.
- Hát.. bocs, hogy összetörtem az ezekkel való tévképzeteidet - röhögtem fel -, de ha akarod, eljátszhatom Edward Cullent - villantottam rá egy mosolyt, mire hevesen bólogatni kezdett.
- Azt megköszönném.
Bevetettem az általánosban tanult színésztudásomat, és próbáltam nem elröhögni magam. A szememet összeszűkítettem, a számat összecsücsörítettem, majd kimérté változtattam az arcom, és elmélyített, sóvárgó hangon így szóltan:
- Bella!
Lillából kipukkadt a nevetés, míg Petra - aki pont ebben a pillanatban ért oda-, értetlenül nézett rám.
- Mi a..
Felvihogtam a döbbent, "ezektökhülyék" fején.
- Jó, látom ez nem megy annyira fényesen. Akkor erősítsünk! - kiáltotta Éva.
Letelepedtünk a fűben, és kinyújtottuk terpeszben a lábunkat, majd a jó öreg, 'balrahajol-előrehajol-jobbrahajol-hátrahajol' pozitúrában kezdtük el az edzés könnyebb szakaszát.
Najó. Ez túlzás. Egy enyhe bemelígtés után mindenki kapott a kezébe 2-2 két kilós súlyt, és azt kellett tartani egy percen, át, majd emelgetni őket. Mondjuk nekem ez a szokásosnál sokkkkkkkal jobban sikerült. Lehet, hogy ez olyan tuti vámpírképességek közé tartozott, amiről még nem tudtam. Ezek után Éva - a mamát is így hívják, szóval tök fura volt így szólítani mostanában valakit, ugyanis eddig nem mondok sokat, hogy eddig köszönőviszonyban sem nagyon voltunk - kitalált egy "nagyon jó tornagyakorlatot". Aha. Hát vagy nem.
Folyton eltévesztettem a lépéseket, habár pontról pontra fel tudtam volna idézni, de akkor is. Sehogy sem állt a.. lábamba.. meg a kezembe.. Na mindegy.
Nagyjából egy óra mindenféle gyakorlatozás után a tűző napon, meghozta eredményét. Mindannyian leégve, izomlázasan üldögéltünk a nappaliban, friss, és ropogós ruhákban.
- Asszem' a tesitanárom büszke lenne rám. - sóhajtotta Ricsi - Anyám meg lehordana a sárga földig, amiért naptej nélkül kimentem - röhögött fel. És ezzel mindegyikönk egyetértett.

------

Délben együtt mentünk kajálni a többiekkel. Ma hal és krumplipüré volt a menü. Kólával. Lilla csak ámult és azonnal rávetette magát, és szinte mindenkiét elkunyizta. A kis koffeinfüggő..
Az ebéd annyira nem is volt annyira borzalmas, habár a püré kicsit sótlan volt és darabos, a halnak a panírja meg kicsit odakapott, de nem lényeg.
A lányokkal elhatároztuk, hogy egész nap az ágyban maradunk. Mármint, ami maradt a napból.Később kiderült, hogy kicsit sem lesz olyan nyugodt délutánunk.
Az egész idegeskedjük szét magunkat-széria ott kezdődött, amikor kimentem a konyhába, és ott találtam valakinek a telefonját. És nem Dávidé volt, amin semmi olyasmilyen üzenet nem volt, hogy "Jó volt a tegnap este;) Xx" egy bizonyos, titokzatos "Szivem" feladótól, nem. Pedig tök menő lett volna.
Szóval ott tartottam, hogy ugye ott volt egy fekete Samsung Galaxy A5-ös telefon, ami már régóta ott volt, a 'kellnekem' listámon. Annyira jó az a telefon! Legalábbis nekem nagyoooon tetszik. Így, négy o-val.
Közelebb lopakodtam hozzá (komolyan, mintha arra vártam volna, hogyha közelebb megyek hozzá, beszippant egy fekete lyuk.
És ott volt az üzenet.
"https://nasa.com" Najó, ilyen nem is volt, de ez is menő lett volna.
"A helyetekben sietnék. Nem lehet tudni, ki kószál kint ilyenkor a sötétben. Hajrá" És a végén a link, amit nem nagyon értettem, de voltak benne számok. Meg betűk.
- Mi az? - kérdezte egy hang mögülem, mire megugrottam.
- A tiéd? - kérdeztem felmutatva a telefont.
- Aham. Miért? - vonta fel a szemöldökét Boti.
Válasz helyett csak a kezébe nyomtam a telefont, mire kissé zavart arccal mérgetett engem, majd feloldotta a kezdőképernyőt, majd miután elolvasta az üzenetet rémülten fordult felém, majd egyszerre indultunk ki a szobából. A nappali felé vettük az irányt, ahol a fiúk videójátékoztak. Az Assasin's Creed 3-mal. Komolyan, beszállnék, ha nem jött volna az SMS, meg minden.
- Na, mi van? Úgy néztek ki, mint akik szellemet láttak - villantott rám egy édes félmosolyt, mire megtorpantam, és én is visszamosolyogtam rá, majd amikor eszembe jutott, hogy miért vagyunk itt, elkomorodtam.
- Üzenetet küldtek - közöltem fagyos hangon.
- Mi? - kiáltott fel Betti magas hangon, mire ilyedten arra kaptam a fejem. Mi is eléggé, nagyon, eléggé félünk ettől az egésztől, pedig mi 16-tól felfelé vagyunk korban, míg ők csak 12-13 évesek. Elképzeltem, mit érezhetnek ők. A számat elhúztam és mellé ültem, majd összeborzoltam a haját.
- Semmi, tökmag - vigyorogtam rá. - Csak azok küldték el azt az izét, amit fel kell törni, vagy mi - húztam össze a szemöldököm, mivel én sem nagyon értettem.
- Aha - bólintott nagyot, majd felhúzta az orrát - Nem vagyok tökmag! - kiáltott fel dühösen, majd kihúzta magát. Nagyjából 15 centiméterrel magasabb vagyok nála, a 172 cm-mel, így vigyorogva nézek le rá.
- Hát persze, hogy nem.
A fiúk az egyikük laptopja köré gyültek, majd hümmögve, és vitatkozva kezdték megoldani a feladatot, vagy micsodát.
- Játszunk? - kérdezte Betti, mire most én bólintottam.

Tizennyolcadik Fejezet

Demon

Tizennyolcadik Fejezet

A vámpír

Az elmúlt éjszakát a borzalmas, és a kínszenvedés szavak jellemzik legjobban. Olyan volt, mintha be lettem volna drogozva, az érzékeim tompultak, hallani sem hallottam semmit, viszont a belülről emésztő fájdalom mindig ott volt.

Néha felriadtam, az ablakon holdsugár sütött be, a szobában körbe fotelokat rendeztek el, amiken páran - akiket nem tudtam kivenni a sötétségben - ülve aludtak. 

Valamint mellettem is mindig volt valaki, vagy Dávid, Lilla, Ádám esetleg Kamilla. 

Amikor következőleg felébtedtem éppen Petra volt a soros, aki két fotelt összetolt, és úgy játszott a telefonján az Angry Birds-szel, de nem volt már olyan sötét, és a szobában is csak ő tartózkodott.

- Szia - a hangom siralmasan hatott, mégis mintha normál hangerőn beszéltem volna, habár szinte biztos vagyok, hogy csak tátogtam. Megköszörültem a torkomat, mire kissé zavartan felnézett, majd elkerekedett szemekkel kezdett fürkészni. Mintha nem látott volna még életében. Zavaromban az arcomhoz kaptam, majd újabb próbálkozást tettem a beszédre, bár még mindig eszméletlenül kapart a torkom.

- Mi az? - kérdeztem rekedten, mire óvatosan megrázta a fejét, majd nekem nyújtott egy vizzel teli poharat, mire felültem. Azt hittem sokkal nehezebb lesz, de.. semmit nem érzékeltem, az egyik másodpercben még feküdtem, majd azt vettem észre, hogy már az ágy elejében ülök, és nagy kortyokban iszom a vizet. De mintha savat nyeltem volna le. A szemem kikerekedett, majd előre hajolva kiköptem az egészet, mire Petra aggodalmasan kezdett vizsgálgatni.

- Ilyenkor még nem szabad vizet innia - jött a sóhajtás az ajtóból, mire mindketten arra kaptuk a fejünket. 

Az ajtóban Kamilla állt, kezében kávéspohárral, szeme alatt a szokásosnál is nagyobb és feketébb karikákkal, két szemöldöke között mély ránc keletlezett - Hogy vagy? 

- Hm.. - tűnődtem. Már jobban voltam, sőt. Semmim nem fájt, a hallásom mintha húszszor jobb lett volna, a látásom.. úgy érzem, mintha ezelőtt egy sötét fátyolon keresztül néztem volna a világot, minden kiélesedett.

- Ami azt illeti, jól - bólagattam kettőt bizonytalanul. Mondjuk a hangom még mindig rekedt volt, a torkom pedig égett, de bizonyára hamar elmúlik..

- Az jó. - mosolyodott el megkönnyebülten, majd leült az egyik fotelbe, mire követve példáját én is helyet foglaltam.

Pár pillanatig ültünk ott némán, majd megkérdeztem azt, ami a legjobban izgatott. 

- Mi történt? - kérdeztem, ugyanis csak arra emlékszem, hogy kiúsztam a partra, és azt hiszem egy órát találtam a vízbe, bár onnantól már homályos..

- Hát.. - habozott - Ne ijedj meg, de..

- Átváltoztál - mondta Petra, mire ijedten összerezzentem.

----

Szóval, igen. Igen, igen, igen. Nem, még nem hiszem el, így nem vagyok képes kijelenteni, csak kérdezem; vámpír vagyok?
 Ezek szerint igen..
Még mindig a fotelben ültünk, a torkom összeszorult, és egy gombóc keletkeztt benne, amit akárhogy próbáltam, nem sikerült eltüntettem a nyeléseimmel. Ez nekem sok. Vagy inkább sokk. Haha, szójáték. Nem vicces.
- Khmm.. - köszörültem meg a torkom - Rendben. - sóhajtottam - Többiek?
- Éppen terepen vannak, néhányan körülnéztek, hátha van valami, de eddig még nem találtak semmit.
- Megyünk? - csillantak fel a szemeim. Ebben a pár hétben annyira hozzámnőttek, hogy már ilyenkor hiányoztak. Na, meg kíváncsi vagyok.
Petra és Kamilla összenéztek.
- Hát.. nem biztos, hogy a.. hm.. közelükbe kéne menned.. - préselte ki a száján a szavakat Petra, és érztem, hogy megválogatja szavait. Egy pillanatig nem értettem,  miért, de amikor a szemébe néztem, leesett.
- Azt hiszed csak úgy ráugornék valamelyik barátomra, hogy kiigyam a vérét? - préseltem össze az ajkaim. Egyrészről már a feltételezés is bántott, másrészről pedig, igazat adtam. Én is féltettem őket. Magamtól. Ami furcsa érzés volt.
- Figyelj, nem ezt mondom. De.. lehet, hogy előbb.. talán.. innod kéne - mondta habozva Kamilla, mire kikerekedett a szemem.
- I-i-innom? - dadogtam rémülten. Csak most kezdem felfogni ennek az egész vámpír-dolog velejáróit..
- Ami azt illeti igen.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Ehhez nincs gyomrom.
Hátra dőltem a fotelbe, majd felnyögtem. Na, nem. Nem, nem, nem.
- Kiből? - suttogtam.
- Mi?
- Kiből? - Ismételtem meg hangosabban. Annyira furcsa volt ezt kimondani. Gyomorfogató.
- Ööö.. hát, igazából, valaki önként vállalkozott erre, és mielőtt elutasítanád..
- Dávidból - vágott közbe megint Petra.
- Ezt igazán abba hagyhatnád - küldött felé Kamilla szúrós pillantásokat, de nem tudtam másra koncentrálni. Falfehér arccal meredtem a lányokra. Egy név ismétlődött a fejembe. Dávid, Dávid, Dávid..
Mély levegőkkel próbáltam nyugtatni magam, ahogy jógán tanultuk még nyár elején. Ez részben be is jött. Viszont fellángolt bennem a harag.
- Tuti, hogy meg van huzatva! Hogy gondolta ezt? Teljesen normális? Hagyja, hogy.. megcsapolják.. Nem komplett - puffogtam.
Az ajtón kopogtattak, majd az említett személy lépett be, felvonva a szemöldökét.
- Ki nem komplett? - kérdezte.
- Te! Mégis hogy gondoltad ezt? - kérdeztem dühösen, míg felé lépkedtem.
- Mit? - vonta fel a szemöldökét, mire még idegesebb lettem.
- Hát mégis mit? - kérdeztem gúnyosan - Hát azt, hogy belőled igyak!
- Ez az egész az én hibám. Ha.. ha nem megyünk akkor ki, akkor nem történt volna ez veled! - sziszegte.
- És emiatt késztetést érzel, hogy feláldozd magad? Kötelességednek? Mert akkor felmentelek ezalól! - kiáltottam, és a tenyeremet a combomhoz ütöttem.
- Nem.. de ez.. szeretnék neked segíteni - mondta - Ugyanis nagyrészben nekem köszönheted, hogy.. hogy átváltoztál. És igen, a kötelességemnek érzem, de én szeretném! - nézett rám könyörgően.
- De.. mi van, ha.. valami rosszul sül el? - kérdeztem nagyot nyelve. Még bele gondolva is rossz. - Ha esetleg megöllek..? - mondtam sírós hangon, mire vonásai ellágyultak, majd magához húzott.
- Bízom benned - puszilt a hajamba, majd az állát a fejemre támasztotta. Belefúrtam a fejem a mellkasába, majd mélyeket lélegeztem.
Megnyugtató, és finom illata volt. Menta és tömény erdő.
A karjaimat a dereka köré fontam, majd a nyakába furtam az arcom. Éreztem, az orrom alatt, ahogy ütemesen lüktet a vénájában a vér, és valami igazán sós, de csábító illatot. Felkuncogtam.
- Hm.. Elég csábító az illatod - suttogtam a fülébe, vigyorogva, majd játékosan megharpdáltam a nyakát, mire felnevetett.
- Na? - mormogta.
Nagy levegőt vettem, a válla fölött Petrára, és Kamillára pillantottam akik meghatottan figyelték összeölelkező alakunkat, de bíztatva mosolyogtak rám.
Még egy pillanatig mérlegeltem, majd szép komótosan odahajoltam oda, ahol legjobban látszott az ér.
Először egy puszit nyomtam rá, mire megborzongott. Majd kinyitottam a számat, és belemélyesztettem éles szemfogaimat.
Amint elértem a vénát elöntötte a számat a sós nedű. Emberi énem most elborzadva figyelte az eseményeket, míg a vámpír énem csak azt hajtogatta, hogy még, még, még.
Ittam pár kortyot, majd megparancsolva magamnak a leállást felemeltem a nyakából a fejem, és óvatosan végighúztam a nyelvem a két apró nyíláson, amik rögtön gyógyulni kezdtek.
Szégyenkezve hajtottam le a fejem majd hátrébb húzódtam tőle.
Dávid két ujja közé fogta az állam, majd kicsit felbiccentette a fejem. A bocsánatkérően néztem a csillogó zöld szemekbe. Jé, eddig észre se vettem!
De az ő szemei csak rajongást, és elégedettséget tükröztek, amitől össze zavarodtam. Hisz, most ittam a véréből.
Ki az, aki szeretné, hogy igyon belőle valaki?
Dávid kinyitotta a száját, majd becsukta, végül csak megajándékozott egy gyönyörű félmosollyal.
Össze kulcsolta a kezeinket, majd kifelé kezdett húzni.
- Amúgy tetszik a szemed! - kacsintott rám, amikor már majdnem kiléptünk az ajtón. Én megtorpantam, majd értetlenül néztem rá.
- Hogy? - a hangom furán csillingelt.
Gyorsan beszaladtam a mini fürdőbe, majd belenéztem a tükörbe.
A szám tátva maradt a látványtól. A fakó barna hajam sötétbarnán omlott vállaimra, testem karcsú volt, és kecses, hátam egyenes, arcom hibátlan, mégis a szemem okozta a legnagyobb fejtörést.
Ugyanis az eddigi tengerkék szemeim helyén ametiszt lila színűek ragyogtak.
Ez nem lehetek én.. - futott át az agyamon.
Ez a lány sokkal szebb. Irigylésre méltóan.
- Ez előtt is gyönyörű voltál. - suttogta egy hang a fülem mellett, mire összerezzentem. Karjával körbeölelte a derekam, a fejét a vállamra támasztotta, és így tanulmányozott tovább.
- Na, gyere! A többiek kiaggódják a belüket is, ha egy percen belül nem látnak.
Végigsimított karomon, majd megfogta a kezem. Egyszerre léptünk ki a fénylő napsütésbe. Eddig egy elkülönített kis faházban tanyáztam, ami körülbelül 20 méterre lehetett a moteltől.
Ráérősen lépkedtünk a fehér épület felé.
- Egyébként.. lehet tudni, hogy ki harapott meg? - kérdeztem csendesen.
- Valószínűleg csak egy vándor. A biztonságiak, vagyis egy csapat vérfarkas tálálták meg eszméletlenül a parton. Megölték, nyugi - simított végig a kezemen, mire bólintottam.
Lassan odaértünk az ajtóhoz, ahova belépve a nappaliban találtam magam, ahol 18 kíváncsi, és megdöbbent fej nézett vissza rám..

Helloka kedves olvasók, itt egy Chloe!^^
Remélem tetszeni fog ez a rész is. Nyugodtan írhattok komit is, pipálhattok, vagy iratkozzatok fel!:)
Jó olvasást!;)

Tizenhetedik Fejezet

Demon

Tizenhetedik Fejezet

Több minden

- Rendben. Mondja - bólintott D.

- Szóval.. - az ürge körbenéz, de csak ideges fiatalok néznek vissza rá. Úgy látom, fél tőlünk. Ez a helyzet egyre furább.. - Azt mondják, fel kellene törnötök egy rendszert. Semmi kérdés nem hangozhat el tőletek, továbbá...
- Milyen rendszert? - kérdezte Ádám.
- Mint említettem, nincs kérdés, de..
- Milyen rendszert? - lépett közel hozzá D és mélyen a szemébe nézett. 'Hú, -  gondoltam - most milyen szexin néz ki'. Na jó.. meghülyültem. Ez kétségtelen.
A nevenincs manó láthatólag megijedt.
- Azt... Nem tudom. Csa-csak had mondjam el, amit el kell, aztán had menjek - könyörgött.
- Folytasd már! - idegeskedett Lilla.
- Ha feltöritek a rendszert, nem lesz baja annak az embernek, akit... Ó, semmi. Szóval vele. Aki rejtélyes okok miatt eltűnt - fintorogva néztem rá. - Majd átküldik a linkeket, ilyeneket valamelyikőtök telefonjára, csak annyi a dolog, hogy feltörjétek.
- Ez egy faszság! - fakad ki Lilla - Ilyesmit maguk is meg tudnának oldani! Felbéreltnek egy hackert, vagy ilyesmi. Ehhez nekünk semmi közünk! - igaza van. Ez hülyeség.

- Én n-nem tudok többet. Esküszöm. Csak ennyit m-mondtak - tartotta fel a kezét, majd ijedten hátrébb lépett egyet.
- És mégis mi a francnak kell ezt csinálnunk? - kérdeztem enyhén kétségbe esve.
- Ha.. ha nem csináljátok, akkor m-meghaltok. Sz-sz..szóval szerintem nem kellene magatokra ha-haragítani a.. a.. a.. őt.- dadogott össze-vissza, majd megint hátrált - most kettő lépést.
- Ezt most vegyük fenyegetésnek? - kérdeztem mérgesen.
- Vedd, ahogy akarod - hadarta, majd gyorsan megfordult, és már ott sem volt.
Döbbenten álldogáltunk még néhány percig, mindenki megemésztette a törpe mondandóját - habár, lehet, hogy Petra már inkább állva aludt.
- Akkor... Menjünk - vontam meg a vállam.
- Ja - bólogatott Lilla - Ennek semmi értelme sem volt, úgyhogy induljunk.
Visszafelé egy párszor még sikoltoztunk, ha valamilyen mókuska (vagy ki tudja, mi) megmozdult az egyik bokorban. De végül csak visszaértünk.
- Jó éjt - köszöntünk el egymástól. Már tényleg fáradtak vagyunk, hajnali 4 van. Még pont láttam, ahogy D még rám néz és elmosolyodik. Hevesebben vert a szívem, ezért még az alvás sem ment könnyen, bármennyire fáradt vagyok.
- Ádám azt mondta nekem, szép vagyok - sóhajt fel Lilla, mikor már az ágyban feküdtünk - Ti sem tudtok aludni?
- Én igen, úgyhogy kuss - morogta Petra.
- Én sem tudok - nevettem fel halkan.
- Ó, azt gondoltam. Megmutassam a képet?
- ... Ha akarod - próbáltam közönyös lenni. Lil felkelt az ágyából, és a telefonja képernyőjét felém mutatta, miközben leült az ágyamra. Felültem és kivettem a kezéből a készüléket.
- Elküldöd? - suttogtam.
- Naná. - fojtott el egy mosolyt.

-----

 Másnap reggel már a padoknál reggeliztünk, és a felügyelők, vagyis, nevezzük őket "Vezetőknek" is csatlakoztak hozzánk. Kamilla nem beszélt sokat, és eléggé aggasztott a dolog, hogy mi történt vele. De nem volt időm megkérdezni, ugyanis nagyban folyt a beszélgetés arról, hogy miért nem avattuk be őket éjjel, és hogy most mi is lesz. Kicsit megsértődtek ránk, de hát nem kelthettük fel az egész tábort!
- Akkor. Ki tud feltörni.. Bármit is? - kérdezte Tessza a körmét nézegetve. Senki sem szólt.
- Azért ne tolongjunk.. - motyogtam - Akkor ki ért a gépekhez.. Egy kicsit jobban, mint egy normális ember?
- Talán Zolival és Ricsivel megoldjuk, - mondta Boti - de a ti segítségetek is kell.
- Maximum hátráltatnánk, de jó - egyezett bele Petra.
- Mit üzentek pontosan? - szólal meg halkan Kamilla, mire egyszerre fordulunk hozzá. Először szól hozzánk ma reggel.
- Hogy elküldik valamelyikőnk telefonjára a valamilyen oldalt vagy rendszert, amit fel kell törnünk, és úgy kell visszaküldenünk. Nem egészen értünk hozzá, egyébként, azt se tudom, lehet-e ilyesmit csak úgy sms-ezni, de nagyjából ezt - világosítom fel. - Tudsz valamit, amit mi nem?
- Mi? Á, dehogy, nem tudok. Csak érdekelt. Majd segítek, szóljatok nekünk - megköszörülte a torkát és kihúzott háttal ette tovább a reggelijét.
Miután mindenki végzett, még üldögéltünk egy kicsit a padokon, amikor Dávid huppant le mellém.
- Szia - mosolygott rám azzal az imádnivalóan édes féloldalas mosolyával. 'Jézusom, ne gondolj ilyeneket, Doroti!
- Hali - köszöntem, majd beleittam a kólámba.
Dávid közelebb csúszott, majd egy tincset a fülem mögé türt. Meglepődtem és kis híján elájultam.
- Nem lenne kedved elmenni valahová.. velem? - préselte ki a szájából a mondatot, hogy csak én halljam.
Ha őszinte akarok lenni, akkor most legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, sikongattam volna egy darabig, de az nem az én stílusom. Szóval csak elmosolyodtam és megkérdeztem:
- Hová megyünk? - folytottam vissza a lélegzetem, mire benedvesítette a száját, és az arcára kiült a győztes mosolya.
- Csak az erdőbe.. mutatok valamit.
Lassan bólintottam, majd felemelkedtem a helyemről. Megvártam, míg ő is feltápászkodik a helyéről, majd együtt elindultunk.
A hátam mögött furcsa csend uralkodott, de nem akartam hátranézni, mert féltem, hogy meglátják a vörös fejemet. Utálom, amikor elpirulok. És senkinek sem szeretem akkor mutogatni az arcom. Tudom furcsa, de nekem is vannak - úgymond -, szokásaim.
Csendesen beszélgetve haladtunk a virágokkal teli ösvényen egy darabig, majd lefordultunk róla, és egy vadcsapáson keresztül folytattuk a sétálást.
Egy jó ideig még egyenesen mentünk, amikor megláttam a csapás végét, ahol hirtelen elfogyott az erdő, és már azt vettem észre, hogy egy tisztáson állunk. Gyönyörű. Tényleg.
Egy elég nagy réten voltunk, ahol volt egy fa, nagyjából középen, ami rózsaszín illatos virágokat hajtott, és mögötte volt patak, egy kis vízeséssel.
- Hát... Ez.. gyönyörű - adtam hangot a lenyűgözöttségemnek, majd Dávidra néztem, aki kicsit idegesen de halkan kuncogott rajtam.
Lassan közelebb sétáltam a parthoz, majd amikor már ott áltam közvetlen a meder mellett, leguggoltam, és csúklóig belemerítettem a kezemet a vízbe, ami kellemesen langyos volt.
- Úszunk? - kérdeztem Dávidot a fejemet hátra fordítva.
- Ha szeretnél - mosolygott rám azzal a tipikus Dávidos mosolyával.
- Elfordulsz? - kérdeztem beletúrva a hajamba. Ha megint eljátsza azt, mint múltkor, esküszöm megütöm.
De szerencsémre rögtön megfordult, és ő is öltözködni kezdett.
Áthúztam a fejemen a sima szürke pólómat, kicsatoltam a világoskék gatyámat, majd a lehúzott cipőimbe beleraktam a szintén levett zoknimat.
A hajamat felkötöttem egy lófarokba, majd térdig gázoltam a vízbe.
Az alján kis vagy éppen nagy kavicsok voltak. A víz kicsit hűsebb, mint az előbb gondoltam, valószínűleg a testemnek nagyobb a hőmérséklete, mint a kezemnek volt az előbb. Legalábbis Lilla ezt magyarázta múltkor, amikor az egyik közeli tóban fürödtünk.
Nemsokára meghallottam a hátam mögül a lépteket, mire ösztönösen körülfontam magamon a karjaimat, habár nem tudom, mit szégyenlősködöm, hisz már látott fürdőruhában, habár azért egy kicsit más, hisz most ketten vagyunk, konkrétan mindketten csak fehérneműben. Legalábbis remélem, hogy rajta van..
"Verd ki a fejedből a gondolatot is" - korholtam magam gondolatban.
- Úszunk? - fordultam felé, majd mosolyogva ismételtem el az előbb elhangzott mondatot. Kérdésemre csak bólintott, majd beljebb lépegetett a vízbe.

A víz nem volt túl sekély, de a legmélyebb része is csak az államig ért. Itt minden tökéletes volt. Legalábbis abban a percben ezt éreztem.
Lebuktam a víz alá, majd leguggoltam, és felvettem az első kezem ügyébe akadó kavicsot.
A víz felett láttam meg, hogy ez nem igazán egy kő darab, hanem.. igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Egy kerek fémből készült tárgy, talán egy nyaklánc, vagy valami olyasmi.
Kievickéltem a partra, majd leültem a víz szélén lévő padkára.
Az arcomba lógó tincseket hátra simítottam, majd hosszas tanulmányozásba kezdtem.
Kopott volt, és ősrégi. Ahogy a kezemben forgattam ráakadtam egy gombra, amit lenyomva kipattant a teteje. Egy zsebóra volt, római számokkal, betört üveggel. És csurom volt vízzel.
Amikor elkezdtem kiönteni a vizet, akkor kiesett belőle egy apró lapocska. A kép fekete-fehér volt, egy enyhén hullámos hajú, mosolygó nővel, habár eléggé sokáig lehetett a patak fenekén, mivel van olyan része, ami teljesen fehér, és van olyan is, ahol elmosódott a tinta és egy nagy fekete paca lett belőle.
- Mit találtál? - kérdezte hirtelen Dávid, mire összerezentem.
- Csak egy.. - pillantottam fel - zsebórát.
Felém indult, majd összeráncolt szemöldökkel átnézett a vállam fölött. Rémület futott át arcán, mire értetlenül ránéztem, majd felálltam, mire egy hangos "Vigyázz!" hagyta el a száját, és rohanni kezdett felém.
Nem volt időm semmire. A fájdalom perzselő tűzként hasított a vállamba, mire egy meglepett kiálltás hagyta el a torkomat. A jobb vállamon egyszerre futott át bizsergés, fájdalom, és zsibbadás. Az agyam leblokkolt, a szemem fennakadt, a testem elernyedt, és már csak értelmetlen néző maradtam a saját testemben rekedve.
Láttam, ahogy Dávid mellém ért, majd mintha lerántott volna valamit.. vagy valakit a vállamról, én pedig összeestem a földön, támasz híján.
Még érzékelem, ahogy Dávid bevisz neki néhány ütést, majd visszarohan hozzám és a térdem és lapockám alatt megragadva kezd futni vissza a tábor felé.
Aztán a világ forogni kezd, minden elhomályosul és hirtelen már nem érzek, látok és hallok semmit..

Hello!:) Tudom, tegnapra igértem a részt, de nagyjából éjfélre lettem vele kész, és még át kellett nézni, stb stb. 
Remélem tetszik, jó olvasást!:)

Tizenhatodik Fejezet

Demon  
Tizenhatodik Fejezet
A csók

Döbbenten nézek körbe. Most komolyan? Könyörgőn nézek Lillára, de ő csak idegesen néz vissza rám, olyan "Csináld már! Ne pazarold a drága időmet".

- Na? - kérdezi Boti.

Szépen lassan elkezdem levenni a pulcsimat, amit gyorsan felkaptam mielőtt kijöttünk volna, amikor egyszer csak D felpattan. Majdnem velem szemben ült eddig, és nyugodtan figyelt.

- Meg ne fázz - mondja, majd lehajol hozzám, és ajka az enyémre tapad. Érzem mentaillatú lehelletét, és szájának puha ívét. A szívem mintha kiugrani készülne a helyéről, a fülemben a vér lüktetett.

A szemeim elkerekednek, de nem marad sok időm, hogy felfogjam mi is történik, úgyhogy mielőtt elhúzódna gyorsan visszacsókoltam. Körülöttünk egy páran 'húú'-tak, és pár pillanat múlva eltoltam magamtól Dávidot. Ő visszaült a helyére, és nem mosolygott, nem pacsizott a srácokkal, csak néha rám pillantott.

- Te jössz - lök meg Levi vigyorogva, én meg gyorsan próbálok visszakerülni nyugalmi állapotomba. Egyenleteseket lélegzem, és a pulzusom is lassan tompult.

- Ádám - nézek rá, aztán óvatosan Lillára pillantok. Ő csak idegesen az ujjait markolássza, aztán rám néz. Megrázza a fejét, de én nem engedem el ennyivel - Felelsz vagy mersz?

- Felelek.

- Ha azt mondanám, adj puszit egy lánynak, ki lenne az? - fontolgatja a választ. 

- A húgom - vágta rá vigyorogva, mire pár lány felsóhajtva meresztett rá kölyökkutya szemeket. Elröhögtem magam, majd pontosítottam
- A csoportból - egy ideig gondolkozik, majd megvonja a vállát, és zsebre téve a kezeit válaszol:
- Lil. - az említett próbál elbújni a haja mögött, mire felnevetett. - Zoé, felelsz vagy mersz?..

És így fojtattuk a játékot. Az a helyzet, hogy nem nagyon tudtam figyelni, mivel még mindig Dávid hatása alatt voltam, de a végére egy pár emberen már csak fehérnemű vagy egy gatya volt. Mondjuk nem volt hideg, de eléggé sajnáltam Levit és Balázst, akiken tényleg már szinte semmi nem volt. Viszont kevésbé sajnáltam magamat, mert jól ki van gyúrva a felsőtestük..
Azzal zártuk az estét, hogy Bogi bejelentette; ő mindjárt elalszik, és ezzel mi is egyetértettünk. A többiek azt hiszem söröztek is, de én nem kértem.
- Hú, jó este volt - dől le az ágyára Petra - Doroti, marha cukik voltatok.
- Jaja - bólogatott Lilla - le is fényképeztem. - Felnevettem, és bebújtam az ágyamba ruhástul. Éppen készültem végrehajtani azt a jelenetet, amikor a főhősnő a csók után, teljes sötétségben, csillogó szemekkel bámulja a plafont, és meg sem próbál elaludni, mikor üzenetem jött. Megnyitottam, és nem is tudom, miért gondoltam, hogy anyu lehet az, mivel hajnali 3 van. Ismeretlentől jött. Egy kép, a csókunkról D-vel. Először egy mosoly futott át az arcomon, majd összehúzott szemöldökkel kezdtem méregetni. Átsuhant az agyamon, hátha valamelyik fiú volt, de a kép messziről készült, aztán megjelent alatta az üzenet is:
Látom, jól szórakoztok. Ha már ilyen jól elvagytok, jöhet a második feladat? 
Gyertek az erdőbe. Most.
 Azonnal felültem.
- Lányok!! - kiáltottam. Semmi. Ilyen hamar elaludnak?! - Lillaaa - odamentem az ágyához, és felráztam.
- Ehh.. Mi van? - dörmögte.
- Ezt nézd! Újabb üzenet! Nekem!
Erre már felült, és kivette a kezemből a telefont.
- Te. Jó. Ég. Petraaa - most ő ment oda felrázni a lányt.
- Mivan!? - nézett ránk dühösem. Lilla a kezébe nyomja a telefonomat, mire fáradtan elolvassa, ami miatt rögtön megborzong, majd felpattan a helyéről - Keltsük a többieket?
- Csak Dávidékat. - mondja gyorsan Lilla. - De őket minél hamarabb.
Felvettük a cipőinket és én egy vékony kabátot a pulcsimra, majd egy zseblámpával osontunk be Dávidék szobájába.
- Hé - suttogtam, mielőtt bementünk volna - Levinek is szólhatok?
- Persze. Addig menj, mi felkeltjük őket!
Átsiettem az udvaron, és megkerestem Leviék szobáját, majd kopogás nélkül benyitottam. Már ők is aludtak, de Levi felült.
- Heló - suttogom - Hozz egy cipőt és pulcsit. Megvárlak. - majd becsuktam az ajtót, és kint vártam. Lilláék már bementek Ádámék szobájába, és már égett a villany. Meghallottam a hátam mögül nyitódó ajtót, és megfordultam. Levi velem szemben állt, egy zseblámpával és pulcsiban.
- Mi a helyzet? - kérdezte normális hangerőn. Elmagyaráztam neki a helyzetet, mire bólintott.
- Még kinek szóltatok?
- Csak neked és Lilláék épp... Nem tudom, mit csinálnak Ádámék szobájában, de nekik is szóltak - vontam meg a vállam.
- Mit fogunk csinálni?
- Hát... Gondolom, csináljuk, amit mondanak.
- Fogalmam sincs, mi lesz Tibivel - sóhajt fel.
Épp odaértünk Ádámék szobájához, kettőt kopogtam, aztán beléptünk. Ádám egy vízipisztolyt tölt fel éppen, Petra és Lilla valamin vitatkoznak, míg Dávid és Bálint figyelik őket.
- Akkor most megyünk, vagy mi a franc? - nézek szét. - Már vagy 10 perce írták, hogy "most"!!
- Oké-oké, megyünk.. Ez kész is van - bólint Ádám, majd kimegy az ajtón. Mind követjük, és felmérjük a fegyvereinket.
- Akkor - kezdem - egy vízipisztoly, egy zsebkés, egy fakard, és... egy plüssmaci. - nézek furán Bálintra.
- Ő nem fegyver! - védekezett - Csak jön szerencsét hozni.
- Szuper. Akkor mínusz egy plüssmaci. Mehetünk.
Végig figyelünk a kihalt utcán, a lámpáinkkal mindig a lábunk elé világítunk. A hegyen (vagy dombon, ahogy tetszik) még jobban figyelünk. Én nagyon parázok, de szerintem nem vagyok egyedül. Sőt, érzem, ahogy Petra remegve kapaszkodik belém, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba; valamint látom, amint Lilla minden második másodpercben elfordítja a fejét - vagy jobbra, vagy balra.
Amikor már bent voltunk az erdő sűrűjében egyszerre torpantunk meg.
- És most? - kérdeztem.
- Várunk - vont vállat Ádám.
Én egy fának dőltem, a lányok letelepedtek egy kidőlt fatörzsre, míg a fiúk csak ácsorogtak.
- Egyébként volt valami konkrét utalás, utasítás, vagy ilyesmi benne? - kérdezte Levi, mire megráztam a fejem.
- Semmi, Nuku, Nyista, Zéró, Méishénme, Típotá, Nada, Nyic - válaszoltam monoton hangsúllyal.
- Hány nyelven tudod, hogy semmi? - kérdezi Zoli.
- Lutho, mo, nihil, ingenting. Csak ennyiszer - nevettem fel - Egyszer fogadásból meg kellett tanulnom valamilyen szót több nyelven. Ezt választottam.

Oké, kezdjük már unni. Vagy 20 perce itt állunk az erdőben, felfegyverkezve, és hajnali fél 4 van. Már kezdünk azon gondolkodni, hogy visszamegyünk, mikor megjelenik valaki (vagy valami) előttünk. Nem az ijesztő pasas, még csak nem is ijesztő. Ez egy manó-porbafingó-izé. Na jó, nem szabad előítéletesnek lennem, de mindenki más ugyanúgy néz rá, mint én; várakozva.
- Ne.. Ne nézzetek így - dadogta - Nos - köszörülte meg a torkát - Üzenetet hoztam.

Hahi mindenki!^-^ Miújság? Na szóval, meglepi rész, volt ihlet, meg minden, szóval igen. 
Jó olvasást!;)
XxChloe M.

Tizenötödik Fejezet

Demon

Tizenötödik Fejezet

"Én még sosem.."

- Kérsz valamit? - kérdezem Dávidot. Már ülünk az ágyon, én az egyik végében, ő meg a másikban. Kissé furán éreztem magam, hogy összebújunk, így miután kibeszéltük magunkat, elhúzódtam, így folytatva a társalgást.
- Aha - bólintott - Valami kaját. Éhes vagyok - vont vállat.
- Jah, nekem is. Kilyukad a gyomrom - szólal meg valaki, mire összerezzentem.
- Te ébren vagy? - kérdezem, miközben felállok.
- Nem - röhög fel Lilla - Persze. Szerinted álmomban beszélek?
- Volt már rá példa - vigyorogtam rá, de ezzel egy időben nekem csapódik egy párna - Hé, én csak az igazat mondom..
A konyhába sétálok, majd kinyitom a hűtőt.
- El kéne menni boltba. Nincs semmi, máskor ne hagyjuk ki a vásárlást.. Viszoont addig van.. - kezdem, elhúzva az o betűt - Van egy romlott sajt.. ami nem tudom hogy került ide.. Van Cerbona szelet..amit nem a hűtőben kéne tárolni.. aztán van itt egy félig üres tejes doboz...
- Félig tele - vág közbe D, mire értetlenül ránézek, de ő csak vigyorog.
- Oké, mindegy. Ééés ennyi, nincs más. Ó, itt még van egy kis cukorka a szekrényben. Ki kéri?
- Én! - pattan fel hirtelen Ricsi, mire felnevetek - Add csak ide - lépeget oda hozzám, majd kiveszi a kezemből a kis zacskó cukrot. - Ó.. Óó. Szédülök. - vágódott le a földre - Túl hamar álltam fel.. - és ezzel végigterül a padlón, majd bevesz egy darabot a zacskóból.
- Oké. - próbálom visszatartani a nevetésemet - Elkéredzkedek a boltba. Ki jön? - az idő közben felkelt Levi jelentkezik.
- A mi szobánkba is kéne pár dolog, majd én megyek.
- Jó, várj meg - kikapkodok egy pár ruhadarabot a fiókomból, majd a fürdőbe felveszem őket.
 Mire kiérek Levi már a pénztárcájába bújva számolgatja a pénzét.
- Mehetünk? - néz fel rám. Bólintok, és megyünk Kamilla szobájához. Kopogtatunk, és pár pillanat múlva Kamilla nyit ajtót (húha, ki gondolta volna..).
- Igen?
- Elszaladunk a boltba venni pár dolgot.
- Tegyetek úgy - majd az orrunkra csapja az ajtót. Oké, nem szó szoros értelmében, az beteges lenne..
A boltban én azonnal összeszedek hasznos dolgokat is (mármint nem csipszet és cukros italokat, mint egyesek.. Nem akarok ujjal mutogatni, de most rámutattam Levire), mint például kenyeret, felvágottakat, kevés gyümölcsöt (mert hátha), és tejet (ami teljesen tele van).
- Kész vagy? - megyek oda Levihez, aki épp kávékat rak bele a kosárkájába.
- Pillanat.. Nem láttál valahol kávét?
- Mi? Itt van, előtted.
- Mii? Várj.. Mit mondtam? - mire döbbenten nézek rá.
- Azt, hogy nem tudom-e, hol vannak a kávék.
- Ja, zsemlét akartam mondani - röhög fel. - Csak nagyon erre koncentráltam, na.
- Az arra van. Egy óriási polcon, ami kiszúrja a szemedet. Van ott még szeletelt kenyér és felszeleteletletele..n..szóval nem-felszeletelt kenyér is, meg barna kenyér, és..
- Jól van, felfogtam - nevetve odamegy a polchoz (amit tényleg, hogy nem vett észre?!) és elvesz onnan egy adag zsömlét. - Mehetünk.
Visszafele úton jót nevetünk a turistákon, akik próbálnak egy sofőrhöz magyarul beszélni, de nem megy nekik valami jól. Majd legnagyobb meglepetésemre Levi odamegy hozzájuk, és angolul kérdezi őket, tud-e segíteni. Végül angolul elkalauzolja őket az egyik közeli fagyizóba, ahova menni akarnak.
- Hú, de bátor vagy! - öklözök bele a vállába - Te született angol.
- Van, amit.. örökölni kell - vonta meg a vállát, mire felröhögök.
Visszaérünk a szobába, ahol kiszolgálok mindenkit. Ma kivételesen nem kint, a padokon eszünk. Kíváncsi vagyok, mi foglalja el ennyire Kamillát, hogy még ezért sem szól. Majd kiderül.
Petrával leterítünk pár pokrócot a földre, majd mindenki elterült rajta.
- Ezt miért is csináltuk? - kérdezem az alkaromra támaszkodva.
- Ja, hát azért, hogy tudjunk beszélgetni, meg kényelmesen elfeküdni, ilyesmi.. - vonogatta a vállát Lilla.
- Aha - bólogattam, majd visszahanyatlottam a hátamra. Egy ideig csend volt, majd újra megszólaltam - Hát, ez aztán az élettel teli beszélgetés - motyogtam, mire a többiek felnevettek.
- Csináljunk valamit - veti fel D.
- Ki mit ajánl? - Néhány perc néma csend telt el.- Micsoda ötletbörze.
Mindenki felnevet.
- Játszunk valamit. - ült fel Petra.
- És mit? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Uu, én tudok egy jót. Az a neve, hogy "Én még soha..". Habár ez egy ivós játék - kuncogott fel Lilla-, de csinálhatjuk kólával vagy bármilyen üdítővel.
- Játékszabályok? - tettem fel az amúgy elég lényeges kérdést. Csak az unokatesómtól hallottam erről a játékról, de még sohasem ástam mélyebbre magam ebben a témában.
- Annyi a lényeg, hogy mindenki mond egy állítást magáról, ami mindenképpen úgy kell kezdődnie, hogy "én még soha..". Aki már csinálta azt a dolgot az iszik - magyarázta Dávid, mire egy enyhe félmosollyal néztem rá.
Petra hozott műanyag poharakat, és kólát, míg mi körbe ültünk. Jobbra mellettem helyezkedett el Lil, melette Ricsi, Ádám, Zoli, Petra, Levi és végül a bal oldalamon Dávid.
- Ki kezd? - néz körbe Levi.
- Majd én - vigyorodott el Ádám - Én még sosem rúgtam be.
Meglepetésemre csak én, és Levi nem ittunk a kólából - meg természetesen Ádám. Habár igaz, hogy csak mi vagyunk itt a kis korúak. Azt hiszem.
- Lilla.. te pontosan hány éves vagy? -húztam össze a szemökdököm.
- Tizenkilenc - vigyorgott rám. Húha. Én meg tökre azt hittem, hogy kb velem egy idős.. - Most mi van? Petra húsz éves - vont vállat, mire felkuncogtam.
- És még nyári táborokba jártok? Ej-ej, kicsit visszamaradtatok.. - vigyorogtam - És amúgy dolgoztok meg minden? - kerekedett el a szemem.
- Egy évet visszamaradtam, szóval most fejeztem csak be a gimit, de egyébként nyár végén kezdek egy Budai egyetemen, meg egy ruhaszalonban a közelben - vont vállat - de térjünk vissza a játékra.
- Én még sosem úsztam meztelenül - mondta Zoli, mire kortyoltam egyet. Igen, viszont mentségemre szóljon, hogy egyedül voltam..
- Húú, mik ki nem derülnek - vigyorgott körbe Ricsi.
Ő, Ádám, Lil és én ittunk csak.
- Még sosem.. vettem fel térdzoknit - csak Lilla iszik.
- Még sohasem láttam lányt focizni. - mondta Levi, mire legtöbben kortyoltunk egyet a poharunkból, köztük én is.
- Hmm... én még sohasem hánytam piától.
Lilla, Ricsi és Levi -mondjuk ő egy kicsit fanyalogva -, is ittak a saját üdítőjükből.
- Még sohasem nyaltam meg a földet - vontam vállat, mire Ricsi meghúzza a poharát.
- Valami pikánsat - kacsintott rá Ádám, mire mindenki felröhögött.
- Én még soha nem vettem fel boxert - kacsintott Lilla Ádámra, mire elnevettem magam.
A délután további része így telt nagyjából, habár a végére behoztuk, az "aki előbb elmegy WC-re, az veszít" szabályt. Petra vesztett.

-----


- Uuuu - lép be Lilla a szobánkba izgatottan - Ma menjünk ki tábort űzet gyújtani.
 Este nyolc van. Egy-két órája, körülbelül mindenki visszament a szobájába. Ricsi azért, mert "már legalább 10 órája nem játszott videó játékon", ahogy a többieknek is megvolt a saját kis elfoglaltsága. Petra a laptopján nézte a Szex és New Yorkot, én meg olvastam.
- Oké.
- És azt beszéltük a srácokkal, hogy felelsz vagy merszezés lesz - dörzsölte a kezét.
- Szuper - bólintott Petra nem túl lelkesen.
- Mi van veletek, ti vén trottyok? - ül le az ágyamra - Lehet, hogy megcsókolom ma Ádámot.
- Majd mondjam én neki, hogy csókoljon meg? - kérdezem fel sem nézve a könyvemből.
- Nee, az gyerekes. Vagy talán nem annyira?.. Na jó, ha ilyet csinálok, - állt fel, majd hátat fordított nekem, aztán lassan megfordította a törzsét és rám kacsintott  - akkor ha rád kerül a sor, mondd ezt neki. Vagy inkább nekem. Igen, nekem. Petra, lehet, hogy majd neked küldöm a jelet.
- Lil, - nevetek fel hangosan - szerintem ne ezt a jelet add. Inkább csak óvatosan rúgj meg, vagy ilyesmi. Tudod, kevésbé feltűnőbbet.
- Jó - vonogatta a vállát - De ha ez lesz a feladatom, ne félj, te is kapsz valamit - kacsintott rám, aztán el is tűnt az ajtóból.
 1 óra múlva már teljesen sötét van, így kint ülünk a tűz körül. Már megvan a hangulat, mindenki beszélget, már nem szorongunk, mint először.
- Akkor, emberek - állt fel Lilla - Most jöhet a felelsz vagy mersz! Vetkőzős változata.
- Nee - nyög fel Zoé.
- Nem kérdés volt - vigyorog - Akkor, Ricsi. Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Kivel csókolóztál először?
- A barátnőmmel. - erre páran döbbenten néznek rá - Lilla. Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Egyél földet - röhög fel, mire várakozva nézünk szegényre, aki még hezitál. Majd felszed egy kis földet, és bedobja a szájába (!!) - Pfúj! Lilla, - nevet még jobban Ricsi - csak vicceltem. Azt hittem, inkább villantasz egyet nekünk.
- Na - törli meg a kezét a nadrágjába - Doroti - néz rám, majd kacsint egyet. Görcsbe rándul a gyomrom. - Csókold meg Dávidot.

Sziasztok!:) Ez is kicsit rövid lett, meg olyan semmilyen, de a következő kárpótolni fog, ígérem.:) Jó olvasást, komizzatok, iratkozzatok fel!;)
XxChloe M.

Tizennegyedik Fejezet

Demon

Tizennegyedik fejezet

"Jó reggelt!"

Nagy vonalakban annyi történt, hogy Petra felébredt a zuhany hangjára, riadóztatta a többieket, aztán mindenki felsorakozott, Dávidnak mondták, hogy engem is ébresszen fel, akinek nem tartott sokáig össze rakni a képet, hogy én áztatom magam bent a fürdőben.. ja és nem szólt a többieknek.. no comment.
- De most komolyan.. -kezdtem nevetve- mégis mit hittetek? Egy betörő áztatja magát, vagy esetleg egy hullát akart megfürdetni?
- Nem toom'. Én csak azt fogtam fel, hogy valaki van a fürdőben - rántott vállat barátnőm, aki még mindig nagyon álom ittasan dülöngélt a két fiú között, majd hátra dőlt az óriási plüss farkasának, ami majdnem akkora volt, mint én. Gőzöm nincs, hogy fér el mellette. Amikor megkérdeztem róla, hogy mikor kapta, hangos röhögésben tört ki, és azt válaszolta, hogy így tudta meg az egész farkasos mizériát, ugyanis a szülei nem tudták, hogyan mondják el, így vették ezt a hatalmas farkast, majd egy cetli kíséretében az ajtaja elé rakták. Lilla megmutattam nekem a papírt, amit a farkas nyakörvén hordott, és amiben apró gyöngybetűkkel ennyi állt:

"Elmentünk reggelizni, délután érünk csak haza, majd elmehetnénk moziba, vagy ilyesmi. Rendben?
              Egyébként..vérfarkas vagy.
                               Anya"

Első gondolatom az volt, hogy "ez fura", a második, hogy "ezt nem hiszem el, ez azért mégis csak durva. Én nem hittem volna el", a harmadik pedig, "tuti, hogy csak kamuzik". Amikor ezt megosztottam barátnőmmel vigyorogva rámkacsintott.
Egyébként ezeket nevetve mondta, ezek szerint nem vette a szívére, viszont elmondása alapján eléggé hozzá nőtt a kutyus. Pardon, farkas.
- Viszont én most vissza fekszem, ugyanis mindjárt elalszom. Jó éjt! - mondta még Lill, majd befelé fordulva elaludt.
Mi még beszélgettünk egy jó ideig, már fel is kelt a nap, a többség horkolva aludt eléggé kifacsart testhelyzetben (vagyis Lill, Ricsi, Zoli, és Ádám).
A többiekkel az én ágyamat neveztük ki beszélgetős helynek, amíg fel nem ébrednek a többiek. Én felrakram a vízforralónkra vizet főni, majd megkérdeztem, hogy ki mit kér.
- Egy.. - sandított Zolira - Pontosabban kettő hosszú, édesítővel, tejjel.
- Kakaó - csillant fel D szeme, mire elmosolyodtam édes arckifejezésére.
- Hmm... isteni kakaót tud készíteni. - motyogta egy álmos hang a sarokba tolt ágyból - Én is.. - mormogta Lilla, majd felhúzta magát az ágyra, mert eddig szokásához hűen, fejjel lelógott az róla, és vissza hanyatlott az eredeti helyére.
- Egy sima - mondta Levi.
- Nutella - nyögött fel Ricsi, majd a nyakát masszírozva leborult a székből - direkt -, és aludt tovább.
Vigyorogva terítettem rá egy pokrócot, majd egy puha párnát dobtam mellé, mire egyből magához húzta.
- Imádlak, édes - motyogta, mire mindannyian felnevettünk - kivéve Ádámot, aki még mindig aludt.
Elkészítettem a 'jóreggelt-üdítőket', nagyon régen ittam már ilyet, hisz mindig a futás előtt keltem eddig, és időm sem volt. Utoljára amikor anya nem volt otthon reggel, és apa vitt suliba, és meglepett minket ilyenekkel, na meg megálltunk a Fornettinél.
Én kakaót ittam, gumicukorral. Nyami.
Az álmosság ólom súlyként telepedett rám, a pilláim kezdtek elnehezülni, majd lassan lecsukódtak, és neki dőltem egy izmos vállnak, amire ráhajtottam a fejem. Egyébként meglepően kényelmes volt.

-----

A szobában néma csend volt. Mindenki, aki itt maradt tegnap valamilyen módon elaludt. Ricsi még mindig a padlón feküdt, Levi az egyik fotelben helyezkedett el egy pokróccal, Ádám teljesen becsúszott a fal és az ágy közé, míg Lilla kényelmesen szétterült az ágyán. Zoli és Petra szolidan összebújva aludtak, míg mi D-vel egy ágyon aludtunk, ő az egyik karját körém fonva hátulról átölelt, míg a másik karján a fejem pihentetem. A takaró már nincs rajtunk, de nem is volt szükséges, ugyanis a belőle áradó meleg nem engedi, hogy fázzak. A friss menta és némi férfi parfüm illata körbeölel, míg érzem a tarkómon eggyenletes szuszogását. Megfordulok, hogy még jobban "betakarózhassak" vele, amikor megszólal.
- Jó reggelt - összerezzenek álmos hangjára, majd a fejemet jobban belefúrva a vállába válaszolok.
- Neked is - a hangom még kásás, erősen azt sugallva, hogy "most keltem, hagyjál!", mire halkan felnevet, és beletemeti arcát a hajamba. Hallom, ahogy mélyet lélegzik, mire elmosolyodom. - Mm... Hány óra?
- Asszem'.. kilenc, fél tíz körül.
- És a futás? - kérdem, habár most az érdekel legkevésbé.
- Ma kihagyjuk - von vállat, mire értetlenül felemelem a fejem - Milla megengedte.
- Vagy úgy..
A délelőtt további részét lustulással töltjük, halkan beszélgetünk, mesél az otthoni barátairól, én az enyéimről, az osztálytársaim idiótaságairól, meg hogy miket szoktak csinálni a barátaival, a kedvenc helyeinkről. Meg ilyenekről.
- Van egy erdő a régi házunk mellett. Habár még mindig a miénk, de csak én szoktam néha használni. Na szóval, abban az erdőben van egy patak, és mellette pedig egy rét. Néhány évvel ezelőtt anyáék mutatták, és azóta rendszeresen lejártunk oda a húgommal. Habár azóta nem voltam ott. Lehet, majd vissza kéne nemsokára menni. Nyár végén. Esetleg.
Elmosolyodtam.

Na, helloka. Igen.. nem sikerült a megbeszélt időpontra hozni, de egyszerűen nem volt ihlet. Viszoont itt van most, egy kicsit rövidke lett, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket.
Komizzatok, iratkozzatok fel, pipáljatok!:)
XxChloe