Huszonkettedik Fejezet

Demon

Huszonkettedik Fejezet
"Eltévedtünk."

Egy hete vagyunk az angolok táborában. Valamennyien egész jól beilleszkedtek, mi pedig - a többiek -, félrehúzodva alkottunk egy külön csoportot. 

A táborunk teljesen leégett, az eset után két nap múlva viszont megkezdték az újra építését. Szerencsére mindenki kijutott, bár volt olyan, akik csak később jöttek ide, mivel leszakadtak tőlünk, meg ilyesmik.

Lilla elég gyanakvó, egy komplett listát készített, hogy ki megbízható, és ki nem. Kicsit mániákussá vált.. nagyon. Éjjel-nappal egy zsebkést szorongat, egyébként meg egyszer majdnem kiszúrta a szemem - pedig csak a sószórót akartam elkérni tőle..

Minden este és reggel együtt ettünk az angolokkal. Ma Kami egy sugárzó mosolyt villantva ránk közölte, hogy elkészültek a "felújításokkal", és mihamarabb elindulunk vissza.

Egyébként az egész "látogatás" dologból az lett, hogy a többi tábor is összebeszélt, hogy "ez milyen jó csapatépítés", és kitalálták, hogy legyen még több ilyen. Természetesen a leégős részt kihagyva.

Pár óra múlva könnyes búcsút vettünk az "INGLANDO"-tábortól - ahogy a fiúk nevezték -, majd nekivágtunk az erdős résznek. 

Nagyjából másfél órát gyalogoltunk egyhuzamban, amikor végre lepihenhettünk. Ma a szokásosnál is melegebb volt, ennél jobb napot nem is választhattak volna a túrázásra - remélem érzitek az iróniát.

Egyszóval: megdöglöttünk. Minden lány a pólója alját áthúzta a dekoltázsán, hogy minél nagyobb bőrfelületünket érje a levegő, míg a fiúk nemes egyszerűséggel csak levették magukról. Nagy általánosságban mindenkin rövid nadrág volt, akin nem (pl. Petra) azok pedig majdnem hőgutát kaptak, és elég rendesen leizzadtak. 

Tehát a pihenőnél mindenki belecsobbant a folyóba, ruhástól, és a világért nem lehetett minket onnan kirángatni. Be kell valljam, piszkosul jól esett a hideg víz, habár út közben is meglocsoltak a vízipisztolyokkal, de abban már meleg víz volt. Na mindegy.

- Kimegyünk? Már eléggé kiáztam - úszott oda hozzám Lilla a kezét lóbálva. Ami azt illeti, nekem is, szóval örömmel beleegyeztem. A jóból is megárt a sok. - Megyünk vissza a táborba? Fáj a fejem a sok ordibálástól - húzta el a száját, majd lehunyta a szemét, és a halántékát masszírozva rázta a fejét, nyomatékot adva a szavainak.
- Jó, de szólok Petrának - egyeztem bele, majd hátra fordulva megkerestem a szememmel őt - Hamarabb elindulunk - kiáltottam Petrának -, a táborban találkozunk! - vigyorogtam rá, mire mosolyogva felmutatta a hüvelykujját.
Na, mármost, ha vissza akarunk jutni a táborba, azt úgy kell csinálni, hogy Kamilla ne vegyen észre, mivel tuti nem engedne el minket - Lilla állítása szerint. Ezért a tökéletes összeesküvés az volt, hogy néhányszor körüljárjuk a kis tisztást, aztán amikor senki nem figyel beugrunk egy fa mögé (eredetileg tigrisbukfencben, de ezt elvetettük végül), aztán várunk két percet, és felvesszük a nyúlcipőt, és meg sem állunk a táborig. Elvileg. Mondom, elvileg ezt kellett volna csinálnunk - és közben nem magunkra hívni a figyelmet.
Ehelyett vihogva járkáltunk, folyton oda lesve, és - ha ez még nem lenne feltűnő -, megbotlottam, és lefejeltem egy fát.
Lefejeltem. Egy. Fát.
Na mindegy, a lényeg, hogy senki nem vette észre, hogy eltűntünk, így nyugodtan sétáltunk tovább.
Már egy ideje sétáltunk, amikor észrevettük, hogy már ki kellett volna érnünk.
- Valószínűleg tök más irányba mentünk - csaptam a fejemre.
- Nem, tuti biztos, hogy itt kell lennie. A Lilla-érzékek sose csalnak. - bizonygatta, körbe körbe fordulva. - Várj, felmászom erre a fára. Ezt egy természetfilmben láttam. - vigyorgott.
- Mármint A Hobbitban? - segítettem ki, nevetve.
- Abban. - vont vállat - De tök mindegy, mert én tudtam, te meg nem. Szóval, csss!- pisszegett le. - Inkább segíts felmászni. - kérte. Oda sétáltam mögé, és kengyelt tartva neki kissé berogyasztottam a térdemet. Lilla belerakta a lábfejét, én feltoltam, és már fent is volt az első ágon.
Lilla végigmászott az egész fán - méghozzá baromi gyorsan. A fejét kidugta a lombkorona alól.
- Öh.. - nyögte ki. - Mi a.. Ezt neked is látnod kell. - jelentette ki. Kíváncsian meredtem felfelé, és bár egy kicsit nehézkesen, de sikerült felérni a tetejére.
Elakadt a lélegzetem.
Egyáltalán nem kellemes módon.. ahogy körbe néztem a horizontig fákkal volt tele minden. Nem volt se nem tábor, se nem Mecsek, se nem Pécs. Hót egyedül üldögéltünk egy fán, egy ismeretlen helyen, ketten.
- Hé, lányok! - halottam meg egy kiáltást, mire felsikítottam, és majdnem leestem. És ez is annak volt köszönhető, hogy Lillának gyorsak a reflekszei.
 Oké, mégsem olyan egyedül.
- Bazdmeg - káromkodtam - Mi a franc van? Várjunk.. - gondolkodtam el - Petra? Te meg..
A lábammal eltapogatóztam egy lejjebbi ághoz, és ráléptem, majd még lejjebb és még lejjebb, amíg a földhöz nem értem, és csak ekkor néztem fel.
- Basszus, Lilla, ezt nézd meg. - fordultam felfele, de Lilla épp ebben a pillanatban ugrott le az utolsó ágról. - Ennyit a feltűnés mentes eljövetelről - húztam el a számat.
Ugyanis ott állt a kis csoportunk - Dávid, Ádám, Petra, Levi, Tessza, Zoli és Ricsi. Az utóbbi Karamellás Hit kekszet evett, amire - természetesen -, azonnal lecsaptam.
- Most komolyan! Szerinted senki nem veszi észre, hogy eltűntök? - kérdezte értetlenkedve Ádám. Már megnyugodnék, hogy nem látták a produkciómat azzal a fával, amikor vigyorogva hozzáteszi: - Ráadásul szép, nagy esés volt!
Unottan tarkón csapom, de azonnal meg is bánom, ugyanis tiszta izzadtság volt.
- Uhh, fúj! - kiáltottam fel undorodva, a kezemet rázva. - Blah, uhh, blah, fúj, jajj, ahh, basszus! - és ez így folytatódott tovább. A többiek meg röhögtek.
Végül Dávid könyörült meg rajtam, és könnyes szemekkel a kezébe zárta az enyémet, amit rázogattam.
- Hé, Do! Nyugi, ez csak víz - paskolta meg a kezemet. - Most jöttünk ki a vízből, rémlik?
- Oh.. - engedtem le kezemet - Tényleg! , világosodtam meg, mire a többiek még jobban vihogtak, de nem korholhatom le őket, én is kiröhögtem saját magamat.
- Na jó, viccet félretéve. - komolyodtam el, amikor eszembe jutott, hogyan találtak meg. Lilla is abbahagyta, és felfelé nézett, a fák irányába. - Lill, még is mi a jó büdös élet ez? - fakadtam ki.
- Azt hiszem.. valami természet feletti lehet. Lehet, hogy átsétáltunk valamin, vagy valakik ide hoztak - Lilla benyálazta a száját, és a megoldáson gondolkodott - Nem tudhatok mindent még erről.
- De ha olyan dolog ez, amit nem ismerünk.. - a hangom vészjósló volt a néma csendben.
- Akkor a megoldást sem tudhatjuk. - fejezte be Lilla.
- Mi a francot jelent ez? - Petra megkövülten állt, és úgy nézett ránk. Azt hiszem, kezdte megérteni, hogy miről beszélünk, nagyjából.
- Eltévedtünk.

Off - Új blog

Sziasztok!:) Mint már ígértem - elég régen -, itt van az új blogunk, amit Carlie S. A.-vel írunk, két szemszögből, ám eléggé eltérő történettel. Carlié egy romantikus, sci-fis történet, Lilith Blake főszereplésével; az enyém pedig egy paranormális jellegű, és az én főhősnőm Joyce Taylor.:)

Lilith története arról szól, hogy hazaköltözik a nyárra az egyetemi legjobb barátnőjével, Mirával Wilmingtonba, ahol az anyja és az öccsei laknak. Egy Red Rose nevű bárban kezd dolgozni, ahol megismerkedik egy szexi fiúval(természetesen), aki a romantikus és sci-fi szálat is hozza magával. - Spoiler nélkül nagyjából ennyi.

Az én történetem Joyce-ról szól, akinek volt egy húga - és van is egy húga -, aki régebben meghalt, és az egyik nap látja őt. Van egy legjobb barátja - aki meleg, khm, khm és Lilith öccse, khm, khm -; egy szalonban dolgozik, és idén érettségizett le. Egyébként meg utálják egymást Livel.. botrááány.. - Spoiler nélkül nagyjából ennyi.

Amúgy meg nyugodtan kattintsatok a kép alatti feliratra, és kutakodjatok.:) Tegnap már felraktuk az első részt, szóval, olvassatok csak!:)

XxChloe&Carlie

Wilmington

Off - Szünet

Sziasztok olvasók (ha még egyáltalán van itt valaki:))!
Sajnálattal jelentem be, hogy - mint a

címből kiderült-, meghatározatlan időre a blog szünetel. Egy ideje már itt volt a fejembe, de még egy kicsit húztam, mivel eléggé a szívemhez nőtt a történet. (Ez nagyjából azért következett be, mivel nincs ihlet, és..nemtudom.)A szünet alatt megírom a történet további részeit, és majd kicsit később majd posztolom, illetve valószínűleg kijavítom/kijavítjuk az ezelőtti fejezeteket.
Tervbe van véve egy új blog, amit már várok, bár még semmit nem nagyon tudok, ha pedig már eldöntöttem/döntöttük a továbbiakat, feltétlenül jelezni fogom. Annyit elárulok, hogy ketten fogjuk írni, egy nagyon kedves barátnőmmel, az, hogy váltott, vagy nem váltott szemszög, még nem döntöttük el. (Ez egy elég bizonytalan történet:D) A nyitásról nem ígérek semmit, még előttem is titok.
Szóval, ha valaki olvasta a blogomat, akkor hello, és sajnálom, és köszi, hogy olvastál, meg feliratkoztál, és tényleg, én majd kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam a 1400 feletti megtekintést, és a 3 feliratkozót. Habár valószínűleg ez nem annyira magas szám, de én nagyon örülök, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki akár csak benézett ide. Majd még találkozunk.;D
Nem sokára majd jelentkezek az új blogom promózásával, Sziasztok!:)
Puszi, Chloe M.:D

Huszonegyedik Fejezet

Demon

Huszonegyedik Fejezet
Tűz

Ha eddig egy cseppnyi kétségünk is lett volna, most elszállt. Ugyanis voltak olyanok, akik felvetették azt az ötletet, hogy csak tényleg sétálni volt, és azok a valamik elrabolták, mint Tibit. 

Bence mintha ott se lettünk volna sétált az asztalokhoz, ahol a frissen készült ebéd sorakozott. Ezt hogy a francba csinálják, de most komolyan?..
- Nem jöttök enni? - kérdezte benézve a szobába. Én döbbenten figyeltem mindent.
Odamentünk a padokhoz, és leültünk. Észrevettem, hogy csomó fadarab van szétszórva az udvaron, de nem foglalkoztam vele nagyon, biztos valaki tüzifát gyűjtött a tábortűzhöz..

----

Délután D-vel a szobájukban pihentünk, csak ketten.
- Szerinted Bence tényleg tégla? - kérdeztem az ágyán feküdve.
- Valószínű. Vagyis, én simán elhinném, ha kiderülne.
Ő a földön ült, és engem nézett. Hihetetlen, de még mindig nem tudom, mit csinálunk. Ezek mostanában baráti beszélgetések köztünk, és nincs semmi.. egyéb. Viszont néha fogjuk egymás kezét, olyankor gyorsabban ver a szívem, és a tenyerem is izzad.
- Már több, mint egy hónapja vagyunk itt, és annyit értem el, hogy vámpírrá változtam..- sóhajtottam fel kis csönd után.
- Hát.. Szerintem nagyon jó itt - mosolyodott el. Megvontam a vállam, és ekkor felült az ágyra, mellém.
- Doroti.. - suttogta, és ekkor teljesen biztos voltam, hogy megcsókol. Vagy én őt. Igen, azt hiszem az utóbbi.
Már csak öt centi volt közöttünk. Éreztem a menta illatú lehelletét, és a férfias parfümjét. Ha azt egyáltalán parfümnek hívják...
A szája már érintette az enyémet. Hirtelen egy sikítást hallottam. Elhúzódtam Dávidtól és felpattantam. Egyszerre rontottunk ki a szobájukból, de én rögtön meg is torpantam. Az egész tábor lángokban állt. Gondolkodás nélkül cselekedtem, már legalább ötvenhatezerszer elpróbáltuk, hogy mi a teendő, ha tűz van, és már szinte monoton hangulatban csináltam mindent. A szobánk felé szaladtam, és a rögtön egy hátizsákba pakoltam pár létfontosságú dolgot és rohantam a többiekhez.
Lilla és Petra is segítettek és kirohanva vitték a kapu elé a cuccokat, és pakoltak ők is a fiúk helyett, mivel a nagy többségük próbálták oltani a tüzet, ami valljuk be, nem nagyon sikerült.
Boti a tűzoltókat is hívta.
Megtorpantam.
Megláttam Dávidot, amint egy vödör vízzel leönti az egyik padot, majd rám kapta a tekintetét. A szeme aggodalmasan csillogott, a ruhája megpörkölődött.
- Doroti! - kiáltott rám Lilla. Egy pillanat alatt kiürült a tábor, és együtt futottunk egy olyan helyre, ahol nagyjából biztonságban vagyunk.

-----

Fél óra múlva az edőben pihent az egész tábor, egy kidőlt fa törzsén. Én még teljes kábulatban ültem, és próbáltam mélyeket lélegezni.
Bianka és Betti a körmüket rágcsálva üldögéltek, én pedig csak meredtem magam elé, Lilla mellettem szorongatta a kezem.
Mindenkinél csak egy hátizsák volt. Ennyi időnk volt. Egy táska.
- Most, - köszörülte meg a torkát Levi - mi is lesz?
- Szarban vagyunk - álapította meg Boti.
- Nincs hol aludnunk.
- Nagyon ennivalónk sincs - húzta el a száját Petra.
- És Tibi még mindig nincs meg.
- Szóval akkor hova megyünk?
- Egy másik táborba - szólalt meg Kamilla - Mindenképpen. Ott be tudnak fogadni. Az angolokhoz megyünk, legtöbben itt angolul beszélnek jól.
- Ez jó ötlet - vonja meg a vállát Dávid -, de még mindig üzenhetnek nekünk.
- Akkor is odamegyünk - erősködött Kamilla, és igaza volt. Az a tábor van legközelebb.
- Merre kell mennünk? - kérdeztem.
- Nincs messze a mi táborunktól. Húsz perc gyalog, talán. Indulhatunk? - kérdezte.
- Menjünk - tápászkodtunk fel Lillával.
 Nem olyan rég sétáltunk, mikor Levi libbent mellém.
- Mit szólsz ehhez? Leégett a táborunk.. - motyogta.
- Azt, hogy ez egy... Szóval, hülye helyzet.
- Kicseszettül - bólogatott.
- És fura az angolom. Inkább a kiejtés megy, meg az olvasás. De nem tudok annyira jól beszélni.
- Ó, én igen - nevetett fel, és én is elmosolyodok az emlékre - Elvégre, született angol vagyok.
- Az vagy - vigyorogtam rá. - Jól látom, mostanában Zoé hajt rád? - folytottam el egy mosolyt, amikor megláttam, hogy egymás szemébe bámultak.
- Lehet - vonogatta a vállát - Sok csajt érdeklek, - most egy gonosz mosoly jelenik meg az arcán - de annyira nem érdekelnek, unalmasak.
- Jaa, értem. Hímsoviniszta.. - motyogtam.
- Mi?
- Semmi - vigyorogtam rá.
- Egyébként.. D-vel belehúztatok - lökött meg.
- ..Mi? - nyeltem egyet.
- Tudod. - kacsintott. Tudtam..
Csendben sétáltunk tovább, amikor Levi felkurjantott.
- Mikor leszünk ott?
- Kuss és sétálj - kiáltott vissza Kam. Felnevettem.
Dávid rámkacsintott, mire elvörösödtem.
Nem tudom pontosan mennyi ideig sétáltunk, amikor egy hasonló kapu előtt találtuk magunkat, mint a miénk volt.
- Itt is volnánk - fordult hátra hozzánk Kamilla - Várjatok itt, megyek, és beszélek a táborvezetővel.
 Kis idő múlva megjelent.
- Mehettek. - és ezzel berontottunk az angol taborába. Ahogy elfoglaltunk pár szabad szobát harmincan, furcsán méregettek az itteniek. Mi csak mosolyogtunk és azt hajtogattuk, hogy "hi, hello, hi", mintha perfectül beszélnénk a nyelvet.
- Lányok, ebbe a szobába - intett Kamilla minket a kapu melletti kisebb szobába - Fiúk meg a mellette lévőbe. - és így pakoltunk. Közben beszélgettünk, mintha nem is történt volna semmi, és nevetgéltünk, mikor egy-egy angol srác beköszönt nekünk. Az egyik majdnem átölelte Bogit, de ő mosolyogva elhúzódott.
 Igazából egész jól megvoltunk. Este felé egy lány szólt nekünk, hogy mindjárt tábortűzezés lesz. Először nem értettük, de szerencsére ott volt nekünk Éva, aki tényleg jól beszélt angolul.
- Jött üzi? - kérdezte Lilla a fiúktól, mikor kiültünk a tűz köré.
- Még nem. De attól félek, jönni fog. - felelt erre Zoli.
- Biztos jön - biccentettem.
- Hé. Hogy gyulladt fel a tábor? - kérdezte hirtelen D. Elhallgattunk.
- Ki volt akkor kint? - kérdeztem.
- Én kint voltam Zolival, de csak azt láttam, hogy ég az egyik pad, és szóltam a többieknek, Bettivel együtt, aki szintén kint volt... - gondolkodott Petra.
- Bence? Nem volt kint? - kérdezte Levi.
- ...Nem tudom - motyogta Betti - Lehet, hogy ott volt...
- Szuper. Miért vádoljuk Bencét? - teszi fel hirtelen a kérdést Tessza.
- Még nincs konkrét bizonyítékunk, de szerintem tényleg nem stimmel valami. - nézek döbbenten. - Tessza. Mi van veled?
- Mi lenne? Semmi. - felelte felhúzva az orrát.
"Ő sem stimmel" - tátogja nekem Lilla, mire gombóc nő a torkomba.

Halii!^^ Na, itt a fejezet. Nekem annyira nem tetszik, de itt van:D.. Komizzatok, pipáljatok és/vagy iratkozzatok fel!:) 

Remélem tetszik, jó olvasást!

Huszadik Fejezet

Demon

Huszadik Fejezet
Valami bűzlik

Hát, nem volt valami egyszerű. Vagyis, nekem az volt, mivel én csak csöndben ültem és figyeltem, hogyan törik fel a rendszert. Sokszor megbeszélték, most mi is a teendő, én meg bólogattam, mintha tudnám, miről van szó. Mert hát, nem tudtam. De látszólag ügyesek voltak a srácok.

 Idegesség. Az volt bőven. Csak egy dolgot szerettünk volna: ha Tibit végre elengednék, nekünk meg nem kellene ilyeneket csinálnunk. Folytathatnánk a tábort, nyugiban. Azt sem tudjuk, miért csináljuk.  Körülbelül 1 óráig tartott, mire kiértek a nemtudomhová, és végre elérték a nemtudommit. Sajna nem értek gépül. Haha.

 Viszont D sokszor odaült mellém. Ami nem volt baj. Csak hát, mikor megfogta a kezem, elpirultam, és ha hozzámszóltak, gyorsan el kellett húznom a kezem, és lefelé néznem. Dávid ilyenkor felállt mellőlem, odament a géphez és figyelte a munkát. Majd kezdődött az egész elölről. 

- Mikor végzünk? - kérdeztem a többieket hangosan, miközben elfeküdtem az ágyon.

- Nemsokára. Még le kell futtatnunk a torrentet és átmásolni egy ph fájlt, valamint ezt a fájlt átírni, feltölteni és lefuttatni - mint említettem, nem értem ezt a nyelvet - Kábé 20 perc. Nyugi.

- Teljes mértékben nyugodt vagyok. - hunytam le a szemem - Vagyis... Nem, nem vagyok az. - D éppen a hűtőben turkált, mikor megkérdezte, ki kér kaját. 

- Én egy sajtos kenyeret, egy kakaót tejszínhabbal, és.. Na jó, hozhatsz egy tábla csokit is - sorolta Ricsi.

- Akkor kapsz egy megkezdett kinder pingvint - röhögött fel Dávid.

- Én egy pohár vizet és kenyeret - mondta Boti, miközben hevesen gépelt. 

- Nem húztuk mi ezt el egy kicsit? Szerintem tök bénák vagytok. Lassúak - szólt közbe Betti nyafogva. 

- Akkor csináld te! - kiáltott fel Boti.

- Igen, nagyon nehéz - bólogatott Ádám.

- Oké. Addig játszunk valamit, unatkozom - mondta Lilla.

- Mit? Csipcsipcsókát, vagy csöndkirályt? - húzta gúnyos mosolyra a száját Boti - Nagyon elfogalaltak vagyunk!

- Ti. Esetleg. Hárman, néha négyen. De mi itt ülünk, vagy fekszünk és marhára nem csinálunk semmi érdekfeszítőt! - háborodott fel Lil.
- Akkor menjünk sétálni - adtam az ötletet.
- Nem, nem mehettek ki. Azt hiszik, nem foglalkozunk a feladattal, és akkor... Valamit csinálnak velünk. - ingatta a fejét Ádám.
- Akkor... Na jó, mikor lesztek már készen?! - nyafogtam már én is.
- Pillanat. Ha nem nyafiznátok nekünk, akkor már rég kész lennénk! - erre mindannyian befogtuk. Én duzzogva befurakodtam a takaró alá és próbáltam aludni, így meg, hát nem tudtam, mit csinálnak a többiek.
 Szerintem vagy 6 év telt el, mikor legközelebb megszólalt Boti, hogy kész.
- Na! Ez az! Huhuuu - álltam fel és örömtáncot lejtettem - Írjunk vissza nekik, hogy kész! Ezaaz.
- Már tudják. Szerintem végig figyelték, hogy mit csinálunk. Ami, had tegyem hozzá, igazi zsenialitás - jegyezte meg Boti győzedelmesen.
- Aha. Azért küldjük el - nevettem fel, majd Boti telefonján visszaküldtem azzal, hogy 'Kész', és a linket. - És... Most mi lesz?
- Gondolom az, mint eddig. Várjuk a parancsot - fintorgott Lil.
- Lenne egy kérdésem, - szólalt meg Ádám - ki a franc főzi itt az ebédeket?!
- Ez jó kérdés - nevetett fel D - Szerintem mindenkinek kiszállítják a táborba a kaját.
- Szerintem meg el van dugva egy kis kukta az egyik házikóba, aki főzöget - gondolkodott el Petra.
- Most komolyan ez a legfontosabb dolog?! - nevettem fel.
- Igen. Mert komolyan, ki főz? - háborodott fel Lilla.
- Majd ezzel is foglalkozunk - nyugtattam meg - De előbb; nem megyünk boltba?

------

Hát, a boltba menés, az megy nekünk. Negyven perc. Ennyi idő alatt jutott mindenki vissza, mivel mindenki külön-külön ment, és ott tököltek, hogy vajon mit vegyenek. Viszont, beszereztünk egy csomó kaját, így túlélhetjük - azt, hogy ki főzi az ebédet, még mindig nem tudjuk.
 Este kilenckor, mikor már mindenki az ágyában feküdt, Boti berontott a szobánkba, és ezt mondta:
- Üzenet jött.
Mindenki a hallba ment, ahol D-ék a telefont fürkészték.
- Naa. Mit írnak? - kérdezte Lil izgatottan.
- Azt, hogy szép munka, és hogy jóképű vagyok - vigyorgott Boti. Furán néztünk rá, mire felnevetett - Oké, oké, ilyesmit nem írtak. Azt írták, olvasom, 'Ügyes. Figyelünk titeket, óvatosan a sétálgatással. Majd jön a következő feladat' és puszik a végére. Jóó, nincsenek puszik, de az vicces lenne.
- Egyszóval, nem mehetünk se boltba, se a hegyre, sehova?! - akadtam ki.
- Ja, erről lehet szó, nagyjából - vonogatta a vállát Levi. - Szerintem várjuk a kövit, és ennyi.
- Ez egy elbaszott helyzet - motyogtam.
- Ja - vonta meg a vállát újra Levi - Hé, hol van Bence?
- ...ki? - kérdeztem furán. A többiek vagy nevettek, vagy furcsán vizslattak. - Komolyan. Ki?
- A felügyelő-titkosügynök, aki nem Kamilla - sóhajtotta Petra. - Egyébként rossz vicc, Levi, 10 perce láttam mosdóra menni.
- Áá, értem - mosolyogtam. - Alig látom mostanában. - ezen hosszan gondolkoztunk. Szerintem mindannyiunknak ugyanaz járt a fejében, de nem mertem hangosan megszólalni.
- Bence...
- Bence...
- Bence...
És komolyan, szinte mindenki kimondta, hogy 'Bence'.
- Keressük meg a telefonját - pattantam fel.
Mind kimentünk, és a Vezetők szobája felé indultunk. Benyitottunk, és Kamillát találtuk az ágyon feküdve, valami magazint olvasva.
- Hol van Bence? - kérdezte Boti.
- Nem tudom. Az előbb ment ki, azt mondta, sétálni megy. - összenéztünk.
- Itt a telefonja?
- Nem hiszem. Miért néztek mind ilyen furán? Mi van Bencével?
- Oké, ez még nem biztos, szóval ne kérdezz még tőle semmit, de... Gyanús, hogy kevésszer látjuk.
- Én se látom sűrűn - vonta meg a vállát Kam - Sokszor megy, és azt mondja, körülnéz. Néha a barátnőjével megy valahova. Ilyesmi.
- Fel sem merült benned, hogy ellenünk van? - fürkészte Betti.
- Hé, hé - tartottam fel a kezem - Egy pillanat. Egy páran itt megkukultak.
- Doroti, most miről beszélsz? - sóhajtotta Petra.
- Tessza sokat beszélt eddig. Meg Zoli is. Most meg, hirtelen kuss. 1 hete, mondjuk. Tudtok valamit? - fordultam feléjük. A többiek amúgy sem beszéltek sokat, vagy csak egymás között, de képben voltak. Viszont most, hogy belső ellenségeket kerestünk, sajnos felmerültek bennem a kétségek.
- Nem - rázta meg a fejét Zoli egész hihetően - Én akkor tutira szóltam volna. És nem is beszélek kevesebbet - bizonytalanodott el.
- Őt hagyd - lépett hozzá Petra, és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Tessza? - néztem rá. Nem válaszolt. Bosszúsan nézett végig a társaságon, majd kiment.
- Ó, baszki, baszkii. Már egymásba sem bízhatunk? - ocsúdott fel Lil.
- Egyenlőre de. Most Bence bűzlik - mondta Boti.
Megcsörrent a telefonom, mire rápillantottam a kijelzőre; Anya. De rég nem beszéltünk! Kisiettem az udvarra, és felkaptam a mobilt.
- Szia, anya!
- Helóka. Nem hívtál minket, így gondoltuk, megkérdezzük, minden oké-e. Vagyis apád így fogalmazott.
- Minden oké, tényleg, elvagyunk, jófejek a srácok is. - ahogy ezt kimondtam, megláttam valakit, aki a kapun jön be. Mivel csak a sziluettjét láttam, ezért fogalmam se volt, hogy ki lehet ő. - Szeretlek titeket, később hívlak! - ezzel kinyomtam, és értetlenül fordultam a kapu felé.
Bence jön.

Tizenkilencedik Fejezet

Demon

Tizenkilencedik Fejezet

Se veled, se nélküled; Játsszunk

- Ti jártok? - tette fel az első kérdést Lilla döbbenten. Eleresztem Dávid kezét és gyorsan leülök egy fotelbe, Ricsi mellé. Egyikünk se válaszolt. Ez ki nem mondott kérdés volt köztünk. Járunk? Járunk? Nem tudom. Sok olyan dolgot csinálunk, mintha "járnánk", csak hát... Na. Hagyjuk ezt a kérdést.
- Inkább; hogy vagy? - terelte a témát Boti.
- Hát... Furán. Elég furán. De jól leszek.
- Akkor jó - bólintott Zoli - Hogy haraptak meg? Nem tudjuk a részleteket - nézett szúrósan Dávidra, aki behúzott nyakkal dugta zsebre a kezét.
- Mm.. Mit mondtak, hogy? - kérdeztem.
- Mivel vizes alsóneműben hoztak ide, - röhögött Ricsi - nem nagyon lehetett kimagyaráznotok.
- Akkor, elmondom, én se tudom jobban, mint ti. Úsztunk, jött valaki, hamm, és a többi kiesett.
- Elég brutálisan nézel ki. Szexisen. - ismerte be. Ököllel a vállába csaptam, de ő csak vigyorgott.
- Ja, tök para - bólogatott Lilla, majd mellém telepedett, és egy tincsemet az ujjai közé csippentette.
Egy cseppet kínosan érztem magam a fürkésző tekintetek között, de mindegy.
- Mi az? - kérdeztem megtörve a csendet.
- Semmi. Tényleg. - köszörülte meg a torkát Lill. - És.. milyen?
- Hát.. Fura. De azt hiszem megszokható - vontam vállat.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- Szerda van. Szóval kéne edzenünk. Mostanában eléggé elhanyagoltuk - magyarázza Éva.
- Jójó - bólogatott Bianka, majd elmosolyodott.
Mindenki kifelé indult, majd a saját szobájukhoz, mire a saját szobánkba mentem.
- Dorotiiii! - szólt rám Petra, miután becsuktuk az ajtót.
- Mondd.
- Te! Tee! Én láttam! Láttam azt a nézést, azt az ölelést és puszilgatást, illetve a szerelmesen kézenfogom a kedvesem és drámaian bevonulok a szobába-dolgot is!! Ez kész! Miért nem mondtad nekünk, hogy együtt vagytok? - már inkább letörtnek tűnik, mint izgatottnak.
- Ad egy; az a puszilgatós-dolog nem jelentett semmit. Csak hálás voltam neki, mert felajánlotta ezt a dolgot. Ad kettő; csak behúztuk egymást a szobába. Mert én fáradt voltam, ő meg épp vesztette egy kis vért. Ad három; kurvára nem járunk! Érted? Nem kérdezte meg! Én se kérdeztem tőle! Hidd el, szóltam volna, ha egyáltalán történt volna valami! A tábortűznél megcsókolt, ennyi. Azóta semmi. - dühösen, vagy inkább eszeveszetten mutogattam miközben beszéltem. Dühít a dolog, nagyon dühít.
- Ahhaa.. Se veled, se nélküled - fintorgott Lilla. - És most mi lesz? Ezt csináljátok a nyár végéig, majd elváltok egymástól, és ennyi? Néha tali, puszi-puszi, és ennyi? Vagy esetleg a tábor végén gondoltad megkérni a kezét? Istenem, mondd meg neki, mit érzel.
- Lilla, - suttogtam lesütött szemekkel - nem tudom mit érzek. - és ezzel már ki is libbenek az udvarra. Beszélgetés közben átöltöztem, és fel is fogtam a hajamat. Egy kicsit nyújtok, majd közelebb megyek Évához.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- Gyors futás, erősítés, még durvább erősítés, nyújtás. Ma egy picivel keményebb lesz, de bírni fogod - vonta meg a vállát. - Embereeek - kiáltotta, mire a kint állók odafordultak. - Akkor essünk át a kérdésen; mindenki itt van?
- Igen - szólt bele Ricsi.
- Szuper. - körülvizsgálta az embereket, és miután megszámolta őket (gondolom), összecsapta a tenyerét - Futunk. Álljatok fel ide, egy sorba, egymás mellé. Pároka. - kis mozgolódás és beszélgetéssel később sikerült megcsinálnunk - Akkor, első ember elfut a szobákig, vissza. Jön a másik. És így tovább. Mehet. - én voltam az első, mögöttem Lilla. Hiába futottam nem-annyira-lassan, a fiúk már bőven odaértek, mikor én még csak a felénél jártam. Nagyon nagy ez az udvar, és szörnyű a mai hőség. Ránk férne egy kis nyári zápor.
 Hát, egyszóval: meghaltam. Nem olyan jól esően. Konkrétan, kipurcantam. Mikor ötödszörre is oda-vissza futottam, egyszerűen elterültem a földön, nem érdekelve Éva kiabálását.
- Szedd össze magad - takarja el a napot egy árny, de hiába nem láttam, a hang ismerősen csengett.
- Nem bírom - lihegek, mire Dávid lehajol hozzám, és a kezét nyújtja. Elfogadom, és ahogy körülnézek, kitörik belőlem a nevetés. Mindenki a földön vagy iszik, vagy nyöszörög. Bár egy pár fiú még talpon maradt, ők is rendesen leizzadtak.
- Jól vagy? - húzta félmosolyra a száját D.
- Most már igen - mosolygok. Elgondolkozok. - Túl nyálas?
- Kissé - röhög fel.
Elfolytok egy mosolyt, és odabicegek Lilla mellé, aki egy padon nyúlt el. Lelökdöstem a lábát, majd letelepedtem.
- Azt hittem a vámpírok olyan húdegyors, húdeerős mitikus lények, akik nem izzadnak, és a szívük sem ver - szuszogta halkan míg a fél szempilláját felnyitotta, és úgy nézett rám, majd visszacsukta.
- Hát.. bocs, hogy összetörtem az ezekkel való tévképzeteidet - röhögtem fel -, de ha akarod, eljátszhatom Edward Cullent - villantottam rá egy mosolyt, mire hevesen bólogatni kezdett.
- Azt megköszönném.
Bevetettem az általánosban tanult színésztudásomat, és próbáltam nem elröhögni magam. A szememet összeszűkítettem, a számat összecsücsörítettem, majd kimérté változtattam az arcom, és elmélyített, sóvárgó hangon így szóltan:
- Bella!
Lillából kipukkadt a nevetés, míg Petra - aki pont ebben a pillanatban ért oda-, értetlenül nézett rám.
- Mi a..
Felvihogtam a döbbent, "ezektökhülyék" fején.
- Jó, látom ez nem megy annyira fényesen. Akkor erősítsünk! - kiáltotta Éva.
Letelepedtünk a fűben, és kinyújtottuk terpeszben a lábunkat, majd a jó öreg, 'balrahajol-előrehajol-jobbrahajol-hátrahajol' pozitúrában kezdtük el az edzés könnyebb szakaszát.
Najó. Ez túlzás. Egy enyhe bemelígtés után mindenki kapott a kezébe 2-2 két kilós súlyt, és azt kellett tartani egy percen, át, majd emelgetni őket. Mondjuk nekem ez a szokásosnál sokkkkkkkal jobban sikerült. Lehet, hogy ez olyan tuti vámpírképességek közé tartozott, amiről még nem tudtam. Ezek után Éva - a mamát is így hívják, szóval tök fura volt így szólítani mostanában valakit, ugyanis eddig nem mondok sokat, hogy eddig köszönőviszonyban sem nagyon voltunk - kitalált egy "nagyon jó tornagyakorlatot". Aha. Hát vagy nem.
Folyton eltévesztettem a lépéseket, habár pontról pontra fel tudtam volna idézni, de akkor is. Sehogy sem állt a.. lábamba.. meg a kezembe.. Na mindegy.
Nagyjából egy óra mindenféle gyakorlatozás után a tűző napon, meghozta eredményét. Mindannyian leégve, izomlázasan üldögéltünk a nappaliban, friss, és ropogós ruhákban.
- Asszem' a tesitanárom büszke lenne rám. - sóhajtotta Ricsi - Anyám meg lehordana a sárga földig, amiért naptej nélkül kimentem - röhögött fel. És ezzel mindegyikönk egyetértett.

------

Délben együtt mentünk kajálni a többiekkel. Ma hal és krumplipüré volt a menü. Kólával. Lilla csak ámult és azonnal rávetette magát, és szinte mindenkiét elkunyizta. A kis koffeinfüggő..
Az ebéd annyira nem is volt annyira borzalmas, habár a püré kicsit sótlan volt és darabos, a halnak a panírja meg kicsit odakapott, de nem lényeg.
A lányokkal elhatároztuk, hogy egész nap az ágyban maradunk. Mármint, ami maradt a napból.Később kiderült, hogy kicsit sem lesz olyan nyugodt délutánunk.
Az egész idegeskedjük szét magunkat-széria ott kezdődött, amikor kimentem a konyhába, és ott találtam valakinek a telefonját. És nem Dávidé volt, amin semmi olyasmilyen üzenet nem volt, hogy "Jó volt a tegnap este;) Xx" egy bizonyos, titokzatos "Szivem" feladótól, nem. Pedig tök menő lett volna.
Szóval ott tartottam, hogy ugye ott volt egy fekete Samsung Galaxy A5-ös telefon, ami már régóta ott volt, a 'kellnekem' listámon. Annyira jó az a telefon! Legalábbis nekem nagyoooon tetszik. Így, négy o-val.
Közelebb lopakodtam hozzá (komolyan, mintha arra vártam volna, hogyha közelebb megyek hozzá, beszippant egy fekete lyuk.
És ott volt az üzenet.
"https://nasa.com" Najó, ilyen nem is volt, de ez is menő lett volna.
"A helyetekben sietnék. Nem lehet tudni, ki kószál kint ilyenkor a sötétben. Hajrá" És a végén a link, amit nem nagyon értettem, de voltak benne számok. Meg betűk.
- Mi az? - kérdezte egy hang mögülem, mire megugrottam.
- A tiéd? - kérdeztem felmutatva a telefont.
- Aham. Miért? - vonta fel a szemöldökét Boti.
Válasz helyett csak a kezébe nyomtam a telefont, mire kissé zavart arccal mérgetett engem, majd feloldotta a kezdőképernyőt, majd miután elolvasta az üzenetet rémülten fordult felém, majd egyszerre indultunk ki a szobából. A nappali felé vettük az irányt, ahol a fiúk videójátékoztak. Az Assasin's Creed 3-mal. Komolyan, beszállnék, ha nem jött volna az SMS, meg minden.
- Na, mi van? Úgy néztek ki, mint akik szellemet láttak - villantott rám egy édes félmosolyt, mire megtorpantam, és én is visszamosolyogtam rá, majd amikor eszembe jutott, hogy miért vagyunk itt, elkomorodtam.
- Üzenetet küldtek - közöltem fagyos hangon.
- Mi? - kiáltott fel Betti magas hangon, mire ilyedten arra kaptam a fejem. Mi is eléggé, nagyon, eléggé félünk ettől az egésztől, pedig mi 16-tól felfelé vagyunk korban, míg ők csak 12-13 évesek. Elképzeltem, mit érezhetnek ők. A számat elhúztam és mellé ültem, majd összeborzoltam a haját.
- Semmi, tökmag - vigyorogtam rá. - Csak azok küldték el azt az izét, amit fel kell törni, vagy mi - húztam össze a szemöldököm, mivel én sem nagyon értettem.
- Aha - bólintott nagyot, majd felhúzta az orrát - Nem vagyok tökmag! - kiáltott fel dühösen, majd kihúzta magát. Nagyjából 15 centiméterrel magasabb vagyok nála, a 172 cm-mel, így vigyorogva nézek le rá.
- Hát persze, hogy nem.
A fiúk az egyikük laptopja köré gyültek, majd hümmögve, és vitatkozva kezdték megoldani a feladatot, vagy micsodát.
- Játszunk? - kérdezte Betti, mire most én bólintottam.

Tizennyolcadik Fejezet

Demon

Tizennyolcadik Fejezet

A vámpír

Az elmúlt éjszakát a borzalmas, és a kínszenvedés szavak jellemzik legjobban. Olyan volt, mintha be lettem volna drogozva, az érzékeim tompultak, hallani sem hallottam semmit, viszont a belülről emésztő fájdalom mindig ott volt.

Néha felriadtam, az ablakon holdsugár sütött be, a szobában körbe fotelokat rendeztek el, amiken páran - akiket nem tudtam kivenni a sötétségben - ülve aludtak. 

Valamint mellettem is mindig volt valaki, vagy Dávid, Lilla, Ádám esetleg Kamilla. 

Amikor következőleg felébtedtem éppen Petra volt a soros, aki két fotelt összetolt, és úgy játszott a telefonján az Angry Birds-szel, de nem volt már olyan sötét, és a szobában is csak ő tartózkodott.

- Szia - a hangom siralmasan hatott, mégis mintha normál hangerőn beszéltem volna, habár szinte biztos vagyok, hogy csak tátogtam. Megköszörültem a torkomat, mire kissé zavartan felnézett, majd elkerekedett szemekkel kezdett fürkészni. Mintha nem látott volna még életében. Zavaromban az arcomhoz kaptam, majd újabb próbálkozást tettem a beszédre, bár még mindig eszméletlenül kapart a torkom.

- Mi az? - kérdeztem rekedten, mire óvatosan megrázta a fejét, majd nekem nyújtott egy vizzel teli poharat, mire felültem. Azt hittem sokkal nehezebb lesz, de.. semmit nem érzékeltem, az egyik másodpercben még feküdtem, majd azt vettem észre, hogy már az ágy elejében ülök, és nagy kortyokban iszom a vizet. De mintha savat nyeltem volna le. A szemem kikerekedett, majd előre hajolva kiköptem az egészet, mire Petra aggodalmasan kezdett vizsgálgatni.

- Ilyenkor még nem szabad vizet innia - jött a sóhajtás az ajtóból, mire mindketten arra kaptuk a fejünket. 

Az ajtóban Kamilla állt, kezében kávéspohárral, szeme alatt a szokásosnál is nagyobb és feketébb karikákkal, két szemöldöke között mély ránc keletlezett - Hogy vagy? 

- Hm.. - tűnődtem. Már jobban voltam, sőt. Semmim nem fájt, a hallásom mintha húszszor jobb lett volna, a látásom.. úgy érzem, mintha ezelőtt egy sötét fátyolon keresztül néztem volna a világot, minden kiélesedett.

- Ami azt illeti, jól - bólagattam kettőt bizonytalanul. Mondjuk a hangom még mindig rekedt volt, a torkom pedig égett, de bizonyára hamar elmúlik..

- Az jó. - mosolyodott el megkönnyebülten, majd leült az egyik fotelbe, mire követve példáját én is helyet foglaltam.

Pár pillanatig ültünk ott némán, majd megkérdeztem azt, ami a legjobban izgatott. 

- Mi történt? - kérdeztem, ugyanis csak arra emlékszem, hogy kiúsztam a partra, és azt hiszem egy órát találtam a vízbe, bár onnantól már homályos..

- Hát.. - habozott - Ne ijedj meg, de..

- Átváltoztál - mondta Petra, mire ijedten összerezzentem.

----

Szóval, igen. Igen, igen, igen. Nem, még nem hiszem el, így nem vagyok képes kijelenteni, csak kérdezem; vámpír vagyok?
 Ezek szerint igen..
Még mindig a fotelben ültünk, a torkom összeszorult, és egy gombóc keletkeztt benne, amit akárhogy próbáltam, nem sikerült eltüntettem a nyeléseimmel. Ez nekem sok. Vagy inkább sokk. Haha, szójáték. Nem vicces.
- Khmm.. - köszörültem meg a torkom - Rendben. - sóhajtottam - Többiek?
- Éppen terepen vannak, néhányan körülnéztek, hátha van valami, de eddig még nem találtak semmit.
- Megyünk? - csillantak fel a szemeim. Ebben a pár hétben annyira hozzámnőttek, hogy már ilyenkor hiányoztak. Na, meg kíváncsi vagyok.
Petra és Kamilla összenéztek.
- Hát.. nem biztos, hogy a.. hm.. közelükbe kéne menned.. - préselte ki a száján a szavakat Petra, és érztem, hogy megválogatja szavait. Egy pillanatig nem értettem,  miért, de amikor a szemébe néztem, leesett.
- Azt hiszed csak úgy ráugornék valamelyik barátomra, hogy kiigyam a vérét? - préseltem össze az ajkaim. Egyrészről már a feltételezés is bántott, másrészről pedig, igazat adtam. Én is féltettem őket. Magamtól. Ami furcsa érzés volt.
- Figyelj, nem ezt mondom. De.. lehet, hogy előbb.. talán.. innod kéne - mondta habozva Kamilla, mire kikerekedett a szemem.
- I-i-innom? - dadogtam rémülten. Csak most kezdem felfogni ennek az egész vámpír-dolog velejáróit..
- Ami azt illeti igen.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Ehhez nincs gyomrom.
Hátra dőltem a fotelbe, majd felnyögtem. Na, nem. Nem, nem, nem.
- Kiből? - suttogtam.
- Mi?
- Kiből? - Ismételtem meg hangosabban. Annyira furcsa volt ezt kimondani. Gyomorfogató.
- Ööö.. hát, igazából, valaki önként vállalkozott erre, és mielőtt elutasítanád..
- Dávidból - vágott közbe megint Petra.
- Ezt igazán abba hagyhatnád - küldött felé Kamilla szúrós pillantásokat, de nem tudtam másra koncentrálni. Falfehér arccal meredtem a lányokra. Egy név ismétlődött a fejembe. Dávid, Dávid, Dávid..
Mély levegőkkel próbáltam nyugtatni magam, ahogy jógán tanultuk még nyár elején. Ez részben be is jött. Viszont fellángolt bennem a harag.
- Tuti, hogy meg van huzatva! Hogy gondolta ezt? Teljesen normális? Hagyja, hogy.. megcsapolják.. Nem komplett - puffogtam.
Az ajtón kopogtattak, majd az említett személy lépett be, felvonva a szemöldökét.
- Ki nem komplett? - kérdezte.
- Te! Mégis hogy gondoltad ezt? - kérdeztem dühösen, míg felé lépkedtem.
- Mit? - vonta fel a szemöldökét, mire még idegesebb lettem.
- Hát mégis mit? - kérdeztem gúnyosan - Hát azt, hogy belőled igyak!
- Ez az egész az én hibám. Ha.. ha nem megyünk akkor ki, akkor nem történt volna ez veled! - sziszegte.
- És emiatt késztetést érzel, hogy feláldozd magad? Kötelességednek? Mert akkor felmentelek ezalól! - kiáltottam, és a tenyeremet a combomhoz ütöttem.
- Nem.. de ez.. szeretnék neked segíteni - mondta - Ugyanis nagyrészben nekem köszönheted, hogy.. hogy átváltoztál. És igen, a kötelességemnek érzem, de én szeretném! - nézett rám könyörgően.
- De.. mi van, ha.. valami rosszul sül el? - kérdeztem nagyot nyelve. Még bele gondolva is rossz. - Ha esetleg megöllek..? - mondtam sírós hangon, mire vonásai ellágyultak, majd magához húzott.
- Bízom benned - puszilt a hajamba, majd az állát a fejemre támasztotta. Belefúrtam a fejem a mellkasába, majd mélyeket lélegeztem.
Megnyugtató, és finom illata volt. Menta és tömény erdő.
A karjaimat a dereka köré fontam, majd a nyakába furtam az arcom. Éreztem, az orrom alatt, ahogy ütemesen lüktet a vénájában a vér, és valami igazán sós, de csábító illatot. Felkuncogtam.
- Hm.. Elég csábító az illatod - suttogtam a fülébe, vigyorogva, majd játékosan megharpdáltam a nyakát, mire felnevetett.
- Na? - mormogta.
Nagy levegőt vettem, a válla fölött Petrára, és Kamillára pillantottam akik meghatottan figyelték összeölelkező alakunkat, de bíztatva mosolyogtak rám.
Még egy pillanatig mérlegeltem, majd szép komótosan odahajoltam oda, ahol legjobban látszott az ér.
Először egy puszit nyomtam rá, mire megborzongott. Majd kinyitottam a számat, és belemélyesztettem éles szemfogaimat.
Amint elértem a vénát elöntötte a számat a sós nedű. Emberi énem most elborzadva figyelte az eseményeket, míg a vámpír énem csak azt hajtogatta, hogy még, még, még.
Ittam pár kortyot, majd megparancsolva magamnak a leállást felemeltem a nyakából a fejem, és óvatosan végighúztam a nyelvem a két apró nyíláson, amik rögtön gyógyulni kezdtek.
Szégyenkezve hajtottam le a fejem majd hátrébb húzódtam tőle.
Dávid két ujja közé fogta az állam, majd kicsit felbiccentette a fejem. A bocsánatkérően néztem a csillogó zöld szemekbe. Jé, eddig észre se vettem!
De az ő szemei csak rajongást, és elégedettséget tükröztek, amitől össze zavarodtam. Hisz, most ittam a véréből.
Ki az, aki szeretné, hogy igyon belőle valaki?
Dávid kinyitotta a száját, majd becsukta, végül csak megajándékozott egy gyönyörű félmosollyal.
Össze kulcsolta a kezeinket, majd kifelé kezdett húzni.
- Amúgy tetszik a szemed! - kacsintott rám, amikor már majdnem kiléptünk az ajtón. Én megtorpantam, majd értetlenül néztem rá.
- Hogy? - a hangom furán csillingelt.
Gyorsan beszaladtam a mini fürdőbe, majd belenéztem a tükörbe.
A szám tátva maradt a látványtól. A fakó barna hajam sötétbarnán omlott vállaimra, testem karcsú volt, és kecses, hátam egyenes, arcom hibátlan, mégis a szemem okozta a legnagyobb fejtörést.
Ugyanis az eddigi tengerkék szemeim helyén ametiszt lila színűek ragyogtak.
Ez nem lehetek én.. - futott át az agyamon.
Ez a lány sokkal szebb. Irigylésre méltóan.
- Ez előtt is gyönyörű voltál. - suttogta egy hang a fülem mellett, mire összerezzentem. Karjával körbeölelte a derekam, a fejét a vállamra támasztotta, és így tanulmányozott tovább.
- Na, gyere! A többiek kiaggódják a belüket is, ha egy percen belül nem látnak.
Végigsimított karomon, majd megfogta a kezem. Egyszerre léptünk ki a fénylő napsütésbe. Eddig egy elkülönített kis faházban tanyáztam, ami körülbelül 20 méterre lehetett a moteltől.
Ráérősen lépkedtünk a fehér épület felé.
- Egyébként.. lehet tudni, hogy ki harapott meg? - kérdeztem csendesen.
- Valószínűleg csak egy vándor. A biztonságiak, vagyis egy csapat vérfarkas tálálták meg eszméletlenül a parton. Megölték, nyugi - simított végig a kezemen, mire bólintottam.
Lassan odaértünk az ajtóhoz, ahova belépve a nappaliban találtam magam, ahol 18 kíváncsi, és megdöbbent fej nézett vissza rám..

Helloka kedves olvasók, itt egy Chloe!^^
Remélem tetszeni fog ez a rész is. Nyugodtan írhattok komit is, pipálhattok, vagy iratkozzatok fel!:)
Jó olvasást!;)